Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-09 / 133. szám
Hétfő, 2008. június 9. BELAMI, GREGOR ÉS A SZAKÁCSKÖNYV A SZTÁR A DÉLMAGYARORSZÁG SÁTRÁNÁL Egymilliót érnek az új könyvek A LEGFIATALABBAK IS TALÁLTAK MAGUKNAK OLVASNIVALÓT Fotó: Frank Yvette -»ITil-TTjJ ALGYŐ. A Sok-mindent-tudás egyeteme Algyőn című programsorozat következő előadását holnap 18 órától rendezik meg a faluház emeleti klubtermében. Előadó Sós Tibor ufókutató. A téma: ufók emberközelben. ÁSOTTHALOM. A művelődési ház által szervezett szabadidős táborra holnapig lehet jelentkezni. A szervezők a június 16-20-a között rendezett táborban kerékpáros- és gyalogtúrát, erőpróbát és strandolást terveznek a résztvevőknek. BORDÁNY. Nyári napközis és faluvédő tábor indul július 14-én. Az egyhetes kikapcsolódásra az általános iskolások jelentkezését várják. A programok között szerepel kézművesség, informatika, sport- és szabadidős foglalkozások, rejtvényfejtés és kerékpártúra. A részletek a vakáció kezdetekor a bordányi ifjúsági információs pontban lesznek megtalálhatók. CSENGELE. A MÁV állomás melletti vasúti átjáróban felújítási munkák miatt június 12-én 18 órától másnap reggel 6 óráig teljes útzár lesz. Ez idő alatt a csengelei bekötőút csak kerülővel lesz használható. MÓRAHALOM. A Móra Ferenc Altalános Művelődési Központ végzősei június 14-én 10 órakor búcsúznak iskolájuktól. A három általános iskolai végzős osztályon kívül a 14. osztály fizioterápiás asszisztens hallgatói is ekkor ballagnak, összesen nyolcvanhét diák hagyja el a mórahalmi iskola padjait. A virágátadásra 9-töl háromnegyed 10-ig lesz lehetőség. - Vass Antal önkormányzati képviselő ma 17 órától várja a lakosokat panaszaikkal, észrevételeikkel az Aranyszöm Rendezvényházban. - Csapadékvíz-elvezető árkok felújítására nyújtott be pályázatot az önkormányzat a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez. Sikeres elbírálás esetén a Petőfi, a Honvéd, a Móra Ferenc, a Juhász Gyula, a Rózsa, valamint a Köztársaság utcák csapadékvíz-elvezető árkainak felújítása valósulna meg. Döntés a nyár végére várható. ÓPUSZTASZER. Gazdálkodj okosan címmel négynapos nyári tábort szerveznek 5-6. osztályos általános iskolások számára a településen június 24-27-e között. A különböző támogatásoknak köszönhetően a szervezők a hátrányos helyzetű diákok számára is elérhető áron tudják biztosítani a részvételt. A táborozásról a www.ejam.hu weboldalon lehet olvasni. RÖSZKE. Plébánia- és tempiomtörténeti kiállítás megnyitóját tartják ma 17 órától a Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében. SZATYMAZ. őszibarack-fesztivált és falunapot rendeznek a településen július 12-13-án. A fellépő sztárvendégek az Irigy Hónaljmirigy, Roy és Adám, Balázs Pali, Rokker Zsolti és a Perro Negro lesznek. SZEGED. )únius l-jétől augusztus 31-éig minden hétköznap lesz éjszakai fürdőzés az Anna fürdőben 21-től 24 óráig. Egységes akciós belépőjegyár: 800 forint. ÜLLÉS. Az alkotóház június l-jétől szombatonként 15 és 18 óra között kötetlen foglalkozással várja az érdeklődőket. ZÁKÁNYSZÉK. A Homokháti kistérség gyermek- és ifjúsági önkormányzatának