Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-29 / 74. szám

Szombat, 2008. március 29. Szieszta - Kapcsolatok 113 Nagy lépés Peking felé BUKAREST (MTI) A továbbjutás szempontjából fontos győzelmet aratott a magyar női kézi­labda-válogatott a lengyel csapat el­len az olimpiai selejtező bukaresti csoportjának első mérkőzésén. Tóth 14, Görbicz pedig 12 gólt dobott. Magyarország-Lengyelország 39-30 (17-18). Gólszerzők: Tóth 14, Görbicz 12 (2), Szamoránsky 5, Hornyák 3, Vérten 2, Szűcs 2, Feriing 1, illetve Kudlacz 13, Duda 4, Majerek 4, Malczewska 3 (1), Polenz 3, Niedzwiedz 2, Jacek 1. Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétmé­teresek: 2/2, ill. 2/1. Az első bukaresti összecsapásnak óriási tétje volt, hiszen az erőviszo­nyokat ismerve, a papírforma alap­ján a románok mellett a magyar vagy a lengyel csapat továbbjutása valószínűsíthető. A két gárda leg­utóbb a decemberi franciaországi vb-n találkozott, akkor a magyarok sokáig hátrányban voltak, majd jó hajrával nyertek 28-26-ra. A magyar válogatott a 40. percig most sem brillírozott, attól kezdve azonban már az történt a pályán, amit Gör­biczék akartak. Hajdú János szövetségi kapitány: - A legfontosabb az volt, hogy a véde­kezésünk a második félidőre feljavult. Bátrabbak, agresszívebbek lettünk, mertünk ütközni. Nehezebben kezd­tünk, a feszültség érezhető volt. Ma 16 órakor a házigazda román csapat lesz az ellenfél, amely az első napon 44-21-re verte Japánt. LICITALASSAL SIKERÜLT A VESZPREMET MEGELŐZNI Szegeden lesz a Magyar Kupa Amióta a férfi kézilabda Magyar Ku­pában négycsapatos döntőt tarta­nak, most először lesz Szeged a hely­szín. Tegnap a sportág országos szö­vetségében megtartott licitáláson a Pick Szeged tette a legmagasabb ajánlatot. Süli JÓZSEF A harmincnegyedik férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjének - a trófea történetében először - április 19-én és 20-án Szegeden lesz a négycsapatos fi­náléja. Tegnap délelőtt példátlan gyorsasággal ért véget a két jelentkező klub - az MKB Veszprém és a Pick Sze­ged - licitálása a Magyar Kézilab­da-szövetség székházában. Mint köztudott, a Magyar Kupa ren­dezésére március 27-éig lehetett be­nyújtani a pályázatot. A Magyar Kézi­labda-szövetséghez elsőként Veszp­rém és Balatonfüred közös jelentkezé­se érkezett be. Ezt követte a Sante Ké­zilabda Kft. (Pick Szeged - a szerk.) beadványa. - Több helyen is olvastam, hogy a szövetség időközben tárgyalt a házi­gazda szerepről Péccsel és Szekszárd­dal. Ez kacsa. Már csak azért is, mert az előbb említett két város egyáltalán nem nyújtott be pályázati anyagot. Li­citálni pedig csak azoknak van joguk, akik írásban jelzik, hogy vállalnak minden költséget a négycsapatos elő­döntő és döntő megrendezésével kap­A FELEJTHETETLEN 2006-0S PILLANAT ÁPRILISBAN SZEGEDEN MEGISMÉTELHETŐ csolatban - mondta Lele Ambrus, a szegedi klub úgyvezető elnöke. Ezek szerint három helyszín volt versenyben a rendezői jog megszerzé­séért. Az eseményre a következőkép­pen emlékezett vissza Pistrui László: - Nem sokat elmélkedtünk a kétmil­lió forintos kikiáltási ár után, hiszen Hajnal Csaba és mi voltunk verseny­ben. A szövetség azt ajánlotta, hogy Fovarosi riválisok ellen a szentesiek Ma mindkét élvonalbeli szentesi pó­lócsapatra nehéz feladat vár. A nők, a Hungerit MetalCom a ligeti uszodá­ban 16 órától az éllovas OSC-t fogadja az 1-A. helyért zajló középszakasz­ban, míg a férfiak, a Pendola Elekt­roglob az 5-8. helyért kezdődő rá­játszásban az Újpest otthonában (Hajós uszoda, 18 óra) szerepel. SZÉLPÁt LÁSZLÓ Dr. Tóth Gyula mesteredző remekül mutatkozott be a Hungerit MetalCom Szentes kispadján. Irányításával Győri Eszterék 8-7-re legyőzték a Dunaújvá­rost. Adódik a kérdés: vajon 'a listave­zető, a LEN-kupában a négy közé ju­tott OSC ellen megismételhető a