Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-27 / 72. szám

21 Belföld - külföld Csütörtök, 2008. március 27. Vita a pekingi nyári olimpia bojkottjáról Míg Nicolas Sarkozy francia ál­lamfő a minap nem tartotta kizártnak a pekingi nyári olimpia bojkottját, a világ po­litikai vezetőinek többsége elkötelezett a játékokon való részvétel mellett. A kínai alel­nök szerint országa nem hagyja, hogy a sportesemény politikai üggyé váljon. MTI-HÍBÖSSZEFOGLALÓ Nicolas Sarkozy kedden úgy fo gaimazott az olimpia nyitóün­nepségének bojkottjával kap­csolatban, hogy „minden lehe­tőséget nyitva hagy", s egyút­tal a kínai vezetők felelősségér­zetére apellált. A kormányok többségére azonban nem jellemző, hogy a francia politikai vezetéshez ha­sonlóan ennyire nyitva hagynák az olimpiai bojkott kérdését. Egyedül Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke tartot­ta indokoltnak a játékoktól való távolmaradást, ha Kína tovább­ra is elutasít mindenféle párbe­szédet a dalai lámával. A washingtoni Fehér Ház vi­szont kedden megerősitette: George Bush amerikai elnök a tibeti helyzet és Sarkozy kijelen­tése ellenére változatlanul arra készül, hogy jelen lesz a pekingi nyári olimpián. Az Európai Bi­zottság is az olimpiai játékok bojkottja ellen foglalt állást, egyúttal visszafogottságra szólí­totta fel Kinát Tibettel kapcso­latban. Gordon Brown brit mi­niszterelnök részt vesz a sport­esemény záróünnepségén, a trónörökös Károly herceg azon­ban közölte, hogy nem lesz ott a nyitóceremónián. Ausztrália, Portugália és Görögország veze­tői jelezték, hogy nem áll szán­dékukban tüntetőleg távol ma­radni a pekingi játékoktól. A je­lenlegi tervek szerint az osztrák kormány sportügyekben illeté­kes államtitkára elutazik a nyi­tóünnepségre, ám ezt még felül­vizsgálhatják a tibeti helyzet alakulásától vagy egy esetleges közös uniós állásponttól függő­en - közölte a tárca szóvivője. A nemzetközi és az országos sporthatóságok egyaránt eluta­sítják az olimpiai bojkott min­den formáját. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke úgy vélekedett hétfőn, hogy nem lát nemzet­közi elszántságot a sportese­ménytől való távolmaradásra. Az olimpia a béke és a kultú­rák közti párbeszéd egyik leg­fontosabb ünnepe - hangoztat­ta Schmitt Pál európai parla­menti képviselő, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke teg­nap Brüsszelben, a pekingi nyári olimpia megnyitóünnep­ségének bojkottjára szólító fel­hívásokra reagálva. Magyar új­ságíróknak nyilatkozva úgy vélte, a világ legnagyobb sport­eseményének bojkottja nem a megfelelő eszköz a politikai nyomásgyakorlásra. KÍNA MAGABIZTOS. Kína nem hagyja, hogy a Pe­kingben megrendezendő 2008-as nyári olimpia po­litikai üggyé váljon - je­lentette ki tegnap Hszi Csin-ping kínai alelnök. A politikus japán újságírók­kal találkozva hangoztat­ta: biztos abban, hogy Pe­king képes lesz magabiz­tosan megrendezni az olimpiát. Hozzátette, sza­vatolni tudják az olimpiai játékok sikerét, miközben tiszteletben tartják azt az elvet, hogy a játékokat nem politizálják át. Valutaváltó OI3HH VÍTEU ifflyfri EURÓ 250,58 261,41 USA-DOLLÁR 161,14 169,40 ANGOL FONT 120,91 117,17 LSEH KORONA 9,58 10,58 HORVÁT KUNA 13,Ml 16,92 SVÁJCI FRANK 158,29 168,09 SZICVÁK KORONA 7,48 8,26 FORRÁS: <m> Neckermann Március vásári hónap! Akár 15% kedvezmény a nyári katalógusaink kínálatából! Neckermann Utazási iroda 6720 Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: (62)421-110 • Fax: (62)470-564 szegedí&neckermann