Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-17 / 140. szám

Kedd,2008. június 17. Aktuális 15 Első szünidei nap - az iskolában A hétvégét már a vakáció bűvöletében tölthették a gyerekek, néhányuk mégis kénytelen volt hétfőn is átlépni a tanintézet kapuját. A városi táborok még nem kezdődtek el, így a szülők még néhány helyen június 28-áig az iskolai napköziben hagy­hatják csemetéiket. BOBKŐANNA Bár elkezdődött a szünidő, né­hány gyerek mégis az iskolá­ban kötött ki tegnap reggel. Ahol kellő számú gyerek jelent­kezett, napközit indítottak. - A napköziben 72 kisdiákra vigyázunk. Közülük 49-en az egész napjukat az iskolában töltik, a többiek csak ebédre jönnek be - mondta Illés Máté Lászlóné, a Rókus II. sz. Altalá­nos Iskola igazgatóhelyettese. A gyerekek június 28-áig jöhet­nek a suliba, ekkor kezdődik ugyanis a Gedói Általános Is­kola szervezésében a városi napközi. • Már alig várom i i a jövő hetet, hogy mehessek a menhelyre dolgozni. Dömötör Péter Balázs A tanintézet „fogságában" re­kedt gyerekeket arról kérdeztük, szomorúak-e, hogy szünidejük egy részét tanári felügyelet alatt kell tölteniük. A legtöbben egy­általán nem bánják, mindössze Hulmann Ádám Ferenc említett egy dolgot csibész mosollyal a száján, amit a napköziben nem lehet megtenni: verekedni. Ezenkívül mindent csinálhat­nak. A tanárok érdekes progra­mokkal próbálják lefoglalni őket: kedvükre játszhatnak az udvaron, a városban egyedülál­ló multifunkcionális pályán fo­cizhatnak, rossz időben DVD-t néznek, számítógépeznek. Al­kalmanként még a vadasparkba is elviszik őket - tudtuk meg Be­csei Péternétől, a napközis mun­kaközösség vezetőjétől. A gyerekek a jó időnek kö­szönhetően tegnap birtokukba vették az iskola játszóterét. Né­hány fiú a mászókán ücsörgött, mások hintáztak, vagy homo­koztak. Hegedűs Bence és Jenei Márkó elárulta, már alig várja, hogy nyaralni mehessen. Júni­us végéig maradnak a suliban, utána szüleik vigyáznak rájuk. - Görkoristáborba megyek ­mondta szűkszavúan Enyedi Vanda, akit arra kértünk, árulja el, mit tervez a nyárra. Mellette csücsült a pokrócon Kiss Dani és nővére, Kiss Zsófi is, aki két Barbie baba átöltöztetése köz­ben felvázolta szünidei teendő­it: kötelezők elolvasása, strand­látogatás és görkoristábor. Pipitz Dávid „pénzfaültetés­sel" szórakoztatta társait a ho­mokozóban. A többiek a diófa árnyékában pihegtek a laktató ebéd után. Egy ismerős pofit is megpillantottunk a sok kis ko­bak között: Dömötör Péter Ba­lázsét. A lelkes kis állatvédőről már írtunk, amikor azt találta ki, hogy árverésre bocsát kü­lönféle állatos ajándéktárgya­kat, és az így befolyt összeget felajánlja a vásárhelyi Bogáncs Tanya Állatotthon lakóinak. - Már alig várom a jövő he­tet, hogy mehessek a menhely­re dolgozni - lelkendezett a szö­szi kisfiú. Elmondta, az önkén­tes munka után Gödöllőre megy kikapcsolódni. Termé­szetesen egy kutyástáborba. E3 icvábbi FOTÓK 3 fémárai 81 S?tíe?8»t«R®i www.delmagyar.hu AZOK A GYEREKEK SEM SZOMORÚAK, AKIK A TANINTÉZET „FOGSÁGÁBAN" REKEDTEK A SZÜNIDŐ ELEJÉN Fotó: Schmidt Andrea MEGKEZDŐDTEK A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGIK Mátyás király kihúzva, a reformkor még jöhet Keresztrejtvényfejtéssel és ta­nulással is hangoltak tegnap a diákok a középszintű szóbeli érettségikre a szegedi Kossuth Zsuzsanna középiskolában. Június 27-éig megyénkben 6138-an vizsgáznak. R. TÓTH GÁBOR Idegen nyelv, történelem, ma­gyar, informatika, egészségtani alapismeretek, biológia - a sze­gedi Kossuth Zsuzsanna Gim­názium, Egészségügyi és Köny­nyűipari Szakképző Iskola kö­zépszinten érettségiző diákjai e tantárgyak ismeretéből