Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-21 / 93. szám

Hétfő, 2008. április 21. Tv-műsor| 19 RTL KLUB, 0.00 Gyilkos bolygó AMERIKAI SCI-FI A Jupiter egyik holdján különleges dolgok történnek. A gazdasági tevékenysé­getfolytató űrállomáson emberek tűnnek el nyomtalanul, és az ásványszállí­tás is akadozik. A földi kormány úgy dönt, bírót küld a holdra William T. O'Niel (Sean Connery) személyében, hogy tegyen rendet, és derítse ki, miért robban­nak fel a szkafanderek. Az űrállomásra érve megdöbbentő felfedezés várja O'Neilt, amikor nyomozni kezdi, hogy mivel táplálkoznak a bányászok. TV 2,12.10 Rejtélyes alkony AMERIKAI MISZTIKUS KRIMI Harry Ross egykori nyomozó a két éve elszenvedett ostoba munkabalesete óta inkább az italnak él. Bár húsz évet húzott le zsaruként, majd rátett még ötöt mint magánhekus, s a szakma egyik legjobbjaként tisztelik, nem haj­landó új ügyet vállalni. Most azonban mégis muszáj: a baráti színészházas­párt, akiknél már jó ideje vendégeskedik, zsarolók szorongatják. A halálosan beteg férj pedig megkéri Rosst, hogy simítsa el az ügyet, melyben a felesége, az egykori díva is vastagon érintett. VIASAT3,20.00 Jó barátok AMERIKAI SOROZAT Rachel és Ross bemennek a kórházba, aho­vá Mrs. Geller egy jegygyűrűvel érkezik, mert azt akarja, hogy a fia vegye feleségül Rachelt. Mónira és Chandler úgy döntenek, ők is gyereket akar­nak, mégpe­dig azonnal. Phoebe megis­merkedik egy jóképű idegen­nel, de nem tudja a szoba­számát... ed KLUB DUNA 6.00 Magellán 5.30 WS Teleshop 5.50 Napkelte 5.50 Napkelte 6.00 Világunk - Reggel 6.30 Vezet a ritmus. 6.25 Tények reggel 6.00 Reggeli 9.00 Quinn doktornő 9.00 Mérföldkövek 7.05 Négyzetméter Amerikai 7.00 Mokka 10.05 Topshop 9.50 A palota ékköve a magyar technika történetében 7.35 Kikötő-extra filmdráma 8.00 Koffeinmentes Mokka 11.10 Receptklub 10.50 Parlamenti napló 9.30 Arborétumok, gyűjteményes kertek 8.35 Tudósítások a munka világából 8.25 Egy őrült nyár. 9.00 Jóban-rosszban 11.30 Titkolt titkos ügynök. 11.90 A sokszínű vallás 9.90 Aphroditétől Zeuszig 9.00 Lizzie McGuire Amerikai vígjáték 9.30 Stahl konyhája 12.00 RTl-hírek 12.15 Tv-taxi 10.05 Lépéselőny 9.25 A molekulák univerzumában 9.55 Erőpróba. 9.90 Kvízió-déleiőtt 13.90 Disney-rajzfilmsorozat 12.30 Romamagazin 10.10 Slovenski utrinki 9.50 A világ színei Amerikai 10.15 Teleshop Szeleburdi víkendezők 13.05 Domovina 10.35 Együtt 10.00 Bűvölet filmdráma 11.20 Kvízió. Telefonos játék 19.10 06-91Á39-955 13.90 Bűvölet 11.05 Kárpát expressz 11.00 Családbarát 12.00 lány a vízben. 