hu www.neckermann.hu EL0SZ0R HAJTOTTAK VEGRE SZÍVÁTÜLTETÉST MAGYAR CSECSEMŐN Zsófi esélyt kapott az életre Jól van az első magyarországi szívátültetett csecsemő. A ti­zenegy hónapos Zsófi várha­tóan három hét múlva el­hagyhatja a kórházat - közöl­ték tegnap, az Országos Kar­diológiai Intézetben (OKI) tar­tott sajtótájékoztatón. BUDAPEST (MTI) Szatmári András, a kardioló­giai intézet szakmai igazgatója elmondta, a több mint három­órás, komplikációmentes műté­tet egy húszfős, orvosokból és nővérekből álló csapat végezte el az Országos Kardiológiai In­tézetben március 14-én. A kis­lány egy egyéves gyermek szí­vét kapta meg. Zsófi megszületése óta folya­matos orvosi ellenőrzésre szo­rult, legutóbb hét hónapos korá­ban kellett befeküdnie az Orszá­gos Kardiológiai Intézetbe. Elő­ször azt tervezték, hogy műszív­beültetést hajtanak végre rajta, ám az utolsó pillanatokban ér­kezett donorjelentést követően az élő szív beültetése mellett döntöttek. Az MTI kérdésére Ablonczy László gyermekkar­diológus elmondta, a kislány­nak várhatóan még három hétig kell a kórházban maradnia. w A11 HÓNAPOS ZSÓFI HÁROM HÉT MÚLVA HAZAMEHET A sajtótájékoztatón Horváth Ágnes egészségügyi miniszter orvosi csúcsteljesítménynek nevezte a beavatkozást, úgy fo­galmazott: ez a nap az egész egészségügyi ellátórendszer si­kere; nem a miniszteré, és nem az egészségügyi reformról szól. Ofner Péter, az OKI főigazga­tója az intézményben működő műszívprogramról is beszá­molt. Elmondta, hogy a mü­szívvel, amely ideiglenesen ké­pes átvenni a szív működését, akár egy nagyon súlyos szív­elégtelenség esetén is meg le­het várni a donorszerv megér­kezését. Fotó: MTI/Bruzák Noémi Az OKI Gyermekszív Köz­pontja 2007 áprilisában kapta meg az engedélyt szívtransz­plantációk elvégzésére, s októ­berben történt meg az intézet­ben az első hazai sikeres gyer­mek-szívátültetés egy nyolc­éves kisfiúnál, aki azóta is jól van. Nyugdijemeles BUDAPEST (MTI) Májusban 1,1 százalékkal, átla­gosan 850 forinttal emelkednek a nyugdijak - ismertette Budai Bernadett a kabinet tegnapi dön­tését a kormányülés utáni sajtó­tájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy januárban 5 százalékos nyugdíjemelés történt, így a mostani döntés és a korábbi Fogadjon örökbe s a Tappancstól I egy hűséges társat! Kidobott kutyák várják befogadóikat, hogy életük jóra fordulását meghálálhassák. Érdeklődni: 70/380-9922 (8-20 között). Számlaszám: HVB Bank 10918001 -00000019­48600008 rtMxsaamiM. FM 954 MW88 IÍ2VEHL Uj, élménygazdag felszereltség Auris Aquatis Nyílt hetvege: március 29—30 TOYOTÁT^ KI3m3OTailI13SOBOBa Szeged • Hódmezővásárhely Szeged, Dorozsmai út 9. © (62) 551-700 www.ttí|ax.hu Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178. © (62) 535-700 emelés eredményeképpen a 2,7-2,8 millió nyugdíjas átlago­san havonta 4500 forinttal kap­hat többet. Az öregségi nyugdíj átlagos havi összege így közel 86 ezer forintra emelkedik, a nyugdíjasok januárig visszame­nőlegesen fogják megkapni já­randóságukat. Novemberben új­ra felülvizsgálják a nyugdíjakat. Megverte az apja - meghalt IUU>OS\tMtHTD Vizsgálatot rendelt el a szociá­lis és munkaügyi miniszter a Dél-Dunántúli Regionális Köz­igazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalánál a szülői bán­talmazás miatt elhunyt 3 éves kaposvári kisfiú ügyében. Lam­perth Mónika az eset kapcsán kérte a körülmények kivizsgá­lását - közölte az MTI-vel a szaktárca sajtótitkársága. A vizsgálat kitér arra is, hogy az elsőfokú gyámhatóság