Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-27 / 122. szám

Szerda, 2008. május 28. Aktuális 13 BAKOS ANDRÁS Huzat A végrehajtók ugyanolyan limitált létszámú, zárt kasztot alkotnak, mint a közjegyzők. Egy vásárhelyi vállalkozó úgy döntött, szívességet tesz az újságnak. Így jutott el hozzánk a megbotlott végrehajtó esetének híre. Meglehet, máshogyan egyhamar nem tudtuk volna meg. Amikor már a konkrét információ birtokában kérdeztünk, ahol kellett, korrektül válaszoltak, ám a különböző szóvivők és sajtóreferensek korában nincs az a csator­na, amelyen magától eljutott volna a nyilvánossághoz ez az egyébként érdekes, százmilliós kárról szóló történet. A magyar igazságszolgáltatás szereplői úgy általánosságban nem örülnek annak, ha egyikükről kide­rül, megbotlott. Ez természetes. An­• • A végrehajtók nál érdekesebbek a reakciói akkor, W w Ugyanolyan ha már tudni lehet, hogy a hír bizto­san napvilágra kerül. Ügyvéd ismerősöm, akit felhív­tam, azonnal tudta, hogy miről van szó. Már hallott az esetről, pedig más városban dolgozik. Beszélik egymás között. Biztatott, hogy foglalkozzunk csak ezzel bátran, jót teszünk ve­le; most végre kinyílik egy ablak, és a huzat kirántja ezt az állott leve­gőt. Miről van szó? Szerinte arról, hogy a végrehajtók ugyanolyan limi­tált létszámú, zárt kasztot alkotnak, mint a közjegyzők; akárki nem ke­rülhet be közéjük, miközben óriási pénz fordul meg a kezük között, na­gyon sokat keresnek. Nem véletlen, mondja ismerősöm, hogy törvény­módosítás készül,"amelyben az áll, ingatlant csak interneten lehet majd árverezni: ne fordulhasson«lö az, hogy a hiénák összebeszélnek, és lefelé licitálnak, olcsón jutva hozzá nagy értékű házakhoz a végre­hajtó asszisztálásával. Tényleg komoly erkölcsi kérdéseket vet fel annak az embernek az esete, aki munkájából adódóan zárat törhet fel, tévét, hűtőt, szekrénysort, autót foglalhat le a felszaporodott fütésidíj-tartozás fejében, nullára futtat­hat családokat, miközben ő maga felelőtlenül bánhat a beszedett pénzzel - legalábbis egy ideig. Am aki akar, azért egészen sokat megtudhat erről a kasztról, amely azonnal kizárta a gyanúba keveredett kollégát. A kamara honlapján, a www.mbvk.hu címen név szerint elérhető az összes tagja. Más lapon kiderül, hogy az ügyeik zöme három cso­portba sorolható: vannak elmaradt közüzemi díjak, mobil- és vezeté­kestelefon-számlák, és vissza nem fizetett kölcsönök. Árverési időpon­tokkal, ingóságok felsorolásával lehet találkozni - a tévék, házimozik, autók között egy zákányszéki címen jószágok: „2 db tehén (tarka)". Ezeket is ott fogják elárverezni a gazda szeme láttára. A nepperekre pe­dig, akik ilyenkor odamennek, a végrehajtó szerint szükség van. Mert ha nem jönnének, semmi sem kelne el. Az adós az állam és a hitelező arcába nevethetne. Ezek után könnyű lenne arról írni, hogy egy ember botlása egy ti­tokzatos rendszer fonákságaira mutat rá. De ez nem lenne igazságos. A történet kínos, de sokkal kínosabb, amit a felgöngyölítése közben, mel­lesleg tud meg az újságíró. Például, hogy az igazságszolgáltatásban dol­gozók is bizalmatlanok egymással, és hogy egyre több a végrehajtási ügy; hogy ezzel a munkával egyre jobban lehet keresni. De erről nem a bírósági végrehajtók tehetnek. Közönségdíj a balettnek MUNKATÁRSUNKTÓL A korábbi évekhez hasonlóan ismét közönségdíjas lett a veszprémi tánc­fesztiválon a Szegedi Kortárs Balett. Krámer György, a találkozó művé­szeti vezetője elmondta: Juronics Ta­más és Duda Éva A tudattalan című műve százszázalékos szavazatarány­nyál tarolt a 11. országos kortárs összmüvészeti találkozón. Pataki András balettigazgató fontosnak tartja a díjat, mert a veszprémi fesz­tivál a kortárs táncművészet legfon­tosabb magyarországi seregszemlé­je. Büszke arra, hogy 20. születés­napját ünneplő társulata ismét el­nyerte a fesztivál legrangosabb elis­merését. 