12.10 Rejtélyes alkony Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 19.35 Nyári álmok 11.30 Átjáró 11.30 Kívánságkosár Amerikai 13.55 Született kémek 15.15 Receptklub 15.00 Pénz-vidék 12.10 Záróra 19.00 Hírek filmdráma 19.25 Drága testek 15.30 Döglött akták 15.35 Família Kft. 13.00 Közvetítés 19.05 Duna tér 13.50 Christina Aguilera-koncert 15.25 Szentek kórháza Amerikai krimisorozat [12] 16.35 Ablak a parlament üléséről 19.95 Éltető mozgásban 19.50 Szülinapos időjós 16.25 Hal a tortán 16.25 Vacsoracsata 17.00 Tv-taxi 16.35 Membrán 15.90 Heuréka! Megtaláltam! Kanadai Vendégváró valóságshow [12] Gasztroreality [12] 17.15 Körzeti híradók 17.00 Válaszd a tudást! 16.15 Világunk vígjáték 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 17.30 Hírek 18.00 Évfordulók 17.20 Szundimesék 16.20 Hullámtörők 70. Mr. Monk találkozik az apjával Show-műsor [12] 17.95 Max, a zsaru 18.05 Delta 17.30 lepkécske és pillangócska Amerikai [12] 18.30 RTl Híradó - Esti kiadás 18.90 Az örökös 18.30 Világjáró 17.95 Hírek, időjárás-jelentés akciófilm 18.30 Tények Hírműsor [12] 19.05 A széf Vetélkedő 19.20 Modern képmesék 19.00 Kultúrház 18.00 Derrick 18.35 Felvétel indul! 19.00 Jóban-rosszban 20.00 Fókusz 19.28 Föld TV 19.20 Esti mese Német tévéfilmsorozat Amerikai Magyar Közszolgálati magazin [12] 19.30 Híradó este 19.30 Egy lépés előre 19.05 Sportaréna filmmagazin filmsorozat, 736. [12] 20.35 Barátok közt 19.55 Sporthírek 20.15 A Föld kincsei Angol dokumentum­19.50 Charles Simonyi, a metautazó 19.10 Családi gubancok 19.35 Aktív Magyarfilmsorozat, 9275-9276. [12] 20.00 Időjárás-jelentés film-sorozat. Avas Magyar dokumentumfilm-sorozat Amerikai AW2 magazinja [12] 21.15 Győzike [12] 20.10 A tv ügyvédje 20.30 Híradó este 20.95 A világ színei vígjáték 20.10 Áldott jó nyomozó 22.15 Showder Klub A megoldások show-ja 20.50 Sporthírek Német ismeretterjesztő sorozat 21.00 Az új világ Amerikai krimisorozat, 6. [12] Vidám show-műsor, 3. [12] 21.10 Kék fény 20.59 Időjárás-jelentés 21.00 Híróra Amerikai 21.10 NCIS 23.30 Reflektor Bűnügyi 21.00 Az éjszaka és a város 22.00 Kikötő kalandfilm Homokvihar [12] Sztármagazin [12] magazin Amerikai film [16] 22.20 ljudmilla és Anatolij (feliratos változat) 22.10 Gyilkos számok 23.90 Közép-Európa Rali 22.00 Modern képmesék 22.95 Egymillió fontos hangjegy Svéd dokumentumfilm 23.15 Bűnös viszonyok 55. Demokrácia [12] 0.00 Gyilkos bolygó 22.10 Hétfő este 23.00 Modern képmesék 23.50 Pengető - Magyar zenekarok az Amerikai 23.10 Különleges ügyosztály Amerikai sci-fi [16] 22.95 Kultúrház 23.05 Záróra A38 hajón filmdráma Amerikai krimisorozat, 93. Megpró­2.05 Egy rém rendes család 23.20 Hírek 23.50 Napnyugta Magyarzenésfilm 1.10 Tristram Shandy: báltatás [18]. Közben: kenósorsolás Amerikai 23.25 Sporthírek 2.20 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat, 12/12. 0.95 Vers A méret a lényeg 0.10 Tények este vígjátéksorozat [12] 23.30 Tv-taxi 3.15 Kék fény Bűnügyi magazin 1.00 Himnusz Angol vígjáték 0.90 Afrikai hajsza 2.35 Autómánia 23.50 Még egy csók 9.05 Arborétumok, gyűjteményes ker­1.05 Híróra 2.95 Elsodródva Angol-dél-afrikai akciófilm [18] 3.05 Fókusz Angol film [16] tek B 2.00 Váltó Német thriller 2.30 Aktív Magazin [12] (ism.) 1.36 Műsorzárás 9.15 Szarvashiba 2.10 Kikötő 9.15 Az új világ 22.10 Gyilkos számok R.: lou Antonio, Lesli Unka Glatter, Davis Guggenheim , Jefery Levy, Tim Matheson , Bobby Roth. Rob Morrow, Dávid Krumholtz, Judd Hirsch, Alimi Ballard, Sabrina Lloyd, Diane Farr AmikorCharlie egy nap Rachelbe botlik, az közli vele, hogy azok az emberek, akikkel együttdol­gozott, majdnem mind halottak. A lány ettől persze nagyon kétségbe van esve, mert szerinte meggyilkolták őket. Charlie először nem veszi teljesen komolyan a lányt, hiszen mindig is egy kicsit lökött volt, ám később rájön, hogy szeren­csétlennek igaza volt. 11.30 Titkolt titkos ügynök R.: Claude Zidi. Fsz.: Thierry Lhermitte (Francois Voisin), Miou-Miou (Hélcne Voisin), Michel Boujenah (Marcel; Simon), Eddy Mitchell (Albert Grelleau) Francois-ról felesége és gyermekei úgy tud­ják, hogy teleronközpontokat javító postai alkalmazott. Valójában azonban a francia titkosszolgálatnál a lehallgatások és üldö­zések specialistája. Egyik bevetésük során véletlenül megtudja, hogy feleségét intim szálak fűzik egy Marcel nevű férfihoz. Fi­gyelni kezdi Marcelt, és meglepő dologra jön rá. 14.35 Nyári álmok R.: Fabrice Gobert, Charli Beléteau. Fsz.: Mickael Trodoux, Caroline Guerin, Charlotte Desert, Shafik Ahmad, Raphael Goldman, Cyrielle Voguet, Mathieu Tribes A rosszul sikerült buli után feszülten indul a nap, főleg, mikor kiderül, hogy Lena még reggelre sem ért haza. A barátok elhatá­rozzák, hogy átfésülik az Atlanti-óceán egyik kicsiny szigetét, hátha ráakadnak a lelki bánattal küzdő lányra. Cynthia együttérző női ösztöneinek köszönhetően azonban hamarosan rátalálnak az elkese­redetttinire. 21.00 Az éjszaka és a város R.: Irwin Winkler. Fsz.: Róbert De Niro, Jessica Lange, Barry Primus Harry Fabian nem éppen a menő ügyvédek kasztjába tartozik: az a típus, aki balesetek áldozatait üldözi, hogy meggyőzze őket, se­gítségével pereljék be a baleset okozóját. Ám eközben egészen másfajta sikerről álmodo­zik: valódi szerelme a ring, és legjobban arra vágyik, hogy menő bokszmenedzser lehes­sen. Olyan, mint a környék ura, a befolyásos Bumm Bumm. Szeretője, Helen szintén álmot kerget. 19.50 Charles Simonyi, a metautazó R.: Purger Tibor. Szerk.: Purger Tibor Egy évvel ezelőtt járt az űrben Charles Simonyi világhírű szoftverfejlesztő üzletember, a har­madik leggazdagabb magyar a világon, hogy előmozdítsa a magánszféra belépését az űrku­tatásba. A Duna IV munkatársai másfél éven, három földrészen és hat országon át, a Csen­des-óceán partjaitól a kazah sztyeppékig nyo­mon követték Simonyit, hogy megértsék és be­mutassák, hogyan válik valósággá mindaz, amit ez a budapesti születésű zseni megálmo­dik. 23.15 Bűnös viszonyok R.: Anthony Minghella. Fsz.: Jude law, Juliette Binoche, Robin Wright-Penn, Martin Freeman, Vera Farmiga Will, a jól menő építész irányítja London le­pukkant városré-szének, a King's Cross ne­gyednek a rehabilitációját. Miután az irodáját rendszeresen kirabolják, a rendőrség tehetet­lenségét megunva az építész maga kezd nyo­mozni az ügyben. Az éjszakáit az autójában tölti, hogy kifigyelje a tettest. Sikerül hazáig követnie a fiatal tolvajt, akiről kiderül, hogy boszniai menekült. Mirót egyedülálló anyja, Amira neveli. * Telin (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) oo.oo Hangos képújság 08.00 Közös dolgaink 09.00 Diagnosztika 10.00 Tréning, sportmagazin 10.95 Könnyűzene 11.00 Hangos képújság 19.15 Tréning, sportmagazin, élo adás 20.00 Zöldköznapjaink 20.30 Szeged magazin 21.00 Receptvarázs 21.30 Egész életen át... egyetemekről mindenkinek 22.00 Hangos képújság VÁROSI TV SZEGED (a város kábeltévé-hálózatain, UHF92­es csatornán) 00.00 Képújság 16.00 A Kontroll ­fogyasztóvedelem 16.30 Eur-óra (ism.) - a bel- és az igazságügy az EU tükrében 17.00 Színházi magazin 17.30 Kapás, 5. rész (ism.) 17.55 Rejtett kincseink (ism.) - Szent Rókus­kápolna 18.19 Rejtett kincseink (ism.) - A ferencesek temploma 18.30 Diagnózis (ism.) 19.00 Szegedi hírek 19.25 Mese 19.30 Aréna 20.00 Csillagszem, 33. rész - Marót Viki és Nova - popzenei magazin 20.30 Hírháló - az ország hírei 21.00 Kobra. Amerikai akciófilm 23.00 Szegedi hírek (ism.) 23.25 Képújság 02.00 Info Tv képújság 07.00 Műsorajánló 07.01 Reklám 07.05 Társalgó (ism.) 08.25 Reklám 08.30 Heti hírösszefoglaló 09.00 Info Tv képújság 17.00 Makói mozaik, Kulturális körkép Makóról 17.30 Info Tv képújság 18.00 Műsorajánló 18.01 Reklám 18.05 Híradó 18.15 Kazincbarcika-Makó FC NB ll-es labdarúgó-mérkőzés I. félidő 19.00 Reklám 19.05 Híradó 19.15 Kazincbarcika-Makó FC NB ll-es labdarúgó-mérkőzés II. félidő 20.00 Info Tv képújság 20.30 Hírháló - A Hálózat Tv országos híradója 21.00 Kobra. Amerikai akciófilm-sorozat23.00 Őslények szigete. Amerikai kalandfilmsorozat, 6. rész (ism.) 00.00 Hírháló - A HálózatIVországos híradója 00.30 Virágzó Magyarország. Magyar ism. sor. - Vác 01.00 Különjárat Rockshow 01.30 Műveltségi kvr'z 02.00 Info-TV képújság QTV VAMMÍK vürm HÚVTT 16.00 Vásárhelyi magazin (ism.) 17.00 Szippancsok. Amerikai rajzfilm 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 17.55 Csillagposta - napi horoszkóp 18.00 Vásárhelyi magazin 19.00 A Vitái Tv műsora - MásKép 19.30 Az ECHO Tv műsora - Tabuk nélkül 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.25 Csillagposta ­napi horoszkóp 20.30 Képes Sport 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 22.55 Csillagposta - napi horoszkóp 23.00 A Vitái Tv műsora - MásKép (ism.) 23.30 Az ECHO Tv műsora -Tabuk nélkül (ism.) 0.00 Képújság CSOWGRAD 01.00 Képújság 13.00 Heti filmajánló, kisfilmek, inforpercek 