Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-12 / 162. szám
Szombat, 2008. július 12. Vasárnapi tv-műsor 117 rtl klub, 22.00 tv2, 20.00 hbo, 18.20 Idővonal AMERIKAI FANTASZTIKUS FILM A gyönyörű francia völgyben egy csapat régészhallgató professzoruk vezetésével egy XIV. századi kastély romjainak feltárásán munkálkodik. Csakhogy amíg Johnston professzor az ásatást pénzelő cég, az ITC központjába megy, a diákok felfedeznek egy kamrát, mely több mint 600 évig zárva volt. És a kamra mélyén két döbbenetes dolog várja őket. Egy bifokális lencse, melyet még nem találtak fel a kamra lezárásakor, és egy kézzel írt segélykérés 1357-ből Johnston professzortól! Állandó háború zajlik a kábítószercsempészek és a rendőrök között Mexikó és Kalifornia határán. Úgy tűnik, mindig a rendőrök azok, akik veszítenek. Sean Vetter azonban más, mint a kollégái. Nem úgy beszél, nem úgy gondolkozik, nem úgy harcol, mint a többi rendőr, hiszen más iskolába járt, mint ők. Az utcán kezdte, bűnöző volt, és nem felejtette el, amit ott tanult. Sokáig úgy tűnt, ő az egyetlen, aki megállíthatja az új, az eddigieknél hatalmasabb kábítószer kartell felemelkedését. Amióta meggyilkolták a feleségét, egészen más célja van: a bosszú. Kőkemény család AMERIKAI ROMANTIKUS VÍGJÁTÉK Semmiben sem különbözik a Stone család a többi famíliától, minden karácsonykor összejön a rokonság, hogy együtt töltsék az ünnepeket. A rajongott fiú, Everett idén az új barátnőjét, Meredith-t is magával hozza. A baj az, hogy a család korántsem ilyen jövendőbelit képzelt el számára, a véleményüket nem is rejtik véka alá. Látva a nem túl rózsás helyzetét, Meredith erősítésért folyamodik, és elhívja Stone-ékhoz a húgát, Julie-t. Atestvér betoppanása csak olaj a tűzre, és a szeretet ünnepe helyett háborús öszszecsapások színterévé válik a békés otthon. Túl mindenen AMERIKAI AKCIÓFILM k. i_ u b 5.95 Reggeli gondolatok. 6.20 Digimonok. 8.50 így szól az Úr 9.00 Gyerekeknek 8.25 Cimbora Színház 6.00 Amazonok. 6.15 Mókás mechanika. 6.65 Kölyökklub. 8.55 Engedjétek hozzám... 10.15 Az én hazám. 9.20 Nyelvőrző Akciófilm 6.95 TV2-matiné. 8.50 Tini nindzsa teknőcök új kalandjai. 9.05 Katolikus krónika 10.30 Eszem-iszom. 9.95 Ausztrália csak egy lépés Írországtól 7.90 Mozi! Mozi! Mozi! 9.15 Joey. Amerikai vígjátéksorozat 9.10 Inuyasha. 9.30 Egyházi naptár 10.50 Szívtipró gimi. 10.15 Francia-Magyar Mozaik Amerikai filmmagazin 9.50 Ingatlanbróker 9.90 Receptklub 9.95 Református magazin 11.35 Kőm íves. 10.25 Francia esküvő magyar módra -8.10 Alku az életért. 10.25 Két Testőr. 9.55 XXI. század 10.10 Református ifjúsági műsor. 12.01 A sokszínű vallás magyar esküvő francia módra Angol filmdráma Életmódmagazin 10.25 06-9VT39-955. 10.20 Az utódok reménysége. 12.10 így szól az Úr! A Biblia üzenete 11.10 „Magyarország a második hazám" 10.10 Rémrom. 11.00 Stahl konyhája 11.25 Európai idő. EU-magazin 10.55 Moto GP, 125 cm3. Német Nagydíj. 12.20 Engedjétek hozzám... 11.95 Híradó Amerikai animációs film 11.35 Walker, a texasi kopó. 11.90 meneTrend. Utazási magazin 12.00 Déli harangszó 12.25 Katolikus krónika 12.00 Élő egyház 11.90 Gagyi mami 2. 12.35 Baywatch Hawaii 12.00 RTl-híradó - Déli kiadás 12.01 Hírek 12.55 Egyházi naptár 12.00 Déli harangszó, vers Amerikai vígjáték 13.90 Időzsaru 12.10 Isteni sugallat 12.10 Moto GP, 250 cm! 13.05 Református magazin 12.30 Élő népzene 13.15 Szex és New York Amerikai 13.05 Magyar autósport-magazin 13.20 Út Pekingbe Olimpiai magazin 13.30 Református ifjúsági műsor • 13.00 Csellengők - Kedvcsináló akciófilm-sorozat, 5. [12] 13.20 Forma-1-magazin 13.50 Moto GP, király kategória 13.90 Az utódok reménysége 13.25 Gyanú Magyar tévéfilm a mozifilmhez 19.90 Smallville 13.55 l. A. Heat - Halálos páros 19.55 De Gaulle, a magánember 19.10 Ars Hungarica Esztergomi kincstár 19.90 Francia-Magyar Mozaik 13.30 Korlátok nélkül. Amerikai akciófilm-sorozat, 131. 19.50 Nagymenők 15.55 Sally Lockhart rejtélyes történetei: 19.35 Apátságok és kolostorok 19.50 Párizs, a romantika városa Amerikai Prototípus [12] 15.95 Tiszta Hawaii Árny északon 15.05 Főtér Galyatető 15.95 Kézjegy életrajzi filmdráma 15.90 Afrikai kaland 16.00 Hatoslottó-sorsolás 17.35 Rocklexikon 15.55 A múzsa csókja 16.25 Váratlan utazás 15.25 Szupersuli. Amerikai filmsorozat, 2. [12] 16.95 A seriff és az idegenek Koncz Zsuzsa 16.20 Fekete gyémántok Magyar film 17.20 Mese Amerikai kalandfilm 16.90 Kutyám, Jerry Lee 2. 18.30 RTL-híradó 18.30 Élet hidegvérrel 17.90 Ábel a rengetegben 17.90 Duna tér 16.50 Sakklépések. Amerikai - Esti kiadás Angol természetfilm-sorozat 19.25 Popsziget 18.00 Híróra Amerikai filmdráma akcióvígjáték [12] 19.05 Cobra 11 19.28 Föld-tv 19.55 Harisnyás Pippi 19.05 Francia-Magyar Mozaik 18.20 Kőkemény család 18.30 Tények Német 19.30 Híradó este 20.25 Híradó este 19.15 A királyné nyakéke Angol játékfilm Amerikai Hírműsor akciófilm-sorozat [12] 19.95 Sporthírek, 20.95 Sporthírek 21.10 Kézjegy vígjáték 19.00 Napló 20.00 Szupermozi: időjárás-jelentés 20.99 Időjárás-jelentés 21.55 Duna-sport 20.00 A testőr Mérlegen a valóság [12] Komolytalan 19.50 Balatoni nyár 20.55 Vízilabda Európa-bajnokság 22.10 Francia-Magyar Mozaik Amerikai 20.00 Idővonal komornyik 20.05 Asterix és Obelix: (férfiak) Közvetítés Malagából 22.20 Dalida Francia tévéfilmsorozat akciófilm Amerikai Angol-amerikai A Kleopátra-küldetés 22.10 Harley Davidson és Marlboro Man 0.00 Lajtha László: Quatre hommages 21.95 Fekete dália kalandfilm [12] vígjáték [12] Francia filmvígjáték Amerikai akciófilm [16] 0.30 Orgonaünnep Német krimi 22.15 Pokoli tévétorony 22.00 Túl mindenen 22.00 MTV-hangerő 23.95 Kacsaszezon 1.00 Himnusz 23.90 Pumpkinhead 3. Német Amerikai Zenél a Hooligans Mexikói film [16] 1.05 Híróra - Porból porrá katasztrófafilm [12] akciófilm [18] 22.55 Hírek 1.10 Napnyugta 2.00 Mese Angol horrorfilm Közben: 0.15 Portré Benne: időjárás-jelentés 3.90 Bűvölet 2.15 Zengő ábécé 1.15 Kamera által kenósorsolás 0.95 Tesseract 23.00 Sporthírek Olasz 2.25 A vártemplom papja homályosan 0.15 Ronda ügy Angol-japán 23.10 Egy hölgy és a herceg tévéfilmsorozat, 26QÓ25. 3.25 Duna-sport Amerikai Amerikai vígjáték [18] akciófilm [16] Francia film 9.35 Nekem ne lenne hazám? 3.90 Az ördögszántotta hegy animációs film 1.55 Napló 2.30 Kemény zsaruk 1.20 GSXR-kupa 9.50 Ars Hungarica 9.05 Rendhagyó párizsi leltár 2.50 Gyűlölt másság (ism.) [12] Amerikai akciófilm-sorozat [16] 2.06 Műsorzárás Esztergomi kincstár 5.05 Talpalatnyi zöld 9.20 Kitartó szerelem 22.15 Pokoli tévétorony R.: Rainer Matsutani. Fsz.: Stephan Hornung, Christian Kahrmann, Silke Bodenbender, Thomas Darchinger, Sabine Wolf Amikor váratlanul kigyullad a berlini tévétorony, Tom, a felfüggesztett tűzoltó is besegít az oltásban. Tomot egykor azért rúgtak ki a tűzoltóságtól, mert azt hitték, hogy miatta halt meg egy oltásnál Strasser, a tűzoltóparancsnok fia. Rövidesen kiderül, hogy a közel 300 méteres torony éttermi szintje ég, ahol éppen rengeteg ember tartózkodik. Minél hamarabb ki kell vinni a vendégeket, ám a lift nem működik, a lépcső pedig beomlott. 16.45 A seriff és az idegenek R.: Michele Lupo. Fsz.: Bud Spencer, Gary Guffey, Ferruccio Amendola Adinamitöklű seriff és az idegen bolygón születettszőke kisfiú, H-7-25 kalandjai folytatódnak. A seriff ezúttal sincs könnyű helyzetben, hiszen számtalan rendelkezés akadályozza abban, hogy felvegye a harcot az Idegenek ellen, akik el akarják foglalni a Földet. A helyzetet tovább nehezíti, hogy már a rendőrség is idegen lények hatalma alatt áll. így aztán a seriff is hamar börtönben találja magát, és csak rendkívüli képességeinek, azaz az öklének köszönheti, hogy hamar szabadul. 20.05 Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés R.: Alain Chabat. Fsz.: Christian Clavier, Gérard Depardieu, Monica Bellucci, Claude Rich A kicsi és a tömzsi, azaz a két gall ezúttal Egyiptomba nyargal druidájuk oldalán. Hogy miért mennek, nem talány: a fitos orrú Kleopátra azt tette fel fogadásra, hogy röpke három hónap alatt felhúzat egy csomó falat, rá a tetőt, s ebből végül gyönyörű palota épül. így a babéros figura, rómaiak dölyfös ura kisebbre veszi a képét, és Egyiptom dicső népét legnagyobbnak elismeri. 16.20 Fekete gyémántok R.: tadislao Vajda. Fsz.: Jávor Pál Berend Iván teljes szaktudásával dolgozik az édesapjától örökölt szénbányában. Asors úgy hozza, hogy beleszeret a szépséges Evilába, az egyik bányász lányába. Egy dúsgazdag bécsi bankár, Kaulmann Félix potom pénzért felvásárolja a bondavölgyi szénterületet, csak Berend Iván bányáját nem tudja egyelőre megszerezni. Hogy megtörje ellenfelét, ravasz tervet eszel ki. Magával viszi Evilát az osztrák fővárosba, majd megnyitja az új bányatelepet, egy kicsit nagyobb pénzzel magához csábítva Berend legjobb munkatársait. 19.15 A királyné nyakéke R.: Charles Shyer. Sz.: Hilary Swank Jeanne de la Motte-Valois, az élvhajhász, lá"zadó nő, aki zseniális és életveszélyes konspirációs képességekkel volt megáldva, óriási botrányt kavart rágalmaival a legfelsőbb körökben. Valószínűleg nem kis szerepe volt abban, hogy Marié Antoinette és XVI. lajos a guillotine-on végezte és ezzel Franciaországban megdőlt az abszolutista monarchia. A királyné nyakéke a történelem egyik legizgalmasabb korszakába vezet el bennünket, azt vizsgálja, mi történik, ha a nagyratörő vágyak és a hatalom találkozik. 20.00 A testőr R.: Clark Johnson. Fsz.: Michael Douglas, Kiefer Sutherland, Kim Basinger, Dávid Rasche, Martin Donovan Pete Garrison ügynök felel a First Lady biztonságáért. Egyik társa bizalmas információt szeretne közölni vele, mielőtt azonban erre sor kerülne, holtan találják. Az ügy feldentését Dávid Breckinridge-re, Garrison egykori pártfogoltjára és barátjára bízzák. Nemrég ugyanisösszerúgtáka port, mivel a férfi azt hiszi, hogy Garrisonnak viszonya van az ő volt feleségével. A főiskola befejezése után Breckinridge csapatába kerül Jill Marin, az ambiciózus ügynöknő. (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 00.00 Hangos képújság 08.00 Könnyűzene 09.00 Törzsasztal 09.30 Estelő, magazin műsor 10.30 Snitt, filmajánló 11.00 Könnyűzene 11.30 Hangos képújság 18.30 Közös dolgaink közéleti magazin 19.30 Diagnosztika 20.30 Tréning, sportmagazin 21.15 könnyűzene 21.95 Hangos képújság VÁROSI TV S Z E E E P (a város kábeltévé-hálózatain, UHF92-es csatornán) 00.00 Képújság 09.00 Teleshop 09.30 A Krisztus Szeretete Egyház műsora 10.00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték 12.00 Képújság 17.00 Szemközt (ism.) 17.15 Diagnózis (ism.) 17.95 Aréna (ism.) 18.15 Artista (ism.) 18.95 Dankó Pista-nótaverseny közvetítése felvételről 20.30 Hírháló az ország hírei 21.00 Gyilkos erőszak. Amerikai film 23.00 Házibuli Attilával - zenés show-műsor 29.00 Képújság QT V OTwbwswbkí 17.00 Csillagposta - napi horoszkóp 17.10 Grimm mesék 17.95 Wass Albert szobrának avatása Debrecenben 19.00 Képes Sport (pénteki ism.) 21.55 Negyedik dimenzió - ufó magazin 21.55 Csillagposta - napi horoszkóp 22.00 Képújság TV 01.00 Képújság 10.00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték 12.00 Teleshop 13.00 Grand Prix Autó- és motorsportkrónika 13.30 Bencze-show. Vendég: Vámos Miklós 19.00 Újra a padban - foglalkoztatáspolitikai műsor 19.30 Virágzó Magyarország (magyar ism. sor.) - Eger15.00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték 17.00 ÉletErő - egészségügyi szolgáltató magazin 17.30 Képújság 20.30 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel (magyar szór. műsor, 2007) 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel 23.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 29.00 Hírháló 00.30 A Krisztus Szeretete Egyház műsora w 06.00 Napi gondolat 07.00 Napi gondolat (ism.) 08.00 Napi gondolat (ism.) 10.00 Heti közélet. Benne: Horthy-konferencia. A makói múzeum átadása. Diplomaosztó a GYTK-n. A Kassai Thália Színház. Heti ajánlat 10.35 Nonstop, ifjúsági magazin 11.35 Heti história 12.00 Mese, utána: Nonstop koncertek 18.00 Kultúrszoba 20.00 Mese, utána: Szoborsorsok 1-2. 21.00 Heti közélet (ism.) 21.35 Nonstop, ifjúsági magazin (ism.) 22.35 Heti história (ism.) sport 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 MKB. Heti helyzet; A hét témái 10.00,10.15 Televíziós vásárlás 10.30 Aranypillanatok (ism.) 10.95 Vízilabda, Európa-bajnokság 12.15,12.30 Televíziós vásárlás 12.95 K01V, profiboksz-magazin13.15 NSAJunior 19.95 Tenisz, Gaz de francé WTAtoma 18.15 Gillette World Sport18.95 KO TV, profiboksz-magazin 19.15, 21.00, 22.95 Vízilabda, Európa-bajnokság 0.30 Tenisz, Gaz de Francé WTA-torna (ism.) 3.95 Tenisz, ATP-verseny (ism.) 6.15Vízilabda, Európa-bajnokság sporté? 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Labdarúgás, Magyar Szuperkupa 11.30 Yamaha-H20-magazin (ism.) 12.00 Navigátor 12.30 Televíziós vásárlás 13.00 Tenisz ATP-verseny 15.30 Televíziós vásárlás 16.00 Salakmotor, csapat-világbajnokság 19.15 Labdarúgás, Magyar Szuperkupa 21.95 Tenisz ATP-verseny 0.15 Salakmotor, csapat-világbajnokság 3.30 Labdarúgás, Magyar Szuperkupa 6.00 Sufix sporthorgászmagazin, Energoteam-kupa7.00NSAJunior 6.00 Műsorajánlók 6.05 One Cubed 6.50 Útra kész 7.00 Új mezőgazdasági magazin 7.30 Rajzfilm 10.15 700-as klub 11.00 Vidám vasárnap 13.10 Laci bácsi konyhája 13.90 Közvetlen ajánlat 15.10 Kulturális iránytű 15.90 Kaschmir Gold 16.05 Üzlet mindenkinek 16.95 Természetfilm 17.00 Világszám 17.30 Természetfilm 17.55 A nő háromszor 18.55 Pont7 20.00 NévshowR 21.55 Csattanó 23.05 700-as klub 23.50 Többet ésszel! 1.35 Csak természetesen 2.20 Műsorzárás hirí59 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.05 Barangoló 8.30 Közvetlen ajánlat 9.05 Péntek 8 10.05 Célpont 10.30 Napról napra 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli híradó12.30 Panaszkönyv13.05 Vetítő. „A szívben még megvan" 19.05 Családmese 15.05 Kő kövön 15.30 Garázs 16.05 BBC Reporters 16.30 Gyógyhír17.00 Híradó 17.30 Arcok a liftben 18.05 Keresztmetszet 19.00 Híradó 19.30 Hírvilág 20.05 Kontraszt 21.00 Híradó 21 21.30 Napról napra 22.05 Vetítő 23.05 Kontraszt 6.00 Én kicsi pónim 6.20 Thomas, a gőzmozdony 6.30 Pat és Stan 6.35 Mondókák 6.90 Bori Bari 6.95 Noddy kalandjai Játékvárosban 6.55 Találjuk ki együtt, apu ás én! 7.00 Pingu 7.05 Pettson és Findusz 7.20 Yakari 7.30 Pat és Stan 7.35 Maya és Miguel 7.55 Nouky, Paco és Lola 8.00 Rupert Maci varázslatos kalandjai 8.15 Kis királylány 8.25 Mondókák 8.30 flipper és barátai 8.50 Pat és Stan 8.55 Találjuk ki együtt, apu és én! 9.00 Arthur 9.30 Miss BG 10.00 Connie, a boci 10.10 Pat és Stan 10.15 Jane és a sárkány 10.35 3-2-1 Ürpingvinek 11.00 Vipo 11.15 Tom, a nagy utazó 11.90 Pat és Stan 11.95 látsszunk a Szezám utcában! 12.05 Bibi és Tina 12.35 Pat és Stan 12.90 Eperke és barátai 13.00 Pingu 13.05 Pettson és Findusz 13.20 Yakari 13.55 Pat és Stan 19.00 Én kicsi pónim 19.20 Thomas, a gőzmozdony 19.30 Pat és Stan 19.35 Bori Bari 19.95 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.50 Connie, a boci 15.00 Minimax-híradó 15.20 Miss BG 15.50 Találjuk ki együtt, apu és én! 15.55 Pat és Stan 16.00 3-2-1 Űrpingvinek16.30 Nouky, Paco és Lola 16.35 Rupert Maci varázslatos kalandjai 16.50 Kis királylány 17.00 Benjámin és a gyémántmacskák titka 17.50 Mondókák 17.55 Pat és Stan 18.00 Találjuk ki együtt, apu és én! 18.05 Arthur 18.30 Tom, a nagy utazó 18.55 Pat és Stan 19.00 Esti mese. Connie, a boci 19.05 Bibi és Tina 19.35 Pat és Stan 19.90 Eperke és barátai 6.05 Segítség, sztár lettem! Kanadai sorozat 6.35 W. I. T. C. H„ a tini boszorkányok Amerikai animációs sorozat 7.05 Forinteső 8.05 Petrocelli Amerikai bűnügyi sorozat 9.05 Robin Hood legújabb kalandja 10.05 Conan, a kalandor 11.05 Nevess csak! 11.35 Szexi kamera 12.05 Nevess csak! 12.35 Start Autósmagazin 13.05 Sokkoló videók 19.05 Herkules Amerikai filmsorozat 15.05 Xena 16.05 A férfi fán terem Amerikai romantikus vígjáték 17.05 A hatodik kapocs 18.05 Emberi történetek 19.05 Columbo. Utolsó üdvözlet a kapitánynak 21.05 CSI. New York-i helyszínelők 22.05 Office 22.35 Office 23.05 Nincs alku 1.35 CSI. New York-i helyszínelők 2.25 Emberi történetek 3.20 Columbo: Utolsó üdvözlet a kapitánynak