Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-19 / 142. szám
101 Bizalmasan ÍL A w- WCino 11* Csütörtök, 2008. június 19. ÍRÓKÉNT DEBÜTÁLT A HÍRADÓS D. Tóth Kriszta nemcsak a televízió képernyőjén keresztül lopta be magát az emberek szívébe, hanem egy újságsorozat kapcsán is. Immár két éve az egyik női hetilapban hetente osztja meg színes történeteit az olvasókkal, melynek főszereplője két és fél éves kislánya. A sorozat most könyvben is megjelent Lolával az élet címmel. A Magyar Televízió műsorvezetőjét többek között arról is faggattuk: mit jelent számára a családanyaság és a karrier összeegyeztetése. D. Tóth Kriszta: Ideális esetben a hivatás és a szülői szerep összeegyeztetése nem csak a nők problémája kellene, hogy legyen FOTÓ: MII VIDA MELINDA - Mielőtt tévézni kezdett, újságíróként dolgozott, tehát az írás nem állt meszsze korábban sem öntől. Amikor elindult a lolás történeteket megelevenítő sorozat, még Brüsszelben laktak. Hogy jött a rovat ötlete, amiből most könyv is született? - Valóban, 1995-ben kezdtem a szakmát, az egyetem mellett. Két évig írtam, aztán „elcsábított" a televízió. Az akkor újraszerveződő, mára legendás TV3 híradójának csapatába hívtak riporterkedni, de az írással soha nem szakítottam teljesen. Amikor Lola megszületett, beszélgettünk egy ilyen rovat lehetőségéről a Nők Lapja főszerkesztőjével. Aki aztán elolvasta néhány írásomat, és úgy döntött, vágjunk bele. Őszintén az anyaságról - Már két éve olvashatjuk hétről hétre a kis színes történeteket. Számított a kezdetekkor arra, hogy ilyen sikeres lesz a sorozat? - Arra számítottam, hogy sok édesanya érti, érzi majd, miről beszélek. Nem úgy álltam neki, hogy most aztán megváltom a világot, és bebizonyítom, hogy valóságos Kosztolányi vagyok. Ellenben úgy éreztem, nagy szükség van arra, hogy valaki végre valóban őszintén írjon az anyaságról. Ne titkolja el azt sem, ha valami nehéz, ha valami nem sikerül. Talán éppen ezért szerették meg az olvasók. Mert nem tökéletes. Sem a rovat, sem pedig én magam. - A kötetbe új történetek is belekerültek. Ezek megjelennek majd a lapban is? - A könyvbe nagyjából 60 cikk ke„Sajnálom, drágám, de ma nincs kedvem!" - ugye ismerős a mondat? És ugye, abban egyetértünk: ezt általában a nőknek tulajdonítják. Ennek a korszaknak azonban vége: a férfiak ugyanis olyan ütemben veszítik el a libidójukat, hogy közülük is egyre többen használják ezt a frázist - aminek hallatán korábban ők maguk kaptak dührohamot. DAILY MAIL, OllNKA KOSTNER A szakértők szerint számos oka van annak, hogy manapság egyre több férfi nem kívánja a szexet. A kutatók azt állítják: a házas férfiak közül egyre többen veszítik el a feleségük iránti szenvedélyüket. Ennek oka az egyre inkább elterjedt depresszió, amelyért a fejlett országokban a túlságosan sok munkaóra a hibás. Es a munkamánia. A párkapcsolat-szakértők jelentéseiben az áll: negyven százalékkal nőtt az utóbbi években azoknak a férfipácienseknek a száma, akik arról panaszkodnak, hogy egyáltalán nem igénylik a szexet, nem vágynak fizikailag az intim együttlétre. Peter Bell párkapcsolat-szakértő elmondta: a hozzájuk forduló férfiak rült bele, amely köré írtam egy kerettörténetet. Hiszen nagyon sok cikknek volt elő- és utóélete. A lapban 4200 karakternyi helyem van egy-egy történetre. De az élet általában bonyolultabb annál, mint hogy beleférjen 4200 karakterbe. Az ügyes szerkesztésnek köszönhetően azonban