13.30 Bencze­Show. Vendég: Lévai Katalin 19.00 Pénzhalász 16.0 A Kontroll 16.30 Eur-óra 17.00 Színházi Magazin 17.30 Képújság 19.0 Híradó 20.00 Híradó (ism.) 20.30 Hírháló 21.00 Kobra. Amerikai akdófilm­sor. 23.00 Őslények szigete. Amerikai kalandfilmsor., 6. rész 06.00 Napi gondolat 07.00 Napi gondoiat 08.00 Napi gondolat 10.00 Heti Közélet 10.35 Nonstop,ifjúsági magazin 11.35 Heti História 12.00 Mese, utána: Fellegi Ádám zongoraestje 18.00 Bábszínház: Violin, a király macskája 18.95 Állati percek 18.50 Lapozó: Iván Magda: Aranymesekönyv 19.00 Király König Zeneiskola koncertje 2.19.3010 éves a jazz fesztivál 20.00 Mese, utána: Nonstop koncertek EZ Basic D MesterTamás 21.00 Heti Közéletíism.) 22.35 Nonstop, ifjúsági magazin (ism.) 23.35 Heti História SPORTfl 8.00 Televíziós vásárlás 8.30 NSA Junior 9.30 Aranypillanatok 9.95 Vízilabda ING ob I döntő, első mérkőzés 11.95 Televíziós vásárlás 12.95 Kézilabda női EHF-kupa, Dunaferr-ltxako Navarra, elődöntő, első mérkőzés 15.00 Televíziós vásárlás 15.30 Labdarúgás, Német Kupa, Bayern München-Borussia Dortmund, döntő 17.30 Labdarúgás, holland bajnokság, 39. forduló, összefoglaló 18.30 Labdarúgás, Angol 2. Liga összefoglaló 19.00 Labdarú­gás, francia bajnokság, 39. forduló, össze­foglaló 20.00 Mai helyzet 20.15 labdarú­gás, olasz bajnokság, 39. forduló, össze­foglaló 21.15 Labdarúgás, portugál baj­nokság, 27. forduló, összefoglaló 22.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság, 33. for­duló, összefoglaló 23.00 Jégkorong, diví­zió l-es vb, Magyaronzág-Ukrajna, cso­portmérkőzés 1.95 Tenisz ATP-mesterver­seny2.95Ökölvívás, nemzetközi profigála, Sebastian Sylvester-JavierCastillejo 5.15 KO IV 5.95 Kézilabda, női EHF-kupa, Dunaferr-ltxako Navarra, elődöntő, első mérkőzés SPORT 8.00 Televíziós vásárlás 10.00 Tenisz ATP mesterverseny, 1. forduló 17.95 Labdarú­gás, Soproni Liga, ZTE-Budapest Honvéd, 29. forduló 20.15 NBA 360. A hétvége ösz­szefoglalója 21.15 Rögbi 23.00 Tenisz ATP mesterverseny, 1. forduló 0.00 Vízilabda, ING ob I, döntő, első mérkőzés 2.00 Sufix sporthorgászmagazin 2.95 Labdarúgás, portugál bajnokság, 27. forduló, összefog­laló 3.30 Labdarúgás, holland bajnokság, 39. forduló, összefoglaló 9.30 Labdarúgás, francia bajnokság, 39. forduló, összefog­laló 5.30 Labdarúgás, olasz bajnokság, 39. forduló, összefoglaló 6.30 Labdarúgás, spanyol bajnokság, 33. forduló, összefog­laló 7.30 Labdarúgás, angol 2. liga, össze­foglaló 5.25 One Cubed 5.95 700-as klub 6.30 Nemcsak kenyérrel él... 6.95Világkép 6.55 Reggeli jam 9.10 Pont710.10 Haszon 11.00 Közvetlen ajánlat 12.05 laci bácsi konyhá­ja 12.90 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.30 Kőbánya Híradó 17.00Te vagy az életem, 75.18.15 Fórum 18.55 Híradó 19.15 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes be­széd 20.00 Friderikusz most 21.05 Újság­íróklub 22.10 Haszon 22.55 Világkép 23.05 700-ps klub 23.50 Többet ésszel! 