Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-09 / 159. szám
Szerda, 2008. július 9. Sport 115 MA GÖDÖLLŐN BEFEJEZIK A MÉRKŐZÉST Simán nyert a Hód TC A Hód TC férfi teniszcsapata a tegnapi szurperligás mérkó'zésén 7:2-re nyert a Fehérgyarmat ellen. SÜILJÓZSEF Tavaly is egy csoportban küzdött a szuperligában a Hód TC és a Fehérgyarmat. Akkor 9:0-ra nyertek Bardóczkyék. Most is sima győzelmet várt a címvédő klub vezetése. Úgy is indult a mérkőzés, hogy ujjgyakorlatszerü összecsapást láthatnak a nézők. Bár a vásárhelyiek idegenlégiósa, Marko Tkalec rögtön az elején megijesztette a hazai drukkereket, hiszen l:l-es állásnál a döntő szettben ellenfele már 5:2-re vezetett. Azonban a szlovén megmutatta, hogy többre képes, s a rövidítésben maga javára fordította a játszmát, s ezzel a mérkőzést. Bardóczky Kornél a tőle megszokott magabiztossággal verte ellenfelét, mint ahogyan tette ezt Lukács Dénes is, aki feledtetni akarta előző napi gödöllői vereségét. Három-egyes vásárhelyi előny után azonban szoros összecsapások következtek. Botnak kétszer csak 7:6-ra sikerült nyernie Szatmáry ellen. Fenyvesi Tibor most nem tudta megismételni előző napi bravúrját, hiszen három játszmában kikapott Sauskától. Szerencsére Nóvák Balázs Az ETTU-kupában indul a Floratom MUNKATÁRSUNKTÓL A Floratom Szeged AC extraligás asztalitenisz-csapata a Celldömölk társaságában a második legerősebb nemzetközi kupában, az ETTU-kupában képviseli Magyarországot. A Tisza-partiak egyelőre nem ismerik ellenfeleiket, hiszen s sorsolásra július 15-én kerül sor az olaszországi Permben, ahol a utánpótlás Eb-t rendezik. Dr. Lukács Leventétől, a klub intézőjétől megtudtuk, hogy négy csapatot sorsolnak egy csoportba, s az együttesek két nap alatt egy helyszínen három nyert meccsig tartó körmérkőzést játszanak. A Floratom Szeged AC az eddig megszokott összeállításban, Dudás Róbert, Kriston Zsolt, dr. Lukács Levente összeállításban veszi fel a küzdelmet. Ördögh József lett a Makó KC új trénere Új edzővel vág az idénynek a Makó KC NB l/B-s férfi kézilabdacsapata. A Pick Szeged egykori játékosa, Ördögh József lesz az új tréner. MUNKATÁRSUNKTÓL Vörös Árpád után a volt NB l-es szegedi kézilabdás, a Kiskundorozsma eddigi játékosa, korábban edzője, Ördögh József lett az NB I/B-s Makó KC férfi csapatának edzője. Nagy György Sándor klubelnök elmondta, hogy már elküldték a nevezésüket, és tudomása szerint 13 csapatos lesz a másodosztályú bajnokság. A sportvezető elárulta, hogy a Tisza Volán SC ifjúsági csapatából kettős igazolással náluk játszik Konkoly Ferenc. Továbbá a Volán ifiből kiöregedő Kocsis Lászlót is leigazolták. Simon Bence további makói szerepléséről pedig a tehetséges játékos menedzserével, Mezei Richárddal folytatnak tárgyalásokat. A Maros-partiak szeretnének még egy balszélsőt is leigazolni. Ugyanakkor örömmel mondta az elnök, hogy Avar György nagy elfoglaltsága (a férfi ifjúsági-válogatott kapitánya) ellenére is vállalta a játékot. S még az is lehet, hogy beállós szerepkörben is bemutatkozik majd. meggyőző fölénnyel gyűjtötte be csapatának ötödik pontját. Ezzel szinte már el is dőlt a mérkőzés a párosok előtt. A Tkalec, Bardóczky duó, valamint a Lukács, Nóvák kettős simán nyert, s még az is belefért, hogy a Kiss, Szabó páros vereséggel hagyja el a pályát. - Rendkívül változatos, igazi csapatbajnoki izgalmakat hozó összecsapásokat láthattak a nézők. Remélem, hogy a szerdai gödöllői folytatásra is marad lendület a játékosainkban - értékelte röviden a tegnapi eseményeket Serfőző István csapatvezető. EREDMÉNY. Hód TC-Fehérgyarmat 7:2 Férfi tenisz Szuperliga, csoportmérkőzések, B csoport, 2. forduló, Vásárhely. EGYESEK: Tkalec-Carpen 6:2, 6:7, 7:6, Bardózcky-Balogh A. 6:2, 6:3, Novák-Ballók M. 6:1, 6:3, Lukács-Dajka 6:1, 6:0, Bot-Szatmáry 7:6,7:6, Fenyvesi-Sauska 