Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-28 / 150. szám

Szombat, 2008. június 28. Szieszta - Kapcsolatok 113 Baneth Andra's a brüsszeli Berlaymont-palotában Jósé Manuel Barrosónak dolgozik SZEGEDI SRÁC AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK EMBERE H Az EU-s tapasztalatot és nyelvismeretet nagyon sok helyen és területen fel lehet használni - véli Baneth András FOTÓ: DM/DV A 29 éves szegedi Baneth András ugyan sörözni még nem jár a világ egyik legbefolyásosabb politikusával, Jósé Manuel Barrosóval, az Európai Bi­zottság elnökével, de ott dolgozik közvetlen környezetében, a Berlay­mont-palotában. OLÁH ZOLTÁN . - Hogyan kerül valaki Szegedről az egyik legnagyobb hatalmú politikus, Jósé Manuel Barroso környezetébe? - Korábban Luxemburgban, az Euró­pai Bíróságon dolgoztam három évig. Tavaly év elején háromkörös belső fel­vételi után kerültem az Európai Bizott­ság főtitkárságára. Ez kicsit olyan, mint egy miniszterelnöki hivatal. Közvetlenül a bizottság elnökének, Jósé Manuel Bar­rosónak dolgozom, összefogva-koordi­mmmmssmmsmMmmmmm&Sföimmmmmmmmmmmim nálva a többi főigazgatóság, az uniós mi­nisztériumok működését és a jogalkotás folyamatát. - Mi a feladata? - Egy négyfős csapat tagjaként egyetlen feladatunk a tárgyalási hát­téranyagok, összefoglalók összeállítá­sa az elnöknek. Ha Barroso találkozik például a brit miniszterelnökkel, vagy mondjuk az Európai Szakszervezeti Szövetséggel tárgyal, esetleg fogadja az IBM vezérigazgatóját, akkor az én feladatom, hogy a háttéranyagokat időben és kellő minőségben megkap­ja. Ebben komoly segítséget kapunk a bizottságban dolgozó tisztviselőktől. - Milyen ember az Európai Bizottság elnöke? - Barroso hihetetlen munkabírású. Nonstop utazik, így előfordul, hogy legközvetlenebb munkatársai sem lát­ják hetekig. Persze ha a mi kis csapa­tunk valamely tagját kérik fel, hogy vegyen részt egy adott találkozón, és mi készítsük el az elhangzottakról szó­ló összefoglaló feljegyzést, akkor mi is ott ülünk az asztal szélén. Néha elő­fordul, hogy épp viszek a kabinetbe egy dossziét, és elrobog mellettem az elnök. Ilyenkor négyen-öten loholnak utána, és próbálnak vele lépést tarta­ni, egyúttal igyekeznek megbeszélni vele a következő programot, döntést kicsikarni egy vitás kérdésben, vagy aláíratni vele néhány száz hivatalos levelet. - Milyen a kapcsolatuk? - Sörözni még nem járunk estén­ként... Viccen kívül: igazi „kapcsolat­ról" nehéz beszélni, hiszen én a bi­zottsági bürokrácia része vagyok. Te­kintve a hihetetlenül sűrű időbeosztá­sát és munkaterhét, szerintem senki­vel nincs ideje a hivatalos dolgokon kívül másról csevegni. - Előfordult, hogy az összeállított anyaghoz az elnök kért szóbeli kiegé­szítést? - Amikor leadjuk a komplett dossziét, az adott eseményért vagy találkozóért felelős kabinettag tüzetesen átnézi, mert ha mondjuk a német kancellárral, An­géla Merkellel való találkozó során az el­nök olyan témáról kap kérdést, amit esetleg nem ismer részletesen, egyből a kabinettaghoz fordul. Aki ilyenkor job­ban teszi, ha nem tárja szét a karját, mondván, sajnálja, de ő sem tudja a vá­laszt. Az efféle magas szintű találkozók előtt - épp az ilyen eseteket elkerülendő - a háttéremberek mindig pontosítják, milyen témák lesznek napirenden. A biztonság kedvéért