Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-13 / 110. szám

Csütörtök, 2008. május 13. Ez megint mestermunka volt A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 27. fordulójában, Orosházán is foly­tatta dicsőséges tavaszi hadjáratát az ismét jól és eredményesen futbal­lozó Makó FC. SZÉLPÁ1 LÁSZLÓ Csattanó választ adott a Makó labda­rúgócsapata azoknak az „okoskodók­nak", akik azt találták ki, hogy a Ma­ros-partiak leadják a pontokat a ne­héz helyzetben lévő, kieső helyen álló Orosházának. A két klub amúgy tény­leg jó viszonyt ápol egymással, de más dolog a barátság, és megint más a becsület. Ahogy azt várni lehetett, az életü­kért küzdő házigazdák rögtön a kez­dést követően nekiestek a vendégek­nek, de ez gólhelyzetek kialakításá­ban egyáltalán nem mutatkozott. A makóiak kapusának, Halász Kriszti­ánnak (érdekes módon, a hazaiak portását is ugyanezzel a névvel anya­könyvezték) nem akadt dolga, ellen­ben a másik oldalon Magyar, Maróti és Bány is közel járt a gólszerzéshez. Aztán elkényelmesedtek a látogatók, ezt kihasználva vérszemet kaptak a helyiek, és a félidő hajrájában kétszer is Halász kapus (a makói), na meg a szerencse mentette meg a Csongrád megyeieket az orosházi góltól. A szünetben Kolozsvári mester rendet rakott a fejekben, és ennek már a fordulás utáni első perc végén meglátszott az eredménye. Csodála­tos támadás után tette fel az i-re a pontot Podonyi, és ha társai (Sza­mosszegi, valamint Maróti) jobban céloznak, illetve higgadtabbak, már egy óra játék után végérvényesen el­dőlhetett volna a mérkőzés. A zicce­rek azonban kimaradtak, ez pedig azt jelentette, hogy nem nyugodhat­tak meg a vendégek. A 72. percben ennek is eljött az ideje, Kulacsik ta­lálata minden nyitott kérdésre vá­laszt adott. Ettől aztán az egyébként is önbizalomhiánnyal küzdő (igaz, a futballtudásuk sem verdeste az eget...) orosháziak úgy összeestek, mint a kétnapos tejszín. Makói rész­ről a meccs vége jutalomjátékká ala­kult át, ennek részeként Maróti mér­tani pontosságú bólintása jelentette a habot a tortán. A zöld-sárgák hatalmas lépést tet­J A mérkőzés jegyzőkönyve Orosháza-Makó FC 0-3 (0-0) NB ll-es labdarúgó-mérkőzés, Keleti csoport, 27. forduló. Orosháza, fiOO néző. Vezette: Farkas (Fehér, Varga). Orosháza: Halász - Gácsi, Kerekes, Pardi, Sipka - Kerepeczki, Petneházi, Buza, Ábel - Kocsis, Lengyel. Edző: Belvon Attila. Makó: Halász K. 6,5 - Podonyi 7, Dálnaki 6, Szamosszegi 6, Gévay 6 - Kulacsik 7, Magyar 6, Puskás 6,5, Bakos T. 6 - Bány 6 - Maróti 7. Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Podonyi a fi6., Kulacsik a 72., Maróti a 85. percben. Csere: Lengyel helyett Elekes és Gácsi h. Mike az 57., Bakos T. h. Faragó (-) és Ábel h. Lovas a 67., Bány h. Schreiber (-) a 76., Puskás h. Hadár (-) a 86. percben. Sárga lap: Bány a 67. percben. GÓLTÖRTÉNET fi6. perc: Puskás indította a jobb oldalon felbukkanó Bányt, ő egy visszaesel után ballal átívelt a hosszúra, onnan Bakos T. egyből visszaemelte középre a labdát, amit a jobbhátvéd(l) Podonyi kapásból, 12 m-ről a kapu bal oldalába lőtt, 0-1. 72. perc: A csereként pályára lépő Faragó „forintos labdával" ugratta ki a jobb ol­dalon szélvészként elszáguldó Kulacsikot, aki lefutva védőjét 15 m-ről Halász mel­lett a kapu jobb oldalába helyezett, 0-2. 85. perc: Kulacsik jobb oldali szögletéből a remek ütemben bemozduló Maróti fi m-ről a jobb felső sarokba fejelte a labdát, 0-3. 