Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-08 / 158. szám
Kedd, 2008. július 8. Aktuális | 5 §18111 NYÁRI EGYETEMEK A Csongrád Megyei Népművelök Egyesülete az idén is megszervezte a közművelődési nyári egyetemet Szegeden: a SZAB-székházban nyílt meg tegnap, péntekig minden délelőtt 9-től Kultúrák között címmel hallhatnak előadásokat az érdeklődők többek között a kínaiak helyzetéről Magyarországon, a cigányok mindennapi kultúrájáról, a homofóbiáról és az előítéletekről. A hagyományos pedagógiai nyári egyetemet a TIT szervezésében tartják Újszegeden, a biológiai központban. TIZENKÉT DÜHÖS EMBER Tizenkét határsértőt fogtak el a hétvégén a rendörök - tájékoztatott tegnap Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Szombat este Mórahalmon egy helyi lakos tett bejelentést: egy kisebb embercsoport futva átlépte az államhatárt, és a közeli erdőbe igyekszik. A kiérkező járőrök rövid időn belül elfogták a három felnőttet és az öt gyermeket. Meghallgatásukon a koszovói szerb állampolgárok elmondták: a jobb megélhetés reményében Franciaországban élő rokonaikhoz akartak eljutni. Vasárnap délelőtt újabb négy koszovói állampolgárt fogtak el a hatóságok. ALSÓVÁROSI PÁLYÁZAT A Szeged-Alsóvárosért Közhasznú Egyesület és az Alsóvárosi Kultúrház képzőművészeti pályázatot hirdet Alsóvárosi életképek címmel, melynek célja az alsóvárosi élet megörökítése. Pályázni festménnyel és grafikával lehet 14. életévüket betöltött fiataloknak, felnőtteknek és nyugdíjasoknak; feltétel: a pályaművek a műfaj szabályainak megfelelően bekeretezett, kiállítható állapotban legyenek. Bővebb információ a 06-20/3633-679-es mobilszámon kérhető Czenéné Vass Máriától. ORGONAKONCERTEK A DÓMBAN Bottkáné Égető Máriának, a szegedi dóm orgonistájának nyilatkozata félreérthetően jelent meg szombati lapunkban, ezért pontosítjuk: a Szegedi Szabadtéri Játékok minden előadási napján 19.30-tól orgonakoncertet tartanak a székesegyházban. A hangszerek királynőjén Bottkáné Égető Mária két muzsikus kollégájával, Nagy Péterrel és Kuzma Leventével felváltva ad hangversenyt. Eszter 9 éves korától tűrte nevelőapja közeledését 4 Folytatás az 1. oldalról A cikk megjelenésének napján Eszter telefonált szerkesztőségünkbe, és azt mondta, senki nem rabolta el, bátyjához hasonlóan ő is elmenekült otthonról, és mivel elmúlt 18 éves, nem kell attól tartania, hogy hazaviszik. Megerőszakolásáról akkor még nem beszélt. Az is csak egy évvel később, most derült ki, hogy a lánynak egy algyői férfi, Lakatos Zoltán segített. Eszter a férfit egy helyi cukrászdában ismerte meg, ahol ö diákként dolgozott, Lakatos Zoltán pedig törzsvendég volt. - Én akkor még semmit nem tudtam arról, hogy Eszternek milyen konfliktusai vannak otthon. Gyakran, szinte minden este bementem a cukrászdába, többször láttam sírni, egyszer megkérdeztem, mi a baj, tudok-e segíteni. Akkor csak annyit mondott, hogy el akar jönni otthonról. Ebben segítettem neki, azóta a feleségem és I I „AZ APA ÁRTATLAN!" Eszter hozzátartozói a nevelőapa védőjének tanácsára nem nyilatkoztak. Bár mintegy másfél órán át beszélgettünk velük, nem járultak hozzá, hogy abból bármit leírjunk. - A szakértői véleményekből majd kiderül, hogy az apa ártatlan. Birtokunkban vannak olyan bizonyítékok, amelyek szintén alátámasztják, hogy az ügyfelem nem követte el azt, amivel gyanúsítják - nyilatkozta lapunknak „az ügy kényessége" miatt egyelőre névtelenséget kérő szegedi ügyvéd. két felnőtt lányom egyetértésével nálunk lakhat - mondja Lakatos Zoltán. Az otthonról elmenekült lány miatt a férfit az elmúlt időszakban kétszer is megtámadták, másfél hónapja és a múlt héten szerdán. Először Eszter anyja, nevelőapja és nevelőapjának az anyja a nyílt utcán esett neki, másodszor „csak" a két nő ütötte, verte az algyői Sarokház cukrászdában. - Nem ütöttem vissza, és nem is nagyon védekeztem, mert még képesek lennének azt állítani, hogy én ütöttem meg őket. De engem ki véd meg?! Persze mindkétszer kihívtam a rendőrséget,-és feljelentést tettem, az eljárás folyik - mondja Lakatos Zoltán, közben mutatja a mellkasán, a karján, a hátán a verés nyomait, a lila foltokat. - Tűdtam, ha nem jövök el otthonról, előbb-utóbb öngyilkos leszek. Kétszer már megpróbáltam. Bár már több mint egy éve nem lakom otthon, még mindig nyugtatókon élek. Többször volt ideg-összeroppanásom. Sokáig senkinek nem tudtam beszélni arról, hogy mi történt velem kilenc éven keresztül. Először öt oldalon keresztül leírtam, hogy évekig mit tett velem a