mi ezt mindig kiegé­szítjük olyan tartalmi anyagokkal, mint például az adott országgal kapcsolatos vitás ügyek listája, illetve formai dol­gokkal, mint például a tárgyalópartner életrajza vagy az adott ország térképe. - Elkísérte már valamilyen találko­zóra vagy országba az elnököt? - Tavaly Észtországba, idén február­ban Lettországba. Mivel Barroso állan­dóan úton van, és van olyan nap, hogy reggel a lett miniszterelnökkel tárgyal, majd díszebéden vesz részt a lett államfőnél, de délután már Stras­bourgban, az Európai Parlamentben kell beszámolnia, este egy diplomá­ciai protokolleseményen részt vennie Brüsszelben - ez igencsak emberpró­báló feladat. - Átesett olyan szűrön, amely meg­állapítja, hogy az ön személye bármi­lyen szempontból jelent-e kockázatot? - Számítottam rá, de furcsa módon még nem került erre sor. Bár megle­het, mindent rég lenyomoztak rólam, csak én nem tudok erről... - A mindennapi életében korlátoz­za-e a mostani munkája? - Egyáltalán nem, utazni is épp any­nyit kell hivatalból, ami még teljesen elfogadható. - Szereti, amit csinál? - Nagyon, bár vannak napok, ami­kor 10-12 órát is a hivatalban vagyok. Ez persze a privát szektorban nem fi RÁLYA. Baneth András 2001-ben végzett a szegedi jogi karon. Akkor, ahogy fogalmazott, még a csapból is az EU folyt. Másokhoz hasonlóan őt is izgatta az Unió és az integráció. A magyar állam ötüknek adott ösz­töndíjat, hogy elvégezzék a brugge-i EU-elitképzőt, a Coliege of Eu­rope-ot. Ezt kétévi munka követte a Magyar Köztársaság Országgyűlése Alkotmányügyi, igazságügyi és Ügy­rendi Bizottságában. Magyarország 2004-es csatlakozása előtt meghir­dették az EU-s állásokra szóló ver­senyvizsgát, amire általában húsz-harmincszoros a túljelentke­zés. A vizsgája sikerűit. Az első meg­keresést Luxemburgból, az Európai - Bíróságtól kapta, ahol „jogász-nyel ­vészként", vagyis jogi szakfordító­ként kezdett dolgozni. Itt lehetősé­get kapott az EU-jog, az uniós Intéz­mények és egyáltalán a szervezet működésének gyakorlati megisme­résére és a francia jogi szaknyelv el­sajátítására. Az első év végén Cserey Gyula kollégájával könyvet írtak, amely az uniós állásokra készít fel, és azóta több mint 10 ezer példány­ban kelt el Európában. •'jMÉWSfr'*»'.« mmmmmmm f ihhhhhmh b sssssss • Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke sajtóértekezletet tart az Európai Unió brüsszeli szék­házában FOTÓ: MTI/AP/GEERT VANDEN WUNGAERT lenne hírértékű, de tisztviselőként nem ez a munkatempó a jellemző. Egyetlen hátránya talán, hogy mi csak közvetítjük az információkat, de az EU vagy a bizottság álláspontjának ki­alakításába nem szólhatunk bele. - Anyagilag, szakmailag, karrier szempontjából megéri? - Az uniós állásokban az emberek többségét a fizetés motiválja. Nyilván nem ok nélkül. De talán épp ilyen fon­tosak az idealista szempontok is, mint a más kultúrák megismerése, hogy a világpolitikában egyre fontosabb Uniónak dolgozom, nem beszélve olyan előnyökről, mint a nyelvismeret fejlesztése, a nemzetközi környezet. Szerintem tehát mindenképp megéri. Az itt megszerzett EU-s tapasztalatot és nyelvismeretet nagyon sok helyen és területen fel lehet használni, ami az országnak is csak a hasznára válhat. - Milyen feltételeket biztosítanak a munkához? - Leegyszerűsítve: mindent. Támo­gatják