adtak számot tegnap: megkezdődtek ugyanis hazánkban - és június 27-éig tartanak - a középszintű szóbeli érettségik. Egyesek négy napot, mások három hetet, a legszorgalma­sabbak négy évet készültek rá ­még az utolsó percekben is. - A történelem és az angol a legne­hezebb - mondta Bús Nóra, mi­közben a reformkort nézte át utoljára. - Ez nem rossz tétel, csak ki is kellene húzni - fogal­mazott Somodi Mónika, ren­dezgetve spirálfüzetekkel tele­tömött, hatalmas mappáit. A sorukra váró 12. b-sek egy teremben csoportosultak. Né­hány szülő is velük tartott. ­Segítünk izgulni - mutatta be feladatait Zsótér Ferencné, ör­dögné Selep Ágnes viszont ke­resztrejtvényt fejtett. Csakúgy, mint lánya, Ördög Renáta. - Ilyenkor kell egy kis agytorna - mondta az édesanya, lánya pedig hozzátette: meg egy ka­bala. Igaz, e szerepet betöltő nyaklánca eddig „nem mind­egyik írásbelinél jött be". Nem tudni, emiatt-e, de a he­lyiség bal oldalán található, szendvicsekkel, üdítővel, süti­• SZÁSZ ANZELM A DZSENTRIKRŐL ERTEKEZETT AZ ERETTSEGI BIZOTTSÁG ELŐTT Fotó: Segesvári Csaba 6138 DIÁK, 59 HELYSZÍNEN. Összesen 6138 tanuló szóbelizik a na­pokban, 59 megyei intézményben - tudtuk meg Urbán Ábeltől, az Oktatási Hivatal közoktatási referensétől. Szegeden 30 helyszínen 3768-an adnak számot tudásukról, Csongrádon 4 iskolában 388-an, Hódmezővásárhelyen 7 intézményben 816-an, Makón 6 helyszínen 458-an, Szentesen pedig 5 intézményben 512-en tar­tottak érettségi vizsgát, de Ásotthalmon, Kisteleken, Mindszenten, Kiszomboron, Mórahalmon, Pusztamérgesen és Sándorfalván is maturáltak a diákok. vei, ropival teletömött asztalt kevesen látogatták. Egészen Kuti Daniella érkez­téig: a reggel nyolctól délig vizsgázó lány volt az első „túl­élő". „Végeztél? Mit húztál?" ­itt is csak a kérdések záporoz­tak felé. - A második világhá­ború utáni Magyarországról kellett beszélnem. A lényeg, hogy megvan: el sem hiszem, hogy végeztem - összegzett, miközben a nap első falatjait vette magához. Kisvártatva Pipicz Anita is végzett: egyik első útja a táblá­ra tűzött lapokhoz vezetett. Itt jegyezték, mely tételektől nem kell már tartaniuk a vizsgázók­nak. Áthúzták A köpönyeget, Tóth Árpádot, Mátyás királyt, de a „Meine Schule" (Az én is­kolám) témakört is. A dzsentri­világot is felvehették később a listára: mikor betekinthettünk az érettségizők termébe, a bi­zottság előtt ülő Szász Anzelm éppen erről értekezett. Ám kiderült, az igazgatót, Horváth Attilát sem irigyelhet­jük. Búcsúzáskor bekukkan­tunk irodájába: asztalán több mint 800 bizonyítvány sorako­zott aláírására várva. o vahh- FOTÓK:) trr-mol az internetse wwwolelmagyar.hu Szabad az út Gyálarét felé Befejeződött a Szabadkai út és a Horgosi út találkozásánál a vá­gányjavítás és a síncsere, a Co­las-Debrecen Zrt. pedig leaszfal­tozta körülötte a járda és az út­test felületét. Az SZKT múlt heti közleményében az állt, hogy tegnap már délre visszaáll rend, viszont az útjavítások nem ké­szültek el időre. Az útzárat csak tegnap estére oldották fel. Ma Uj szentivánra látogat a Délmagyarország MUNKATÁRSUNKTÓL Folytatjuk a Délmagyarország és Délvilág megyejáró soroza­tát, amikor is szerkesztőségi csapatunk időről időre betop­pan valamelyik községbe. Egy-, részt azért, hogy találkozzunk az ott élő emberekkel, más­részt, hogy bemutassuk kiste­lepüléseink értékeit másoknak is. Ma lljszentivánra, az április óta a rétesfesztiváljáról is is­mert településre megyünk - ta­lálkozzunk 18 órakor a község­házán! Kötetlen, csevegös, jó hangulatú találkozóra készü­lünk, mindenkit várunk, azo­kat is, akik olvassák az újsá­got, és azokat is, akik