Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-14 / 111. szám
1i» | Sport Whisky vagy vodka a nyerd? Ma este Manchesterben játsszák a labdarúgó UEFA-kupa döntőjét (Sportl, 20.45, élő). A Rangers-Zenit finálé előtt mind az orosz, mind a brit fogadóirodáknál a szentpéterváriak az egyértelmű esélyesek. Bármelyik csapat is nyer, az ötvenedik aranyérmes lesz az UEFA-kupa-győztesek sorában. Cora-futás Szegeden MUMKATÁBSUNIfót Vasárnap immár kilencedik alkalommal rendezik meg Szegeden a Cora utcai futófesztivált. Ez a Csongrád megyei székhely legnagyobb tömegsportrendezvénye, a szervezők ötezer indulóra számítanak. Három táv közül választhatnak a mozogni vágyok: 7 km (rajt: 10.20), a családi csapatfutás (rajt: 11.15), és a 3,5 km (rajt: 12 óra). Mivel ez nemcsak tömegsport rendezvény, hanem verseny is, így az 1-3. helyezett értékes díjazásban részesül. Az iskolák a mai napig nevezhetnek előzetesen a Szeged Városi Sportigazgatóságon (Temesvári krt. 33.), míg az egyéni nevezők ma és holnap 9-15-ig, pénteken 9-12-ig, és a verseny napján a helyszínen, a Széchenyi téren 8 órától. A VSI és a Cora gőzerővel készül, hiszen a hétvégén zajló Cora olimpia egyik fontos állomása lesz a futás. A mozgás mellett sok-sok kísérőprogrammal várják a résztvevőket, így érdemes lesz családi programnak beiktatni a vasárnapi eseményt. Az útvonal: Széchenyi tér-Horváth M. u.-Arany János u.-Stefánia-Tisza L. krt.-rakpart-Árvizi emlékmű-Tisza L. krt.-Aradi vértanúk tere-Jókai u.-Dugonics tér-Kárász u.-Klauzál tér-Kiss M. u.-Széchenyi tér. Szerda, 2008. május 14. ROSSZ RAJT, GÖRCSÖS GYŐZNI AKARÁS, MENTÁLIS OKOK - „JANICS SORSA KOVÁCS KEZÉBEN VAN" PROGRAMPONT • NAPI SZOLGÁLTATÓ ÉS KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ SZÍNHÁZ SZEGED NEMZETI SZÍNHÁZ KISSZÍNHÁZ 19 óra: Pillantás a hídról - dráma. Kazinczy Ferenc-bérlet, Kocsis György-csomag. KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ 10 óra: Titkok birodalma. Aranyhal-bérlet. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 14,15.30 óra: Napkirálynő. Színes, m. b. magyar-francia-belga animációs film; 17.45,20 óra: Míg a jackpot el nem választ. Színes, m. b. amerikai film. BALÁZS BÉLA TEREM 16.15,18.30,20.45 óra: Katyn. Színes, feliratos lengyel tört. film. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16 óra: Cseh Tamás-film. Színes magyar dokumentumfilm; 18.15,20.30 óra: Földrengések zongorahangolója. Színes, feliratos angol film. GRAND CAFÉ 17 óra: őfelsége pincére voltam. Színes, feliratos cseh-szlovák film; 19 óra: Ütközések. Színes, feliratos angol-kanadai-amerikai film. PLAZA CINEMA CITY Superhero (feliratos): 13.45,15.45, 17.45,19.45 óra. Míg a jackpot el nem választ (m. b.): 10.30,14.30,16.30,18.30,20.30 óra. Csak a testeden át (m. b.): 10.15, 14.15,16.15,18.15,20.15 óra. 21 - Las Vegas ostroma (feliratos): 15,19.30 óra. Lucky Luké - Irány a vadnyugat (m. b.): 11,14.30,16.15 óra. Vasember (m. b.): 10,15,17.30,20 óra. Lepattintva (m. b.): 13.15,15.30, 17.45,20 óra. Kis Vuk (m.b.): 10,13.30,15.15 óra. Eszter hagyatéka (m. b.): 17.15, 19.30 óra. Az utca királyai (feli.): 16,20.30 óra. Nyolc tanú (feliratos): 17.30 óra. Bolondok aranya (feliratos): 18, 20.15 óra. Step up 2. (feliratos): 14,18.15 óra. Horton (m.b.): 13 óra. A Spiderwick krónikák (m. b.): 10 óra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 17.45 óra: Párizs, szeretlek. Színes, feliratos francia film; 20 óra: Hipervándor. Színes, m. b. amerikai sci-fi. KÖZÉLET SZEGED A MÁLTAI JÁTSZÓTÉREN 15 órakor: Egészség- és életmódnap. A FELSŐVÁROSI MINORITA TEMPLOMBAN 9.30 órakor: Baba-mama klub. