Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-06 / 105. szám

161 Mozaik Kedd, 2008. május 6. A NAP SZÍNESE Pekingig tekernek MÉG EGY ÖLELÉS: SZABÓ GÉZA ÉS CSABA CSALÁDJÁTÓL BÚCSÚZIK Fotó: Miskolczi Róbert BOBKÓANNA Két férfi, négy kerék, 10 ezer kilométer - Pekin­gig tekernek a Szabó testvérek. Gézától és öccsé­től, Csabától tegnap reggel vett könnyes búcsút az édesanya, a feleségek és az ismerősök a sze­gedi Széchenyi téren. - A nyári olimpia apropóján tekerünk Pekin­gig, de a játékokat nem ott nézzük. Azt tervez­zük, hogy július 8-ára érünk a kíijai fővárosba, és 9-én már indulunk is vissza repülővel. Na­ponta 162 kilométert teszünk meg, 20 kilométer per órás sebességgel - magyarázta Géza. Bár ma­gyarországi kalandtúrán és terepversenyen már többször is részt vettek, ez lesz a leghosszabb út, amire eddig vállalkoztak. Felszerelésük mind­össze sátor, ruhanemű, gyógyszerek, biciklial­katrészek és néhány technikai berendezés: ka­mera, fényképezőgép, napelemes töltő és mobil­telefon, amelyet naponta csak rövid időre, meg­határozott időpontban kapcsolnak be. Élelmet nem cipelnek magukkal, útközben vásárolnak. Járgányukon mindössze két extra található: új hajtómű került a bringákra, és a kerekeket dupla belső gumival erősítették meg. Ha szerencséjük van, defekt nélkül szelhetik át Ukrajnát, Orosz­országot, Mongóliát és Kínát. HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.): A mai *&lnap tempója lazább, jobban is érezheti magát a bőrében. Korá­nál fiatalabbnak, energikusabbnak gondolják. W BIKA (IV. 21.-V. 20.): A boly­• góállás kedvez a házasságkö­téseknek. Ha meghívott, vagy ha ön házasodik, kiváló napot talált rá! Hordjon vidám, világos színeket! IKREK (V.21.-VI. 21.): Szom­* szédjával szemben kerülje az epés megjegyzéseket. Tegye félre esetleges ellenszenvét, és viselked­jen vele udvariasan. ^ RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Pró­^^ báljon hatékonyabb lenni az élet minden területén. Rendszerez­ze tennivalóit! így sok időt, energiát spórolhat meg magának. OROSZIÁN (VII. 23.-VIII. ^^23.): Nehéz probléma meg­oldása várhat önre. Koncentráljon rá, és hamar megtalálja a megoldás kulcsát! A SZŰZ (VIII. 2U.-IX. 23.): Munkáját vegye könnyedén! A stresszmentes nap ellenére vi­gyázzon, nehogy banális hibát kö­vessen el! I MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Munkahelyén nem sok ten­nivaló adódhat. Az orvosi látogatá­sokat időzítse lehetőleg a mai nap­ra. W SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): A munkahelyi körülmények próbára tehetik türelmét. Ha új kol­légája idegesíti, akkor is legyen kedves vele, hosszú távon megéri! £ NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): [Munkájában nehézségek léphetnek fel, ami megviselheti az idegeit. Nevegyen mindent a lelké­re, próbáljon kicsit lazítani. £ BAK (XII. 22.-1. 20.): Jó ba­T^Jrátja befektetései tanácsok­kal, ötletekkel láthatja el. Ha van félretett pénze, javasolt megfogad­nia a ma hallott tippeket. ^ VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.): ^^ Nem sok erőt érez az aktív munkához. Ha kimerültnek érzi magát, próbáljon meg kivenni pár nap szabadságot. HALAK (II. 21.-III. 20.): Is­imerőseivel, barátaival lehet, hogy ma tudatni kívánja párkap­csolata mélységét. Előfordulhat, hogy eljegyzést jelenthet be. KALENDÁRIUM S> 3) KELTE: 05 óra 19 perc NYUGTA: 20 óra 03 perc KELTE: 05 óra 17 perc NYUGTA: 22 óra 02 perc ISTEN ELTESSE! IVETT, FRIDA Az Ivett a francia Ivonn ki­csinyítőképzős alakjából önállósult. Jelentése: tisza­fa. A Frida a Friede- kezdetű vagy végű germán nevek rövidüléséből származik. Jelentése: béke, védelem. Ezen a napon ünnepel még: János, Tamara. EZT IRTUK 1 éve: Özönvízszerű esőzés okozott károkat Szegeden. Alsóvároson villám csa­pott egy házba. 5 éve: Régészeti leleteket foglaltak le a vámosok Röszkén, egy gazdátlan csomagból antik szobortö­redékek kerültek elő. 10 éve: 436 millió forint ál­lami és önkormányzati tá­mogatásból újul meg a Holt-Maros. 