a kiköltözést, létezik Európai Is­kola, ahol immár magyar osztály is van, és viszonylag sok szabadnapot is kapunk, bár erősen javallt, hogy a ja­vát augusztusban vegyük ki, amikor szinte minden EU-s hivatal lehúzza a rolót. - Van-e, lehet-e magánélete? - Szerencsére a feleségem is itt van. Vele Szegeden ismerkedtem meg. Van néhány nagyon jó barátunk, akikkel rendszeresen összejövünk. Sportolás­ra, hétvégi kiruccanásokra is mindig akad idő. Néha tanítok egy EU-s kép­zési intézetben. Máskülönben min­denki panaszkodik a belga időjárásra, nem is ok nélkül. Úgyhogy a hazaláto­gatás mindig feltöltődés, a napfény­ben, a családommal. SZÍV ERNŐ 1 Nyaral a család A labdarúgás mellett van még egy olyan területe az emberi tevé­kenységeknek, melyhez - bőrtől, nemtől, szexuális beállítottság­tól, politikai világnézettől, vallási orientációtól - függetlenül min­denki ért. Az életünknek ez a területe pedig a gyermek nevelése. Külö­nösen akkor kerülhetünk szívszorítóan bonyolult, egyszersmind megoldhatatlan helyzetekbe, ha úgy döntünk, hogy többen, so­kan nyaralunk együtt, lehetőleg kis helyen, összezárva, egymásra utalva, évtizedes barátok és barátnők sodorják össze a vakáció­zás színes fonalát, és. És aztán világháború, gerillaharc, gondolati köd, titokzatos gyerekgyilkosság a borospince lejáratánál. Igen, a magyar családok többsége a gyermekeivel nyaral, s ez általában helyes és üdvözlendő eljárás, ugyanis a magyar családok többsé­ge, ellentétben más európai családokkal, nyaralás közben sem pi­henni, lazítani, kiengedni akar, hanem továbbszívni, továbbfá­radni, továbbgyűrődni. Jól emlékszünk, amikor négy éve, tíz éve a mi gyermekünk igyekezett televíziót nézni, délelőtt, a nyaralóban, hogyan állítot­ták le a barátok, hogyan vágták a fejünkhöz a jogos vádakat, a gyermeket elrontjuk, passzivitásra neveljük, rosszat teszünk vele. Most pedig mit látunk a két szép szemünkkel?! Szívbéli barátunk, aki a legradikálisabb álláspontot képviselte a mi gyermekünk té­vénézési gyakorlatával kapcsolatban - doronggal verjük szét a ké­szüléket -, úgy reggelizteti a csemetéjét, hogy a kicsit a tévé elé ülteti, ő pedig szépen a szájába rakosgatja a kakaós csiga előrá­gott, pépesített foszlányait. Kipillantunk a kerti világba, és azt látjuk, a mi szigorú bará­taink kicsi, tündéri gyermekei éppen a homokozós készlettel kasztrálják a szemközti nyaraló komondorát, az egyik egy megfo­gott csibén ugrál ügyesen, vagy a kapujára szögezték ki a szom­széd - egykor munkásőr parancsnok - Pista bácsit, és tapadóko­rongos nyüvesszőkkel lődöznek a hímvesszője tájékára - az lenne a célkereszt közepe, de már a heregolyó találata is nagyon sok pontot ér. Vagy éretlen körtékkel dobálják a ház előtt elhúzó au­tókat, míg eszükbe nem jut, a motorháztetőn landoló fél tégla ér­dekesebb hanghatással jár. Nem, ezek a gyerekek nem rosszak, inkább aranyosak, önfe­ledtek, és nyitottak. Igenis képviseljék a véleményüket! És igenis helyes volt - úgy öt éve, amikor a miénk hangyákat ölt a konyha kövezetén - a kis perverzt sötétszobára ítélni, pellengérre állítani, állatkínzásért a tóparti állatvédő ligánál feljelenteni. A gyerekek életritmusa már csak olyan, hogy hamarabb kel­nek, mint a felnőttek, és hamarabb is térnek nyugovóra. Azok a picinyek a legaranyosabbak, akik