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 10 és 10.45 órától: Ringatófoglalkozás - énekes, mondókás, játékos foglalkozás várandósoknak, három év alatti babáknak és szüleiknek. A Közéleti Kávéház rendezvénye AZ SZTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR 3. EMELETI TÁRSALGÓJÁBAN 17 órakor: Egy kézzel, két keréken, azaz kerékpárral a pekingi olimpiára. Résztvevők: Bozsó István mozgássérült hosszütávfutó (Szeged), Czimbalmos Zsolt sportoló (Szeged), Makra Csaba hosszútávfutó (Kecskemét). A TIK-BEN 18 órakor: Férfiből nőt - nőből férfit. Dr. Pajor László, tanszékvezető egyetemi tanár előadása (SZTE Általános .Orvostudományi Kar). A NEMZETISÉGEK HÁZÁBAN 18 órakor: Bolgár táncház. Vezeti: Majthényi Dániel és Bajusz Kata. A JÁTÉKDZSUNGEL JÁTSZÓHÁZBAN (Pulzu. 33.) 9.30 és 10.30 órakor: Bukfenc - játékos mozgásfejlesztő torna 1-3 éves babáknak; 16.15 órakor: Angol klub - játékos, beszédközpontú vidám nyelvtanulás 5-8 éves gyerekeknek; 17.15 órakor: Szorobánklub matematika és fejszámolási készségfejlesztés 6-8 éveseknek; 17.30 órakor: Közérzet- és hangulatjavító torna testtartásjavítás, gerincgyakorlatok, relaxáció. KONCERT. BULI ^ SZEGED A SZOTE-KLUBBAN 22 órakor: Jogász-közgazdász buli Patkós Egyszeriésmegismételhetetlen Attilával. AJATE-KLUBBAN 22 órakor: Hl gólyaparti. A NO 1-BAN: (Kölcsey u. 11.) 20 órakor: FreddyBóy és napjaink legjobb slágerei egy helyen. A CASABLANCA KÁVÉZÓBAN 20 órakor: Videoklipmix DJ Edgárral. A SÖRPATIKÁBAN 20 órakor: Gin(a) mivel akarod. A ZACC CAFFÉBAN 20 órakor: Tömény vigadalom egész este. AZ AFRIKA CAFE AND LOUNGE-BAN 20 órakor: Party egy jéghideg finnel. A SZEGED BÁRBAN 19 órakor: RETROck and roll táncos buli, DJ Kréterkarcsi. A SING-SINGBEN 213 órakor: Chocolate & kisses party. A FÉSZEK KLUBBAN 21 órakor: A Karcagi Underground bemutatja: Vale Of Tears, Stardrive, Decaderrce együttes koncertje. gőftt Góry Pince &Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. ^''IjTí ?7 . < i/-.f AHOL A TÁI^*L-4SBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! (62) LZZ-lJ / Tanulságok egyetlen témára Mindennek van tanulsága. A sikernek is. Hát még a vereségnek! A Démász-Szeged kétszeres olimpiai bajnoka, Janics Natasa K1500 m-en ötkarikás címvédő, ám nagy valószínűséggel ebben a számban nem lesz érdekelt Pekingben. MÁD1 JÓZSEF A szegedi Maty-éren lebonyolított Saint Gobain-kupa első válogatón Janics Natasát megelőzte nemcsak páros társa, az MTK-s Kovács Katalin - kettejük egysége viszont még jól áll a pekingi versenyben -, hanem a dunaújvárosi Benedek Dalma is. Annak jártunk utána, vajon klub- és szövetségi szinten milyen tanulságokat vontak le a szakemberek. - Egyértelmű, hogy ha valaki kiesik a hazai és a nemzetközi verseny körforgásából, márpedig Natasával az 500 m-es egyesben ez történt, nagyon nehéz egy-egy viadalra visszaállnia. Főleg ha akkora a tét, mint most. Számomra ez volt a legnagyobb tanulság. Az egyetlenegy esély alkalmával egyetlenegy hiba elég volt, és valószínűleg már nem is lehet javítani, illetve nagyon kevés esély maradt