Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-19 / 142. szám
Csütörtök, 2008. június 19. Megyei tükör 17 KLIGL FÖLDGÖMBJÉN VILÁGÍT MAJD A RENDEZŐ VÁROSOK NEVE Olimpiai emlékmű a tatai edzőközpontba Kligl Sándor szegedi szobrászművész legújabb alkotása az Olimpiai emlékmű, amit az Észak-magyarországi Általános Olimpiai Központban, a tatai edzőtáborban állítanak fel. MUNKATÁRSUNKTÓt - Az afrikai és az ázsiai kontinensen egy kicsit igazítanom kell, mivel Guinea és Japán még nem tökéletes. Egyébként kész! Ha végzek, bronzból kiöntjük. Az olimpiai ötkarika és az 1948-as londoni olimpia fáklyájának kicsinyített másolata már elkészült - mondja Kligl Sándor szegedi szobrászművész a tatai edzöközpontba kerülő Olimpiai emlékmű viaszmásolata előtt. Az emlékmű 4 méter hosszú és 3 méter 30 centiméter magas lesz. A medencét formázó talapzat fekete színű gránitból, a földgömb és rajta a kezében fáklyát tartó, futó férfialakkal bronzból készül. A gránittalapzat bal oldalán majd több száz olimpikon neve lesz olvasható, a jobb oldalára az olimpiai ötkarika kerül. A fáklya (gáz)lángja az átadás után a kínai olimpia befejezéséig folyamatosan ég majd, a földgömbön pedig valamennyi eddig olimpiát rendezett város neve világít, miközben a gránitmedencében víz csobog. Kligl Sándor Olimpiai emlékművét a NUSI, azaz a magyar olimpiai központokat kezelő Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet a tatai edzőtábor központjában helyezi el. A tervek szerint július 19-én az emlékmű előtt felsorakozó olimpikonokat Sólyom László államfő búcsúztatja. KLIGL SÁNDOR A MŰTERMÉBEN, SZOBRAI KÖZÖTT Fotó: Schmidt Andrea ALDI tájékoztató 19 FELVÉTELI MÓD HORDTÁSKÁVAL /darab 'csomag /csomag TOVÁBBI AJANLATAINKAT megtalálja atAiUi üzleteiben! csütörtök Canon Digitális fényképezőgép PowerShot A720is •6x-os optikai zoom • VGA videofelvétel hanggal (max. 30 kép/sec) • Long-Play üzemmód • IS01600: gyönyörű felvételek rossz fényviszonyok esetén is • beépített vaku (30 cm - 2.5 m) • optikai kereső • kompatibilis memóriakártyák: SO. MMC. MMCplus, SDHC, HC MMCplus t^^mm* MY NIGHT STYLE Gyermek nyári ágynemű különböző minták, párna: kb. 70 x 90 cm. takaró; kb. 160 x 200 cm (a csomag nem tartalmazza a töltőkészüléket és az akkumulátorokat) 3 499 Ft/garnitúra Tartozékok: magas minőségű, cseppálió táska, hordfül. 2 db AA elem, AV-kábel. csatlakozókábel, SD-memóríakártya (16 MB), használati utasítás, Software (CO-ROM) MY NIGHT STYLE u 999 Ft/garnitúra Szatén ágynemű különböző minták, párna: 70 x 90 cm. takaró: 140 x 220 cm MY HOME STYLE Nyári takaró különböző színek.méret: kb. 150x200cm 4 999 Ft/db REV 2 999 Ft/db Lengő hosszabbító/kábeldob • lengő hosszabbító: 20 m vagy • kábeldob: 10 m TRAVEIjER 5 499 Ft/db SD Memóriakártya U GB újraírható 4 GB SD-kártya MY NIGHT STYLE 4 799 Ft/db Mikroszálas steppelt takaró méret: kb. 140x220 cm EUROPOWER Akkutöltő/ hordozható töltő • 6 csatornás univerzális gyorstöltő MY NIGHT STYLE Szatén gumis lepedő, franciaágy-méret rugalmas gumiszalaggal, selyemfényű hatás. méret: kb 180x200 cm TOM & JERRY Kisgyermek szabadidőruha, duopack méret: 62-116 649,50 Ft/db Fa képkeret 4/3/2/1 darabos „ csomagban M 11299 Ft/csomag Matrica-szett 1299 Ft/szett Frissítőkendök 699 Ft/csomag Baba body, rövidujjas 1199 Ft/duopack Lábápolók 699 Ft/tubus Női tttokzokni, duopack 699 Ft/csomag lutalomfalatok kutyáknak 699 Ft/csomag Újratölthető elem 999 Ft/csomag w«vw.aldi-hungary.hu SZEGEDI PARTOK IFJÚSÁGI SZERVEZETEI Nem érdekli a politika a fiatalokat sem Nem tudni, mennyiből gazdálkodnak a parlamenti pártok szegedi ifjúsági szervezetei - de kevésre számíthatnak anyapártjuktól és a pályázatokból. Ebből kampánymunkára, bulikra, figyelemfelhívó akciókra jut pénz. Nehezen jutnak el a többi fiatalhoz - azok ugyanis kiábrándultak a politikából. R. TÓTH GÁBOR A Zuschlag-ügy egyik hozadékaként májusban „határozatlan időre felfüggesztette működését" a Fiatal Baloldal (FIB), az MSZP ifjúsági szervezete, és Societas néven rögtön újjá is alakult. Ennek kapcsán néztük meg, hogyan működnek Szegeden a politikai pártok ifjúsági tagozatai. 