Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-10 / 109. szám

21 Belföld - külföld lAtvynöX isélöyegéSRiO sA ovkiiöl iódF-ynénioile Csütörtök, 2008. május 10. Sólyom régi-új jelöltjei Péterfalvi Attilát adatvédelmi biz­tosnak, Fülöp Sándort pedig a jövő nemzedékek ombudsmanjának je­lölte Sólyom László köztársasági el­nök pénteken. iümcst(htt) Az államfő a Sándor-palotában a par­lamenti pártok képviselői előtt ismer­tette döntését. Sólyom Lászlónak azért kell újabb jelölteket állítania, mert a korábban a két ombudsmani pozícióra javasolt jelölteket az ország­gyűlés már háromszor leszavazta. A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Herényi Károly (MDF), Navra­csics Tibor (Fidesz), Káka János (SZDSZ) és Salamon László (KDNP) képviselte a Sándor-palotában. Sólyom László a jelölés bejelentését követően emlékeztetett rá: amikor egy hónappal ezelőtt a pártelnökökkel tárgyalt, nekik is elmondta, hogy az eddigi hat jelölt­ből fog választani. Hiszen - mint mond­ta - az a cél, hogy a legalkalmasabbat válasszák meg, és eddig hat alkalmas jelölt került az országgyűlés elé. - A mostani jelölésben igyekeztem figyelembe venni a pártok vélemé­nyét. Ez azt jelenti, hogy azokat jelöl­tem, akik eddig a legtöbb szavazatot kapták - tette hozzá, megjegyezve, mindkét jelölt korábban 207 szavaza­tot kapott. Mint mondta, ezenkívül Pé­terfalvi Attila és Fülöp Sándor volt az, aki sem a bizottságokban, sem utána semmilyen negatív szakmai véle­ményt nem kapott. A köztársasági elnök kijelentette: a jelölteket korábban már meghallgat­ták a szakbizottságok, és pozitív vé­leményt alkottak róluk, majd még­sem kapták meg a kétharmados tá­mogatást az országgyűlésben. Ezért azt kérte a frakcióvezetőktől, hogy a frakciók is hallgassák meg a jelölte­ket, ahol alkalmuk nyílik kifejteni ál­láspontjukat. BÉKENAP NÉVEN FELVONULÁST SZERVEZETT AZ MSZP A MAGYAR GÁRDA ELLEN Gyurcsány: Mi vagyunk a magyarok Mindenki szakítsa meg kapcsolatát azokkal, akiknek közük van a Ma­gyar Gárdához, szakítsa meg kap­csolatát a Jobbikkal, a polgármeste­rek pedig ne adjanak helyet a Ma­gyar Gárda felvonulásainak - mond­ta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP Békenap című rendezvényén tegnap este Budapesten. WWKT(Mn) - Olyan országban akarunk élni, ahol a parlamenti pártok nem működnek együtt azokkal, akik a Magyar Gárdát alapították - mondta a kormányfő a megemlékezés több ezer résztvevője előtt. Hozzátette: a Magyar Gárda a XX. századi magyar történelem leg­tragikusabb örökségének hordozója. - A parlamentnek nem válik dicső­ségére, ha egyik alelnöke együttmű­ködik a lobbikkal. Aki ezt teszi, nem a szabadság és demokrácia ügyét képvi­seli, hanem kicsinyes hatalmi szándé­kot - fogalmazott beszédében Gyur­csány Ferenc. A megemlékezésen a kormányfő hallgatóságát arra kérte, szerveződje­nek, cselekedjenek, vállalják a de­mokratikus progresszió hagyományát, és küzdjenek meg érte. Gyurcsány be­szédében hangsúlyozta: az MSZP a de­mokratikus közép legelkötelezettebb pártja, a magyar baloldal pedig azt keresi, ami összeköti az embereket'. - Mi vagyunk a magyarok - tette hozzá Gyurcsány Ferenc, ugyanakkor hangsúlyozta: másokról sosem mond­ják, hogy ők magyarok-e vagy sem. Az MSZP Békenap című rendezvé­nyén felszólalt Burány Sándor, a szocia­ÖCO, MAZSIHISZ: BEVAVATKOZNÁNAK A TÁRGYALÁSBA. Az ügyészség mint felperes pernyertességének előmozdítása érdekében az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra kérte a Fővá­rosi Bíróságot, hogy a felperesi oldalon beavatkozhasson a Magyar Gárda feloszla­tására kezdeményezett polgári perbe. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke azt mondta: azért kérték az ügyben eljáró bíróságot, hogy beavatkozhassanak a „náci nézeteket valló, félkatonai szervezet" feloszlatásának perébe, mert „ez egy félmilliónyi ki­sebbség mellett az egész társadalom ügye". lista párt fővárosi elnöke is. A politikus úgy fogalmazott: amikor szólásszabad­ság van, a demokratáknak az a dolguk, hogy ne csak a kirekesztő nézeteknek legyen helyük, hanem azoknak is, akik ebből nem kérnek. Az MSZP politikusa emlékeztetett arra, hogy a szocialista párt először tavaly tartotta meg kire­kesztés elleni tiltakozását. Ennek kap­csán úgy fogalmazott, hogy az elmúlt egy évben a szélsőjobboldali megnyil­vánulások egyre agresszívebbek és po­fátlanabbak lettek, így még több ok van szólni és fellépni a kirekesztés ellen. A Békenap című rendezvényen a megemlékezők a miniszterelnök be­széde után meghallgatták a Himnuszt, majd