Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-23 / 119. szám
Péntek, 2008. május 23. Aktuális 13 A NEGYEDIK VESÉJÉVEL ÉL TELJES ÉLETET A BORDÁNYI GYURIS ZOLTÁN Vannak még csodák «• Folytatás az 1. oldalról A negyedik veséjével élő Gyuris Zoltán - ha esik, ha fúj - mindennap bemegy Bordányba, egyrészt friss élelmiszereket vásárol, hiszen nem mindegy, mit eszik, másrészt megmozgatja a csontjait, ízületeit. Örül, hogy él: a világot másképp szemléli, mint azok az emberek, akiknek az egészség természetes dolog. A műtétek, kezelések, a munkahely elvesztése és házasságának felbomlása se törte meg akaraterejét. - Nem is az a ritkaság szerintem magyarázza betegségét Gyuris Zoltán hogy háromszor kaptam új vesét, hanem hogy ennyi idő után sikerült megmenteni az életemet. Hogy szervezetem az 1984 óta tartó, a végtelenségig nem folytatható dialízisek után olyan állapotban volt legutoljára is, hogy kibírta a műtétet, és a vesét se lökte ki. Lapunk is úgy tudja szakorvosoktól: két sikertelen transzplantáció után már kicsi az esélye annak, hogy harmadszorra is szervhez juthat a beteg, és az meg is marad. A lakatosnak, hegesztőnek tanult, a szegedi Defagnál, a vasöntödénél, a bordányi téeszben is dolgozó férfi már háromgyermekes családapa volt, amikor egyik napról a másikra a szegedi müveseállomáson találta magát. Ez harmincnégy évvel ezelőtt történt. Első veséjét 1987-ben, a másodikat 1994ben, a harmadikat 2005-ben kapta. Ahogy ilyenkor lenni szokott, jött érte szirénázva a mentő, hogy pont neki való vesét találtak: felkapta hát a rohamcsomagját, és ment. Az első két vese másfél évig bírta. A transzplantációk, majd az újrakezdődő dialízisek közben elfogytak mellöle a barátok, elhagyta a házastársa, és egymás után kirepültek a gyerekek is. Magára maradt a tanyán, de életkedve töretlen maradt. - Ügy élek, mint más ZOLTÁN MINDENNAP BICIKLIVEL JAR normális ember, aki tudja, mennyit dolgozhat, és mennyit ehet, ihat. Tisztában vagyok vele, hogy akaraterőmnek is köszönhetem az állapotomat mondta Gyuris Zoltán, és hozzátette: El Mi a dialízis? ~ A dialízis olyan rendszeres külső beavatkozás, amelynek célja a vesék működésének lehető legnagyobb mértékű pótlása. Egyik formája a hemodialízis, amely során a karban haladó vénából egy tűn keresztül kivezetik a vért, ami ezután a dialíziskészülék segítségével egy szűrőn áthaladva megtisztul, majd egy másik tűn keresztül visszatér a vénába. A vér cirkulációja a kezelés alatt folyamatos. Egy kezelés heti három alkalommal 4-5 óra hosszáig tart. A MAKÓI POLITIKUST VÉGLEGESÍTETTE A FIDESZ Tényleg Mágoriné az elnök Fotó: Segesvári Csaba először azt szerettem volna megérni, hogy a gyerekeim elvégezzék az általánost, utána, hogy szakmát tanuljanak, majd a lányok férjhez menjenek, legvégül, hogy jöjjenek az unokák. Minden álmom megvalósult." Másoknak azt üzeni, nem szabad elkeseredni, mert vannak még csodák. Lapunk segítségével szeretne köszönetet mondani azoknak, akik felajánlották menthetetlenné vált hozzátartozóik szerveit. És a szegedi dialízisközpont dolgozóinak, akik a második családjának számítanak. Immár véglegesen is a makói székhelyű 7. választókerületi Fideszszervezet elnöke Mágori Józsefné. Nem fél attól, hogy a közéleti szerepvállalást megsínyli sikeres családi vállalkozása, egyébként pedig továbbra is kész együtt dolgozni a pártban mindenkivel, aki hajlandó az együttműködésre. SZABÓ IMRE Megkapta végleges kinevezését a 7. választókerületben működő Fideszszervezet vezetője, Mágori Józsefné tájékoztatta lapunkat Kerényi János, a legnagyobb ellenzéki párt regionális igazgatója. A két ciklus óta önkormányzati képviselőként tevékenykedő sikeres agrárvállalkozó, a helyi polgári körös mozgalom elnöke azt követően kapta meg először ideiglenesen, majd most véglegesen a vezetői megbízatást a párt elnökségétől, hogy a választókerületi tanács kétszer is olyan embert jelölt a posztra, akit az országos vezetőség nem fogadott el. Az új Fidesz-elnök lapunknak azt mondta: nem ő kereste a lehetőséget, erre a feladatra felkérték, miután az országos központ mindenképpen megújulást szeretett volna. Ügyszerető jobboldali aktivistaként úgy érezte, kötelessége elfogadni a megbízatást. A szervezőmunkában egyébként AZ ÚJ VÁLASZTÓKERÜLETI ELNÖK MINDENKIRE SZÁMÍT, AKI TENNI AKAR A FIDESZÉRT Fotó: Karnok Csaba már komoly gyakorlata van, hiszen a Makón önálló önkormányzati képviselettel is rendelkező polgári körök jelentős létszámmal, sok-sok rendezvénnyel működnek hosszú ideje. Nem fél attól, hogy jól működő családi vállalkozása, a zöldségtermesztéssel és -kereskedelemmel foglalkozó Statívum Bt. megsínylené a közéleti szerepvállalást. Egyrészt bízik a demokráciában, másrészt három felnőtt fia is a családi cégnél dolgozik - úgy gondolja, ő ott szükség esetén pótolható. Mágori Józsefné lapunknak ismét megerősítette: a pártban továbbra is hajlandó együtt dolgozni mindenkivel, aki kész az együttműködésre. Kerényi János ehhez hozzátette: bár volt olyan elképzelés, hogy a választókerületben tagrevizióra kerül sor, ilyen mégsem lesz. Még azok is tagok maradhatnak, ha akarnak, akik azt az emlékezetes, lapunkban megjelent olvasói levelet aláírták, amelyben helyi fideszesek tiltakoztak a központ által akkor még ideiglenesen kinevezett vezető ellen. Az újjászerveződő párt létszáma ugyanakkor minden bizonnyal jelentősen gyarapodni fog, hiszen nagyon sok, közélet iránt érdeklődő ember kérte felvételét az elmúlt hetekben a tagok sorába. KÉPVISELŐJELÖLT IS LEHET. A Fideszben nem törvényszerű ugyan, de általában a választókerületi elnök kapja a lehetőséget arra, hogy parlamenti képviselőjelöltként megmérettesse magát. Mágori Józsefné azt mondta, erről is volt már szó. A feladatot akkor vállalja el, ha olyan szervezettségűvé tudja tenni a hátralévő időben a Fideszt a választókerületben, amilyet tőle elvárnak, és amilyennel ő maga is elégedett. Minden hatodik transzplantációra váró magyar beteg meghal, mert nincs elég szerv. ÜJSZÁSZl ILONA Várják a vesédet „Nyomd a gázt, valaki már várja a vesédet!" Morbid. Vagy inkább vicces? Ilyen és ehhez hasonló autós föliratot benzinkutaknál is lehet kapni. Legutóbb egy előttem haladó Wartburgon olvastam. Ritka, mint a fehér holló manapság a Wartburg és a Trabant, egyre több a légzsákokkal is felszerelt biztonságos autócsoda. A veszélyes útszakaszok száma ugyancsak csökken, mert hódít a körforgalomdivat. E tényekből kiindulva a pécsi sebészeti klinika transzplantációs osztályának vezetője az origo.hu-nak arról elmélkedett, hogy egyre több ember marad életben olyan karambol után, ami egy-két évtizede még halálos volt. | jjj Minden hatodik s ez persze jó. De rossz is, mert kévéje W transzplantációra sebb vesét, szívet és májat tudnak az agyhalottból a halálos betegen is élni akaróba beleoperálni a doktorok. Morbid, hogy másvalaki halálára várnak mindazok, aki életben maradásukat csak szervátültetésnek köszönhetnék. A másik oldalról nézve viszont tragikus, hogy minden hatodik transzplantációra készülő magyar beteg meghal, mert nincs elegendő átültetésre alkalmas vese, szív, máj, hasnyálmirigy. Ritka, mint a fehér holló az olyan beteg, akinek életét egynél több szervátültetés