1.20 Mű­sorzárás 6.05 Befutó (ism.) 6.30 Soroló 2 (ism.)7.00 Híradó 8.05 Kontraszt (ism.) 9.05 Különki­adás (ism.) 11.05 Rájátszás-extra (ism.) 11.30 Hírvilág(ism.)l2.00 Déli híradó12.30 Hungarorama. Közvetlen ajánlat13.05So­roló2(ism.)l3.30 Ismétlések19.05 Európai híradó (ism.) 19.30 Napról napra (ism.) 15.05 Péntek 8 (ism.) 16.05 Célpont (ism.) 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Vonalban 18.30 Zöldövezet 19.00 Híradó 19.30 Pa­naszkönyv 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Lapzárta 22.05 Pálya 22.30 Zöldöve­zet (ism.) 23.05 BBC World Híradó 23.30 Panaszkönyv (ism.) hírffl 6.00 A bűvös körhinta 6.10 Irány Dinóföld! 6.25 Miss B. G. 6.35 Miss Mallard nyomoz 7.00 Roary the Racing Car7.15 Sam, a tűzol­tó 7.25 Loopdidoo 7.30 Pat és Stan 7.35 Ta­láljuk ki együtt, apu és én! 7.90 Mondókák 7.95 Koala Brothers 7.50 Rupert maci va­rázslatos kalandjai 8.00 Maya és Miguel 8.25 Pat és Stan 8.30 Pingu 8.35 Horseland Lovasklub 8.55 Flipper és barátai 9.30 Roary the Racing Car 9.90 Sam, a tűzoltó 9.50 Loopdidoo 9.55 Pat és Stan 10.00 Ta­láljuk ki együtt, apu és én! 10.05 Mondó­káklO.IO Koala Brothers10.20 Rupert ma­ci varázslatos kalandjai 10.30 A bűvös kör­hinta 10.90 Irány Dinóföld! 10.50 Miss B. G. 11.05 Miss Mallard nyomoz 11.30 Maya és Migtiel 11.50 Pat és Stan 11.55 Pingu 12.00 Horseland Lovasklub 12.25 Flipper és barátai 13.00 Roary the Racing Car13.10 Fifi virágoskertje 13.20 Loopdidoo 13.25 Pat és Stan 13.30 Találjuk ki együtt, apu és én! 13.35 Mondókák 13.90 Koala Brothers 13.50 Rupert Maci varázslatos kalandjai 19.00 A bűvös körhinta 19.10 Irány Dinóföld! 19.20 Miss B. G. 19.35 Miss Mallard nyomoz 15.00 Maya és Miguel 15.20 Pat és Stan 15.25 Pingu 15.30 Horseland lovasklub 15.55 Mentőosztag 16.30 Roary the Racing Car 16.90 Sam, a tűzoltó 16.50 Loopdidoo 16.55 Pat és Stan 17.00 Mondókák 17.05 Koala Brothers 17.15 Rupert maci varázslatos kalandjai 17.25 A bűvös körhinta 17.35 Irány Dinóföld! 17.50 Miss B. G. 18.00 Tom, a nagy utazó 18.25 Maya és Miguel 18.50 Pat és Stan 18.55 Pingu 19.00 Flipper-és barátai 19.25 Horseland lovasklub © 6.15 Ally McBeal 7.15 8 perc a konyhában 7.25 Baywatch 8.30 Kölykök Gyerektalkshow felnőtteknek 9.00 Halál­biztos diagnózis 10.00 Gyilkos sorok 11.05 Jaké és a dagi 12.05 Vészhelyzet 13.10 Dowlingatya nyomoz 19.15 Halálbiztos di­agnózis 15.15 Gyilkos sorok 16.20 Jó bará­tok 16.50 Két pasi - meg egy kicsi 17.25 Kölykök 18.00 Miért éppen Alaszka? 19.00 Szívek szállodája 20.00 Jó barátok 20.30 Két pasi - meg egy kicsi 21.05 CSI. New York-i helyszínelők 22.05 CSI. A helyszíne­lők 23.05 Nyomtalanul 0.05 Babylon 5 1.05 CSI. New York-i helyszínelők 2.05 Nyomtalanul 3.05 Babylon 5 5.15 AVad­macska új élete íOií

Next

/
Thumbnails
Contents