1:6, 6:3, 2:6. PÁROSOK: Tkalec, Bardóczky-Carpen, Ballók 6:3, 6:2, Lukács, Novák-Szatmáry, Sauska 7:5,6:2, Kiss, Szabó-Balogh, Török 2:6,2:6. A HÓD TC SZLOVÉN IDEGENLÉGIÓSA, TKALEC FORDÍTANI TUDOTT Fotó: Tésik Attila SZREMKÓÉK ELŐDÖNTŐSÖK A VÍZILABDA EUR0PA-BAJN0KSAG0N Csoportmásodikok lettek a férfiak A magyar férfi válogatott a spanyolok legyőzésével csoportmásodikok lettek. A középdöntőben Németország lesz az ellenfél. A nők elődöntőt játszanak. MUNKATÁRSUNKTÓL Fontos nap volt magyar szempontból a tegnapi a malagai vízilabda Európa-bajnokságon. A női válogatott az elődöntőbe jutásért, a férfiak pedig az elődöntőbe jutásért szálltak vízbe. Időrendben haladva a nők játszottak először, mégpedig Hollandia ellen. Az első negyed egy-egy gólja után a szünetig 5-3-ra megléptek a mieink, majd a harmadik nyolc percben még egy találattal megtoldották az előnyüket. A végén egy kicsit kellett izgulnunk, hiszen a hollandok sorban kapták az előnyöket, de egyenlíteniük nem sikerült. A szentesi Szremkó Krisztina a válogatott első és negyedik gólját szerezte. A végeredmény: Magyarország-Hollandia 9-7 (l-l, 4-2,3-2,1-2). A magyar gólszerzők: Valkai 3, Szremkó 2, Kisteleki, Győré, Zantleitner, Stieber. A magyarok az elődöntőben holnap 19.30-kor a spanyolokkal játszanak. A férfiak utolsó csoportnapján a horvát válogatott az utolsó másodpercekben szerzett góllal döntetlent (10-10) játszott a görög együttessel így továbbra is állt, hogy a magyar csapat lemaradhatott volna az elődöntőbe jutás lehetőségéről, ha kikap a spanyoloktól. Kemény Dénes együttesétől csak a győzelem, de legalábbis a döntetlen volt az elfogadható eredmény. A Montenegrótól elszenvedett magyar vereségtől vérszemet kaptak a spanyolok is. Sőt a mérkőzés első perce után Xavier Garda révén a vezetést is megszerezték. Azonban előbb Hosnyászky, majd Biros használta ki a magyar emberelőnyt. Az első negyed végén pedig Kásás óriási kapufát lőtt. A második nyolc percet is Garcia találata vezette Negy egyseg vb-resztvevo be. Kis G. következett, majd Garcia már a harmadik találatát jegyezte. Majd a kiállításos recept vált ismét valóra, mert Kis G. talált a spanyol kapuba, s 4-3-as vezetést szerzett. Azonban Perrone egalizálta az állást. A harmadik játékrészben Varga Dániel megszerezte első gólját Málagában. Annyira belejött, hogy másodszor is betaláltá (6-4). Majd Garcia egyre csökkentette csapata hátrányát az utolsó játékrész előtt. A negyedik nyolc percben miután a magyarok a kapufát célozták Minguel egyenlített. De Biros ismét előnyt szerzett, majd Varga Dániel kettőre növelte az előnyt. Molina az utolsó percben egyet lefaragott. Az eredmény: Magyarország-Spanyolország 8-7 (2-1,2-3,2-1,2-2) A magyar gólszerzők: Hosnyánszky, Biros 2, Kis G. 2, Varga Dániel 3. A csoportot Montenegró nyerte, miután 13-4-re legyőzte Szlovákiát, az ugyancsak 12 pontot gyűjtő Magyarország előtt. Tíz arany-, hat ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek a Démász-Szegedi VE evezősei a velencei vidékbajnokságon. MUNKATÁRSUNKTÓt A Velencei-tónál rendezték az evezősök vidékbajnokságát, amelyen huszonnégy klub vett részt. A Démász-Szegedi VE népes küldöttsége remekül szerepelt az eseményen, hiszen a versenyzők tíz arany-, hat ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek. Ezzel a Démász hét pontos különbséggel megnyerte a csapatok közti pontversenyt. Az eseményen két szegedi egység is kiharcolta a július 22-27. között az ausztriai Linz-Ottensheimben tartandó világbajnoki számok vébéjén való indulás jogát. A Haller Ákos, Tari János, kormányos: ifj. Baka Sándor egység a kormányos ketteseknél, Kitka Gergely (Segesvári Csaba fotóján) pedig a könnyűsúlyú egypárban aratott győzelmének köszönhetően vehet részt a vb-n. A fiatalok közül Tancsik Judit és a Dumitrás István, Fehér