bra­vúr? - Ha százalékban kellene meghatá­roznom az esélyeket, a fővárosiak győzelmére ötvenet, a mienkre hú­szat, a döntetlenre meg harmincat ad­nék - mondta a tréner. - Riválisaink összeszokott gárdát alkotnak, hozzá­juk képest mi rutintalanok vagyunk. Egyet kértem a lányoktól: legyen tar­tásuk. Ebben az esetben bármi lesz is az eredmény, elégedett leszek. Az OSC-t legyőzni jóval nagyobb feladat, mint a Dunaújvárost, mégpedig azért, mert jobban, okosabban védekezik. Nagy taktikai harcra számítok, amiből akkor jöhetünk ki jól, ha sikerülne semlegesítenünk olyan kiválóságokat, mint Primász, Zantleitner, Tiba vagy a spanyol Pardo. A férfi vízilabda OB I alapszakaszá­ban az Üjpest oda-vissza verte a Pen­dola Szentes Elektroglobot. A ligeti uszodában 8-5-re nyertek a lilák, a Hajósban egy hete 10-8 lett a végered­mény. A sors úgy hozta, hogy az 5-8. helyért nyolc pontig tartó rájátszásban ez a két csapat került össze. A főváro­siak ötödik helye mondhatni papírfor­ma, a Szentes nyolcadikja viszont kel­lemes meglepetés. A párharcot 4-0-val kezdi az Üjpest. - Nem nekünk áll a zászló, nem a mi vállunkat nyomja a felelősség ­nyilatkozta Berki András, a Szentes edzője. - Szeretnénk meglepetést okozni, hiszen kérdem én: mit veszít­hetünk? Feldobódott állapotban van­nak a srácok, ebből pedig bármi kisül­het. Legalábbis nagyon remélem. A Kurca-partiak közül repedt bordá­ja miatt egyedül Döbrőssy Viktor játé­ka kérdéses. A NŐI 0BI ÁLLÁSA 1. OSC 2. Domino 3.T)unaújváros 4. Szentes 17 15 - 2 195-102 30 17 14 1 2 202-99 29 17 10 1 6 172-110 21 17 10 - 7 180-148 20 JEREZBEN ESŐS VERSENYRE VAN KILÁTÁS Talmácsinak javítania kell Spanyolország déli részén, Jerezben gyűlt össze a gyorsasági motorosok elitje - az idei második nagydíjra. A versenyzők nagy része szerint az idény most kezdődik, a katari esti verseny csak „beleszámít" a pont­versenybe. TAMÁS ÁKOS JEREZI JELENTÉSE A125 köbcentis mezőny magyar moto­rosa, Talmácsi Gábor (képünkön) azon versenyzők közé tartozik, akinek az idénynyitónál lényegesen jobb eredményt kell produkálnia. Nem lesz könnyű dolga, hiszen esős versenyt jósolnak vasárnapra. Gábor szerdán érkezett a hely­színre, ahol verőfényes napsütés fo­gadta. Csütörtökön délelőtt körbefu­totta a pályát, majd megpróbált rá­hangolódni a hétvégi versengésre. A magyar világbajnok hosszan beszél­getett a rookie kategóriában induló tizenhat éves Sebestyén Péterrel, Talma átadta jerezi tapasztalatait a tehetséges fiatal versenyzőnek. Peti már tavaly is versenyzett a MotoGP előszobájának tekinthető sorozat­ban, és idén is felveszi a küzdelmet a tíz helyszínes pontvadászaton. Talmácsi számára jól kezdődött a tegnap, hiszen az első szabadedzé­sen a második legjobb időt moto­rozta. A magyar versenyző elégedet­ten beszélt motorjáról, csak kisebb változásokat helyezett kilátásba. A délutáni időmérőt aztán végigszen­vedte a világbajnok, akárhogy állí­tották a gépét, nem tudott jó körö­ket motorozni. A végén a tizenegye­dik helyen ért célba. Talma a következőket mondta a kvalifikáció után: - Kicsit csalódott vagyok, nem tudtam úgy motoroz­ni, ahogyan szerettem volna. An­nak viszont örülök, hogy ezek a problémák most jöttek ki, mert így a versenyre ki tudjuk küszöbölni őket. Szombaton javítanom kell, hogy vasárnap ne a harmadik sor­ból kelljen indulnom. Abban bí­zom, hogy marad a napos idő, és nyoma sem lesz a jósolt esőnek, mert esőben nem lehet a mainál gyorsabb köröket menni. Az első helyen a spanyol Terol vég­zett. Talma ma délután a második időmérőn vesz részt, vasárnap 11 órá­tól pedig a világbajnoki pontokért küzd majd. százezer forintonként emelkedjen az ár, de egyikünk sem tartotta ezt meg, és milliókkal ugrott az összeg. Végül mi mondtuk ki az utolsó ajánlatot, s a kupa történetében először Szeged le­het a házigazda. De nem sikerült vol­na nyernünk, ha előzetesen nem áll mellénk támogatóként az Arago, a vá­ros vezetése, és a Szeviép. A Budapest Bank pedig - ugyanúgy, mint az előző Fotó: Segesvári Csaba két évben - most is vállalta a névadó­ra háruló költséget. Lapunknak sikerült némi részletet is megtudni a licitálásról. Egészen 34 millióig egyenletesen emelkedett a tét. A Veszprém 34 milliónál tette meg az utolsó ajánlatát, s miután a Szeged 38 millió forintban jelölte meg az összeget, a kupa címvédője kiszállt. ELDŐLT: KÉT HÉT MÚLVA MAKÓN LESZ A FRADI ELLENI MECCS Mindenki ma lép pályára MUNKATÁRSUNKTÓL Az NB-s osztályokban szereplő me­gyei csapataink közül az összes ma lép pályára. A másodosztályú Makó FC15 órától a Ceglédet fogadja az újabb három pont megszerzésének reményében. A ne­gyedik helyen álló Maros-partiakkal kapcsolatos jó hír, hogy mindenkép­pen Makón rendezik meg április 13-án a Fradi elleni találkozót. A részletek ki­dolgozása a jövő hét első felére várható - tudtuk meg Ménesi Gábor elnöktől. A harmadik vonalban harmadik Ti­sza Volán SC a Dabast, a Csongrád a Gyulát fogadja, a HFC a második he­lyen álló Békéscsabához, az Algyő pe­dig a listavezető Bajához látogat. Vala­mennyi találkozó 15.30-kor kezdődik. A megváltozott időpont szerint a me­gyei III. osztályban az FK 1899 Szeged ma 17 órától fogadja a Pitvarost a Felső Tisza-parti stadionban. • A címvédő Budapest Honvéd a Kapos­várral, a másodosztályú Integrál-DAC pedig a Debrecennel találkozik a labda­rúgó Magyar Kupa elődöntőjében. A Li­gakupában Siófok-Debrecen és MTK-Györ elődöntökre kerül sor. lKiliMiiimiiimmMimmmmM A férfiaknak már nyolc A második napon vannak túl a ver­senyzők az országos fedett pályás teniszbajnokságon, amely egyben a Swissgroup körverseny harmadik ál­lomása. A vásárhelyi ob-n már csak egy megyei versenyző maradt, a nők küzdelmében Hernádi Anett. SÜLI RÓBERT A férfiaknál a legjobb 16 között még két Csongrád megyei versenyző volt érde­kelt a vásárhelyi fedett pályás országos teniszbajnokságon. Nagy Viktor (Hód TC) gyorsan búcsúzott, sérülés miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet. A Gellért TI fiatalja, Tóth Gábor viszont an­nál több időt töltött a pályán. Nem min­dennapi csatát vívott Tóth Bence ellen ­tavaly a legjobb nyolcig masírozott a ju­niorok között a Roland Garroson -, aki csak a döntő tie breakben tudta megver­ni 10-8-ra. Az első kiemelt Balázs Attila simán vette az akadályt, a legjobb négy közé jutásért az exvásárhelyi Szathmáry Tiborral mérkőzik. A szabadtéri orszá­gos bajnok - Vásárhelyen lett első - Kell­nerÁdám is jól veszi az akadályokat, így nem elképzelhetetlen, hogy a vasárnap 13 órakor kezdődő döntőben éppen Ba­lázzsal csap majd össze. És akkor a nők. Hernádi Anett (Hód TC) játszi könnyedséggel intézte el a GTl-s Ráczot. A szentesi Kiss Anikó si­mán kikapott, és a szintén szentesi Frics­ka sem sok időt töltött el a pályán, mind­ketten elvéreztek a legjobb 32 között. Új néven: HPQ Szeged Új támogatóra leltek a szegedi férfi röplabdaklub vezetői. A Tisza-parti együttes hosszú utat tett meg a fel­sőházas rájátszás eléréséig. MUNKATÁRSUNKTÓL 2004-ben a nulláról kezdték, és 2008-ban újból a legjobbak között sze­repelhet az együttes. Mindez főként an­nak köszönhető, hogy jó néhány egy­kori sikeres játékost - Torma, Petheő, Csíkos - sikerült visszacsábítani, a kis­padon pedig hazánk legjobb utánpót­lás-nevelő edzője, Nusser Elemér ül. Tegnap délelőtt a Szeged étterem­ben sajtótájékoztatón jelentette be Varga Tamás elnök, hogy a jövő héten kezdődő felsőházas rájátszásban a csapat már HPQ Szeged néven fut ki a pályára. Péter István, a HPQ Kft. veze­tője elmondta: hároméves névadói szerződést kötöttek az egyesülettel, amelytől elvárják, hogy a legmaga­sabb ligában szerepeljen.

Next

/
Thumbnails
Contents