fáklyákkal a kezükben és a mi­niszterelnökkel együtt a Cipők a Du­na-parton emlékműhöz vonultak, ahol virágokat és a fáklyákat helyeztek el. DÍSZSZEMLE 17 ÉV UTÁN • A Szovjetunió 1991-es összeomlása óta először tartották meg Moszkvában a győzelem napi díszszemlét a Vörös téren. Dmitrij Medvegyev elnök rövid beszédében a nemzeti egység jelképének nevezte a győzelem napját. Moszkván kívül számos orosz nagyvárosban tartottak díszszemlét és veterántalálkozót. Csak Moszkvában 18 helyen volt grandiózus tűzi­játék. Fotó: MTI/EPA/Szergej llnyickij John Emese a büdzséről KECSKEMÉT (MTI) Az SZDSZ ellenzéki pártként nem szavazhatja meg a kisebbségi MSZP-kormány által benyújtott költ­ségvetési törvényjavaslatot, mert a konstruktív ellenzékiségbe ez nem fér bele. Erről John Emese, az SZDSZ ügyvivője beszélt Kecskeméten sajtó­tájékoztatón. - Aki politikával foglalkozik, az tudja, hogy a költségvetés megszava­zása arról szól, hogy megszavaztam a kormányzópárt teljes programját ­mondta a liberális ügyvivő, a főváro­si közgyűlés SZDSZ-frakciójának ve­zetője. John Emese szerint ha a költségve­tést az SZDSZ mint ellenzéki párt megszavazza, elveszíti hitelességét, mert attól kezdve nem igazán lehet ar­ról beszélni, mi az, amivel nem ért egyet. Akár 0 FtSrnerővens Fr % yijjélviltetők! Gépjárművek forgalomból történő végleges kivonása térítésmentesen. www.autofranceklt.hu ÉRTESÍTÉS A cukorbetegség kezelése gyógynövényekkel Flőadíst tart: LÉVAI TÍMEA Budapesti (lyrtgynövénykluh 2008. OS. 13. (kedd), 17.00 öra • Szeged Sás u. 2. sz. (felsővárosi C isillag tár mögött) Humán S/olgáltatö Központ f.rd.: Komáromi lis/ló 70/538-8819 ? AUTOFRANCE KFT. AUTÓBONTÓ Teljes körű, okmányirodai ügyintézéssel, szállítással. Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u. 3. Telefon: 62/488 446 30/9435-745 - 30/9984 308 Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŐS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. levélcím: 6790 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 622291-905. Hirdetési tel./fax: 62/292-919. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/901-029. Tel./fax: 63/319-838. 6690 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/981-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉIMAGYAR0RSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: TÓTH IMRE TAMÁS. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. lel.: 567-892, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0CZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgl. 67. Telefon: 62/966-897. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-869. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír.Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1916-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Az Ön szegedi márkakereskedése és hivatalos márkaszervize: Opel Rupesky 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel.: 62/558-400 www.opelrupesky.hu A 2008. május 5-e és május 9-e közötti munkahéten a következő önkor­mányzati képviselői fogadóórák, fórumok lesznek: Május 13-án, kedden: • Gila Ferenc, a 24-es számú választókerület (Petőfitelep és Baktó) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Nádas Presszóban (Tölgyfa u.). Május 14-én, szerdán: • juhász Gyula, a 25-ös számú választókerület (Tápé) képvi­selője fogadóórát tart 16.00-17.30 óráig a Tápéi Kirendeltségen (Sze­ged-Tápé, Honfoglalás u. 73.). EGYNYÁRIVIRÁG-OSZTÁS AZ ADOTT VÁLASZTÓKERÜLET LAKOSSÁGÁNAK! Május 13-án, kedden: • Dr. Szőke Péter, a 18-as számú választókerület képviselője egynyári virágot oszt 16.00 órakor az Erdészeti Szakközépiskola udva­rában (Dugonics u.). • Dr. Pintér Ferenc, a 2-es számú választókerület (Felsőváros) képviselője egynyári virágot oszt 17.00 órakor a Kereszttöltés utcai Nyugdíjas Ház előtt és 17.30 órakor a Fecske és Csaba utca sarkán. Május 14-én, szerdán: • Nagy Sándor, a 3-as számú választókerület képviselője egynyári virágot oszt 17.00 órakor a Róna u. - Debreceni u. sarkánál és 17.30 órakor a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskolában (Szeged, Pósz J. u. 2.). • Kenderesi-Szabó Mihály, a 20-as számú választókerület kép­viselője egynyári virágot oszt 18.00 órakor a Csongrádi sgt. 110. sz. előtt (Vértó). Május 16-án, pénteken: • Kalmár Ferenc, a 23-as számú választókerület képviselője egy­nyári virágot oszt 17.00 órakor az Arany János Általános Iskolában. (Szeged, Kukovecz Nana u. 4-6.). VALUTAVÁLTÓ SVÁJCI FRANK SZLOVÁK KORONA JORNAV OJP 160,78 8,27

Next

/
Thumbnails
Contents