Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-31 / 75. szám
Hétfő, 2008. március 31. Aktuális 13 A FŰTÉS UTÁN A VÍZÉRT FIZETJÜK A LEGTÖBBET Filléres tétel volt, most drágább az áramnál A földgáz mellett a víz- és a csatornadíj drágul évről évre a legnagyobb mértékben. A havi rezsiköltségekben a fűtésszámla után a legnagyobb tétel a vízé, a 21. század olajának nevezett természeti kincs ára forintban hajazza az áramszámla összegét. Egy átlagos négytagú család egy hónapban 6-8 ezer forintot is elpancsol: ez az összeg - Szegedet leszámítva néhány év múlva akár a duplájára is nőhet azokon a településeken, ahol az önkormányzat most kedvezményeket ad. FEKETE KLÁRA Minden évben az inflációt meghaladó mértékben drágul a víz- és a csatornadíj, Szegeden ebben az esztendőben már átlépte a lélektani határt, az 500 forintot a lakosságnak kiszámlázott köbméterenkénti díj. De a nagyvárosok rangsorában a Tisza-parti város még így is csak a középmezőnyben foglal helyet. Egy négytagú szegedi család, ha átlagosan 12 köbméteres havi fogyasztással számolunk, akkor körülbelül 6000 forintot fizet a vízért. Drágulás persze a megyeszékhelyen is lesz, de mértéke a 2010-ig előre belőtt, évi 5-7 százalékos, lépcsőzetes emelgetések miatt nem tűnik drasztikusnak. Jelenleg - mint ahogy az táblázatunkból is kiderül - Pécs az országos első a drágaságban. Az országban egyébként nagy a szórás: 250 és 830 forint között mozog egy köbméter ivóvíz - csatornadíjjal együtt számított - ára. Ha azonban a települések az összes uniós kötelezettséget bevezetik 2010-2012-ig, és megszűnnek azok a lakosságnak adott [ Drágától az olcsóig. Hegyeszékhelyek víz- és csatornadíjai Település Ft/m3 I 12 havi, Ft/m' 1. PÉCS 828 9936 2. KECSKEMÉT 627 7516 ~3. GYŐR 616 7392 4. SZÉKESFEHÉRVÁR • | 563 6516 5. SZEGED 502 6026 6. MISKOLC 686 5832 7. BUDAPEST 686 5808 8. DEBRECEN 633 L 5196 FORRÁS: DM-GYÖITÉS DM-GRAFIKA Illegális fúrt kutak Évente alig néhány kútfúráshoz kérnek engedélyt a szegediek az önkormányzattól, holott mindössze 5000 forint a legfeljebb 30 méter mély kút illetéke, és körülbelül 20 ezer a tervezés díja. A kútfúrás 50 ezer, egy olcsóbb szivattyú 15 ezer forintba kerül, 500 köbméterig pedig nem kell a vízért fizetni. (A környezetvédelmi felügyelőség az illetékes hatóság, ha 30 méternél mélyebb a kút és 500 köbméternél többet nyernek belőle a nagy fogyasztók: ők már vízórát is kapnak és vízkészletjárulékot is fizetnek.) Bóka József, a Szegedi Vízmű Zrt. értékesítési osztályvezetője elmondta, a kertes házas övezetekben kedvezményt adnak azoknak, akik a csapvizet használják öntözésre. Április 1. és szeptember 30. között nem kell csatornadíjat fizetni azokért a köbméterekért, amelyeket a gyepre, növényekre locsolnak, csak az ivóvíz árát, a 162 forintot kérik. Ehhez viszont be kell jelentkezniük a vízműnél, hogy egy úgynevezett locsolási mérőt szerelhessenek fel náluk. kedvezmények, amelyekkel például Mórahalmon vagy Ásotthalmon is élnek, akár duplázódhatnak is a mostani tarifák. Az évtizedeken át a csapból szinte ingyen vagy fillérekért csordogáló, jó minőségű ivóvíznek, valamint a Néhány Csongrád megyei tetepiilés víz- és csatornadíja Település Ft/m3 I 12 havi, Ft/m' 1 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 690 5880 MAKÓ 692 5906 MINDSZENT 627 5126 MÓRAHALOM 329 3768 SZÉKKUTAS 657 5686 KLÁRAFALVA 615 7380 FORRÁS: 0M-GYÖJTÉ5 DM-GRAFIKA csatornahálózat fejlesztésének, karbantartásának, a szennyvíz megtisztításának ugyanis ára van. Miért ekkora a különbség vízdíj és vízdíj között az országban és a megye különböző pontjain? - Mindenütt mások a költségek - válaszolta Farkas Turánka, a Magyar Vízközmű Szövetség munkatársa. - Nem mindegy, milyen mélyről hozzák fel a vizet, milyen távolságra vezetik el, mennyire elavult vagy modern a hálózat és a szennyvíztisztító, és hogy ki üzemelteti. Táblázatunkat úgy állítottuk össze, hogy az alapdíjjal - amely az egyik településen van, a másikon nincs - nem számoltunk, és azt sem tüntettük fel, ad-e az önkormányzat kedvezményt. Természetesen adatokat csak a csatornázott településekről gyűjtöttünk. OLÁH ZOLTÁN