intézke­dése során betartotta-e a gyer­mekvédelmi törvény előírásait, történt-e feljelentés hivatalból a bántalmazó apával szemben a korábbiakban, illetve megva­lósult-e a gyermekjóléti szol­gáltatók, a rendőrség, az ügyészség és a gyámhatóság korrekt együttműködése. A 3 éves kaposvári kisfiú azu­tán halt meg, hogy apja feltehe­tően bántalmazta. A férfi koráb­ban rendszeres verte gyermeke­it, emiatt többször volt büntet­ve. Egyelőre nem tudták kihall­gatni, mert ismeretlen helyen tartózkodik, a rendőrség keresi. Sarkozy több katonát küld Afganisztánba Franciaország csapaterősítést küld Afganisztánba - közölte tegnap Londonban Nicolas Sarkozy. A francia államfőnek a brit parlament két háza előtt elmondott nagy ívű beszédét kommentátorok máris a két­oldalú viszony megújulásának kezdeteként értékelik. too&oNfrm) Nicolas Sarkozy és olasz szüle­tésű felesége, Carla Bruni II. Er­zsébet brit uralkodó vendége­ként állami látogatásra érkezett tegnap Nagy-Britanniába. Az elnöki házaspárt a legfénye­sebb királyi pompával fogad­ták. A vendégeket Károly trón­örökös és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő várta a Heathrow repülőtéren; Károly kézcsókkal üdvözölte Sarkozy hitvesét. Sarkozyék a trónörö­kös házaspár társaságában a Heathrow-tól néhány kilomé­ternyire fekvő Windsorba haj­tattak, ahol hivatalos vendéglá­tójuk, II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburgh-i herceg várta őket. A brit sajtó hetekig híresztelte iróniát sem nélkülö­ző tudósításokban, hogy Carla Bruni idegesen tanulgatta az uralkodó előtt hölgyvendégek számára kötelező bókolást, a pukedlit; a protokollmutatvány azonban tökéletesen sikerült. Sarkozy tegnap este a brit par­lament két kamarájának tagjai előtt mondott beszédet. Az ál­lamfő közölte: Franciaország a bukaresti NATO-csúcson beje­lenti afganisztáni „jelenlétének megerősítését". A kivezénylendő alakulat létszámát Sarkozy nem említette, de korábbi brit sajtóér­tesülések szerint Párizs a jelenleg 1900 fős francia kontingenst ezer katonával egészítené ki. Ennek jelentőségét londoni kommentá­torok abban látják, hogy a fran­cia katonai jelenlét erősítése ma­radásra bírhatja a koah'ció más tagjait is, főleg Kanadát, amely­nek kormánya már felvetette a 2500 fös kanadai haderő kivoná­- sának lehetőségét. ** Amnezias buszsofor Kritikus, de jelen pillanatban nem életveszélyes az állapota a Bosznia-Hercegovinában ka­rambolozott magyar autóbusz sofőrjének - közölte tegnap az MTI-vel Juhász Zoltán szaraje­vói konzul. A fejsérülést szen­vedett férfin még kedden műté­tet hajtottak végre a zenicai kórházban, ahol továbbra is in­tenzív osztályon ápolják. A kó­mából magához tért, de teljes amnéziában szenved. Kedd hajnalban szenvedett balesetet Bosznia-Hercegoviná­ban egy magyar zarándokokat szállító autóbusz Szarajevótól 50 kilométerre északnyugatra. A katolikus zarándokok közül sen­ki sem sérült meg. A magyar busz sofőrje valószínűleg el­aludt a volánnál, és a jármű át­tért a szemközti a sávba, ahol összeütközött egy szembejövő helyi autóbusszal, amelynek egyik utasa, egy 22 éves bosz­niai állampolgár életét vesztette. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419 . 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉIMAGYAR0RSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: TÓTH IMRE TAMÁS. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉIA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0CZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents