Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-16 / 113. szám
Péntek, 2008. május 16. UNIÓS FORRÁSBÓL KOMPETENCIAALAPÚ OKTATÁST VEZETTEK BE SZEGEDEN Alkalmaz-lak a Vasváriban Felkészítés a kompetenciaalapú oktatásra címmel nyert uniós forrásból 18 millió forintot még 2006-ban a szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola. Az összegbó'l 2008 januárjáig közel húsz pedagógust képeztek ki. Ők többek között szövegértésben, matematikában, idegen nyelvben már arra koncentrálva oktatnak, hogy a gyerekek a mindennapi életben hasznosítható tudást szerezzék meg. M U NK ATARSU H KTÓt A Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolát 2006 első negyedévében értesítették arról, hogy sikeresen pályázott uniós forrásokra, és 18 millió forintot nyert a kompetenciaalapú oktatásra. A projektet elindították, majd az oktatás is elkezdődhetett szeptembertől - tájékoztatott Marschalek Norbert projektmenedzser, az iskola igazgatóhelyettese. Utána azonban felgyorsultak az események, és 2007 nyarára befejeződtek a továbbképzések: hat kompetenciafejlcsztő tanár sikeresen elvégezte a 120 órás tanfolyamokat. Az első, a 2006-2007-es tanév végére pedig még jelentősebb lépések történtek: a pedagógusok alkalmazni kezdték a programcsomagokat, teljesítették a tanmenetben előírt modulokat. Később újabb tanároA KÖZÉPISKOLÁBAN AZ EDDIGINÉL TÖBB IDŐT FORDÍTANAK A GYAKORLATRA Fotó: DM/DV kat vontak be a programba, mára pedig mintegy húsz pedagógust képeztek ki, az utolsó négyet például a 2008-2009-es tanév elejétől. A projekt vezetése már tervezi a 2013-ig vállalt fenntartási kötelezettség miatti bővítést, úgy a kompetenciaterületeket, mint a pedagógusok számát illetően. A sikeresen megvalósított Alkalmaz-lak projektet idén január végén zárták a Vasváriban. A projektmenedzser szerint, ha fiAdattár A projekt elnevezése: Alkalmaz-lak a Vasváriban. Felkészítés a kompetenciaalapú oktatásra. A beruházás helye: Szeged, Gutenberg u. 11. A projekt költségvetése: 18 000 000 Ft. Uniós támogatás: 18 000 000 Ft. nincs az uniós támogatás, számos beruházást nem sikerült volna megvalósítani, vagy csak nagy nehézségek árán. A pályázati forrásoknak köszönhetően sikerült ugyanis fejleszteni az iskolában tanító pedagógusok módszertani kultúráját központi, szakmai szolgáltatók által szervezett továbbképzéseken, egyéni továbbképzések keretében, illetve szervezett, koordinált belső terjesztéssel: munkaközösségi értekezleteken, bemutató órákon, konzultációkon. A képzések eredményeképpen a pedagógusok szemléletmódja változott, nagyobb teret kaphatott az új típusú tevékenységközpontú oktatás. Technikai eszközöket is beszereztek a Vasváriban - a rendelkezésre álló keretből mintegy 6 millió 700 ezer forintot költöttek oktatástechnikára. A tanárok szívesen alkalmazzák a korszerű digitális eszközöket, interaktív táblákat, laptopokat, multimédiás számítógépeket. Felmenő rendszerben vezették be az új oktatási programcsomagokat és ma már 12 tanulócsoportban folyik kompetencia alapú oktatás, Mi változott a tanórákon? A tanárok a tanulók képességeit testhezállón fejlesztették, az interaktív táblákkal izgalmasabbá, mozgalmasabbá tették az órákat, több időt fordíthattak a gyakorlatra. A diákok pedig a csapatmunkában edződhettek, alakíthatták ki egymásban az együttműködés készségét. UJ PEDAGÓGIAI MÓDSZEREKRE FEKTETTEK A HANGSÚLYT A VÁSÁRHELYI KLAUZALBAN Út a huszonegyedik századi iskolához Sikeres uniós pályázatának köszönhetően