Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-07 / 132. szám

Szombat, 2008. június 7. Szieszta 111 Hencegése okozta halálát Amerika magyar szabadulóművészének HOUDINI, A BILINCSKIRÁLY SZÍV ERNŐ Kerthelyiség Ideje szólni a témáról, már csak azért is, mert városunk mindig szerette a kiülőket, a teraszokat, és ha újabban valahol kávéház vagy restaurant nyílik, nyomban székeket és asztalokat dobálnak az utcára, olykor még lehetetlenül forgalmas helyekre is, ám ezeknek a lehetőségeknek többnyire nincs közük a kerthelyisé­gek filozófiájához. Többnyire imitációk, illúziók, a liget áldott kerthelyiségére pedig már csak könnyes szemmel emlékezünk. A kerthelyiség a vendéglátás pluszadománya! Hiszen beülni egy kávéházba, valamely abroszos kis vendéglőbe elvonulást ­kivonulást - jelent, elhatárolod magad a világtól, utcától, forga­lomtól, politikai tüntetésektől, illetve időjárási tényezőktől. A kerthelyiség azonban a vendéglátói alkalom és az élet - utca - ál­tal kijelölt határmezsgyén helyezkedik el, jogilag talán bent, gya­korlatilag biztosan kint van, az élet maga magában lassítja le sa­ját rohanását és nyüzsgését. Igen, ha az élet az erdő, akkor a kerthelyiség a tisztás! Milyen egy igazi, békebeli kerthelyiség?! A legegyszerűbb kritériumok és igények felől induljunk! Nin­csenek füstös, homályos falak és boxok, bujkáló minisztereknek és maffiafőnököknek kijáró spanyolfalak, sötét sarkok, nincsenek falra lógatott képek, amelyek kínai vízeséseket és naiv festők al­kotta szarvasokat és bánatos anyaképeket ábrázolnak, nem lá­tunk furcsa, félhalott kishalakkal telizsúfolt akváriumokat, ame­lyek díszként funkcionálnának, nincs fent a nemzetközi labdarú­gás megannyi kakasa, gúnárja és vaddisznója sem a falon, és nem birkóz bennünket az asztal alá, s nem fojtogat már a tizedik percben a fokhagymás flekken többmázsás illata sem. A kerthe­lyiség lényegéhez hozzátartozik a jótékony árnyék, a meg-megló­duló, langyos szél, mely szalvétánkat rendre a szomszéd asztal­nál ülő középkorú, szép, és erősen szomorú nő dekoltázsába gyű­ri. Törvény, hogy harmadjára, bármilyen mélyre is ereszkedjen a csuklónk, a szalvétát nem találjuk meg. Az igazi kerthelyiség ha­tárait sövény, vadszőlő, adott esetben igazi szőlő jelzi. Páfrányos, pálmás megoldásokon gúnyosan mosolyogjunk. Igényesebb kert­helyiségek vadrózsával, futórózsával, illetve kelyhes folyondárok­kal hivalkodnak, melyek kék és fehér tölcséreiben darazsak züm­mögnek könnyű Schubert-, és valamivel nehezebb Schumann-da­lokat, s amely kamikázerovarok aztán könnyed, de határozott ív után szállnak bele habfrizurás korsónkba, szikvízzel pezsdített rizlingünkbe, vagy, ez is érdekes eset, egyenesen a szánkba. Kerthelyiségben tartózkodni, bizony, ez nem kevés népies megnyilvánulást jelent, melyen még véletlenül sem szűrt, subát és haragos kivagyisággal eltoppantgatott csárdást értünk, a népi­esség a ligeti jelleg harsány demokratizmusát idézi, hogy tehát jö­het boldog, boldogtalan, előkelő és két kézzel munkálkodó pol­gártárs éppúgy, mint filozófiai professzor, és persze jöjjön is. Az igazi kerthelyiségnek íves, folyondárral befuttatott bejára­ta van! A kerthelyiség a kisember porondja, szórakozási agórája, illetve ott az előkelő is veszít valamelyest kiválasztottsága vagy társadalmi fölénye természetéből. Nem olyan nagy méltóság már, ha leül közénk: Valamelyest egyszerűsödnek az ételek és az ita­lok is, ám e folyamat korántsem jelenti a minőség gyalázatát! Alapitallá válik a csapolt sör, nem kevésbé a fröccs. Derűs fényű, igényes fehérek, testés vörösek ritkán kerülnek ki az asztalokra, és aki látott már pezsgőbontást kerthelyiségben, nyomban védje le az eseményt, illetve törődjön bele, hogy különleges társadalmi esemény tanúja volt. Szólni kell arról is, hogy kerthelyiségben il­letlenség töményt inni. A tömény elfogyasztása egyébként is va­lamiként falakhoz, a zártság állapotához köthető. Ez azért így nem egészen pontos! A tömény a kerthelyiség esti, éjszakai itala lesz, napközben illetlenség kis pohárkák akarnok nyüzsgésével megzavarni a kancsók, korsók, tálak méltóságteljes asztali tánc­mulatságát. S ha valakit arra emlékeztetnének, hogy jó, jó, de mi van a német kerthelyiségben elfogyasztott nappali, kora délutáni vadászlikőrökkel, akkor tessék vállat vonni, kivételek minden té­tel esetében akadnak. Vagyis legyenek. A likőr egyébként pedig nem úgy klasszikus tömény, ahogy a vodka, a pálinka, a rum, vagy a skót whisky! " Kerthelyiségben a húsokat könnyedén sütik át a forró rácsok és hunyorgó parazsak fölött, és előzetesen nem kellett különleges pácokkal vagy mártásokkal bajlódni. A saláták is egyszerűsöd­nek, az adagok nagyobbak, és ha hátul egy négytagú, klasszikus felállású amatörzenekar régi rock and roll slágereket játszik, ak­kor közel kerülhetünk a tökéletesség állapotához. Kerthelyiség­ben nem lehet - tilos!!! - tésztát, tortát, kompótot, kiflit, lekvárt enni, és inkább mustár, mint kaviár. Kerthelyiségben nem lehet udvarolni. Pontosabban lehet, csak nem kell, mert minek. Körülöttünk virágoznak a hársfák, a park nyárfái behavazzák a huszonöt teli korsóval imbolygó pin­cérlány haját, vagy bimbóznak a rózsafejek, minek ide a szex, a flört, az udvarlási kényszeresség?! Minek szerelmi törlekedéssel megzavarni az olyan nyugalmat és békét, melyet csak a kerthelyi­ségben tapasztalhatunk?! A társasági beszéd is könnyebb, tágasabb és lassabb folyá­sú lesz. A szavak úgy lebegnek arc és arc között, mint a felet­tünk összehajló fák levelei, mindegy, kihez tartozik, valahogy olyan jó lesz, hogy egymásnak lélegzünk. Egyébként sem lehet félrevonulni diszkrét csevelyre. Ha a nő jobb lábával letolja a bal cipőjét, s cipőtlen bal lábát az asztal alatt a férfi ölébe he­lyezi, majd finoman, többször is gázt ad, azt is mindenki látja. Hú, gázt ad, gázt ad, nem indul! A csókolózást is mindenki lát­ja. Nem lehet sziszegye veszekedni, az asztalok fölött leskelődő szél készségesen továbbítja a hangokat. Kerthelyiségben, mi­lyen érdekes!, nincs akkora különbség férfi és nő között, mint kávéházban, utcán, vagy a siralomházban. Ezért a szerelmi vágy is lanyhul, mert minek az olyan lényt szeretni, aki nagyon hasonlít hozzánk. Kerthelyiségben gyorsabban mozognak a pincérfiúk, és még­is lassabban érnek a vendégekhez, akik viszont soha nem türel­metlenkednek úgy, mint teszik a négy fal között. Egyszer (1982-ben) egy szegedi kerthelyiségben - ma nővér­kék forgolódnak az épület ágyaiban a vonatok sípolására - egy haragos lány korsót vert szét egy melankolikus férfi fején. Láttuk, hallottuk. Itt még valahogyan az is szép volt. Hogy zengett a ko­ponyacsont! Ahogy elindult a vér a törődött arcon lefelé! Egy ká­véházban mindenki sikoltozott, kiabált, rohangált volna. De mi csak néztük, gyönyörködtünk, mert kerthelyiségben voltunk. És a férfinak se fájt annyira. Boldogan, panasz nélkül vérzett el. 11 Houdini, a szabadulóművész. Minden bilincset és zárat kinyitott köt. Megbilincselve bújt egy hatalmas tejeskannába, majd azt színültig töl­tötték vízzel, s rázárták a fedelét. Per­sze innen is kijutott. A kiszabadulá­A LEGENDÁK. Különös legendák övezik Houdini 1926. október 31-én, azaz Halloween napján be­következett halálát. E napon ugyanis az angolszász hiedelmek szerint megnyílik a kapu az evilág és a túlvilág között, ezért sokan a mai napig úgy vélik, hogy Houdini, aki a műtét és halála között mind­végig eszméleténél volt, egyszerű­en csak átsétált a túlvilágra. Ezt erősíti az a legenda is, mely szerint halálos ágyán titkos szavakat dik­tált feleségének, hogy az majd en­nek segítségével szabadítsa ki a túl­világról. Azt is sokan készpénznek vették, hogy halálát, az azóta nap­világot látott boncolási jegyző­könyvvel ellentétben, nem belső fertőzés, hanem valamelyik hara­gosa, irigye mérge okozta. saihoz, szökéseihez szokott közönsé­get 1918-ban új, váratlan mutatvány­nyal lepte meg New Yorkban: a Hyppodromban láthatatlanná tett a nézők számára egy elefántot. Végzetét nem életveszélyes mutatvá­nyai okozták, hanem hencegése. 