már fél hatkor kíváncsiak a tó­parti harmatos hajnalra, s gyermekhangszórójukat magukhoz vé­ve, az erősítőket bekapcsolva nyafogós, visítós, toporzékolós rockkoncertet adnak a még alvó felnőtteknek. Akkor sem szabad a gyermek lelkivilágába taposni, amikor az végigrugdossa a még alvó többiek szobaajtaját, képzeljük el, milyen sokk érheti, ha azt mondjuk neki, nem szabad. Ilyenkor persze nem kevés értetlen­kedéssel kell a kisgyerekes szülőnek szembesülnie, sok barát csi­korgó fogakkal, ökölbe szorított kézzel az iránt érdeklődik, miért nem igyekszik csöndesebb létezésre rávenni kicsinyét a gyermek szülője, de ez az elvárás alapvetően hibás, az emberben ne ma­radjon meg semmi káros, jöjjön csak ki belőle, ha szájon át, ak­kor azon át, ha máshonnan, akkor máshonnan. Este a gyermekek fürdetése után a csemeték nyugovóra tér­nek, azaz térnének, mert a reggeb zajongást most adják vissza az aljas eszközökben nem válogató, morálisan régen elzüllött és ha­ragtartó felnőttek, önfeledten zajonganak, ordítanak, isszák a sört, politikailag inkorrekt vicceken röhécselnek, vagy direkt összevesz­nek Kanton, az ártatlan kicsi meg csak forgolódik, és az apukája, meg az anyukája, ki altatná, már csak a hajnalt várja, és amikor a gyerek mégis elájul, lerohan az emeletről, és a társalkodóban tob­zódó többieket kezdi ütni-verni. Arra persze már nem emlékszik, néhány évvel ezelőtt éppen ő hangoztatta, hogy a gyermek ven­dég az életünkben, és a nyaralás végképp a felnőttekért van. A gyermekeken összevesző szülőket különleges emberi szen­vedély vezérii. Ebben az ügyben egyébként leginkább a nagyma­mák járnak az élen, érdekes módon csupa szív, kedves, önzetlen mamákból válik rettenetes anyatigris, ármányos anyakirályné, egy ciános Mata Hari néni. S ha azt látjuk, hogy barátunk, barát­nénk mint szülő rendkívül elfogult, bocsássunk meg neki, mi ma­gunk is azok voltunk, vagyunk. Sajnos azt kell megállapítani, hogy gyermek-szülő relációban mindig a szülök a rettenetesek. Miattuk tör ki a famibáris háború! A kicsik irigyek, a kicsik össze­vesznek, a kicsik visítanak, hogy a következő pillanatban már el is feledjék az országos sérelmeket, a trianoni játékelkobzásokat, sárfigura holokausztot. Mármost a gyermekek torzsalkodásába beleavatkozó szülők a lehető legrosszabbat teszik, a felnőtt ugyanis nehezen gyógyuló sebeket ejt, és a bolhából kreál elefán­tot. Hány és hány olyan kép van előttünk, hogy a gyerekek már békésen homokoznak egymással, míg a homokozó mellett ott bir­kózik egymás orrát harapdálva a két apuka, kik a csemeték civó­dásába óvatlanul beavatkoztak. A másik gyermeke, illetve annak csintalansága, rosszasága, elevensége, hisztije mindig idegesítőbb. A másik gyereke mindig csúnyább. A mi gyermekünk nem idegesítő, nem tiszteletlen, nem kicsi szörnyeteg, csak eleven. Mindig a másik gyereke kibír­hatatlan, idegesítő, rosszul nevelt, elrontott, szabadjára engedett apró vadállat. Ezt a törvényt, ezt az igazságot mindig érdemes észben tarta­ni, és különösen ne feledjük, ha nyaralni indulunk sokan, töb­ben, nagy társaságban, egyetlen házba! Fantasztikus nyár lesz. Fantasztikus szülők, fantasztikus gyerekek, legyen is ezzel vége, és jó szórakozást, kellemes vakációzást az összes gyermekes min­denkinek!

Next

/
Thumbnails
Contents