Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-11 / 161. szám
Nagy Ervin újra táncolhat Péntek, 2008. július 11. Kultúra 17 A Marica grófnő szereplőinek részvételével tartottak közönségtalálkozókat a Reök átriumában. Kedden Nagy Ervin és Nyári Zoltán várta az érdeklődőket, míg szerdán Pindroch Csaba és Lehoczky Zsuzsa válaszolt a kérdésekre. A sztárokat rengeteg rajongó fogadta - fiatalok és idősek egyaránt. Nagy Ervin és Nyári Zoltán kissé fáradtan érkezett a közönségtalálkozóra, látszott rajtuk, hogy hajnalig próbáltak, mint elmondták, ők ebben az időpontban aludni szoktak, egy-egy kávé után azonban könnyen belelendültek a beszélgetésbe. Nagy Ervin úgy véli, nem szabad a nagy elődök színészi eszközeibe kapaszkodni, ő úgy próbálja eljátszani szerepét, hogy az Nagy Ervines-sé váljon. A számára új műfajban egyébként azt élvezi, hogy táncos-komikusként több oldalát mutathatja meg, mint egy prózai előadásban, és lelkesen várja, hogy idén már ő is megmutathassa tánctudását a színpadon, mivel tavalyi bokaszalag-szakadása már a múlté. A Szabadtérin leginkább azt élvezi, hogy az általa előadott poénokon 4000 ember nevet, ami felemelő érzés. Lehoczky Zsuzsa és Pindroch Csaba egy harmadik vendéget is hozott SS KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK. Folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaihoz kapcsolódó közönségtalálkozók sora a Reök átriumában. Legközelebb a Szentivánéji álom alkotóival beszélgethetnek a nézők. Július 16-án fél ötkor Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Bereczki Zoltán és Vágó Bernadett, július 22-én fél ötkor pedig Kerényi Miklós Gábor, Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi várja az érdeklődőket. A közönségtalálkozókra a belépés ingyenes. nagy ervin és peller anna a dóm téri próbán magával, jelesül a művésznő kutyáját, Fifit. A színészek a tavalyi próbák során lettek barátok, személyükben egy igazán jó kedélyű párost ismerhetett meg a közönség. Pindroch Csaba elmondta, a művésznő akkor kedvelte meg őt igazán, amikor Szegeden a színház portása azzal köszöntötte Lehoczkyt, mennyire jól néz ki, mire a folyton bolondozó Pindroch magára utalva viccesen megjegyezte: „ha magának is ilyen fiatal szeretője lenne..." A városról és a szabadtériről mind a ketten lelkesen beszéltek, Pindroch elmondta: hálásabb dolog vidéken játszani, mert sokkal lelkesebb a közönség. Kiderült a beszélgetés során az is, hogy édesanyja papnak szánta fiát, Lehoczky „de jó is lenne, tiszteletes úr!"- felkiáltással fogadta az ötletet. A szoros kapocs könnyén alakult ki, hiszen naponta hat órát töltöttek együtt a próbák során. Pindroch szerint még puszi is volt, mire Lehoczky rögtön kontrázott: de csak arcra! A kialakult kötelék segített abban is, hogy a színész „fiatal bocsocska létére" tanulhasson a profi művésznőtől. (X) Acélszobrok a szabadtérin aranykorát éli a vasszobrászat - a hozzáértők szerint Fotó: Schmidt Andrea MUNKATÁRSUNKTÓL Második alkalommal rendezik meg a KÉSZ acélszobrászati kiállítást Szegeden. Az alkotásokat idén a Dóm téren, a szabadtéri játékok nézőtere mögött és a REÖK-ben tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 21-éig. A kiállított szobrokat a KÉSZ Kft. által támogatott és Majoros Gyula képzőművész vezette kecskeméü acélszobrászati alkotótábor résztvevői készítették el. A tegnapi, sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón Árvái István, a KÉSZ pr- és kommunikációs vezetője elmondta, az alkotótábor öt év alatt nemzetközi eseménnyé vált: volt már kanadai és tajvani résztvevő is, idén pedig Samira Sinai, iráni-magyar származású képzőművész fátyollal eltakart arcú nőt ábrázoló, embermagasságú alkotását is megcsodálhatják a kiállítás látogatói. Nagy T. Katalin művészettörténész a megnyitón elmondta, a harmincas években népszerűvé váló vasszobrászat Magyarországon most új aranykorát éli, köszönhetően a hasonló kezdeményezéseknek. LUKÁCS GYÖNGYI KOSSUTH-DÍJASKÉNT TÉRT VISSZA OPERETTET ÉNEKELNI A világsztár operadíva beleszeretett Maricába Világjáró dívánk, a Marica grófnőt mától újra a Dóm téren éneklő' Lukács Gyöngyi az elmúlt évadban Szöultól San Franciscóig sorra elbűvölte a nagy operaházak közönségét, gazdagabb lett egy Kossuth-díjjal - és a magánéletében is gyökeres változás történt tavaly óta. születésű, a nemzetközi operaéletben jól ismert, nagyszerű román baritonistával élek együtt. Lukács Gyöngyit sokan akár Turandotként is szívesen látnák a Dóm téren, hiszen ezzel a szereppel is járja a világot. - Amikor említették, hogy a Turandotot magyarul játszszák, ha nem lettek volna