1926-ban tett kanadai körútján fellépett a montreali McGill Egyetemen is. A diá­kokkal folytatott beszélgetés során kije­lentette, bármüyen erős ütést képes sérü­lés nélkül elviselni, olyan erősek a hasiz­mai. J. Gordon Whitehead egyetemista erre - minden figyelmeztetés nélkül - két­szer hasba vágta. Houdini csak akkor ér­zett fájdalmat, amikor órákkal később felszállt a detroiti vonatra. A célállomá­son az őt megvizsgáló doktor megállapí­totta, vakbélgyulladása van. Houdini még megtartotta a meghirdetett előadá­sát, ám a szállóba visszatérve annyira felerősödtek fájdalmai, hogy kórházba vitték, és megoperálták. Kiderült: az ökölcsapás következtében megrepedt a vakbele, és ez megfertőzte a testét. A New York Times nekrológjában minden idők legnagyobb showmanjei közé sorolta Houdinit. Varázslónak hitték - Amerika máig legnagyobb szabadulóművészének te­kintik Harry Houdinit, aki Weisz Erikként született Budapesten, és családjá­val kisgyermek korában vándorolt ki az Egyesült Államokba. Minden zárat kinyitott, víz alatti leláncolt ládából szabadult, nem fogott ki rajta a börtön zárja sem. Ahogy mutatványait, úgy halálát is legendák övezik. KOROM ANDRÁS „Nincs annál egyszerűbb módja a tö­meg összecsődítésének, mint közhírré tenni: egy bizonyos időpontban egy bizonyos helyen valaki megpróbál va­lamit, s ha nem sikerül, akkor az éle­tével fizet érte" - mondta a világ leghí­resebb, a műfajt az elképzelhetetlen­ségig fokozni tudó Harry Houdini sza­badulóművész. Bűvésztől kölcsönzött név Ma is amerikainak tartják, pedig Weisz Erikként 1874-ben Budapesten látta meg a napvilágot - egy rabbi fia­ként. A család Erik 2 (más források szerint 4) esztendős korában vándo­rolt ki Amerikába, mert nagy szegény­ségben éltek. A művésznevét egy bű­vésztől kölcsönző Harry már nyolc­évesen újságot árult és cipőt pucolt, majd - 9 éves korában - egy vándor­cirkuszban kezdte kamatoztatni ki­bontakozóban lévő ügyességét. Homályos, hogy tornászmutatvá­nyokkal vagy kártyatrükkökkel kezd­te-e, annyi bizonyos, hogy hamarosan „kártyakirályként" szerzett magának hírnevet. Ügyességét állítólag már kis­korában kamatoztatta, amikor egy sü­temény megszerzése érdekében kinyi­totta egy szekrény zárját. Ezt a tehet­ségét használta fel, amikor újított mu­tatványain, és szabadulómüvészként szerzett óriási ismertséget, illetve számtalan irigyet és ellenséget Ameri­kában, majd Európában és Ausztráliá­ban. Leleplezte mások trükkjeit Követői, utánzói előadásaira álruhá­ban maga is elment, majd a publikum előtt leleplezte a konkurens trükkjeit. A „kártyakirályból" hamarosan „a bilincsek királya" lett. Nem volt olyan lakat, zár, majd kényszerzubbony, melyből ki ne tudott volna szabadul­ni. Egy alkalommal összebilincselve, kényszerzubbonyba zárva, leláncolva kötelet csomóztak a lábára - ebből is Houdini a kínai kannában. Négy percig is kibírta víz alatt FOTÓK: DM/DV kiszabadította magát a magasban. Ha­marosan áttért a vizes trükkökre. Egyik kedvence az a mutatvány volt, amely során bilincsbe verve be­zárták egy nagy, lelakatolt ládába, majd bedobták a folyóba - innen is minden alkalommal kiszabadult. Állí­tólag négy percig is vissza tudta tarta­ni a lélegzetét, köszönhetően az ottho­ni fürdőkádban tartott edzéseknek. Ez az idő bőven elég volt számára, hogy kiemelkedjék a habok közül. Szabadulásai ma is elképesztők és utánozhatatlanok. Képes volt kiszaba­dulni a legszigorúbban őrzött börtön­cellákból. A német Krupp Művekben készítettek számára egy speciális biz­tonsági ajtószerkezetet, és azzal zár­ták be egy páncélterembe. Hetvenezer ember izgatottan várta, mi történik, majd nagy ovációval fogadta, amikor kinyílt a súlyos ajtó, s megjelent Hou­dini. Elefánt a Hyppodromban Csodálói varázslónak tartották, de ő csak annyit mondott, nem varázslat, amit tesz. Titkát azonban senkinek sem árulta el. 1913-ban mutatta be talán leghíre­sebb mutatványát, a kínai kanna trük­Kötélen, összebilincselve és kényszerzubbonyban. Tízezrek ámultak szabadtéri mutatványain

Next

/
Thumbnails
Contents