Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-05 / 130. szám

61 Megyei tükör Csütörtök, 2008. június 5. AFRIKAI, KAMCSATKAI, MAGYAR TÁNCOSOK ÉS EGY ÓRIÁSHAJÓ Benyovszky révbe ér a szabadtérin Benyovszky címmel mutatják be a szegedi szabadtérin Zsuráfszky Zol­tán legújabb táncjátékát. A nemzet­közi néptáncfesztivál újszerű gáláján megelevenedik a korát megelőző vi­lágutazó gróf kalandos élete és an­nak helyszínei. TOMBÁg RÓBERT Megújult formában láthatják idén az érdeklődök a hagyományosan két­évente megrendezett - 2008-ban már a huszonharmadik - nemzetközi nép­táncfesztivál gáláját a Dóm téri sza­badtéri színpadon. Benyovszky cím­a bennszülöttek királya. Be­nyovszky Móric 17U1-ben született a felvidéki Verbón, katonának tanult, de 1758-ban otthagyta a császári sereget, és Litvániában telepedett le. 1767-ben részt vett a lengyel ne­mesi felkelésben, majd orosz fog­ságba került, 1770-ben pedig Kam­csatkába száműzték. Egy évvel ké­sőbb megszökött, és a dél-kínai Makaóba hajózott. Ezután francia megbízásból Madagaszkárra ment, és 1774-ben megalapította az afrikai szigeten Loisbourgot, gyarmatosí­totta a szigetet. A malgas bennszü­löttek királyukká választották, de egy francia gyarmati kormányzó ki­fúrta a tisztségből. Kereskedelmi kapcsolatot akart kiépíteni Magyar­ország és Madagaszkár között, de tervét nem támogatták - ezért amerikai kereskedők szolgálatába állt. A francia gyarmati kormányzó Madagaszkáron megtámadta - így halt meg 1786 rfiájusában. mel nagyszabású, a néptánc elemeit felhasználó, látványos táncjáték ké­szül a világutazó 18. századi gróf éle­téről Zsuráfszky Zoltán rendezésében és koreográfiájával, a huszonöt éves Ghymes együttes alapítóinak - Szarka Tamásnak és Gyulának - a zenéjével és dalszövegeivel. - Az ötlet Szarka Tamástól származik, aki bedobta Bátyai Edinának, a Szegedi Szabadtéri játékok igazgatójának, neki pedig tetszett a javaslat. Később Vincze Zsuzsannával közösen megírtuk a da­rab forgatókönyvét is - mesélt az új da­rab születéséről Zsuráfszky. Az ötvenkét éves, Harangozó Gyu­la-díjas néptáncos, érdemes művész nem először rendez, illetve koreogra­fál a szegedi szabadtérin: 1996-ban Sá­mántánc, 2005-ben Boldogasszony vendégség címmel mutatott be önálló néptáncprodukciókat. Az új darabba zenei ötletei mellett bekerültek Szarka Tamás díszletötletei is - így lesz majd a Dóm téri színpadon a gazdag afrikai gyümölcsös mellett egy óriási hajó is. A 18. századi világutazó, felfedező gróf „kettős szereposztásban" jelenik majd meg az előadásban - árulta el a rendező. A narrátor Benyovszkyt Rálóti Zoltán színész alakítja - míg a táncos részekben Fitos Dezső Harangozó-díjas táncost láthatjuk. A gróf utazásainak helyszíneit a díszletek és jelmezek mel­lett külföldi - lengyel, francia, orosz és afrikai - táncosok jelenítik meg. Ma­gyar részről nyíregyházi, pesti, szlová­kiai és szegedi táncosok dolgoznak majd az új produkcióban. Zsuráfszky szerint nagyjából 200-250 táncost kell majd irányítania - az augusztus 9-10-i produkció előtt^-10 nappal vágnak be­le a kemény, intenzív próbákba. 30 millió a beruházások népszerűsítésére Egy felmérés szerint hat magyaror­szági nagyváros közül Szeged lakóit érdeklik legjobban a város ügyei. Ki­derült, csak a dél-alföldi megye­székhely önkormányzata különít el pénzt önmaga reklámozására - a Ti­sza-partiak tájékoztató füzetből és falinaptárról is értesülhetnek a fej­lesztésekről és beruházásokról. BOBKÓ ANNA A Megyei Jogú Városok Szövetségének felmérése szerint Szeged lakosai ér­deklődnek leginkább a város ügyei iránt. Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Nyíregyháza és Szeged polgárait verse­nyeztették: egy százfokú skálán kellett bejelölniük, mennyire érdeklik őket például a szociális problémák, a vá­rosba érkező beruházások, vagy ép­pen a városvezetés fejlesztési tervei. Szeged pontértékei messze kimagasla­nak a többi nagyvároséhoz képest. Nqncsak ezen információéhes la­kóknak, hanem minden szegedinek szólnak azok a propagandakiadvá­nyok, melyeket az önkormányzat az itt élők postaládájába jiíttat el ingyen. Havonta egyszer a Szegedi Tükörből értesülhetnek az új beruházásokról, fejlesztésekről. Ugyanezt a célt szolgálja az a tájé­koztató füzet is, amely évente egyszer jelenik meg. Idén az építkezések éve címmel került minden szegedi család otthonába, s Botka László polgármes­ter szavait idézve „elszámolás, szám­vetés és az önkormányzat szolgálatá­nak tanulsága" foglaltatik benne. És hogy mindez mennyibe kerül a városvezetésnek? Információink sze­rint közel 30 millió forintba. Kíváncsiak voltunk, más magyaror­építkezések éve - erről kiadványt is megjelentetett a város Fotó: Frank Yvette szági nagyvárosok mennyi pénzt fordí­tanak önmaguk reklámozására. Kide­rült, a szegedihez hasonló kiadványo­kat sehol sem juttatnak a lakók posta­ládáiba. Az önkormányzatoknak azon­ban minden általunk megkérdezett nagyvárosban van közlönye. Pécsett a Pécsi Hírekből, a városi tévéből és a rá­dióból értesülhetnek a lakók a fejlesz­nő Miskolci Tükör értesiti a lakosságot a helyi ügyekről, ez azonban nem ke­rül közvetlenül a postaládákba. Győrben az önkormányzati hetilap, a Győri Közélet szombatonként megjele­nő számai hordozzák az információkat és közérdekű közleményeket. A marke­ting- és kommunikációs keretből azon­ban nem egyéb nyomtatott kiadvány­Falra akasztható fejlesztések A beruházásokról egyébként színes képekben is értesülhetnek, az évente nyomtatott falinaptárból. Idén először pedig azt kéri az önkormányzat, a lakók építsék Szegedet javaslataikkal - válaszborítékban küldhetik el,"számukra melyek a legégetőbb problémák szűk lakókörnyezetükben és a városban. tésekről, s beruházásokról. Debrecen­ben sincs ez másként, ott is az éterben szállnak a hírek a város ügyeiről. Mis­kolcon is a tévé és az évente egyszer, május 11-én a város ünnepére megjele­ra, hanem reklámfilmekre, vagy a vá­rost bemutató promóciós filmek támo­gatására fordítanak pénzt. Az évente 150 millió forintos összegből fedezik a turisztikai kiadványok létrehozását is. A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG AJÁNLÁSÁVAL • w ....^oiV^"'" W»V>' \ \ \ J \ ta>«4 48® 3 1 w Aö W^^.^viS 2A-. ssygZSéaasm t*** OS^Í ...•••••"". ^osa^ a y Együttműködő partnereink: A iPRINTKRR á Otp Travel ErzséBel: Szeged, Kárász u. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents