Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-23 / 95. szám
Fegyelmi eljárás négy Pick-játékos ellen Fóliaháború cikkünk nyomán Bejárta a téma az országos sajtót, és hétfő óta a képviselők is erről vívnak szópárbajt: nem egészen egy hónapja írtuk meg, hogy az érvényben lévő szabályok alapján akár az összes fóliasátrat le kellene bontatni. Font Sándor napirend előtt kérte a parlamentben a rendeletmódosítást, tegnap Nógrádi Zoltán azt mondta, polgári engedetlenségi mozgalom élére áll, ha nem változtatnak. A kormánypártiak - élükön a miniszterrel - azzal védekeznek: könnyítésnek szánták a rendeletet. Mindenesetre hozzátették, ha szük. séges, a tárca megváltoztatja a szabályokat. -t Beszámolónk a 4. oldalon . ÉKVEtt*1 ^fflgmfK „ ÚJSÁG ÉS AZ ANDY G ARCI A ^OMO^rZnwuto.'. ÉS MORGAN FREEMAN ^ 0 El Mm FŐSZEREPLÉSÉVEL KÉSZÜLT Mtt^ IBMSr VÉRDÍJ c. DVD EGYÜTTES ARA ügyfélszolgálati irodáinkban is rnegvásároib&jfir a filmet 199 Ft-os áron, korlátozott darabszámban KIRÁLYHEGYESEN CSAK A TEVEBEN TÖRTÉNNÉK EROSZAKOS CSELEKMÉNYEK Nincs bun, nem kell rendőr Továbbra sincs nyugalom a botrányos körülmények között véget ért szegedi férfi kézilabda magyarkupa-döntő kapcsán. A szövetség hat játékos ellen fegyelmi eljárást indított, a főtitkár pedig békíteni akar. A NIKOTIN PRESSZÓ ELŐTT NEM ZÁRJÁK A BICIKLIT, ÉS NYUGODTAN RAJTA HAGYJÁK A FRISSEN VÁSÁROLT KENYERET MUNKATÁRSUNKTÓL Királyhegyesen a takarékszövetkezetben és a postán létezik működőképes biztonsági rendszer, de még nem kellett bekapcsolni. A 700 lelkes faluban nem szokás bezárni az ajtókat-ablakokat, és még a kocsmában sem csattant el egyetlen pofon sem. Bármilyen hihetetlen a nagyvárosiaknak, itt nincs bűn. És nincs rendőr. A miniszteri kitünteFotó: Frank Yvette tést, az aranyszínű táblát, amelyen a „Biztonságos település" felirat hirdeti, hogy itt nem kell félni, egyszer leverte ugyan az orkánerejű szél a polgármesteri hivatal faláról, de kerestek egy biztonságosabb falat neki. A béke szigetén a jelek szerint még a politika se tud háborúságot okozni: Horváth Lajos polgármester 14 éve vezeti a falut. Részletek a 6. oldalon MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága ma délelőtt fél 11-re beidézte Vladan Maticsot, a Pick Szeged vezetőedzőjét, valamint a csapat három játékosát, Bajusz Sándort, Ratko Djurkovicsot és Vladimír Oszmajicsot. A veszprémi kézilabdázók közül Pérez Carlosnak, valamint Gál Gyulának kell megjelennie a testület előtt. A testület az érintetteket alaposan gyanúsítható tettlegességgel vádolja. Mindeközben Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára a rend helyreállítása érdekében csütörtökre egyeztető beszélgetésre hívta a két klub vezetőit. A Pick vezetői videofelvételekkel próbálják bizonyítani, hogy a vasárnapi fináléban a provokáció nem a szegedi oldalról indult. -é Bővebben a 15. oldalon Az Országgyűlési KönyvL állományából törölve Alapítva 1910-ben | Szerda, 2008. április 23., 98MfAra: 199 Ft (előfizetve: 68 Ft) | www.delmagyar.hu f DELMAGYARORSZAG 9.900 Ft/hó*ir • l/MWinduló havi törlesztörésziettól UFt kezdőbefizetéssel vagy akár 700 OOO Ft-al magasabb árú használt autó beszámítással. Hiteles autóját is beszámítjuk! Ford Hovány - Szeged, Algyői út 39. Tel.: 62/556-300 www.fordhovany.hu VAGY 150 ezer km" CSAK NÁLUNK! 'Az erfsfl 12 hónapban fizetendő tórfe&ztőrésztet THM: 8,83-12.33%. Az ajánlat 200? ápril^ 01-től Június 30-ig vagy a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörű. részletek márkakereskedésünkben. A képek illusztrációk Vegyes átlagfogyasztás 4.4-7.4 1/100 km. C02-kitocsátós 116-170 gkm "°A magánvásárlók részére nyújtott szerződéses garancia részleteiért keresse márkakereskedésünket. Ezen ajánlatunk 2008. mérv 17-től visszavonásig érvényes. Nőnek a hűsárak, drágul a csirke, a marha és a sertés is Míg tavaly a csirkecombot még 600-ért vettük, az idén 100-zal többet kell ad- húsé. A Frank Yvette fotóján látható füstölt árukért is egyre többet kell fizetni. A nunk érte, és a jósok szerint jövőre eléri az ára a lélektani határnak mondott ez- marhalábszár pedig szezoncikk, megkezdődött a bográcsozás, 1500-ra ment fel ret. Minden baromfitermék ára emelkedik, nemkülönben a sertés- és a marha- az ára. írásunk az 5. oldalon