Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-28 / 99. szám
201 Mozaik Péntek, 2008. április 28. A NAP SZÍNESE Földönkívüliek földjén DOMSAJ TÜNDE Nem hagyhatta ki afrikai útja során Csajbók Éva szegedi belgyógyász, hogy ellátogasson a Mali fővárosától, Bamakótól 750 kilométerre lakó dogon törzshöz. Ök ugyanis mitológiájukban azt tartják magukról, hogy a kb. 900-1000 esztendeje a Sziriusz egyik holdjáról érkezett ürhajótörött, illetve az őt követő, a Föld benépesítésére érkező ürlátogatók leszármazottaik. Ez amiatt rendkívül különös, mert a Szinusznak ezt a holdját csak jóval később, 1960 körül fedezték fel a csillagászok. A dogonok azt is tudták, hogy a holdjuk 50,1 nap alatt kerüli meg a Szíriuszt, emiatt manapság is ötös számrendszert használnak, és egy hét náluk mindössze öt napból áll. Nagy ünnepüket pedig ötvenévente, vagyis legközelebb 2026-ban ülik. A dogon szó - kisfiút jelent - arra utal, hogy amikor a mali őslakók négy törzse különvált, a nagyfőnök ezzel a szóval illetve küldte őket új lakhelyet választani. Akkor költöztek Mali Szudánnal határos sziklaplatójához, annak is a leszakadt peremére, a függőleges falba. Hogyan jártak fel oda negyven-ötven méter magasra? Feketemágiával - vallják ma is. A bőtermö szavanna közben kopár vidékké silányult. A most nagyjából negyCSAJBÓK ÉVA END0KRIN0LÓGUS EGY GOLYVÁBAN SZENVEDŐ DOGON ASSZONNYAL LÁTHATÓ Fotó: DM/DV venezer dogon őskori körülmények között él a sziklaplató tövében lévő szegény falvakban. Kovával csiholnak tüzet, és hagymát termesztenek, azt Halálos cápatámadás Cápatámadásban vesztette életét egy férfi Dél-Kaliforniában, egy San Diegóhoz közeli strandon, ahol nagyon ritka az ilyen baleset. Az 55-60 év közötti férfi több más triatlonossal tartott úszóedzést a tengerben, mintegy 140 méterre a Solana Beach-i parttól, amikor egy cápa térdtől lefelé leharapta a lábát. A szerencsétlenül járt férfit társai a partra vitték, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Két úszótársa 20 méteren belül volt, amikor meghallották a segélykiáltását. A San Diegótól 23 kilométerre északnyugatra fekvő Solana strandot biztonsági okokból három napra lezárták a fürdőzők elől, az ismeretlen fajú gyilkos cápa felkutatására útnak indultak a parti őrség hajói és helikopterei. A floridai természettudományi múzeum által vezetett nyilvántartás szerint csaknem ötven éve történt a legutóbbi halálos cápatámadás ebben a térségben. Kalifornia állam egészét tekintve legutóbb négy éve halt meg ember cápatámadás következtében: Mendocino megye partjainál egy fehér cápa harapott meg halálosan egy könnyűbúvárt. DNATOS KUTYA • Mondex, az 5 éves chihuahua könnyűbúvár-felszerelésben lépett fel egy manilai kutyakiállításon a hétvégén. A négylábú öltözékével első díjat nyert a divatbemutató kategóriában. Fotó: MTI eszik. Megférnek köztük muszlimok, keresztények, sőt olyan fétisiszták, akiknek a szent köveire rá sem szabad pillantani. Pincébe zárta lányát A hatóságok gyanúja szerint több mint húsz éven át tartotta pincébe bezárva saját lányát egy idős osztrák férfi, akiről a hatóságok feltételezik, hogy vérfertőzést is elkövetett. A vádak alapján az alsó-ausztriai rendőrség vasárnap őrizetbe vette a 73 éves Josef F.-et. Valószínű, hogy a most negyvenkét éves nőnek hat gyereke is született az apjától. HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.): A mai j napon nem szereti a társaságot. Legszívesebben egyedül lenne otthonában. Ha így érez, vegyen ki szabadságot! * BIKA (IV. 21.-V. 20.): Nem láppen a legjobb társaságba keveredhet a mai napon. Ha este szórakozni megy, kerülje az ittas személyeket! fV} IKREK (V. 21.-VI. 21.): Vá'Hasztását illetően ne eméssze magát! Meghozott döntései bizonyára megalapozottak, lépjen hát tovább rajtuk! RÁK (VI. 22.-VII. 22.): Döni téseit alapozza meg! Szerelmi ügyekben hallgasson a szívére, érzéseire! Közölje párjával terveit, vágyait, este beszélgessenek! flj OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. rí 23.): Este megismerkedhet egy új emberrel. Akár több is lehet ebből. Döntse el, hogy mit is akar valójában! SZŰZ (VIII. 2A.-IX. 23.): Egy •^'különleges projekt esetében nem várt hibák léphetnek fel. Mivel KALENDÁRIUM í> 3) KELTE: 05 óra 32 perc NYUGTA: 19 óra 52 perc KELTE: 02 óra 19 perc NYUGTA: 11 óra 17 perc ISTEN ÉLTESSE! VALÉRIA, NIMRÓD A Valéria a latin Valerius (Valér) férfinév női párja, jelentése: erős, egészséges. A Nimród bibliai név, jelentése: vadász. Ezen a napon ünnepel még: Pál, Patrik. EZT ÍRTUK 1 éve: Várkonyi Katalint bízta meg a szentesi kórház igazgatásával a megyei közgyűlés. 