a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai tagintézménye bekapcsolódhatott a kompetenciaalapú oktatás érdekében megindult országos innovációs folyamatba. Kilenc pedagógus továbbképzésen vehetett részt, a diákok többségét pedig már az új módszer szerint oktatják. KORMOS TAMÁS A vásárhelyi intézmény a Felkészítés a kompetenciaalapú oktatásra elnevezésű pályázat kedvezményezettjeként az Üt a XXI. századi iskolához projektTények A projekt elnevezése: Ut a XXI. századi iskolához. A pályázat megvalósulásának helye: Hódmezővásárhely, Nádor u. 35. A projekt költségvetése: 18 000 000 Ft. Elnyert uniós támogatás: 18 000 000 Ft. jét most valósítja meg. Az elnyert 18 millió forintos támogatás jóvoltából a program még 2006 elején indult és egészen május végéig tart. A cél érdekében fontos volt az iskola pedagógiai kultúrájának átalakítása, az új oktatási módszer bevezetése, melyet a digitális kultúra eszközrendszerének alkalmazása kíséri. így kilenc tanár 120 órás képzésen megismerkedhetett olyan új lehetőségekkel, melyek alternatívákat kínálnak a tanításhoz, az új pedagógiai gyakorlatok kipróbálásához. A tanulási folyamatokat megkönnyítő szövegértési-szövegalkotási, matematikai-logikai és a választható kulcskompetenciák közül a szociális, életviteli és környezeti területeken vállalták a programcsomagok kipróbálását. A pénzből eszközöket is beszereztek, így öt tanteremben interaktív táblákat és ezekhez kapcsolódó projektorokat, laptopokat is használhatnak már mind a pedagógusok, mind a diákok. A képzés során olyan módszereket sajátítottak el drámapedagógia, kooperatív technika, differenciált tanulásszervezés - a tanárok, melyek megváltoztatták a tanító szerepét az órákon. Az új módszereket már a 2006-2007-es tanévben is alkalmazták az első, ötödik és a hetedik osztályosoknál. Az idei tanévben pedig a negyedikesek kivételével az összes többi évfolyam a kompetenciaalapú oktatásban részesül, jövőre viszont már valamennyi diákot így tanítanak majd. Integrációs fejlesztési tervet készítettek a halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulóknak, biztosítva számukra az esélyegyenlőség megvalósulását. Több ízben tartották már bemutatóórákat szülőknek, óvónőknek, illetve máshol dolgozó pedagógusoknak is. A projektet ezért széles körben megismertették. A leendő elsősök fogadásának megkönynyítése érdekében együttműködési megállapodást írtak alá az Exner Leó Óvodával és ennek előkészítésén dolgoznak a Kagylóhéj Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat vezetőségével is. HATODIKOS SOLYMÁSZOK EGY ERDEI ISKOLAI FOGLALKOZÁSON Q Az Új Magyarország fejlesztési terv (2067-20B) eéttigi ayerbap%áza«ai(sambeíiac0étai \ tojt ,vt sam. | . ||J I-.....M MeUlCom Közép-Európai Technológiaiés Szolgáltató Holding Zrt. j— "^^^jjjjj^ggfc MetálCom Zrt-nek AQAP-2T10 katonai minőségirányítási rendszerének kialakítása és tanúsíttatása Szentes 1500 000 MI krokonstrukt Ipari Szolgáltató Kft. A Mikrokonstrukt Kft. integrált minőség- és környezetirányítási rendszerének kiépítése Szeged 1 200 000 Mórakert ZöldségGyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet Élelmiszer-biztonsági előírásoknak való megfelelést biztosító IfS és ISO 22000 minőségbiztosítási rendszerek bevezetése és tanúsíttatása a Mórakert Szövetkezetnél. Mórahalom 2 250 000 Notebookstore Szeged Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ISO 9001 rendszerkiépítés és tanúsíttatás a Notebookstore Szeged Kft. szegedi telephelyén Szeged 600 000 ORTO-PHARM 