elnökségváltására került sor június 7-én a sportházban. Az eseményen a jelenleg regnáló zákányszéki ifjúsági önkormányzat adta át az elnöki posztot a rúzsai ifjúsági önkormányzatnak. Az ünnepélyes őrségváltásra a kistérség összes ifjúsági önkormányzata hivatalos volt. Az új elnök ördögh Anikó lett. Fogynak a könyvek az ünnepi standokról, amióta végre kinyithattak az eső után. Szombatig még állnak a Dugonics téri sátrak. Menó'k a hagyományos vers- és prózaantológiák, mesék, lányregények. A Délmagyarország és Délvilág kiadójánál Belami és Gregor a sztár. POMBAI TÜNDE Kihasználták a betűbarátok a szegedi könyvhét első esőmentes napját. Megtelt a Dugonics tér. Aki előre szemlézte az ajánlatot, már szombaton bevásárolt a könyvesstandoknál. A Líra és Lant könyvesbolt pultján biztos befutóknak a rendes évi antológiák számítottak, a Körkép és a Szép versek. A legmegdöbbentőbb album díját a Spirál című, felnőttek való depressziós képregény szerzőinek osztottuk ki rövid keresgélés után. A tér legkisebb olvasójelöltjét, a négyéves Mezei Dávidot kértük fel, hogy a könyvkereskedőknél megtalálja a legtermetesebb kiadványt. Volt érzéke a pöttöm legénynek, a legnagyobb fotóalbumot szemelte ki, ami egyben a nap legdrágább könyve lett: Dusha Béla Szeged fényei 8990-ért. A legkisebb méretű könyv elfért az ő markában is: egy állatos leporelló 300 forintért. A Délmagyarország és Délvilág kiadójának standjánál legtöbben HollóMUNKATÁRSUNKTÓL Ma újabb betűt írtunk fel képzeletbeli iskolai táblánkra, így a visszaszámlálásban mi is a ...ClÓI-nál járunk, ami azt jelenti, hogy már csak négy tanítási nap van hátra az idei tanévből, június 13-án hivatalosan is megkezdődik a VAKÁCIÓ! Addig meg hajrá a bizonyítványokért, már csak azért is, mert a kitűnő tanulók ismét nevezhetnek a Délmagyarország és a Délvilág rendkívül népszerű társasjátékára, a Szín 5-ösre. A feltételek hasonlóak mint tavaly, semmi más nem kell hozzá, mint egy szinjeles általános iskolai bizonyítvány, illetve a kisdiákoknál a legmagasi Zsolt Gregor-kötetét forgatták. Így egyik törzsolvasónk is. - Mióta járatom a Délmagyart? Amikor még 40 forintos könyvutalványt nyertem egy rejtvénnyel - idézte fel Szabó Béláné. sabb szintet jelző szöveges értékelés. Az újságba kerülő kis portrék minőségéről idén is magunk gondoskodunk: a Szín 5-ös diákarcokat fotóriportereink örökítik meg a megye nyolc városában (a fotózások június 23-án kezdődnek, a részleteket keresse Szín 5-ös felhívásainkban). A nevezés egyszerű: ki kell tölteni a lapjainkban többször is megjelenő nevezési szelvényt, és a kitűnő bizonyítvánnyal vagy annak másolatával felkeresni a legközelebbi fotózás helyszínét. Természetes elvárásnak gondoljuk, hogy a velünk játszók családjában legyen valakinek (szülő vagy nagyszülő) Délmagyarország- vagy Délvilág-előfizetése. Amúgy minden kiadványuk megvan, a szakács- és az egészségkönyvek. A kedvencem Belami három kötete. Perjés Alina igencsak tanácstalanul nézett szét a Hóbagoly antikvárium asztalán, a barátjába kapaszkodott, de a választásban ő sem segíthetett: - A címét nem tudom, a szerzőjére sem emlékszem. És nem most