5 éve: Ezer méter magasban két vitorlázó repülőgép ütközött össze Szeged felett. Ketten meghaltak. 10 éve: 800 millió forintból újítják fel a szegedi kórházat, valamint a Tisza Lajos körúti rendelőintézet épületét. ORVOSMETEOROLÓGIA Frontmentes időre számíthatunk. A változatos, áprilisi időben fokozottabban ügyeljünk az öltözködésünkre. A hűvös hajnalt erősödő nappali felmelegedés követi. A NAP VICCE Egy fiatal pár esküvő előtti megbeszélésre megy a paphoz. A vőlegény nem járt még templomba, ezért kényelmetlenül érzi magát. A pap kérdéseket tesz fel a párnak. - Kijelenti, hogy szabad akaratából veszi el feleségül T. Máriát? - kérdezi a fiútól. Hosszú, néma csend következik, a fiú gondolkodik. - Írja be kérem, hogy igen - szól a lány. LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ 7, 8, 24, 56, 85 • Joker: 171300 HATOS LOTTÓ 6, 22, 24, 28, 30, 45 MÉRLEG (IX. 2A.-X. 23.): 1 Nehezen tartja távol magát a gondoktól. Mi több, a bolygók állása miatt szinte vonzhatja a problémákat. Legyen elővigyázatos, óvatos! W SKORPIÓ (X. 2A.-XI. 22.): Igyekezzen több szimpátiával tekinteni kollégájára! Tárgyalópartnereinek se a hibáit nézze! Igyekezzen a feladatra koncentrálni! t NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): Eljpí\ismerésben lehet része a Nyilasnak a mai napon. Ha díjat ítéltek oda önnek, az anyagi juttatásokkal is járhat. BAK (XII. 22.-I. 20.): Ha Tik. egyedülálló, ne ma ismerkedjen! Jelenleg ugyanis önző, önt esetleg kihasználó személyekkel hozhatja össze a sors. ^ VÍZÖNTŐ (I.21.-II. 20.): Fiatal | rokona, ismerőse kritizálhatja. Ne vegye a szívére a túlságosan kemény szavakat! Szerettei társasága után vágyhat az este folyamán. » HALAK (II. 21.—III. 20.): Véigezze a dolgát folyamatosan, ne álmodozzon munka közben! CsanDak lephetnek tel. Mivel ne álmodozzon erről önt A^iQ^ísgyflláöí K(S#/(^pája elterelheti a figyelmét joggal mérges, állományából tÖrÖtaAtfakól. Időben menjen haza! Kellemes tavaszi idő Kduftette Északkelet tekH további a is enyhe levegő érkezik fölénk, érért marad az igazi tavaszi tdő sok- sok napsdtessel Délután néhol nem zarható ki tiltó zápor Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek 21* £> 21* Mórahalom f^y 21* Mindszent 21* üöír £> *o° Szolnok Kecskemét fy, Orosháza 20" 21* 21* További kilátások A kővetkező napokban már nedvesebb léghullátnnk érik el térségünket, ezert változékonyabbra fordul időjárásunk, de komolyabb lehűlés nem várható A rövid napos időszakok mellett több alkatommal számíthatunk záporrá, zrvataira Kedd Szerda Csütörtök -AjtjL AJNM^ £> £> .Vv.Vv 1 > Max:20 Mkrié' Zápor * Max: 20 mor Nwtök Max:24 Mkn:»" viitozo \ \* ' Max. 20 Min:10" Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 588 cm (hőfoka 12,1 °C), Csongrádnál 565 cm, Mindszentnél 603 cm. A Maros Makónál 336 cm. szafa Minőségi fa nyílászárók a gyártótól! 0,6 K értékben, akár 3 rétegű üvegezéssel. Garantáltan a legjobb ár! Áprilisban sávos kedvezmény! 12%-tól akár 20%! H Szeged, Petőfi S. sgt. 43. Tel.: 30/740-3283 Tavaszi Mikulás Meglepődtek a betegek, akik egy rendelőintézetet hívtak egy finn városban, és a vonal másik végén a Mikulás szólt hozzájuk - áprilisban. Mint kiderült, nem tréfából, hanem műszaki hiba okán. A pirrkalai rendelő tavaszi Mikulása nem „élőben" beszélt a betegekhez, hanem üzenetrögzítőről, és nem orvosi szöveget mondott, hanem karácsonyit. Aki netán nagyon lázasan hívta, azt hihette, túl nagyot aludt, és már december van, vagy esetleg azt, hogy a rendelő diszpécsere nála is betegebb, és már félrebeszél. Jó pár telefonáló azonban nem sajnálkozott, hanem dühöngött, és személyesen ment a rendelőbe panaszt tenni. A távközlési hibát azóta kijavították. A NAPOS OLDALRÓL * A 21 éves Róna Zsuzsa a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok szakán tanul. Imád táncolni, és mivel idén első bálozó volt az Operabálon, elmondhatja magáról, hogy a modern táncok mellett a standard táncokat is szereti. Kedvenc mondása is ebből eredhet: „Két ember kell a tangóhoz." Több nyelven szeretne beszélni, jelenleg angol, német, orosz és olasz nyelvet tanul, később a franciát is szeretné elsajátítani. Helyszín: Port Royal. Fotó: Vas András További fotók a témáról az interneten: ckrtrnggnrar.. y