0RV0SMETE0R0L0GIA A hidegfront fejfájást, vérnyomás-ingadozást okoz. Záporok, zivatarok Wszftítte Kezdetben gyakran lesz erősen felhős az ég. többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar, majd délután már csak időnként növekszik meg a felhőzet. Mórahalom Mindszent Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások A kővetkező napokban is folytatódik a változékony, tavaszi időjárás. A több órás napsütés mellett időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet és helyenként futó zápo­rok, zivatarok alakulhatnak ki. Szsrda Csütörtök Péntek Szombat 0N, 1 ' Í.H.'.'V .WVV * J Max:19 Min:8 Változó Max:19° Mn:7c Zápor AMA V 4 * Max:2ff Min: 7° Zápor Max:19° MbiiS'1 Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 469 cm (hőfoka 14,2 °C), Csongrádnál 420 cm, Mindszentnél 479 cm. A Maros Makónál 134 cm. A NAPOS OLDALRÓL - A18 éves Böjthe Barbara Csilla a Csonka János Műszaki Szakközépiskolában logisztikai menedzser szakon tanul. Türelmetlen típus, mindent azonnal akar. Anyukájára a legbüszkébb, hiszen rengeteg dologra megtanította már, és még nehéz természetét is elviseli. Mottója: „Álmodom az életet, hogy élhessem az álmom." Modell: Free Faces ModelManagement www.freefaces.net. Helyszín: Memphis kávézó Fotó: Rácz Zoltán További fotók a témáról az interneten: delmagyar . MITSUBISHI L200 valódi TEREP1ÁRÓ Pick-Up EURÓPA LEGBIZTONSÁGOSABB EURO©NCAP PICK-UP-JA » j, Tf i f JL- /, •m-3, r B. 990. OOO Ft+Áf a tói (ürüt r„ 4 . 788 . 000 Ft tót) É A A,.,..-. AJ „ VAAW IWWAJIA. t.V flOO Am LOjU." .„A MITSUBISHI HuVANY SZALON: Szeged, Algyői út 39. 62/551-800 SZERVIZ: szeged, Cserzy Mihály u. 18. 62/SS6-202 www.mi tsubi shihovany.hu MITSUBISHI • A GÖRDÜLŐ GYÉMÁNT ? / V. Nőgyógyászat, parti, gyerek Bezárta internetes lelkise­gély-szolgálatát és nőgyógyá­szati rendelését az énekes-író, Sebeők János - írja a stop.hu. „A honlapom hozzászólói arra használják az ott lévő Panaszlá­dát, hogy engem véleményezze­nek" - mondta az író-énekes, aki egyébként ezt egyáltalán nem bánja. Hozzátette: nem épp úgy alakult a praxis működése, ahogy tervezte, de örül, hogy si­került aktivitást kiváltania az emberekből. A főváros tetején tartotta a négy nyuszilány, Pantinchin Edina, Hargitai Bea, Laky Zsuzsi és Bódi Sylvi közös szü­letésnapi partiját. A play­mate-ek órákon keresztül zse­belték be a szebbnél szebb ajándékokat. „Annyi mindent kaptam, hogy reggel egy taxi már hetekkel korábban elkér­ték a telefonomat azzal az in­dokkal, hogy szeretnének rá valami kis díszítést rakni. Na, ebből 1650 darab Swarovs­ki-kristály lett, egyszerűen gyö­nyörű!" - áradozott Sylvi. Qrlando Bloom barátnője, tele lett az ajándékaimmal és a Miranda Kerr (képünkön) kije­virágokkal. Van egy kis autód?- lentette, hogy legalább három szítéssel foglal^ozo^c^^akik.j^e^^.^^^tne kedvesétől. állományából tőrölve „Harmincöt éves koromra vala­hol vidéken, egy szép házban szeretnék élni, ahol körülvesz­nek a gyerekeim. Legalább hár­mat szeretnék" - közölte a hu­szonnégy éves szépség, aki év eleje óta van együtt a Ka­rib-tenger kalózai sztárjával. Miranda és Orlando a múlt hé­ten Ausztráliában pihentek, de arról nem nyilatkoztak, hogy az esküvő napját kitűzték-e már - írja a Daily Mail. Jótékonyság Szakállának, pontosabban arc­sörtéjének, avagy borostájának jótékony célú eladását fontol­gatja Kurt Beck, a német szoci­áldemokrata párt elnöke. Beck - aki természetesen győzelem­re akarja vinni pártját a jövőre esedékes választáson -1 millió eurót szeretne begyűjteni arc­szöre révén - adta hírül a Bild am Sonntag című német lap. A bevételből a valóban rászoru­lókat akarja segíteni a politi­kus. Beck szakálla igen rövid­ke, de jó sűrű, akárcsak a haj­zata. Fodrász felesége szerint leginkább egy tengerimalac szőrére hasonlít. Hogy ki lenne rá vevő, nem tudni. A NAP VICCE Egy kisszög utazik a buszon. Felszáll a nagyszög. A kis­szög átadja a helyét a nagy­szögnek. Mire a nagyszög megveregeti a kisszög vállát: - Derékszög!

Next

/
Thumbnails
Contents