4-0, Baktalórántháza-Jászberény 3-3, BKV Előre-Cegléd 1-2, Kazincbarci­ka-fúzsér 2-1. A BAJNOKSÁG ÁUÁSA tek a jelenlegi negyedik helyük baj­nokság végi bebiztosítása felé, sőt mi­vel a harmadik helyet birtokló Fradi az Üllői úton csak döntetlenre volt ké­pes a Tököl ellen (amúgy Shaw a 91. percben egyenlített), akár még a bronzérem megszerzése sem tűnik le­hetetlen vállalkozásnak. Hiszen ne fe­ledjük, a Makónak még jár plusz két pont a megóvott Vecsés elleni meccs miatt. Kolozsvári János: - Nagyon együtt érzek az orosháziakkal, sajnálom őket, de úgy gondolom, ez volt a leg­jobb válasz a találgatásokra. További eredmények: Ferencvá­ros-Tököl l-l, Vecsés-Kecskemét 2-4, Szolnok-Bőcs 4-0, Vác-Mezőkövesd 1. Kecskemét 27 21 3 3 62­-21 66 2. Szolnok 27 19 2 6 fi7--25 59 3. FTC 27 15 8 fi 59­-32 53 fi. Makó 27 12 11 fi fifi­-26 fi7 5. Vác 27 12 5 10 51­-35 fii 6. Kazincbarcika 27 10 10 7 39­-37 90 7. Vecsés 27 10 10 7 38--36 fiO 8. Bocs 27 9 8 10 fiO­-33 35 9. Cegléd 27 10 3 Ifi 27--95 33 10. Jászberény 27 8 9 10 25­-30 33 11. Baktalórántháza 27 8 8 11 26­-37 32 12. Tököl 27 8 fi 15 2fi--fi8 28 13. BKV Előre 27 8 2 17 90­-96 26 Ifi. Orosháza 27 6 8 13 35­-99 26 15. Tuzsér 27 6 5 .16 25­-99 23 16. Mezőkövesd 27 3 6 18 21­-fifi 15 MANCHESTERI ÖRÖMMONTÁZS: R0NALD0 A GÓLKIRÁLY, FERGUS0N A SIKEREDZŐ ÉS A UNITED BAJNOK LETT Fotó: dallymail.co.uk Nyerő lapjárás - manchesteri huszonegy MUNKATÁRSUNKTÓL A Manchester United sikerével zárult a Premier League 2007/2008-as sorozata. A „Vörös Ördögök" skót mesterük, a szakmai munkát 1986 óta irányító Sir Alex Ferguson vezetésével tizedik baj­noki címüket gyűjtötték be, az 1889-es első kiírás óta pedig összességében a ti­zenhetediket. A különböző trófeákat te­kintve a Ferguson-féle United 21-nél tart. A hétvégén Fülöp Márton bemutat­kozott az angol élvonalban: a Sunder­land magyar válogatott kapusa az Arse­nal elleni találkozón állt a kapuban. Miközben Frank Rijkaard vereséggel búcsúzott a barcelonai publikumtól, Olaszországban az utolsó fordulóra maradt a bajnokavatás. Az Inter-Siena mérkőzésen 2-2-es állásnál a hazaiak világbajnok védője, Marco Materazzi ­noha Mancini edző nem öt jelölte ki ­büntetőt hibázott, márpedig a súlyos baklövés a milánóiak scudettójába ke­rülhet. A meccs után az Inter ultrái ál­tal megfenyegetett Materazzi fel sem mert szállni a csapat buszára. Az utol­só fordulóban a kék-feketék a kiesés elöl menekülő Parmához utaznak, míg a Roma Cataniában vendégszerepel. Premier League, 38. (utolsó) for­duló: Wigan-Manchester United 0-2, Chelsea-Bolton l-l, Sunderland-Arse­nal 0-1, Tottenham-Liverpool 0-2, Middlesbrough-Manchester City 8-1, Birmingham-Blackburn 4-1, Derby County-Reading 0-4, West Ham-Aston Villa 2-2, Everton-Newcastle 3-1, Portsmouth-Fulham 0-1. Az élcsoport végeredménye: 1. Manchester United 87 pont, 2. Chelsea 85, 3. Arsenal 83, 4. Liverpool 76. Bundesliga, 33. forduló: Duisburg­Bayern München 2-3, Werder Bre­men-Hannover 6-1 (képünkön Almei­da, az első brémai gól szerzője), Schalke-Frankfurt 1-0, Wolfsburg-VfB Stuttgart 4-0, Rostock-Leverkusen 1-2, Hertha-Nümberg 1-0, Cottbus-Ham­burg 2-0, Karlsruhe-Bochum 1-3, Bie­lefeld-Dortmund 2-2. Az állás: 1. Ba­yern München 73 pont (már bajnok), 2. Werder Bremen 63, 3. Schalke 61. Serie A., 37. forduló: Roma-Atalan­ta 2-1, Fiorentina-Parma 3-1, Ge­noa-Lazio 0-2, Internazionale-Siena 2-2, Juventus-Catania l-l, Livorno-To­rino 0-1, Napoli-Milan 3-1, Paler­mo-Sampdoria 0-2, Reggina-Empoli 2-0, Udinese-Cagliari 