a régebbi és az új történetek egy kerek egésszé álltak össze. Egyszóval a könyvről és csak a könyvből sokkal több minden kiderül rólunk, mint a cikkekből. Két kultúra egy családban - Lola kétnyelvű kislány, hiszen édesapja angol. A két kultúrában a gyerekneveléssel kapcsolatosan melyek a legnagyobb eltérések? - Az általunk fontosnak tartott alapértékek ugyanazok. Mindketten azt szeretnénk, ha Lolából majdan egy magabiztos, szeretet- és tiszteletteljes, őszinte, kiegyensúlyozott felnőtt lenne. De persze a mindennapok apró küzdelmeiben megmutatkoznak a két kultúra különbségei. Például ha a lányunk megbetegszik. Én halálra aggódom magam, és minden alkalommal, amikor Lola köhög egyet, úgy érszem, mintha forró vassal sütögetnének. Alex, a férjem ezzel szemben természetesebben és lazábban viseli a helyzetet. i Karrier a gyerek mellett - Sok nő dilemmája a karrier és a családanyaság összeegyeztethetősége kicsi gyerek mellett, ön az egyik élő példa arra, hogy megy a kettő együtt is, bár nyilván ez nem mindig egyszerű. Amikor még csak kopogtatott a gólya, nehezebbnek képzelte a kettőt együtt a gyakorlatban vagy könynyebbnek? • Sok férfi munkamániás ILLUSZTRÁCIÓ: MTI először a Viagrától várnak megoldást a problémáikra, ám a gyógyszer csak az esetek egy részében segít. A legtöbb páciens ötvenéves korára eljut odáig, hogy bár élhetne nemi életet a feleségével, mégsem teszi. Úgy érzi, nem érdemes belekezdeni. A férfipáciensek körében ezek a panaszok tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak. Peter Bell említett egy példát is: egy 43 éves páciense tíz éve volt házas. Három éve azonban már egyáltalán - Nem voltak elképzeléseim, elvárásaim. Igyekeztem mindig csak a közvetlenül előttem álló feladatra koncentrálni. De érdekes, amit mond. Azért, mert ideális esetben a hivatás és a szülői szerep összeegyeztetése nem csak a nők problémája kellene, hogy legyen. Hiszen a legtöbb gyereknek van apja is. És az anyukáknak sokkal könnyebb lenne visszatérniük az eredeti hivatásukhoz, ha valódi társ lenne mellettük. Szerencsére nekem van egy ilyen valódi társam, aki nélkül nem tudnék mindkét területen így teljesíteni. Közösen neveljük a közös gyerekünket, és közösen visszük a közös háztartásunkat. nem érzett szexuális vágyat. Szereti a feleségét, és világos számára, hogy ő az a nő, akivel le akarja élni az életét, de egyáltalán nem akar már szexuális életet élni. A férfi azt is elmondta, sosem fantáziál más nőkről. Egyszerűen úgy érzi, többé már nincs benne vágy arra, hogy szexuális életet éljen bárkivel. A férfi hozzátette: nagyon streszszes a munkája, és korábban a szex segített neki abban, hogy elfelejtse a munkahelyi gondjait, és kikapcsolódjon. Manapság viszont már nem érez vágyat, de ez nem jelenti azt, hogy boldogtalan lenne. Michael King, a londoni Royal Free and University College Medical School professzora úgy véli: mindennek oka a depresszióban gyökerezik. Nemrégiben közölt egy tanulmányt, amelyben hat ország mentális betegségeit vette górcső alá. Arra a következtetésre jutott, hogy a vezető betegség a depreszszió. A professzor szerint a férfiak 30 és 50 éves korukban válnak depreszszióssá. A szakértők azt gondolják: a férfiaknál azért alakul ki ez a betegség, mert ők kevéssé képesek arra, hogy kibeszéljék a problémáikat, mint a nők, és nem tudják annyira az érzéseiket sem kimutatni. - A munka és a család mellett mennyi ideje jut saját