Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-22 / 94. szám
Szerda, 2008. április 115. Sport 115 BÁTYI ZOLTÁN ff Hokicsoda Semmi helye most a megfontolt, mértéktartó szavaknak. Dehogy fogom vissza magam! Igenis ugrándozom lelkesedésemben, és azt kiabálom: világbajnokok lettünk! Na jó, tudom, ez csak olyan B csoportos világbajnoki cím (vagy ahogy hivatalosan mondják: divízió l-es), s közel sem jelenti azt, a magyar jégkorongsport ott trónol a világ tetején. De a szapporói világtornán igenis elvertünk öt csapatot, móresre tanítottunk észteket, horvátokat, litvánokat, japánokat. Majd megvertük azt az Ukrajnát, amely közel tíz éven át megszakítás nélkül játszott az A csoportban. Ukrajnát, ahol egyetlen városban (Kijev) több nemzetközi mérkőzés lejátszására alkalmas műjégpálya van, mint egész Magyarországon, azt meg csak komolyabb tel• • Semmi helye jesitményű számitógéppel lehetne összeadja m most ni, hány csapat verseng náluk a különböző, városi, körzeti, diák-, nemzeti és még ki tudja, milyen bajnokságokban. így aztán semmi helye most a megfontolt, mértéktartó szavaknak. Arra sem vállalkoznék, hogy elemezzem, milyen taktikával küldte a jégre játékosait Pat Cortina, a magyarok szövetségi kapitánya. Inkább emlékeztetnék: úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt ebben a mi kis országunkban jószerével csak fanyalogtak, vállukat vonogatták az emberek (na meg a támogatók), ha szóba került a jégkorong. Es meg mernék esküdni arra, hogy hazánk tízmillió lakosából mára is legfeljebb néhány ezer fogott már igazijégkorongot a kezében. Amit a magyar hokisportról elmondhatunk: ebből aztán majdnem minden tárgyi és személyi feltétel hiányzik. Nincsenek büszkeségre okot adó hagyományaink (utoljára hetven éve játszottunk a legjobbak között). Leigazolt játékosaink száma vélhetően aligha több, mint egy közepes méretű szlovák járásban. A jégkorongra egy évtized alatt költött pénz pedig még a töredékét sem teszi ki annak, amit egy év alatt elverünk focira. Igen ám, de azért nézzünk csak jobban körbe a jéghoki háza táján. Akkor bizony feltűnik: a sok helyen lepukkant öltözőkben kopott koricipőt húzó, rongyosra mosott mezekbe öltöző játékosokban valami fantasztikus tűz lobog. Elszántságuk, töretlen győzni akarásuk, szemléletük, miszerint minden mellőzés ellenére is megmutatják, igenis jók még az A csoportra is, csakis könnyeket csalhat minden szurkoló szemébe. Ugye mondanom sem kell: új példaképek születettek Szapporóban. Méghozzá követhető példaképek. „Csupán" a fanatizmust, az önbizalmat kell ellesni tőlük. Látva örökösen panaszkodó, fanyalgó, a hibát mindig másban kereső magyaros világunkat, úgy tűnik, ez sem lesz kisebb feladat, mint B csoportos világbajnokságot nyerni. MA RENDEZIK A BL ELSŐ ELŐDÖNTŐJÉT A LIVERPOOL ÉS A CHELSEA KÖZÖTT Angol klubok gólvágókat keresnek A labdarúgó Bajnokok Ligája hajrája következik: ma 20.45-től (a Viasat3 élőben adja) rendezik az első elődöntő első meccsét, amelyen két angol csapat, a házigazda Liverpool és a Chelsea lép pályára. MUNKATÁRSUNKTÓL A Liverpool (és népes tábora) örülhet: amikor ugyanis a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében csapatuk a Chelsea-vel találkozott, a Vörös Ördögök kerültek a fináléba. 