Gyurcsány Ferenc a beszédévei ismét egy fejezetet akart lezárni. Reformáldozat Gyurcsány Ferenc szombaton az MSZP pártértekezletén koalíciós válságot robbantott ki, amikor bejelentette, hogy az egészségügyi reformpolitika mögött elfogyott a támogatás, új megoldásokra és nyugalomra van szükség, amelyet egy új miniszter hitelesíthet, ezért javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter helyére. A pártelnök-miniszterelnök hozzátette, ezt közölte már Kóka János SZDSZ-elnökkel és Horváth Ágnessel is, és „természetes, hogy egyikük sem örült a dolognak". A szabaddemokraták közleményébőLkiderül, hogy a miniszterel• • Gyurcsány Ferenc nök árnyaltan fogalmazott, az SZDSZ W m 3 beszédévei nemhogy nem örül, de nem is fogadja el egészségügyi miniszterének a menesztését. A kormányfő szombaton arról is beszélt, hogy igen nehéz helyzetben van a kormányzás. Gyurcsány ekkor is árnyaltan fogalmazott. Legalábbis kívülről úgy tűnik, soha ilyen válságban nem volt a koalíció, mint most, amelynek a két pártja külön-külön is válságban van. A kisebbik a tavalyi tisztújító küldöttgyűlésének fiktív szavazói miatt hetek óta saját magával van elfoglalva, a nagyobbik pedig a népszerűsége soha nem látott mélysége miatt aggódik. Gyurcsány Ferenc a mintegy másfél órás beszédével ismét egy fejezetet akart lezárni és egy újat elkezdeni, közben a jelenlegi helyzet (az elbukott vizitdíj, kórházi napidíj, tandíj) miatt élesen bírálta az ellenzéket és annak vezetőjét. A válság akár szakadáshoz is vezethet, pedig az sem az MSZP-nek, sem az SZDSZ-nek nem lehet az érdeke. Gyurcsány Ferenc a kormánya legnépszerűtlenebb tagjának a menesztésével nyilvánvalóan a saját, párton belüli helyzetét akarta megerősíteni, és ez egyelőre sikerült is neki. A koalíció tagjai pedig valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy egy esetleges szakításnál mérlegelniük kell a kisebbségi kormányzás jelentős kockázatát. A kormányfő és szűk környezete a bejelentés előtt hetekig mérlegelte a kisebbségi kormányzás lehetőségét. A szocialisták biztosak abban, hogy a kormány a szabaddemokraták nélkül is kitartana a 2010-es választásokig, bár kormányzásképtelenség esetén előrehozott választásokat is eredményezhet, és ez egyiküknek sem lehet az érdeke, ők ezzel nem számolnak. Nem úgy, mint az ellenzék. Egyáltalán nem meglepő, sőt nagyon is természetes, hogy Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc bejelentése után ismét villámgyorsan elővette, ami az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta mindig a keze ügyében van: „Az ország jelenlegi válságát csak az előrehozott parlamenti választás oldhatja meg, a kormány tehetetlen, a gazdaság romokban hever, tehát mindenképpen lépni kell. Világosan látszik, hogy nem megy nekik". A Fidesz-MPSZ elnöke a távirati iroda híre szerint a kormány tehetetlenségeit sorolva példaként említette, hogy „megverik a tanárokat az iskolákban, a legbrutálisabb krimijelenetek történnek meg vidéki kis falvakban". Azt Orbán és rajta kívül mindenki más is tudja, hogy a tanárverések és a vidéki kis falvak legbrutálisabb krimijelenetei a világ valamennyi országában mindig is voltak, vannak és lesznek, így nálunk is, és ezek nem tartoznak a kormány bűnei közé. De kétségkívül jól hangzik. Egyébként Orbán Viktor nem véletlenül sulykolja a kormányválságot, és sürgeti az előrehozott választásokat. A közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz és természetes szövetségese, a KDNP - „ha most vasárnap lennének a választások" - kétharmados többséget szerezve nyerne, azt tehetne, amit akarna, az Országgyűlés ellenzék nélkül is működne. Mint ahogy azt a '98-as választási győzelmük után is mondogatta. Ezt pedig a koalíciónak figyelembe kell vennie, noha a kormányszóvivő Horváth Ágnes menesztéséről azt mondta, a miniszter asszony az egészségügyi reform áldozata. II KÉTTUCATNYI KOCSI HIÁBA VÁRJA GAZDÁJÁT A SZEPARK TELEPÉN Fotó: Schmidt Andrea Ritka, mint a fehér pick up A pókok által begyűjtött autók közül évente egy-két autóról mond le a gazdájuk. Kiszámoltuk, ha egy személyautóról rögtön az első nap lemond a gazdája: az