nem. Be­szélgessünk, kérdezzenek, ja­vasoljanak, vitatkozzanak! Vi­szünk sok ajándékot, lesz sor­solás és kvízjáték nyeremé­nyekkel. Raiffeisen Üzlettárs - kézenfekvő megoldások vállalkozásoknak A Raiffeisen Bank megújított, egyéni vállalkozóknak, valamint kis- és középvállalatoknak (kkv) nyújtott, céges szolgáltatásai­val ezentúl Raiffeisen Üzlettárs néven találkozhatunk. A professzionális, vállalkozá­sokra szabott banki szolgálta­tásokon kívül a Raiffeisen Bank vállalati ügyfelei olyan többlet­szolgáltatásokban részesülhet­nek, melyek más hazai pénzin­tézeteknél nem érhetőek el. A szolgáltatások nyújtásának célja, hogy a bank vállalati ügyfeleit segítse a hatékonyabb működésben és a jelentősebb költségcsökkentés elérésében. A Raiffeisen Vállalkozói Klub minden megyeszékhelyre ellá­togat idén a tervek alapján, és ügyfeleiket, valamint az érdek­lődő cégek képviselőit egy félna­pos szakmai konferenciára invitálják. Az év első felében 7 megyeszékhelyen szerveztek - a Haszon magazinnal együtt­működve - sikeres és színvona­las szakmai rendezvényeket. A Raiffeisen Üzlettárs szolgál­tatás keretében a bank vállalati ügyfelei egy adótanácsadó cég éves díjából kaphattak koráb­ban több mint 40%-os kedvez­ményt, melynek keretében a vál­lalkozásukkal kapcsolatosan többek között adózási, számvi­teli vagy munkaügyi kérdésekkel fordulhatnak a bank partner­cégéhez az év folyamán. Az értéknövelt szolgáltatások friss ajánlatairól a bank válla­lati ügyfeleit hírlevélben tájé­koztatja, az érdeklődő vállalko­zásoknak is érdemes figyelem­mel kísérni az aktualitásokat. A megújuló Raiffeisen Üzlettárs szolgáltatásról a bank honlapján - www.raiffeisen.hu I üzlettárs ­találhatunk részleteket. Termé­szetesen a bankfiókokban is készséggel kaphatunk felvilágo­sítást a fenti, illetve minden­nemű vállalati pénzügyi kér­désben. (x) POSZT-díjak Pécsről Átadták az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a bara­nyai megyeszékhelyen. A leg­jobb rendező a Szegedhez is kö­tődő Zsótér Sándor lett. Legjobb jelmez díjat a zsűri nem adott ki, helyette különdíjban részesült Béres Márta, Erdélyi Andrea, Mi­kes Imre Elek és Mészáros Árpád - mindannyian az Urbán András Társulat Urbi et Orbi című pro­dukciójának szereplői. Az elő­adás a szegedi MASZK Egyesület és a szabadkai Kosztolányi De­zső Színház koprodukciójában jött létre, és többször játszották a régi zsinagógában. A POSZT-on a MASZK Országos Színészegyesü­let színészzsűrijének legjobb fér­fialakításért járó díját a Szeged­ről indult Anger Zsolt kapta. Szociális fórum Rácz Jenövei Az ország szociális és egészség­ügyi szakemberei tanácskoznak ma és holnap Szegeden a megye­házán a Magyar önkormányza­tok Országos Szövetsége és a Csongrád Megyei önkormányzat közös szervezésű konferenciá­ján. A nyilvános rendezvényen például a szociális szolgáltatá­sokról. A rendezvény vendége szerdán Rácz Jenő, a Gyur­csány-kormány egykori egész­ségügy-minisztere, a veszprémi kórház főigazgatója lesz. BAKOS ANDRAS Veszélyes személy Nem engedték be Kanadába Toroczkai Lászlót - csodálkozik rá egy világhírre a magyar sajtó. A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli - szegedi - elnöke az észak-amerikai magyarok toron­tói Trianon-megemlékezésének szónoka lett volna. Ám amikor le­szállt a repülőről, rendőrök várták; ötórás kihallgatás követke­zett, majd választania kellett: vagy önként távozik az országból, vagy eljárást indítanak ellene, mert úgy látják, ő „a nemzetbiz­tonságra veszélyes személy". Hát ha már ennyire beijedtek töle, küldjék haza nyugodtan. Várjuk. A mi nemzetünknek ugyanis lételeme a veszély.

Next

/
Thumbnails
Contents