80 regisztrált tag - A régi tagság ugyanúgy megmaradt, átcsoportosult az új mozgalomba. Szükség volt erre, voltak, akik a botrányok miatt nem közeledtek a FIB-hez, az újrakezdés óta azonban legalább 15-en jelentkeztek - meséli Pataki Gergely, a szegedi FIB, illetve a napokban itt is megalakuló Societas elnöke. A 80 regisztrált taggal bíró csoport a második legnagyobb a Tisza-parti városban. Havonta többször találkoznak, az egyetemistákra, főiskolásokra koncentrálnak, például ingyenes jogsegélyszolgálatot tartanak fenn számukra. Az AIDS világnapján óvszert, a kánikulában vizet osztanak. Ott vannak a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) is, erre például 25 ezer forintot kaptak anyapártjuktól. Más civilszervezettől nem fo• IKSZ, ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELETTEL. A KDNP ifjúsági partnerszervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség 2005-ben alakult meg Szegeden. Tagsága 30-35 fős - tájékoztatott Miklós Péter megyei elnök, aki kiemelte: a szegedi ifjúsági szervezetek közül egyedül nekik van önkormányzati képviseletük is, Haág Zalán révén. Tavaly korrupciószámláiót indítottak, illetve kezdeményezték a Szegedi Ifjúsági Kerekasztal (SZIKE) összehívását - ez a március 9-i népszavazás előtt a tandíj eltörlése mellett foglalt állást. A kereszténydemokraták - akik virrasztottak már Tibetért is havonta tartanak formális taggyűléseket. A KDNP támogatja őket, „programonkéntváltozó összeggel". gadhatnak el pénzt, ezért szűkös költségvetésből gazdálkodnak. Évi 1200 forintos tagdíjat szednek ugyan, de ez promóciós célokra el is fogy. és 30 év közöttiek A többi szegedi szervezettől még ennyit sem tudtunk meg pénzügyeikkel kapcsolatban. - A pártban belső pályázati rendszer működik a Fidelitas-csoportoknak, de politikusok is támogatnak minket - tájékoztatott Losonczi-Tóth József, a Fidelitas szegedi csoportelnöke. Ez a legnagyobb és legaktívabb szervezet a városban: 150 fős tagságában 14 és 30 év közöttiek egyaránt vannak. Nemcsak politikai ügyekben nyilvánulnak meg: vért adnak, játékokat gyűjtenek karácsony előtt, a SZIN-en és a halászléfesztiválon is mindig állítanak standot. Kampányidőszakban pedig a figyelemfelhívás a feladatuk: szórólapoznak, plakátot ragasztanak, kopogtatócédulát gyűjtenek. Ilyenkor aktív az Ifjúsági Demokrata Fórum is, amely az uborkaszezonban „korlátozott politikai tevékenységet folytat" - tudtuk meg Krenedits Sándor alelnöktől. A húszfős tagság inkább performance-okon, előadásokon, beszélgetéseken jön össze, hiszen ez a szervezet elsősorban baráti társaságot jelent. Hitelét vesztette - Nehéz a fiatalokat kihúzni az apátiából: hitelét vesztette a politika, és a liberalizmus eszméjét is sok támadás érte. Pedig a legtöbb fiatal liberális, csak nem tud róla - tartja Csányi Tünde, az SZDSZ - Üj Generáció frissen megválasztott szegedi elnöke, aki tízfős tagságot irányít. Célja, hogy olyan rendezvényeket szervezzenek, amelyeken jól érzik magukat az érdeklődők, de beszélgetnek is olyan fajsúlyos kérdésekről, mint a kábítószer-fogyasztás, az azonos neműek párkapcsolatai vagy a nők helyzete. A szegedi szervezetek között pedig összefogást sürget, mondván, „biztosan vannak közös pontok, legfeljebb más-más megoldást képzelünk el a problémákra". Üzletelnie: Bonyhád, Deák r. u. to/u • Budakeszi, szötósken u.2. • Budaörs, Kandó Kálmán u 2.» Budapest, XVI. ker., Böttnyfflldl út 102 • Cegléd, Pesti út M. • Debrecen, Kishatár út« Debrecen, Ozmán u. I • Dunaföldvár, Füzes sor 2 -4 • Gárdony, Szabadság út 21 • Gyula, Bicén u. 15/A • Hódmezővásárhely, Kaszap u. JL • laszberény, Nagykátal u 22/C Karcag, Kisújszállási út 90.9 Mosontnagy.iróvár, «l:áiytiid»i út 63 •Myín-gyháza, Töm u.2 • Pécs, árnyas u.2S.» Piliscsaba, FÍ út 2. • Veszprém, Észak-keleti útgyúrű á. <.« -.'-í'-ynn.TK-irf" xtcr.oJ