akarom megvenni - magyarázta rejtélyesen. Egyébként a fiatal lánytól megtudtuk, összesküvés-elméleteket és krimiket vesz kezébe szívesen. A Könyvmoly antikváriumAmi a díjakat illeti, velünk mindenki nyer! Már a fotózásnál valamennyi diákot megajándékozunk egy kis szuvenírrel (ingyenbelépő az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe, írószer a Printkertől), majd mindegyikük fotóját megjelentetjük az újságban - egységesen, szépen, színesben. Közben sorsolunk, a fődíj hagyományosan pompás: négyszemélyes családi út a Párizs melletti gyermekparadicsomba, Eurodisneybe. A második szerencsés nyertes görkorit, a harmadik mp4-es lejátszót, a negyedik-ötödik-hatodik pedig 15-15 ezer forint értékű Printker vásárlási utalványt kap. ban a lányregények a slágerek idén is, de vittek Kosztolányit, Villont. A legszolidabb, 490-es áron várta vevőjét egy Tóth Arpád-kötet, és az ínyenceket egy 1953-as Majakovszkij-füzet, az alcíme: Útmutató városi és falusi előadóknak. Az általunk megkérdezett vásárlók közül a legtöbbet, négyezer forintot egy fiatal tanárházaspár költötte. Ha mind a 386 ünnepi kötetet haza akarták volna vinni, ennek 250-szeresét kellett volna rááldozni, egész pontosan 994 ezer 351 forintot. GROSS ARNOLD ÉS RÉZKARCAI SZEGEDEN • Rendhagyó tárlatnyitót tartottak szombaton a Hajnóczy utcai Ormay Galériában. A 79 éves Gross Arnold - Munkácsy- és Kossuth-díjas grafikusművész - is eljött, és dedikálta a rézkarcait eredeti méretükben tartalmazó új albumát. Hozzászólt Tandi Lajos újságíró köszöntő szavaihoz is. Elmondta például, hogy miniatűr mesevilágát gyakorta nagyító alatt karcolta tűvel a fémlapba, ezért ajánlatos nagyítóval végiglapozni a kötetét. Munkastílusáról annyit árult el, hogy gyorsabban rajzol, mint ahogy levelet ír. A rézkarckiállítás egy hónapig látogatható. Fotó: Frank Yvette — Aladdin, a teve MUNKATÁRSUNKTÓL Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója május 29-én játékot hirdetett: Szeged lakói segítsenek nevet találni a cirkusz legfiatalabb kis jövevényének, az öthetes fehér tevének. A nézők a tippeket papírra vetve dobhatták be a büfékocsi elé állított dobozba. A legtöbb cetlin az Aladdin név szerepelt. Tegnap este a társulat már elkezdte a sátor bontását, ma délelőtt indulnak a bukaresti cirkuszfesztiválra. fekete pont | \ W^jL . -.ffiWtejn ' 'f^H _ ( T:*~ '''"Jt ^ i * - ,r | í — • /ffbH mmmm \ \ \ i p í 1 Üi JÁTÉK A BETŰKKEL. Ki találja ki, mit írtak a fotónkon bemutatott helyre? Segítünk: két szó, amelyből összesen három betű hiányzik. A megfejtés a Mars téren áll. Dereng már? Igen, az Irén csarnokról van szó, annak felirata adta meg magát. Fekete pont jár érte. Fotó: Frank Yvette Ha Somogyi-könyvtár is kiadó Saját kiadványait kínálta a városi bibliotéka sátra: könyvtár- és helytörténet, foglalkoztató füzet. A somogyisokat az időjárással kapcsolatos könyvet firtató kérdésünk sem hozta zavarba. Kölcsönbe az is van a Dóm téren - mondták. Legutóbb Flannery Időjárás-csinálók című munkája jelent meg, de akad régebbi is: Az idő a gazda mindenütt vagy a Mondókák az időjárásról című gyűjtemény. Szín 5-ös visszaszámlálás: CIO!