magára, mi az, ami kikapcsolódást, feltöltődést jelent a jóga mellett? - Nem sok. Az a szerencsém, hogy a munkám, vagyis a televíziózás és az írás nagy élvezet. Éppen ezért hajlamos is vagyok elfelejteni, hogy azért szükség van a klasszikus értelemben vett kikapcsolódásra is. Ilyenkor van az, hogy valamelyik családtagom rámparancsol, hogy vegyek ki egy szabadnapot. Elmegyek jógázni, találkozom valamelyik barátnőmmel, vagy egyszerűen csak befészkelem magamat a fotelba egy jó könyvvel, miközben Alex és Lola a játszótéren vannak. IJESZTŐEN SZÉP • Modell egy római divatbemutatón FOTÓ: MTI A MOBILTELEFON INGERÜLTTÉ TESZI A TINÉDZSEREKET A mobiltelefon gyakori használata ingerültté teheti a tinédzsereket, és alvászavarokat okozhat - áll egy tanulmányban. Svéd kutatók 14 és 20 év közötti fiatalokat vizsgáltak meg, a gyerekeket aszerint osztották két csoportra, hogy mennyit telefonálnak. DAILY MAIL Az egyik csoport tagjai naponta csupán öt alkalommal beszéltek telefonon, és ugyanennyi SMS-t küldtek. A másik csoportban a telefonbeszélgetések és az SMS-ek száma 15-15 volt. A kutatók arra jöttek rá, hogy azok a fiatalok, akik ritkábban használták mobiljukat, kevéssé voltak idegesek, ingerültek. Ezek a fiatalok sokkal kevesebb stimuláló italt fogyasztottak, nem szenvedtek alvási problémáktól, nem voltak fáradtak és idegesek. A kutatást vezető dr. Gaby Badre, a göteborgi Sahigren Akadémia munkatársa szerint a fiatalok körében egyre gyakoribb a mobiltelefon-függőség. A fiatalok egyfajta kényszert éreznek, hogy állandóan kapcsolatban legyenek társaikkal, a nap mind a 24 órájában. - Fontos felhívni a fiatalok figyelmét a mobiltelefon használatának káros hatásaira, ilyen például az alvászavar, illetve más komoly károsító tényezők. A kutató hozzátette: a tinédzsereknek napi 9 óra alvásra lenne szükségük. Fordította: Nyemcsok Éva ILLATOS ÁGYNEMŰK MTI ötféle illatban kínálja vendégeinek az ágyneműt az egyik brit szállodalánc. A Travelodge-hotelekben tengerillatú párnák, lepedők várják a klienseket, de ki-ki ízlése szerint választhatja a frissen vágott fü, a babahintőpor, a csokoládé, valamint a házi almás rétes illatával aromásított ágyneműt is olvasható a The Guardian brit lap Online kiadásában. Az új szolgáltatással a szállodalánc szeretné elősegíteni, hogy a vendégek kellemes emlékekkel távozzanak a hotelből. Amennyiben valakinek megtetszik az illatosított ágynemű, magával viheti a párnát, lepedőt, amely egy héten át megőrzi a választott aromát. Az újfajta ágyneműt jelenleg a cég Edinburgh, Newcastle, Birmingham, Nottingham szállodáiban, valamint a Heathrow repülőtér 5. termináljának hoteljében kínálja. TŰSARKÚ BABACIPŐK MTj Tűsarkú cipőket gyártat babáknak egy amerikai divattervező nö, aki maga is anya. Az aprócska lábbeliket hat hónapos kortól ajánlják a csecsemőknek. Rózsaszínben, feketében és leopárdmintásban kaphatók. A tüsarkak nem balesetveszélyesek, nem is bírják a terhelést, azonnal „összecsuklanak", ha rájuk nehezedik valaki. A cipők csak „mutiba készültek", nem hordásra. Az ötlet akkor fogant meg szülőanyjuk fejében, amikor négyéves lánykája születésnapi zsúrjára tipegett. Szerencsére járni már tudó gyerekeknek nem készített tűsarkú cipellőt. A lábbelik ára 6000 forint körül van, és már legalább félszáz boltban kaphatók az Egyesült Államokban, Kanadában és Svájcban - adta hírül a brit sajtó. FÉRFIAK MONDJÁK: „SAJNÁLOM, DRÁGÁM, MA NINCS KEDVEM..."