hosszabbította meg. Ilyen rekorder Gyuris Zoltán. Ügy is mondhatjuk: ő egy 1987-ben, egy 1994-ben és egy 2005-ben elhunyt embertársának köszönheti, hogy örülhet az életnek. A morbid helyzetek és az életmentő szervre várók kiszolgáltatottságát jó lenne csökkenteni! Erre is fölhívja a figyelmet a „négy veséjű" bordányi férfi története. Az ügy globális. Még az Európai Parlamentben is fontosnak tartják: minél több polgár tudja, ha nem rendelkezik arról, hogy halála után szervei átültethetők, akkor e beavatkozás az egyik EU-országban csak a családtag engedélyével lehetséges, egy másik helyen meg tilos. De a donorhiány oka a felszereltség, a légi szállítás, a transzplantálhatóságot segítő szakember hiánya is. Ezért érvelnek egyre többen a szervadományozás mellett. Ritka az élő donoros szervátültetés. Az elmúlt évtizedben 241-315 veseátültetést végeztek a hazai sebészek, de csak 5-17 volt az élő donoros transzplantáció - írja az origo.hu. Még rosszabb az arány a májnál: 2006-ig nem volt példa ilyen szervadományozásra, aztán 2, tavaly meg 1 ilyen esetről tud a statisztika, miközben országosan az elmúlt évtizedben 19-ről 42-re emelkedett a májátültetések száma. Szemléletváltás kellene ahhoz, hogy ne rokkantnak nyilvánítsák azt, aki kapott és azt is, aki odaadta a veséjét, hanem ha ez vagy az dolgozni akar, harcolhasson a munkafronton. Ösztönzésképpen az OEP fizet annak, aki odaadja a veséjét, mert valaki várja. EGYÜTT RESTAURALJAK AZ 18A8-AS GYŰJTEMÉNYT Arad megyében már ásnak a régészek MUNKATÁRSUNKTÓL Együttműködési megállapodást kötött a Csongrád és az Arad megyei múzeum. Zakar Péter, a megyei közgyűlés alelnöke lapunknak elmondta, a Temes megyei múzeummal hagyományosan jó a szakmai kapcsolat, ilyet szeretnének Arad megyével is, erről szól ez a keretmegállapodás, amely minden múzeumi szakterületre kiterjed. A Csongrád megyeiek azt szeretnék, ha az autópálya-építés előtti föltárás leleteit majd közösen mutathatnák be. Odaát már elkezdődött az út nyomvonalán a föltárás, remélhetőleg nálunk is indul hamarosan. Tervezik azt is, hogy az aradi ereklyemúzeum sokáig pincében őrzött anyagait - egy nagyon értékes 1848-as gyűjteményt - közösen restaurálja, dolgozza fel és mutatja be a két intézmény. A költségek fedezésére közös uniós pályázatot adnak be a múzeumok. A megállapodást Zakar Péter alelnök és Búza Gábor, az Arad Megyei Tanács alelnöke jelenlétében a két múzeumigazgató, Zombori István és Peter Hügel írta alá. ÚJ Peugeot 308 ajándék klímával már 3 399 000 Ft-tól! A 2007-es Jj Arany Kormány díj győztese PEUGEOT | 4007(L beMKt^i tójal Első az összeszerelési-minőségben, első a biztonságban, első a designban. Ezek jellemzik a 2007-es Arany Kormány dl| nyertes autóját: az új w Peugeot 308 modellt! A rangos elismerést a német Bild am Sonntag autóversenyzőkből, gépjárműipari szakemberekből és újságírókból álló zsűrije ítélte oda a Peugeot 308-nak mint a legjobb kompakt családi autónak. Szerezze meg a győztest egy nyerő ajánlattal: új Peugeot 308 ajándék klímával már 3.399.000 Ft-tól! A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. PEUGEOT. VEZETNI MINDIG ÉLVEZET. Kombinált átlagfogyasztás: 4.5-7.3 \l 100 km, C02-kibocsátás: 120-180 g/km. Az ajánlat érvényei a márciui 31. éi május 31. között magyarországi készletről értékesített gépkocsikra, kivéve az Indulóárral kommunikált modellekre, melyek esetében zz ajánlat érvényes a jelzett idOszakban gyártásból rendelt gépkocsikra is. g Mobil wwvv.peúgéötcmobil.corn 6724 SZEGED, Kálvária sgt. 83-85. -Tel.: 62/554-554 6600 SZENTES. Vásárhelyi út 112. - Tel.: 63-560-200