Szabolcs páros harcolta ki az ifjúsági világbajnokságon való start lehetőségét. B EREDMÉNYEK. A Démász-Szegedi VE evezőseinek eredményei, vidékbajnokság (24 klub), Velence, aranyérmesek (10): Karai Róbert és Priváczki Ákos (minik), Gonda Gréta, Bálint Sára (serdülő kettes), Tancsik Judit (ifi egypár), Dumitrás István, Fehér Szabolcs (ifi kétpár), Haller Ákos, Tari János, kormányos: ifj. Baka Sándor (korm. kettes), Kitka Gergely (könnyűsúlyú egypár), Haller, Tari, KissV. Bence, Márton Gábor (felnőtt négyes), Kónya Aliz, Verőczi Lídia (utóbbi Mohács, felnőtt kétpár), Petrovszki Edit, Tóth Frida (utóbbi Szolnok, masters kétpár). Ezüstérmesek (6): ifj. Baka S. (tanuló egypár), Gulácsi Balázs, ifj. Baka S. (tanuló kétpár), Bálint S., Gonda G., Dinnyés Eszter, Maróti Mónika (ifi négyes), Matyasovszki Dániel, Radics Bence, Pozsár Bence, Bakacsi Norbert (ifi négyes), Matyasovszki Tibor, Joó Attila, Tarján Tibor, Virág János (masters négyes), id. Baka Sándor (masters egypár). Bronzérmesek (9): Márta Boglárka (mini), Gulácsi B. (tanuló), M. Tóth Orsolya, Dobó Franciska, Bálint S-, Gonda G., korm.: Balázs Klára (serdülő korm. négypár), Dumitrás (ifi .egypár), Bakacsi N., Pozsár B. (ifi kettes), Márton G„ Kiss V. B., korm.: Priváczki (felnőtt korm. kettes), Molnár Dániel, Csatlós Máté, Lele Máté, Radics Béla (könnyűsúlyú négyes), Matyasovszki T„ Varga László, id. Baka S., Virág (masters négypár), Matyasovszki, Virág (masters kétpár). Felkészítők: Szierer János, Radics Béla, Dani Zsolt. . 9viö1ö1 lödevftötnohs Lékó Péternek visszatért a hite Lékó Péter (Karnok Csaba fotóján) győzelmével fejeződött be a dortmundi nemzetközi torna. A Tisza-parti nagymester hétfőn este ért haza, így tegnap már itthon beszélgettünk vele. MUNKATÁRSUNKTÓI - A jereváni ezüstérem után egy dortmundi aranyérem következik. Rendesen elkapta a fonalat! - Éreztem, hogy jól megy majd a játék. A Carlssen elleni miskolci páros mérkőzés óta feljövőben vagyok, egyre jobban játszom, és ez most Németországban ki is jött. Sokat jelentett, hogy a Borsod megyei székhelyen és Jerevánban is rapid partikat vívtam, jóval gyorsabb lettem, éppen ezért kiélezett helyzetekben is jó döntéseket hoztam. - Más lett a játéka? - Semmiben nem változott, és nem is változtattam. Míg az elmúlt időszakban jellemzően rossz döntéseket hoztam, most ez megfordult: jó húzásokkal álltam elő. Összesen ennyi különbség volt a játékomban, azonban ez jelentősnek, nyerőnek bizonyult. - Mikor hitt először a végső győzelemben? - Az Ivancsuk elleni sikerem után már gondolkodtam ezen. A világ egyik legjobb formájában lévő sakkozóját sikerült megvernem. Ezután Kramnyik következett, és sötéttel játszottam ellene döntetlent. Ez olyan erőt adott, ami a tornagyőzelmemet eredményezte. - Sokan leírták már Lékó Pétert! - Tudom! Most csattanós választ adtam, nem felejtettem el sakkozni, számolni kell velem! Visszatért a hitem, újból van önbizalmam! - Mi lesz a programja? - Most egy kicsit pihenek, majd augusztusban következik a Tal-emlékverseny, amelyen nagyon erős mezőny jön össze, ősszel pedig a sakkolimpia. A közeljövőben tehát két komoly kihívás vár rám. - A labdarúgó-Eb döntője alatt Dortmundban volt, miként élték meg a németek a fináléban elszenvedett vereséget? - A szállodánk a dortmundi stadiontól 200 méterre volt. Harmincezren nézték kivetítőn a meccset. Félelmetes volt a hangulat, úgy szurkoltak, mintha Dortmundban lett volna a meccs. Végig sportszerűek maradtak, elismerték, hogy a jobb, a spanyol nemzeti együttes nyert. - Mit szólt a wimbledoni férfi döntőhöz? - Sajnos nem láttam, csak az eredményről értesültem. Ismerőseim mondták, hogy Nadal és Federer is félelmetes dolgokat művelt, és nagyon színvonalas volt a finálé. Remélem az egyik ismétlést megtudom majd nézni, mert ezt nem szeretném elmulasztani.