100 millióval rövidíthette meg az államot a végrehajtó b. pétert (képünkön háttal) feljelentették a szegedi ügyészségi nyomozóhivatalnál sikkasztás gyanúja miatt Fotó: DM/DV Akár 100 millió forinttal is megrövidíthette az államot B. Péter volt vásárhe­lyi önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kama­ra feljelentésére indított eljárást a Szegedi Ügyészségi Nyomozóhivatal. B. Pétert többször is kerestük, de nem értük el, így nem derült ki, hogy a hatal­mas összeget valóban játékgépek nyelték-e el az évek során. MUNKATÁRSUNKTÓL Nagy teherautó érkezett két fekete ru­hás emberrel nemrégiben a vásárhelyi Oldalkosár utca 11. számú tízemeletes panelház elé, s a férfiak kipakolták B. Péter egykori, harmadik emeleten mű­ködő végrehajtói irodáját. A csak név­telenül nyilatkozó házbeliek úgy tud­ják, az addig éveken át önálló bírósági végrehajtóként dolgozó férfi ezentúl alkalmazott lesz, feladta saját praxi­sát. Mostanában ráadásul nem is lát­ták a férfit. Egyikük azt mondta: kicsit tartott is tőle, pedig amikor ritkábban találkoztak, mindig udvariasan kö­szönt. B. Péter azonban valószínűleg vég­képp távozott a szakmájából, hiszen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara feljelentést tett ellene a Szegedi Ügyészségi Nyomozóhivatalnál sik­kasztás bűncselekmény alapos gya­núja miatt. Ezzel egy időben pedig ki­zárta őt a végrehajtók sorából. Hogy B. Péter mekkora összeggel nem tudott elszámolni, annak tisztázása még tart. Császti Ferenc, a kamara ügyvezető alelnöke a saját vizsgálatuk lezárta előtt nem kívánt nyilatkozni lapunk­nak az ügyről. Csupán annyit közölt: még vizsgálják az összeg nagyságát. - Az eddigi adatok alapján 80-100 millió forintra tehető az az összeg, amellyel B. Péter nem tud elszámolni ­közölte lapunkkal Imolya Imre. A me­gyei ügyészségi nyomozóhivatal veze­Az ügyészségi nyomozóhivatal eljá­rásával megvárja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara saját vizsgálatá­nak végét, ebből derül ki ugyanis, ténylegesen mekkora az elsikkasztott összeg. B. Péter Oldalkosár utcai irodájának ajtaján tegnap hiába csöngettünk be többször is, senki sem nyitott ajtót. Az odaragasztott értesítés szerint az ügyfe­leket április 14-e óta már a Détári és Tár­sa végrehajtó irodába várják. Hiába hív­tuk többször is a nap folyamán B. Péter vonalas és mobilszámát, kicsöngött a telefon, de senki sem vette fel. Kecskés El Kilencen a megyében Szegeden öt, Vásárhelyen kettő, Makón és Szentesen egy-egy végrehajtó dolgozik, igaz, átfedés is van köztük, ugyanis az egyik vásárhelyi Szegeden is dolgozik. Az önálló bírósági végrehajtók olyan ügyekben járnak el, amelyekben bírósági végzés vagy jogerős ítélet született. Munkájuk nem azonos a legálisan működő követelésbehajtó irodákéval, azok bárki megkeresésére végzik munkájukat. tő ügyésze hozzátette: a gyanú szerint a volt végrehajtó évek óta nem szá­molt el minden, általa behajtott ösz­szeggel, azoknak csak egy részét he­lyezte letéti számlára. A hiányzó ösz­szeget az újabb behajtásokból szárma­zó pénzből pótolta. így görgette maga előtt a hiányt, amíg csak lehetett. Ákos, B. Péter ügyvédje elmondta: ügy­felét eddig csak egyszer hallgatta ki az ügyészségi nyomozóhivatal, s akkor négy esettel gyanúsították meg. Azt a szóbeszédet, miszerint B. Péter játékszenvedélye kielégítésére költötte volna a hatalmas összeget, nem erősí­tette, de nem is cáfolta meg senki. 