nevelőapám, majd később elmondtam az engem befogadó, mondhatni az életemet megmentő Lakatos Zoltánnak. Még most is nagyon nehezen tudok beszélni róla. Éppen ezért nehezen hoztam meg a döntést, de végül rászántam magam, és feljelentést tettem. Ez lelkileg segíthet feldolgozni azokat az éveket - folytatja Eszter. Az egyébként csinos lány arra a kérdésre, hogy van-e barátja, azt válaszolja, nincs, és nem is volt, nem tudja fogadni a férfiak közeledését. A LÁNYNAK MENEDÉKET ADÓ ZOLTÁN A VERÉS NYOMAIT MUTATJA Fotó: Frank Yvette B Augusztus végéig letartóztatásban A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság szemérem elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben. A bűncselekmény gyanúsítottját a Szegedi Városi Bíróság augusztus végéig előzetes letartóztatásba helyezte. - A nyomozás során igazságügyi pszichológus ás orvos szakértőket vontunk be, a szakvélemények még nem készültek el - mondta Szenti Szabolcs. Két hónapot csúszik a körforgalom VASÚTI ÁTJÁRÓKAT JAVÍTANAK Teljes útzárak lesznek Azt mondta, a határidő korábban is szeptember közepe volt. A generálkivitelező, a Markét Zrt. műszaki vezetője, Rompos Gábor anyagiakról nem nyilatkozott, azt viszont megerősítette, hogy az eredeti határidőre - július 20-ára - nem készül el a körforgalom. Állítása szerint az az ok, hogy a nemzetközi főútvonal alatt futó közművezetékek nem ott vannak, ahogy ők az engedélyezett tervben a várostól megkapták. A módosításokkal, engedélyeztetésekkel pedig húzódik az idő. - Elkészül a Szabadkai úti körforgalom is, csak késve. Mire a bevásárlóközpontok is kinyitnak: szeptember közepére vagy végére - ismerte el a költségek háromnegyedét vállaló beruházó, a Móravárosi Kereskedelmi Központ Kft. ügyvezetője, Egenhoffer Péter. A Colas-Debrecen munkatársa szerint ha valamikor zöld utat kapnak, még másfél hónap megfeszített munkára van szükségük a csomópont „körforgalmasításához". A MÓRAVÁROSI KÖRÚTON MINDJÁRT KÉSZ. Csütörtökön egész nap útszűkületre kell számítani a Móravárosi körúti körforgalomnál, mert aszfaltozzák. Ezzel a bevásárlóközpontok előtti kereszteződés lényegében elkészül - tájékoztatott a Colas-Debrecen Zrt. munkatársa. MUNKATÁRSUNKTÓL Szatymazon a Jánosszállás megállóhoz vezető úton lévő vasúti átjáró javítása miatt egészpályás útlezárás lesz szerda este 6 órától péntek este 6-ig. Kijelölt terelőút: a Sándorfalva-Zsombó-Neszürjhegyi út. Ugyancsak vasúti átjárót javítanak az 5-ös úton Szeged és Kiskundorozsma között, a Kettőshatár úton. Emiatt teljes útzár lesz csütörtökön este 6-tól szombat este 6-ig. Kijelölt terelőút: az 5-ös főút-Dorozsmai út. Mindkét helyen sárga terelőtáblák segítik a közlekedőket. GYULAFEHÉRVÁRI DEREGLYE SZEGEDEN • Erdélyi sót, mézet és egy századi oklevelet is hoztak Gyulafehérvárról azok a hajósok, akik két hetet eveztek a Maroson, majd a Tiszán, hogy Szegedre érve hívják fel a figyelmet a tutajozás történetének szépségére, a két vidék évszázados együttműködésére. Tóth Károly önkormányzati képviselő és Papp Tibor külügyi referens fogadta a nyolctagú csapatot, amely világos vászonruhában, saruban érkezett. Az evezés természetesen végig a férfiak dolga volt - a csapat pedig mindig ott éjszakázott, ahol éppen a sötétség érte őket. Fotó: Schmidt Andrea Egymásnak ellentmondó okokkal magyarázzák az illetékesek az útépítés leállítását a Szabadkai úti leendő körforgalomnál: pénzhiányt, kusza közművezetékeket, késlekedő engedélyt emlegetnek. De lesz körforgalom - csak szeptember végére. DOMBAi TÜNDE öt éve tervezi a város, hogy körforgalmat épít a Szabadkai út Horgosi úti kereszteződésében, plusz egy gyalogátkelőt. Két éve, amióta lakópark és irodaház is épült itt, csak romlott a helyzet. Az életét kockáztatja, aki át szeretne kelni a Szabadkai út egyik oldaláról a másikra. Idén májusban konkrét ígéret hangzott el - mi is megírtuk: a Móravárosban építkező cégek közösen létesítenek két körforgalmat. A határidő: július 20. A Móravárosi körúti hipermarketek előtt már majdnem el is készült a körforgalom. A Szabadkai úton azonban kizárólag az út menti közmüveken dolgoznak. Érdeklődésünkre az útépítő Colas-Debrecen Zrt. munkatársa tanácstalanul tárta szét a karját. Vrabé Róbert azt mondta, ők egyelőre szüneteltetik a munkát. Ügy tudta, financiális okból az önkormányzat állíttatta le az építkezést a generálkivitelezővel. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester nem tudott ilyen okról. PONTATLAN A KÖZMŰTÉRKÉP A SZABADKAI ÚT ALATTI VEZETÉKEKRŐL Fotó: Frank Yvette