2004 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ORTO-PHARM 2004 Kft. minőségirányítási rendszerének kiépítése és tanúsíttatása Szeged 787 500 PLASTER 2001 Építőipari Szolgáltató Bt. MSZ EN ISO 9001:2001szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása Hódmezővásárhely 800 000 j Polymed-97 Egészségügyi Szolgáltató Kft. Polymed-97 Egészségügyi Szolgáltató Kft. a minőségi szolgáltatásért Derekegyház 798 000 Polytherm Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Minőségirányítási rendszer kialakítása a Polytherm Kft.-nél Szeged 640 000 Prominens Vállalkozó és Kereskedő Kft. - -•-- Quatitas T&G Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ISO 9001:2000 bevezetése és tanusitUlísa Elektronikus mérlegek és mérőműszerek torgalmazasa. Merlegmöszetek és alkatrészek gyártatasa. Mezőgazdasági és erdészeti gépek, eszkőzök, alkatrészek rreszerzése, forgalmazása, szervizeketése területén. Hódmezővásárhely 720 000 Prominens Vállalkozó és Kereskedő Kft. - -•-- Quatitas T&G Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Minőségirányítási rendszer bevezetése a Qualitas TAG Kft.-nél Szeged 800 000 Sárkány István egyéni vállalkozó ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása Sárkány István egyéni vállalkozónál Szeged ! . — i 800 000 Sarsan Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. MSZ EN ISO 9001:2001 Minőségirányítási rendszer kiépítése és tanúsíttatása Szeged 790 000 Sin-Us 1997 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása a Sin-Us 1997 Kft.-nél Szeged 800 000 Szeged Beton Általános és Közműépítő Kft. A Szeged Beton Kft. MSZ 28001 szabvány szerinti MEBIR-rendszerének kiépítése és tanúsíttatása Szeged 990 000 Szeplast Nyílászárógyártó Kft. MSZ EN ISO 1k001:200S szabvány követelményeinek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer kiépítése a Szeplast Nyilászárógyáitó Kft.-nél Szeged 1475 000 Szilikátipari és Művészeti Kerámiagyártó Kft. Minőségirányítási rendszer ISO 90012000 kiépítése, tanúsíttatása Hódmezővásárhely 950 000 Thot-Soft 2002 Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány követelményeinek megfelelő minőségirányítási és MSZ ISOÍtEC 27001:2006 szabvány követelményeinek megtelelő informatikai biztonsági irányítási rendszer kialakítása és tanúsíttatása a Thot-Son 2002 Kft.-nél Szeged 1500 000 TILLA-FA Házépítő Bt. MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer kialakítása és tanúsíttatása a THIA-FA Házépítő Bt.-nél Hódmezővásárhely 1 000 000 Török Kulcsszetviz egyéni cég Minőségtudatos irányítás Szeged 1000 000 TRXCom Szolgáltató Kft. ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer kiépítése a TRXCom Kft.nél Szentes 725 000 DM-GRAFIKA (A felsorolás a jövő héten megjelenő oldalunkon folytatódik.) Az Új Magyarország fejlesztési terv aktuális pályázatai a Dél-Alföldön tmkwduí, HfioüssííG DA0P Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés 670 000 000 000 Pt 2008. 06. 02. DA0P Regionális jelentőségű vízvédelmi intézkedések 2 480 000 000 000 R 2008. 06. 02. KE0P Ivóvízminőség-javítás 56 300 000 000 000 R 2008. 06. 02. KE0P A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése 59 270 000 000 000 R 2008. 06. 02. DM-GRAFIKA ÚMFT info vonal: 06 40 638 638 nfu@meh.hu • www.nfu.hu Amennyiben az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban szabálytalanságról szerez tudomást, kérjük jelentse honlapunkon: www.anfi-lop.hv Az ótszeállítós az Európai Unió Szociálit Alapiának támogatásával készült