0-2. Az állás: 1. Internazionale 82 pont, 2. Roma 81, 3. Juventus 71. Primera División, 37. forduló: Za­ragoza-Real Madrid 2-2, Villarre­al-Espanyol 2-0, Barcelona-Mallorca 2-3, Betis-Sevilla 0-2, Atlético Mad­rid-Deportivo La Coruna 1-0, Alme­ría-Recreativo 0-2, Athletic Bil­bao-Santander 0-0, Levante-Valencia 1-5, Osasuna-Murcia 2-0, Vallado­lid-Getafe 0-0. Az állás: 1. Real Mad­rid 82 pont (már bajnok), 2. Villarre­al 74, 3. Barcelona 64. Kiss Norbert tripla ezüstje MUNKATÁRSUNKTÓL A Ferroép-Szeged játékosa, Kiss Nor­bert három ezüstéremmel zárta a férfi egyéni teke országos bajnokság döntő­jét, amelyet Budapesten, a Ferencváros pályáján rendeztek. Előbb párosban klubtársával, Kakuk Leventével, majd a napi és az összetett egyéniben végzett a dobogó második helyén. - Előzetesen jobb eredményt szerettem volna elérni, de annak mégis örülök, hogy az elmúlt heti rossz forma után há­rom ezüstéremmel zártam. Párosban volt a legnagyobb sanszunk az elsőségre, bár ha az egyéni döntőben nem a győztes Farkas Sándor mellett dobok, minden másképpen alakul - mondta Kiss. EGYÉNI FÉRFI 0B. Eredmények, pá­rosok: 1. Farkas Sándor, Németh Csongor (Zalaegerszeg) 1275 (6fi7, 628), 2. Kakuk Levente, Kiss Norbert (Ferroép-Szeged) 1266 (59fi, 672), 3. Bóta Ervin, Fehér Béla (Szolnok) 12fi8 (606, 6fi2), 9. Karsai László, Kovács Gábor (Ferroép-Szeged) 1157 (565, 592), 12. Földesi Zsolt, Lampert Péter (Ferroép-Szeged) 1117 (580,537) fával. Napi egyéni: 1. Farkas S. 68fi, 2. Kiss N. 631,3. Batki Tamás (FTC) 630 fával. Összetett egyéni: 1. Farkas S. 1331,2. Kiss N. 1303,3. Batki 12fifi fával. Újpest: paksi füles MUNKATÁRSUNKTÓL A labdarúgó Soproni Liga 27. forduló­jának záró mérkőzésén a bajnoki cím­re aspiráló Újpest 2-0-s vereséget szenvedett Pakson, így lépéshátrány­ba került a riválisokkal szemben. A meccs hajrájában az újpesti szurkoló­kat a rohamrendőrök fékezték meg. Nyíregyháza-MTK 0-2 (O-l) Gólszerzők: Kanta J. (29.), Urbán (51.). Győr-Honvéd 2-2 (0-1) Gólszerzők: Bajzát (64.), Varga L. (72.), ill. Diego (25.), Dobos (63.). Kiállítva: Völgyi D. (75. - Győr). REAC-Siófok 4-2 (2-0) Gólszerzők: Somorjai (1.), Torma (45., 51., 64.), ill. Melczer (47.), Magasföldi (75.). Fehérvár-Diósgyőr 3-1 (0-0) Gólszerzők: Elek (57. - öngól), Dvéri (81.), Nagy D. (89.), ill. Pintér Z. (69.). Tatabánya-Zalaegerszeg 0-2 (0-2) Gólszerzők: Waltner (3.), Miljatovic (29.). Vasas-Kaposvár 1-2 (l-l) Gólszerzők: Lázok (34.), ill. Alves (17. - 11-esből), Oláh (68.). Paks-Újpest 1-0 (1-0) Gólszerző: Tököli (44.), Heffler (60.). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. MTK 2. Debrecen 3. Újpest fi. Győr 5. Fehérvár 6. Kaposvár 7. Zalaegerszeg 8. Honvéd 9. Nyíregyháza 10. Vasas 11. Paks 12. REAC 13. Diósgyőr Ifi. Siófok 15. Tatabánya 16. Sopron 27 17 6 fi 56- 22 57 27 17 6 fi 59-26 57 27 16 6 5 5fi- 32 5fi 27 13 10 fi 56- 32 fi9 27 15 3 9 fifi-28 fi8 27 12 8 7 38 - 35 fifi 27 12 6 9 fi8-33 fi2 27 11 7 9 fii - 31 fiO 27 10 6 11 29 - 33 36 27 10 5 12 36-fi2 35 27 9 7 11 fi5-fi5 3fi 27 7 8 12 39- 51 29 27 5 11 11 37-55 26 27 5 8 Ifi 29-fifi 23 27 2 fi 21 30-78 10 0 0 0 0 0- 0 0 Az MLSZ a Sopront törölte a bajnokság­ból, de az eddigi eredményeket a többi csapat megtartotta. Tavasszal a soproni­ak soros ellenfelei játék nélkül, 3-0-s gólkülönbséggel kapják meg a 3 pontot. A KÉK MEZES MAKÓIAK (BALRÓL DÁLNAKI, MAJD BÁNY) OROSHÁZÁN SEM HIBÁZTAK Fotó: Karnok Csaba msmsasmms!

Next

/
Thumbnails
Contents