2005-ben nyertek, tavaly viszont elbukták a döntőt. A Chelsea és tábora is örülhet: mert az nem létezik, hogy együttesük olyan szerencsétlen legyen, mint amilyen volt éveken át. Ugyanis a kékek 2004ben, 2005-ben és 2007-ben is elödöntőztek, ám a nagy álom, a finálé nem teljesült: kiestek. Közbecsúszott egy nyolcaddöntős búcsú 2006-ban - erre azért nem büszkék, nem úgy, mint a három elődöntőre. Az egyszerű és pártatlan szurkoló viszont szomorú: amikor ugyanis ez a két együttes játszott BL-elödöntőt, nem hemzsegtek a találatok. Egy éve 1-0 itt és ott is, majd a büntetőket a liverpooliak rúgták jobban (4:1). Három esztendeje még ennyi sem jött össze: az idegenbeli 0-0 után Luis Garcia lőtt olyan találatot, amelynél talán még a kapuvonalon sem ment át a labda. Közben a 2005-2006-os sorozat csoportfázisában két gól nélküli döntetlen sikeredett az egymást elég jól ismerő gárda párharcában, a kvartettet végül a Liverpool nyerte a Chelsea • A LIVERPOOLI T0RRESEN (BALRÓL) SOK MÚLHAT Fotó: MTI előtt. Az éppen zajló bajnokságban összejött két iksz: 0-0 és l-l. És hogy mégis miben bízhatunk? Semmiképpen sem a The Sunban vagy a Daily Mailben feladott hirdetés sikerében, amely szerint gólvágókat keres két menő angol élcsapat az egymás elleni mérkőzéseikre. Hanem inkább Fernando Torresben és Gerrardban az egyik, Drogbában a másik oldalon. A liverpooli duó együtt 11 találatnál jár a jelenlegi sorozatban előbbi ötször, utóbbi hatszor volt eredményes -, és ugyan londoni társuk csak négynél tart, de bármire képes. Még egyedül is. MÁSODIK VONAL SZTE-Szedeák-Bonyhád 107-115 (39-41, 20-18, 23-29, 25-27) NB I B csoportos férfi kosárlabda-mérközés, rájátszás. Újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Farkas, Fodor. SZTE-Szedeák: Simándi 15/3, Fülöp, Nyilas 24/9, Kovács 18/3, Tanács 30/6. Csere: Trényi 9, Nagy A. 11, Komáromi, Varga, Széli. Edző: Nyilas István. Nyilas István: - A kosáresőben mi áztunk meg jobban. Gratulálok a Bonyhádnak. Szeged-Dorozsma-AIgyő-Szentendre 34-21 (18-13) NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés. Dorozsma, Orczy-csarnok, 200 néző. Vezette: Kopornyik, Kovács. Szeged KKSE-Algyő: MARTON - BAUNOK 5, NAGY 4 , SZÖGI 7, Vadászy 1, Asztalos, DOBÓ A. 8. Csere: Illés, Dobó M., Hódi 3, Szombati 2, Kormány, Pocsai 1, Hajduch 3. Edző: Dankó Ervin. Dankó Ervin: - Nehezen lendültünk játékba, de aztán érvényesítettük az akaratunkat, ráadásul mindenkinek tudtam játéklehetőséget biztosítani. Élesedik a harc a dobogóért; gratulálok csapatomnak. Hódmezővásárhelyi VSC-Tipo VSC 12-12 (4-3,2-3,1-3, 5-3) OB I/B-s férfi vízilabda-mérkőzés. Vásárhely, fedett sportuszoda, 100 néző. Vezette: Móni, Pásztor. HVSC: Nagy P. - Nagy G. 2, Barna T. 1, Hajdú I. 3, Kasza A., Rácz V. 2, Szabó J. Csere: Fodor A., Nádasdi Z., Major 3, Nádasdi G., Vékony 1, Benyhe K. Edző: Kasza Károly. Tímár László, elnök: - A felsőházba jutáshoz két góllal kellett volna nyernünk. Nem csak rajtunk múlt, hogy ez nem sikerült. Cegléd-Bertók SC Szentes 20-10 OB I/B-s férfi vízilabda-mérkőzés. Cegléd, 100 néző. Vezette: Molnár P., Petik. Bertók SC: Orosz L. - Zentai A., MELKUHN T. 3, Szabó R. 1, PITI 3, Orosz R. 1, Oláh 2. Csere: Czirok, dr. Bertók, Juhász T. Játékos-edző: dr. Bertók Gyula. Gól - emberelőnyből: 12/7, ill. 10/5. Ötméteresből: 1/1, ill. 3/2. Dr. Bertók Gyula: - Csak az utolsó negyedet tudnám valahogy elfelejteni... A SÚLYEMELŐ EREDMENYE NEMZETKÖZI SZINTEN IS KIVAL0 Gábor országos csúcsai MUNKATÁRSUNKTÓL Idén is Kecskeméten rendezték a súlyemelők diákolimpiájának országos döntőjét. A viadalon az utánpótlás szinte valamennyi jeles képviselője elindult. A Szegedi Lelkesedés SE fiataljai az utóbbi évek legjobb teljesítményét nyújtották. A kék-fehér-feketék Gábor Róbert, Magda Attila és Oláh Balázs révén három bajnoki címet szereztek, emellett Csányi Attila hatodik helye is értékes. Az ifjúsági korcsoport abszolút legjobb produkcióját Gábor mutatta, aki szakításban 126 