3,95%-os THM vagy ^ +300 OOO Ft autóbeszámítás í.hu A kifinomult stílusú és kimagasló felszereftségü Aquatis mellett most minden Auris modellt kedvezményes finanszírozással vagy használatautó beszámítási támogatással vásárolhat meg. • Digitális automata légkondicionáló • 16"-us könnyűfém keréktárcsák • 6 lemezes CD-lejátszó • Bőr kormány és seóvaltógomb • 9 légzsák • Elektromos ablakemelők • Bluetooth» lelelonkihangosító elöl és hátul a—AT^v m TOYOTA TOYOTA Szeged Hödmcz övi várhely 6728 Szeged, Dorozsmai út 9. Tel.: 62/551-700 • fax: 62/151-701 • E-mail: szegedffltmax.hu 6800 Hódmezővásárhely, Szántó K ). u. 178 Tel.. 67/535-700 • fax: 62/535-701 • E-mail: hmv@tmax.hu "Az ajánlat 2008. április 25-t6l június 20-ig megrendelt új Auns-modellekre érvényes a késztet erejéig, a Toyota márkakereskedők Hozzájárulá­sával A hitel svájci Irank alapú változú kamatozású konstrukció. ATHM meghatározása az aktuális feltélelek. illelve hatályos jogszabályok figye­lembe vételével túrtént. a teltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM-mutató nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát. A THM meghatározása tormttizetesek alapián lórtént, a tárgynegyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembe vételével A közöli THM étiéke megegyezik az 500 000 Ft tökeösszegü. 3 éves futamidejű, valamint az 1 000 000 Ft tökeösszegű és 5 éves futam­idejű kölcsönök THM-jévef A kedvezményes aiánlat pontos feltételei megtalálhatóak a Tovota márkakereskedésekben és a www.toyota.hu olda­lon Az Auns-modellek kombinált átlaglogyaszlása (l/'100km! 5.0-7.1. C02-kibocsátás (g/km): 131-166 A képen ttlhaló autó illusztráció TOVÁBBRA SEM LEHET TUDNI, HOGY MIÉRT ÖLTEK A FŰTŐ UTCÁBAN Ma és holnap temetik a makói hármas gyilkosság áldozatait Információink szerint Makón nem rablógyilkosság történt, a házból semmi nem tűnt el. A rendőrség egyelőre nem árul el újabb részlete­ket a hármas gyilkosság nyomozásá­ról. Az áldozatokat ma és holnap te­metik. MUNKATÁRSUNKTÓL A makói Üjvárosi református teme­tőben ma délelőtt 11 órakor temetik el a tíz nappal ezelőtti hármas gyil­kosság két áldozatát, a 21 éves Bo­ros Noémit és a lány nagymamáját, a 78 éves Szűcs Pálné Galambos Er­zsébetet. A harmadik áldozat, a le­szúrt lány volt barátja, a 26 éves Siha Norbert temetése egy nap­pal később, szerda délután három órakor lesz a kiszombori temető­ben. Mint azt korábban megírtuk, má­jus 17-én Makón, egy Fűtő utca ház­ban három holttestet találtak, a fen­tebb említett két nőét és a férfiét. Késsel és ollóval leszúrták őket. A rendőrség másnap délután őrizetbe vette Perecz Józsefet, Siha Norbert barátját, mind a három gyilkosság­gal a 26 éves makói férfit gyanúsít­ják. A büntetett előéletű Perecz József több vallomást is tett. A nyomozók szerint először beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságokat, ám ezt később, a bíróságon és a rendőrsé­gen is visszavonta, illetve módosí­totta. A legutóbb egy hete kihallga­tott férfi már azt állította, hogy Bo­ros Noémi és Szűcs Pálné Galambos Erzsébet megöléséhez nincs köze, Siha Norbert haláláról pedig nem beszélt. Azt sem árulta el, hogy az áldozatoknak miért kellett meghal­niuk. - Én sem tudom a gyilkossá­gok motivációját. Meggyőződésem, hogy a szakértői vélemények segí­teni fognak számos részlet megis­merésében, és remélem, megtud­juk, hogy pontosan mi történt tíz napja a makói házban - nyilatkozta lapunknak Perecz József kirendelt védője, Szívós Tamás szegedi ügy­véd. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság feltételezése szerint Perecz József rablási szándékból ölt, ám la­punk úgy értesült, a házból semmi nem tűnt el. A rendőrség nem kom­mentálta értesülésünket. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság szóvivője mindösz­sze annyit mondott, hogy a nyomo­zás folyik, szakértői véleményekre várnak, és a rendőrségnek egyelőre nincsenek olyan új információi, amiket megosztana a közvélemény­nyel.

Next

/
Thumbnails
Contents