Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-25 / 147. szám
Szerda, 2008. június 25. Aktuális | 5 Folytatás az 1. oldalról A mentők a helyszíni ellátást követően háromnegyed óra elteltével szállították be a klinikára Katona Antalt, az addig eltelt idő alatt a férfi a rémülettől nem tudta megmondani, miért szúrta meg a nő. - Nem tudta, hol van, és azt sem, hogy mi történt vele - mesélte Katona Anna. A mentőket Anti bácsi szomszédja, 7erecskei Balázs értesítette, aki ezután a nyomozókkal együtt bejárta Kisteleket: a tettest keresték. - Locsoltam a kertet, amikor meghallottam Tóni bácsi kiáltozását, majd üvegcsörömpölésre lettem figyelmes. Mikor benyitottam hozzá, szinte beleütköztem egy vérző fejű nőbe. Kérdeztem tőle, hogy mi történt. Nem válaszolt, csak felült a biciklijére, és elkerekezett - beszélt Balázs. A férfi ezután a sétálgató és erősen vérző Tóni bácsit kérdezgette a vitáról, de az azt mondta: nem történt semmi, menjen haza. - Felhúztam a pólóját, és megláttam a szúrás helyét. Ekkor értesítettem a mentőket, majd a kiérkező rendőröknek elmondtam: tudom, ki a feltételezett elkövető - magyarázta Terecskei Balázs. A vérző fejű nöt néhány száz méterrel arrébb, a Liget kocsmában találták meg. Az ivóban tegnap délelőtt csak annyit sikerült kiderítenünk: a nő gyakran járt oda iszogatni, és Anikónak hívják. A feje pedig azért vérzett, mert a szúrást megelőzően az idős férfi egy fadarabbal megütötte. A sértett lánya és a szomszédok szerint vélhetően kocsmabarátság lehetett tettes és áldozat között, bár a Liget pultosa szerint Anti bácsi mostanában ritkán fordult meg náluk. Katona Anna hétfő este úgy látta: édesapja nem volt ittas állapotban. Terecskei Balázs még annyit közölt: korábban már többször látta az elkövetőt Tóni bácsinál, de hogy milyen kapcsolat lehetett köztük, azt nem tudta megmondani. A 37 éves nő beismerő vallomást tett a rendőrségen, ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, hogy min kaptak össze Katona Antallal. Az asszonyt őrizetbe vették, és büntetőeljárást indítottak ellene. AZ ORSZÁGBAN JELENTŐSEN DRÁGUL A TÁVFŰTÉS Szegeden 1 százalékos hődíjemelés lesz EGYELŐRE REJTÉLY, MIÉRT KÉSELTE MEG ANTI BÁCSIT Véres fejjel menekült a kocsmába a 37 éves szurkáló no Mivel a július l-jével bekövetkező drágulással együtt már kétszer emelték a földgáz árát - együttesen közel 13 százalékkal -, a távfűtés díja is változik. Szegeden azonban mindössze 1,2 százalékos hődíjemelés lesz. Vásárhelyen már emeltek a képviselők, a szomszédban közel 11 százalékkal kell majd többet fizetniük a távfűtéses lakásokban élőknek. MUNKATÁRSUNKTÓL A pénteki szegedi közgyűlés egyik napirendi pontja a távfűtés díjának megállapítása az év eleje óta bekövetkezett, valamint a július 1-jétöl várható gázáremelések miatt. Mint ismeretes, április l-jétől csaknem 6 százalékkal drágult a földgáz köbmétere, július 1-jétöl pedig mintegy 7 százalékos áremelést kell elviselni. Együttesen 13 százalékkal többet fizetnek az emberek egy köbméter gázért. A távfűtéses lakásokban lakókra azonban nem hárítja át a szegedi önkormányzat a drágulást, július 1-jétöl mindössze 1,2 százalékos áremelés lesz, és csak a hődíj kerül majd többe, az alapdíj változatlan marad. A távfűtés havidíja 0,9 százalékkal emelkedik, ami egy átlagos kétszobás lakás MEGOLDÁSI JAVASLATOK. A Fidesz azt kezdeményezte, hogy a távhő 20 százalékos áfáját 5 százalékkal csökkentsék. A szocialisták kedvezményes gázár-kategóriában gondolkodnak, amelyeket kifejezetten a távhőcégek számára hoznának létre. Ezek azonban még csak tervek. punk kérdéseire válaszolva elmondta, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. a földgázt a szabad piacról szerzi be mintegy 15 százalékkal olcsóbban. Besegítenek a 2005-ben átadott, hőt és villamos áramot egyaránt előállító gázmotorok is: mint ismeretes, a villamos energiát a hőszolgáltató eladja, a bevételből peOrszágos probléma A távfűtés drágulása Magyarországon 6A0 ezer lakást, 1,6 millió embert érint. Szegeden a hőszolgáltató 27 ezer 500 lakást fűt, amelyben több mint 60 ezren élnek. Egy átlagos kétszobás lakás fűtéséért jelenleg havi átalányban, támogatás nélkül havi 18 ezer forintot kell fizetni, vagyis a fűtési szezon egy hónapjában akár 30-A0 ezer forintot is kénytelenek áldozni a kényelmükért az emberek. Vásárhelyen júliustól közel 11 százalékkal emelkedik a távfűtés díja 2800 lakásban - 5-6 ezer embert érintve -, a mostani, átlagosan 1A ezer forintos havi számlák drágulnak tehát mintegy 1500 forinttal. havi átalányát alapul véve mindössze 180 forint. Hogyan sikerült az alacsony mértékű áremelést kikalkulálni? Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iádig csökkenti a költségeit. Az alpolgármester szerint amennyiben figyelembe vesszük, hogy januártól 1 százalékkal csökkent a hődíj, „2007-es bázisáron" maradt a távfűtés ára. Póda Jenő szerint Botka László cinikus MUNKATÁRSUNKTÓL Cinikusnak nevezte Botka László magatartását Póda Jenő (Fidesz) tegnapi sajtótájékoztatóján. Szerinte a polgármester a pénteki közgyűlésen sajnálkozva fog a földgáz világpiaci árára hivatkozni a hődíj emelése kapcsán, pedig a Medgyessy-kormány idején Újhelyi Istvánnal együtt támogatta és megszavazta a Mol gáz üzletágának eladását. Póda szerint a megoldás az országgyűlés kezében van. Magyarországnak át kell állnia a megújuló energiaforrásokra, vissza kell szereznie a befolyását az energiaszolgáltatásra, és törekednie kell a beszerzés (import) megosztására. Gyimesi László (Fidesz) gratulált Kecskemétnek a Mercedes-gyárhoz, ugyanakkor kifogásolta, hogy Szegeden hasonló nagyságú termelőberuházás nem, „csak magáncélokat szolgáló kereskedelmi beruházások történtek az elmúlt hat évben". • PAL ATTILA: EBBEN A HELYZETBEN NEM TUD J0T CSELEKEDNI AZ EMBER Fotó: Karnok Csaba 2000 helyett csak 200 ágy? -* Folytatás az 1. oldalról Pál Attilának ezért is jött derült égből villámcsapásként a fejlesztési és egészségügyi miniszter szűk körű, budapesti tájékoztatója. Májusban, egy hónappal a pályázat beadása előtt arra hívták fel a pályázók figyelmét, hogy legyenek mértékletesek, és készítsenek modulokat. Mondták mindezt azért, mert az előzetes felmérés alapján több mint 90 milliárd forintra tartana igényt a kilenc pályázó, a támogatási keret azonban csak 72 milliárd forint. A modulokra pedig azért van szükség, hogy ha kevesebb pénzt nyer egy pályázó, mint amennyiből a teljes projektet meg tudja valósítani, el tudjon hagyni részeket, modulokat a beruházásból. Így nem a pályáztató viseli a felelősséget, és nyír le a projektből, ha kevesebb pénzt ítél meg, hanem az adott intézmény dönti ezt el. Július 1-jei határidővel az orvosképzést folytató egyetemek és a legnagyobb aktív fekvőbeteg szakellátási kapacitással rendelkező kiemelt kórházak pályázhatnak erre a tenderre Közép-Magyarország kivételével régiónként maximum egy. Pál Attila elmondta, nem lehet egy hónap alatt új terveket készíteni, de természetesen azon lesznek, hogy megfeleljenek a pályázati kiírásnak. Tavaly július 9-e óta (Pál Attila ekkortól vezeti a klinikai központot - a szerk.) több mint 20 millió forintot költött az egyetem az új klinikai tömb újabb és újabb átterveztetésére. Arra még nem tudott válaszolni az elnök, hogy a sebészeti szakmák közül mi(k) kerúl(nek) majd ki, miből lesz modul. „Akármit csinál az ember ebben a helyzetben, nem tud jót cselekedni. Mert mi a jó? Ha mértékletes? Ha visszafogja magát? És ha a másik nem, és mégis nyer? Többet, mint aki mértékletes volt? Hiszen mindenki a legjobb pályázatra törekszik, a maximumot akarja nyújtani és nyerni. Olyan ez, mint a 22-es csapdája." 36 hónap alatt kell felhúzni Az új, kétezer ágyas egészségügyi központ építésére korábban 68 milliárd forintot terveztek. Most ami biztosnak tűnik, hogy 8 milliárd forintból - merthogy arról szólnak a hírek, hogy már csak ennyi az elnyerhető maximum összeg - nem tudnak az új tömbben 255 ágyat működtetni. Akkor számolni kell azzal, hogy újabb harminccal vagy még ennél is többel csökken az ágyszám. Persze a modulok még hozhatnak pénzt, hozzáértők szerint azonban amikor így szétszednek egy projektet, nagy az esélye annak, hogy csak az alapösszeget kapja meg a pályázó - jó esetben. Az eredményre szeptemberig várni kell, akkor hirdetnek ugyanis eredményt, ami után 36 hónap alatt, de legkésőbb 2012 végéig meg kell építeni az új klinikai tömböt a Semmelweis utcában. Viszonyításképpen: közel 8 milliárdból épült meg az Ady téren az egyetem tanulmányi és információs központja. A KISTELEKI LIGET KOCSMÁBAN FOGTÁK EL A RENDŐRÖK A KÉSELŐ NŐT Fotó: MisKoIczi Róbert