kg-ra, lökésben 166 kg-ra, míg összetettben 292 kg-ra javította az országos csúcsot. Gábor remeklése a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedőnek számít. A SZEGEDIEK HELYEZÉSEI. Súlyemelő diákolimpia, döntő, Kecskemét, ifjúságiak, 62 kg: 1. Magda Attila (Vedres István Építőipari Szakk., testn.: Bálint Gabriella) 177 kg (80; 97), 77 kg: 6. Csányi Attila (Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola, testn.: Dani Tibor) 140 kg (64; 76), +94 kg: 1. Gábor Róbert (Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakk., testn.: Gera Tibor) 292 kg (126; 166). Juniorok, 77 kg: 1. Oláh Balázs (Vasvári Pál Közgazdasági Szakk., testn.: Kocsik András) 200 kg (90; 110). Felkészítő: Oláh Imre. GAB0R RÓBERT AZ ORSZÁGOS CSÚCS KILOKESEHCOZBEN Fotó: DM/DV Veretlen maradt a vendég Nem sikerült megszakítani a Beretytyóújfalu remek sorozatát a futsal NB l-ben az Első Betonnak. MÁD1 JÓZSEF Az éllovas vendégek ellen az Első Beton Tóth Attila hatalmas találatával szerzett vezetést. A gólszerzőlista éllovasa szöglet után kapásból lőtte ki a hosszú felső sarkot, 1-0. A Berettyóújfalu azonban igazolta összeszokottságát és fegyelmezettségét, és előbb szabadrúgás-variáció után Gál, majd Lovas - igaz, utóbbi beadásába Szentágotai belenyúlt, és úgy került a labda a hálóba, ám a szabályok szerint Lovas a gólszerző - révén a szünet előtt fordított, 1-2. A második játékrészben Csúri szabadrúgásból egyenlített, és már mindenki azt várta, mikor szerzi meg a vezetést a Beton. Am a 29. és a 36. percben újra a vendégek következtek, így a szegedi meccs után is megőrizték veretlenségüket. Bódi Attila:- Saját magunkat vertük meg. Hiába játszunk jól, ha támadásban és védekezésben is óriási hibákat követünk el. Ez már nem először fordult elő velünk. A mérkőzés jegyzőkönyve Első Beton-Berettyóújfalu 2-4 (1-2) NB l-esfutsalmérkőzés, újszegedi sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Albert, Iványi. Első Beton: Kovács K. - NÉMETH L., Csúri, Vastag, TÓTH A. Csere: Maróti, Szentágotai, Juhász, Bullás, Kis K., Pájer. Edző: Bódi Attila. Gólszerzők: Csúri, Tóth A., ill. Lovas, Sáfár, Gál (2). Fordított a Zalaegerszeg Szentes Lázárt nevezték ki az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A szakember - aki eddig az NB Il-es Integrál DAC gárdáját irányította 2010-ig kötelezte el magát a lila-fehérekhez. Segítője ifjabb Bene Ferenc lesz. Szentes Urbányi Istvánt váltja a kispadon, akivel tegnap közös megegyezéssel bontottak szerződést. Az Újpest jelenleg - három ponttal lemaradva az éllovas MTK-tól - a harmadik a Soproni Ligában. MUNKATÁRSUNKTÓL A labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójának zárótalálkozóján az otthon játszó Zalaegerszeg a gólkirályjelölt Waltner Róbert duplájával fordítva győzte le a Honvédot. Veresége ellenére a fővárosiak maradtak a hatodik helyen, a zalaiak feljöttek a hetedikre. Zalaegerszeg-Honvéd 2-1 (0-1) Zalaegerszeg, 1000 néző. Vezette: Vad. Gólszerzők: Waltner (72., 88.), ill. Abass (36.). Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: A totóban 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény is mindössze három akadt, nyereményük egyenként 2 millió 584 ezer 140 forint. 12 találatos szelvény 32 volt, nyereményük egyenként 97 ezer 180 forint. 11 találatos szelvény 557 volt, nyereményük egyenként 5585 forint. 10 találatos szelvény 5000 volt, nyereményük egyenként 1035 forint. A helyesen kitöltött tipposzlop: X, 2, X, 1; X, 1,2,1; 1,1, 2,1; 2, 2. A góltotóban 6 és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 10 volt, nyereményük egyenként 6855 forint.