Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-06 / 56. szám

Csütörtök, 2008. március 6. Aktuális 15 Vakond invázió a szegedi temetőkben Folytatás az 1. oldalról A temetői gondnokságon nem tudják, mit tegyenek. Egyesek szerint tönkre­teszik a sírokat, és el kellene dönteni: meddig is lehet védett állat a vakond ­merthogy hazánkban nem lehet pusz­títani az egyébként kártevőket fogyasz­tó emlőst. Viszont az is tény, hogy több földsír közepén már túrás díszeleg, nem beszélve a nyughelyek közötti földutakról. A „legfertőzöttebb" helye­ken pedig komoly egyensúlyérzék kell a halmok közötti haladáshoz. Bajusz János, az Alsóvárosi temető gondnoka ettől függetlenül úgy látja: a rovarokat irtó emlős legalább ezt a munkát elvégzi helyettük. Hódi Lajos­nak viszont komoly fejfájást okoznak a fekete szőrű élőlények. Elmondása szerint különösen a Belvárosi temető 0 ULTRAHANGOS RIASZTÓ. A vakond saját súlyának több mint másfél­szeresét eszi meg naponta. Őt csak a róka, nyest, a sün és néhány ma­dár eszi meg, amelyekből a teme­tőkben nem sokat találni. A többi ellensége csak megöli. Ezért is mondták az alsóvárosi temetőben: a kóbor macskák ugyan pusztítják az emlőst, de tetemét a sírok mel­lett hagyják. Létezik azonban ultra­hangos vakondriasztó is, ami ötezer forintba kerül. az állat 1,6 méter mélyre nem szokott leásni. Együtt kell élniük a védett kis­emlössel, amelynek eszmei értéke kétezer forint. Kerti módszer Egy elkeseredett kerttulajdonos alábbi észrevételeit osztotta meg társaival a világhálón. „Utánajártam a vak-undok-ok világának. Nekem is az a problémám, hogy a kis teljesítményű fűnyíróm nem megy át a negyven centiméteres földkupacon. Tapasztalataim: 1. Gázolajos rongy az egyik járatban, aminek eredménye: máshol túr. 2. Sörösüveg a járatban (belefütyül a szél): sz.rik rá, és még ki is túrja. 3. Elektromos riasztó: háromból háromszor kitúrva." fertőzött vakondokkal. A temető má­sodik világháborús hőseinek emléket állító tábla környékét, a virágbolt mö­götti területet és a hamvasztóüzem kertjét is ellepték a túrások. A Testa­mentum Kft. vezetője elmondta, csak tegnap harminc-negyven új földha­lommal találkozott irodájába menet. A vakond az ügyvezető igazgató sze­rint a koporsókra nem veszélyes, mert - Bár nem veszélyeztetett faj, aki agyonüti, az állatkínzást követ el ­hangsúlyozta Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke, aki szerint nemcsak pénzbeli, de akár kétéves börtönbüntetésre is számíthat az, aki megöli a gerinces kisemlőst. A mosta­ni vakondinváziót azzal magyarázza: az állat ilyenkor, tavasszal a legeleve­nebb, ekkor keres párt magának. GYUtCSÁMYNAK ÖLTÖZÖTT A BHEUIAS-A Klauzál térről indulva nagyjából fél órán át masíroztak le-fel a Kárász utcán a Fidelitas szegedi csoportjának tagjai. A hét fiatal maszkot viselt - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fotójából készítettek álarcot. Tóth József, a csoport városi elnöke közölte: a miniszterelnök nyilatkozatai már több tár­sadalmi csoportot sértettek meg, többek között a fiatalokkal is cinikusan viselkedik a kormány. Tóth József arra buzdított, hogy mindenki menjen el a vasárnapi nép­szavazásra, és szavazzon igennel. Fotó: Segesvári Csaba BETEG TANÁROK, DÜHÖS DIÁKOK - FOLYAMATOS VÁLTOZÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN Állandó órarend nélkül tanulnak a Krúdyban Nincs állandó órarendjük a szegedi Krúdy szakközépiskola diákjainak, mert az a pedagógus, aki eddig ké­szítette, nem vállalta a feladatot. A tanulók az interneten vagy az iskola faliújságján értesülnek órabeosztá­sukról. Más középiskolában nem ez a gyakorlat. Az oktatási iroda veze­tője leszögezte, az órarendnek sta­bilnak kell lennie. MUNKATÁRSUNKTÓL „A diákoknak március elején még nincs állandó órarendjük a szegedi Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglá­tóipari Szakközépiskola és Szakiskolá­ban. Napról napra, sőt óráról órára vál­toztatják azt. Ha van, az is hiányos vagy hibás. Itt ülök este a gép előtt, és még nem tudom, milyen órám lesz holnap. Nem tudok felkészülni, még azt sem tu­dom, mikor kell kelnem reggel" - írta névtelenül szerkesztőségünknek egy krúdys diák. Elmentünk tegnap az iskolába, ahol a reggeli órákban valóban káoszt tapasz­taltunk. A diákok elmondták, jobb eset­ben vasárnap este tudják meg a követ­kező heti órarendet az iskola internetes oldaláról, de előfordul, hogy hétfőn reg­gel nyolckor az osztályfőnök diktálja le nekik. - Jártam már úgy, hogy reggel a József Attila sugárút 122-126. szám alatt lévő Krúdyban tudtam meg, a Maros utcai tanműhelyben lesz az első órám. Az in­terneten minden este megnézem, mivel kezdek másnap, hiszen bármikor vál­toztathatnak - panaszkodott egy lány. Az iskola igazgatója, Baráth Lajosné cáfolta a diákok állítását. - Az órabeosztás a második félévben valóban többször módosult. Négy tanár hónapok óta beteg. A változásokról a diákok minden hét végén az iskola hon­lapjáról értesülhetnek - magyarázta. De hogyan értesüljenek azok, akik­nél nincs otthon internet? - kérdeztük az igazgatótól. Baráthné azt válaszol­ta, a mai világban mindenki hozzáfér­VASARNAP TUDJAK MEG A KŐVETKEZŐ HET PROGRAMJAT Fotó: Segesvári Csaba het az internethez, például kávézók­ban. A vidéki gyerekek pedig telehá­zakban. - A biztonság kedvéért az is­kola faliújságjára is kifüggesztik az A és a B hét rendjét arra az esetre, ha az osztályfőnökök esetleg elmulasztanák a kötelességüket teljesíteni, és nem tá­jékoztatnák időben a gyerekeket ­mondta az igazgató. Megtudtuk: az órarendet 2000 óta az iskola egyik tanára készítette szá­mítógépes program segítségével. A S Ahol nem változik A szegedi Széchenyi gimnáziumban már augusztusban elkészül az új tanév órarendje, amelyet a diákok szeptember l-jén kapnak meg interneten és az osztályfőnököktől. Ez egész évre érvényes, csak nagyon ritkán és kivételes esetben változtatnak rajta. Ugyanígy a Tömörkényben is, ahol szintén az első napon az osztályfőnökök diktálják le a munkarendet. A Gábor Dénes Gimnáziumban számítógépes program segítségével készítik el az órabeosztást, amelyet év közben nem változtatnak. Az igazgató elmondta, aki kicsit Is ért a számítógéphez, annak nem jelenthet problémát a program használata. STABILNAK KELL LENNIE. Kardos Jánostól, a szegedi polgármesteri hivatal oktatási irodájának vezető­jétől megtudtuk, a középiskolák­nak egész évre vagy fél évre el kell készíteniük az órarendet. Abban az esetben, ha egy tanár megbeteg­szik, változtathatnak rajta. Kardos János kiemelte, attól, hogy nem a korábban azzal megbízott tanár készítette a Krúdy órarendjét, még stabilnak kell lennie. tanév elején még megcsinálta, de erre a félévre már nem vállalta. Ez okozta a kavarodást. Az igazgatónő úgy vélekedett, feb­ruár óta vége a zűrös időszaknak. Am a krúdys diákok szerint márciusban is az folytatódik, ami korábban volt: bi­zonytalanság az órarend körül. TÍZEZREKETSP0R0LHATUNK AZ ENERGIA ESSZERUBB FELHASZNALASAVAL Felállna a fotelból 18 ezerért? Évente 40 ezer forintot költünk az utca fűtésére, 18 ezret arra, hogy ne kell­jen felállnunk a fotelból a televízió bekapcsola'sához. Ha csöpög a csapunk, egy hét alatt egy kádnyi vizet pocsékolunk el - az energiatakarékossági vi­lágnapon érdemes végiggondolni, hogyan spórolhatunk néhány egyszerű változtatással. R.TÓTH GÁBOR A lakás legkisebb helyiségében is 200 liter vizet használhat el naponta egy négytagú család - a hagyományos vé­cétartályokkal ugyanis tíz liter vizet zúdítunk le egyetlen öblítésnél. Ha akad egy csepegő vízcsapunk, egy hét alatt egy kádnyi vizet pocsékolunk el - ma, az energiatakarékosság világ­napján érdemes végiggondolnunk: a ház minden egyes helyiségében spó­rolhatunk valamennyit. Átlagosan 40 ezer forintot fizetünk például az utca fűtésére évente, pedig hatásosabb szigeteléssel, korszerűbb ajtók, ablakok beszerelésével akár harmadával, negyedével is csökkent­hetjük a fűtésszámlát. Ha hagyomá­nyos izzóinkat energiatakarékosra cseréljük, egy év alatt annyi energiát takarítunk meg, amennyiből még négy évig világíthatunk. Az árat, telje­sítményt és élettartamot, áramfelhasz­nálást és energiaköltséget figyelembe véve közel 30 ezret is spórolhatunk. Évi 18 ezer forintot fizetünk azért a kényelemért, hogy a tévé bekapcsolá­sához ne keljünk fel a fotelból - ennyi­be kerül az elektronikai cikkeken ta­lálható készenléti jel, amely a hifivel, a DVD-lejátszóval együtt évi 440 kWh felesleges áramfogyasztással terheli a családi büdzsét. Egy átlagos tévé pél­dául akkor fogyasztja el energiafelvé­tele 40 százalékát, amikor nem is néz­zük. Az elektronikai cikkekkel különö­sen óvatosnak kell lennünk: ha példá­ul a mobiltelefon töltőjét nem húzzuk ki a konnektorból használat után, évente annyi energiát fecsérlünk el, mintha nyolc napig egyfolytában néz­nénk a televíziót. A számítógépet is érdemes pihentetni munka után: ha kikapcsoljuk, annyival kevesebb áram fogy, mintha csak évi két hóna­pot dolgoznánk. Ráadásul a képernyő­védő is becsapós: mozgó képek esetén még több energiát fogyaszt a gép, mint amennyit normál üzemmódban. A+"energiaosztaly EZ A FELIRAT AZT JELENTI, A MASINA NAGYON TAKARÉKOS Fotó: Frank Yvette ENERGIAOSZTÁLYOK. Háztartási eszközeinket energiafelhasználás szempontjából osztályokba sorolják: az A jelzésű hűtőgép a legtakarékosabb, míg a G fogyasztja a legtöbb energiát. 2003-ban bevezették az A+ és az A++ változatokat is - ezek egy 15 éves, átlagos készülék energiafogyasztásának 30-42 százalékával is beérik, míg egy G kategóriás hűtőgép fogyasztása az átlag 125 százaléka is lehet. Érdemes egy családi megszorító csomagot alkalmazni a konyhában is: amennyiben öt perccel azelőtt lekap­csoljuk a sütőt, hogy az ételt kiven­nénk belőle, a megtakarított energiá­ból évente több napig fűthetjük ottho­nunkat. Az ördög tehát a részletekben lakozik: egy malacsült például a meg­szokott 2,2 kilowattóra helyett már 1,8 felhasználásával is ropogósra sül. A 18 százalékos mínusz a pénztárcánkban 20 forint pluszként jelentkezik. Persze a szakemberek is elvetik néha a suly­kot: a Budapesti Elektromos Művek (ELMÜ) például azt is javasolja, „pró­báljon minél ritkábban belekukkanta­ni a fazékba, illetve minél kevesebb­szer kinyitni a sütő ajtaját, mert a túl­zott kíváncsiság aránytalanul sok energia elpazarlásával jár".

Next

/
Thumbnails
Contents