épp akkor Los Angelesben előadásaim, akkor is H0LLÓSI ZSOLT - A múlt nyári Dóm téri Marica grófnő-előadások után Szöulban és San Franciscóban Lady Macbeth szerepét énekeltem. A bécsi Staatsoperben a Parasztbecsület Santuzzájaként mutatkoztam be. Szegedre Los Angelesből érkeztem, ahol az elmúlt hetekben Tosca-sorozatom volt. Fontosnak tartom, hogy ne csak a világ legnagyobb operaházaiban, hanem itthon is folyamatosan szerepeljek, ezért az elmúlt évadban is felléptem Budapesten a Nabuccóban, a Turandotban és az Andrea Chenierben - sorolja Lukács Gyöngyi, mi történt vele Szegedtől Szegedig. - A legfontosabb esemény a Kossuth-díj volt: arra különösen büszke vagyok, hogy nem idősen, betegen, hanem időben, a pályám csúcsán kaphattam meg. Még mindig olyan hihetetlen, hogy néha meg szoktam simogatni a kitüntetéssel kapott szobrocskát. Adós vagyok még a megünneplésével is, hiszen külföldön dolgoztam, amikor márciusban a díjátadás volt, nem tudtam hazajönni, így a lányom vette át a Parlamentben. Tavaly nyár óta alapvetően megváltozott a magánéletem. Ügy érzem, a pályámra is pozitívan hat, hogy kollégámmal, egy kolozsvári B Az énekesnő levelei • §§ Örülök, hogy újra ¥ ¥ Szegeden lehetek, a sok vérdráma után jó ebben a vidám produkcióban lubickolni. Lukács Gyöngyi kölni. Kemény munka: egy Marica-előadás szerintem felér két Toscával, sokkal több energiát követel, és meglepően nehéz az énekelnivaló is. Csodálatos Kálmán Imre muzsikája, kedvesek a kollégák. Jólesett, hogy amikor megkaptam a Kossuth-díjat, rögtön felhívott Tordy Géza, és szinte az egész Vígszínház telefonált. Nagyon megszerettem a színészkollégákat. Míg ők a hangomtól tartottak, én egy kis kisebbségi érzéssel játszottam mellettük, de hamar feloldódtam, és sokat tanultam tőlük árulja el Lukács Gyöngyi, aki augusztusi pihenője után szeptember elején Kovalik Balázs irányításával kezd próbálni: a Művészetek Palotájában remek szereposztással, Frank Porretta Kalafja és Rost Andrea Liuja mellett Turandotot énekli. Utána Manón Lescaut-premierre készül az Operaházban, majd Bécsben a Nabucco Abigéljeként, Barcelonában Turandotként lép fel. Az Opera-Világ nemrégiben összeállítást közölt Szöultól San Franciscóig Lukács Gyöngyi leveleiből az énekesnő jóváhagyásával. Ebből választottunk egy jellemző részletet: Macbeth, San Francisco, 2007. november 3. „Van egy nagyon tehetséges, színes bőrű fiú, aki a Malcolmot énekli. Csak 25 éves, de ebből a tenorból még nagy énekes válhat. Mert nagyon tehetséges és hihetetlen alázat van benne. . Délután Hampson tanítgatta az éneklés rejtelmeire, este pedig tőlem kérdezte, hogy hogyan támasztok. Megmutattam neki. Megfogta a blúzom alatt a , derekamat, és úgy, ahogy éneklés közben szoktam, kiemeltem a lengőbordáimat. - Jesus - kiáltotta -, ezt meg hogy csinálod? Na persze, jó pár éve gyakorlom. De az volt a jó és - be kell vallanom - az újszerű ebben a rögtönzött énekórában, hogy mindenki odajött, megosztották tapasztalataikat, elkezdtek gyakorolni, kérdezősködni, de volt, aki azt mutatta, hogy ő hogyan csinálja. Thomas bólogatott, hogy ő is úgy támaszt, ahogy én; el is hiszem, mert a mellkasa olyan, mintha páncél feszülne rá. A szakma egyik szépsége, hogy a hang a legkülönlegesebb hangszer. És a legkülönfélébb, mert ahányan vagyunk, annyiféle hang létezik. Vannak technikai alapszabályok, amelyek nélkül nem lehet operát énekelni, de ezenkívül minden torok más. A zenekari próbán összebarátkoztam az első hegedűssel, ás viccelődve mondtam neki, hogy ha elromlik a hangszered, te vehetsz másikat. Akkora szemeket meresztett, mint egy ház: - Dehogy vehetek, azt hiszed, van nekem annyi pénzem?" elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy elvállaljam, mert magyarul egyszerűen nem lehet jól elénekelni. Ha valaki a szöveget szeretné érthetően énekelni, akkor a hang vész el, ha pedig a hangokra koncentrál, akkor a szöveget nem lehet érteni. Ügy hallottam, most is ez történt. Ha a két szerep közül választhattam volna, akkor is a Marica mellett döntök, mert ezt nincs lehetőségem máshol elénekelni. Örülök, hogy újra Szegeden lehetek, a sok vérdráma után jó ebben a vidám produkcióban lubiclukács gyöngyi marica grófnőként a dóm téren I lukács gyöngyi lady macbeth szerepében a san francisc0-i operaház színpadán a macbethet éneklő sztárbaritonnal, thomas hamps0nnál •Fotó: Frank Yvette A www.szegediszabadteri.hu Jegyértékesítés: REÖK, Tisza Lajos krt. 56.1:62/541 205 Wk//J Kálmán Imre: v KI A nir A rnÁrnÁ J' MARICA GROFNO % | operett július 1112., 13. Rcndczö t5zenyi, njkö | \\ "V lélvyoöH s/syictöj íödKvnsínoíJé