a javításra. Erős hátszélben mozdult el a hajó még a rajt előtt, és amikor Natasa egyensúlyozott és kormányzott, akkor lőtték el a startot. Az elrontott rajt miatt megzavarodott, ettől görcsössé vált, hiszen a legjobb akart lenni, és technikailag nem jól kivitelezett pályát teljesített - vélte Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged igazgatója. - Amikor tavaly, az ominózus ellentét alkalmával dönteni kellett, a klubnak az lett volna a legjobb, ha Janics visszamegy Fábiánná Rozsnyói Katalinhoz. Nem ment. Megoldást kellett találnunk, és a legjobbat találtuk meg. Janics jól fel van készítve, ám most nincs kajakos lányok közötti és elleni versenyrutinja. A szövetség elnöksége elfogadJANICS EGYESBEN NEMCSAK KOVÁCS MÖGÖTT MARADT LE, HANEM VALÓSZÍNŰLEG AZ OLIMPIÁRÓL IS ható döntést hozott, amikor éppen ezen próbál azzal segíteni, hogy Fábiánné olimpiai felkészülési tervében benne legyen Natasa is. Ha jövő szerdán Kati néni azt mondja, nem vállalja, találni kell a páros és a négyes hajóra felkészítő szakembert. Ez nem egyesületi feladat, hanem szövetségi, a klub pedig segít, és partner a megoldásban. És még mindig csak 2008-ról beszéltem. A jövő évre vonatkozó tervekről nem tudok nyilatkozni, mert most még az olimpiára koncentrálunk. Janics teljesítménye az első válogatón meggyőzte Angyal Zoltán szövetségi kapitányt arról, hogy igenis szükség van rá az olimpiára készülő válogatottban. A szakembert tegnap még az Eb-re utazás előtt értük el. - Natasa ezzel a versennyel egy kicsit távolabb került az olimpiától, gyakorlatilag Kovács Kati kezében van sorsa. Ha a szegedi Mól-világkupán Kovács első vagy második, megvan az egyese. Kovács a világ egyik, ha nem a legjobb női kajakosa, őt nagyon kevesen verték meg eddigi pályafutása során, Benedek Dalma sem ismeretlen, tőlük tehát nem szégyen kikapni - mondta Angyal, akit arról is kérdeztünk, mit vár az elnökség azon döntésétől, amely szerint Fábiánnénak számításba kell vennie Janicsöt az olimpiai felkészülésben: - Nem vagyok túl optimista a közeledés ügyében, holott örülnék, ha megtörténne. Jót tenne az egész női szakágnak, ha a következő három hónapra rendeződne a helyzet. Ami rám tartozott, eddig is becsülettel és tisztességgel megtettem, és lehet, hogy haragszik rám Kati néni, de a lelküsmeretem tiszta. Fotó: Karnok Csaba SS VÉCSI VÉLEMÉNYE. Már egy éve Vécsi Viktor készíti fel Janicsot, nap mint nap látja, kenusai között hogyan edz, hogyan teljesít. - A csoportom tagjainak és nekem is nagy tanulság, hogy Natasa nem tudta azt hozni, amit valójában tud. Ennek szerintem mentális oka lehetett: egyszerűen nem tudott úgy odaállni, ahogy kellett volna. Edzéseken Vajdát két másodperccel veri, ehhez képest most Vajdánál két, összességében tehát négy másodperccel rosszabb pályát ment. Élőben láttam a rajtját, és bár valóban rosszul startolt, erre nem lehet fogni, ez csak oka a harmadik helynek - nyilatkozta Vécsi. 19.999,- 9.999,ADIDAS férfi melegitó 1100% poliészter I több szinben szobakerékpár I zajtalan mágnes fékrendszer I lendkerék súlya: kb. 7 kg I funkciók: scan, idő, távolság, kalória felhasználás, sebesség, pulzusmérés I nagy, áttekinthető LCD kijelző I max. terhelhetőség: 100 kg 13.999,- 7.999,NIKE COMPETE futócipő I textil / szintetikus felsőrész I textil bélés I férfi és női modell I több színben