a bevontatással (12 ezer 900) és az értékesítéssel (11 ezer 340) együtt összesen 26 ezer 260 forintba került. Ha a gazdája mindjárt a bontóba viszi, akkor súlytól függően - a veszélyes hulladék kezelési költségével, ami 20 ezer - ugyanott van. Nemrég egy fehér kisteherautóról mondott le a Szeparknál a tulajdonosa egy nap alatt: a bevontafásért (36 ezer 270) és az értékesítésért (11 ezer 360) összesen 67 ezer 310 forintot fizetett. Ezt a megoldást választotta még akkor is, ha a bontóval olcsóbban megúszta volna. Oda ugyanis a szállítás ingyenes, a bezúzás pedig - szintén súlytól függően - 30 ezerbe kerül. Polgárőröket jutalmaztak MUNKATÁRSUNKTÓL A terjedő erőszak miatt nemcsak a rendvédelmi szervek szerepe, hanem a polgárőrök jelenlétének fontossága is növekszik a közterületeken, rendezvényeken. A Csongrád megyei polgárőrök tevékenységét is elismerték az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) szombaton, Budapesten megtartott közgyűlésén. Piros Attila, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára Magyari Bélának, a Csongrád Megyei Polgárőrszervezetek Szövetsége elnökének miniszteri dicsérő oklevelet és jutalmat adott át. Batiz István, a megyei szövetség szakmai alelnöke pedig Túrós Andrástól, az OPSZ elnökétől vehette át a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát. Kovács Kálmán szakállamtitkár hangsúlyozta: a környezetvédelmi tárca is hasznosnak tartja, hogy a polgárőrök idei jelszava: „2008. a közterületi bűnözés megelőzésének éve". Ebbe ugyanis beleértendő a természetkárosítások, a környezetszennyezés csökkentését elősegítő polgárőri tevékenység is, hiszen a parkőrök és a mezőőrök hiányát a polgárőri jelenlét legalább részben pótolhatja. Az ügy érdekében egy akciótervet is aláírtak, és a környezetvédelmi tárca ennek sikeres végrehajtásához 14 millió forint anyagi támogatást ajánlott fel. Sokan lemondanak az elvitt autóról Folytatás az 1. oldalról A szegedi lcözterületi szabálysértők ellen a rendőrök és a közterület-felügyelők hivatottak fellépni. A sárga pókok pedig végrehajtják az általuk hozott döntéseket: elszállítják a tetthelyről a vétkesek járműveit. Forrai Gábor, az SZKT forgalmi és parkolási üzletág-igazgatója elmondta: évek óta áldatlan a helyzet. Egy nap átlagosan húsz autót visznek a Csálcy utcai Szepark-telepre, nem ritka azonban a napi harmincas csúcs sem. Nincs „priusza" egy autónak sem, nem „utaznak" senkire. Az viszont már a társaságnál is feltűnt, amikor egy köztérbitorlóra egy nap kétszer csapott le a pók, és kétszer váltotta ki a gazdája. A borsos büntetési tételek úgy tűnik, nem rettentik el a renitenseket. Pedig egy személyautóért bruttó 12 ezer 900, egy teherautóért viszont a háromszorosát, 36 ezer 270 forintot kell kifizetni az újrókusi telepen - aznap. Merthogy a költség hízik: 930 forint tárolási díjjal naponta. Még szombaton és vasárnap is, igaz, a Szepark ügyeletet is működtet, a kocsik tehát éjjel-nappal kiszabadíthatok. Részletfizetés, kedvezmény nincs. Nagy valószínűséggel emiatt váltanak ki szinte minden autót még a B NINCS BILINCS. A szegedi közterület-felügyelet tapasztalatai szerint a belváros legzűrösebb helye az elmúlt hetekben a Kiss Menyhért utcai bolt és bank oldala, illetve a nagyposta mögötti utca. Kerékbilincsetjanuártól kezdve nem tetetnek fel a gépjárművekre, mert azzal nem hogy „megtisztítanák" a tiltott . helyeket, hanem hosszabb időre ' rögzítenék a vétkest. beszállítás napján. Ha mégsem, a Szepark egy hónap után kerestetni kezdi a tulajdonost a közterület-felügyelettel. Az elkerített, bekamerázott és őrzött telepen mégis ácsorog kéttucatnyi lepusztult maradék. Forrai Gábor tájékoztatása szerint ezek majdnem mind a Szepark korábbi örökségei. Ugyanis egészen 2007-ig ők tárolták a városszerte elhagyott roncsautókat is. Ezeknek is a közterület-felügyelet keresi a gazdáját. Ha a bent tárolt gépkocsik gazdáját nem találják, vagy ő hivatalosan lemond a járművéről, akkor azt roncsként értékesítik. Persze, ez sem jótékonysági szolgáltatás; a büntetésen, a tárolási tarifán kívül még értékesítési díjat is felszámolnak, ami 11 ezer 340 forint.