Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-26 / 71. szám

221 Sport Jászberényben sorjáztak a Czirbus-bravúrok Jászberényben is folytatta dicsőséges tavaszi „hadjáratát" a Makó FC. A labdarúgó NB II Keleti csoportjának negyedik helyére lépő zöld-sárgák 1-0-s győzelméhez mindenki hoz­zátette a magáét, de a pálmát Czir­bus Gábor kapus vitte el. Ő volt a mezőny legjobbja. SZÉLPAL IASZIÓ - Lapunk 8-as osztályzattal honorálta kimagasló teljesítményét. Véleménye szerint hány bravúrt mutatott be? - Hármat, azokat is a szünet utáni néhány percben. Kicsit „bennragad­tunk" az öltözőben, mint a fergeteg, úgy jöttek a hazaiak. Az első ziccerük­nél a tavalyi gólkirály, Németh Gyula hét méterről célozta meg a kapumat, minden mindegy alapon beledobtam magam a labda útjába, amely kipat­tant rólam. Megint Gyulához, aki 10 méterről ollózott, de azt is sikerült há­rítanom. Az eseménysor nagyjából három-négy másodperc alatt játszó­dott le. Néhány perc múlva a hazaiak egyik középpályása egy az egyben ve­zette rám a labdát, megcélozta a felső sarkot, de megint megnyertem ket­tőnk csatáját. - Az eddigi négy tavaszi meccsből tíz pontot kasszírozott a Makó. Há­romszor nyertek, egyszer ikszeltek, mindössze két gólt kapott. Azért ugye ez nem rossz? - Az ősz vége felé a két középső vé­dővel, Szamosszegi Gáborral és Dál­naki Csanáddal hármasban leültünk, és megbeszéltük, hogy 30-nál nem kaphatunk több gólt. Az pontosan egyes átlag. Eddig tartjuk a normát, 19 mérkőzésen 19-szer került a kapunkba a labda. Szerencsére támadóink nem ragaszkodnak ehhez az átlaghoz, töb­bek között ezért is várhatjuk az előke­lő negyedik helyről a folytatást. - Tartható ez a bajnokság végéig? - Mindenesetre megpróbáljuk. Ed­digi szereplésünk a kiugró kategóriá­ba tartozik, tisztában vagyunk vele, még számos nehéz meccs vár ránk. Jó lenne két év után megint közvetlenül a dobogós helyek után végezni, de ha csak hatodikok vagy esetleg hetedi­kek leszünk, akkor sem történik tra­gédia. - ön szerint a Szolnok, Kecskemét, Ferencváros hármasból melyik gárda jut fel a Soproni Ligába? - A Fradi. Szombat, 2008. március 276. OKTÓBER m. ÓTA VERETLEN AZ NB ll-ES LABDARÚGÓCSAPAT Nagy makói pillanatok A MAKÓI CSAPAT MÁR AZ ALBERT-STADIONBAN IS LETETTE NÉVJEGYÉT Parádésan kezdte a tavaszi szezont a Makó FC NB ll-es labdarúgócsapata. A Maros-parti együttes már a negye­dik helyen áll a bajnokságban. Csak a Szolnok, a Kecskemét és nagy múl­tú Ferencváros előzi meg a tabellán az MFC-t. Ez több mint csoda! SÜLI RÓSEBT Paul Shaw, Lipcsei Péter, Dragóner At­tila, Lisztes Krisztián. Ök négyen a Fradi játékosai. Miért írjuk le a nevü­ket? Azért, mert ők egy év alatt többet keresnek a Fradiban, mint ami az NB II-ben remeklő Makó FC labdarúgó­csapatának a költségvetése. Kis pénz, nagy foci! Puskás Ferenc ismert mon­dása az MFC együttesére átköltve igaz. Mert igenis lehet kis pénzből eredményes futballt csinálni. Mi a tit­ka a remek szereplésnek? Egy biztos: Kolozsvári János együttese október 14. óta nem szenvedett vereséget. Utoljá­ra a Verebes József irányította Vác nyert, méghozzá 1-0-ra. Azóta veret­len a Makó. Kilenc meccs, öt győze­lem, négy döntetlen, 16-7-es gólkü­lönbség: ez a mérleg. Tegnap a klub elnökével, Ménesi Gáborral beszélget­tünk. - Nagyon jó szellemű társaság a je­lenlegi keret, olyan futballisták szere­pelnek nálunk, akik igazi csapatot al­kotnak. Nincsenek sértődések, azok is teljes erővel harcolnak, akik a padról szállnak be, nagyon egységes a csa­pat. Nyilvánvalóan az is motiválja a focistákat, hogy akkor keresnek töb­Fotók: Miskolczi Róbert bet, ha az első Jdlencben végeznek a bajnokság végén. Pedig a mi klubunk nem dúskál az anyagiakban, a 16 csa­patos Keleti csoportban a költségvetés szempontjából az utolsó három hely valamelyikét foglaljuk el. Makón sze­retik a futballt. Sokan kérdezik tőlem, hogy nem lenne-e jobb még több néző előtt játszani? Úgy gondolom, hogy a 6-800-as átlagunk bizony a mai ma­gyar fociban jónak mondható. NB l-es meccseken nincsenek ennyien. Két hét múlva jön a Ferencváros. Már megkezdődtek az előkészületek, ma dől el, hogy kiemelt biztosítású lesz-e az FTC elleni rangadó. Bízunk benne, hogy igen, mert ha nem, akkor nem biztos, hogy megtudjuk rendezni a meccset. CZIRBUS GÁBOR LEHÚZTA A ROLÓT AGAZIN az autók kedvelőinek. AUmTESZTEK Ha többet szeretne egy Jcatalógusnál... ...akkor látogasson el a TOP TOURS UTAZÁSI IRODÁBA (Szeged, Szentháromság u. 15. < 2008. március 29-én és 30-án. 9-16 óra között a „TÖRÖK HÉTVÉGE" rendezvényünkre! AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK. JÁTÉKOK, NYEREMÉNYEK, HÁTTÉR-INFORMÁCIÓK Telefon: 62/635-295) qtokhm, ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY: Vendégünk a Szerel eltel várjuk.'.' Hotel 3 Hotel 3 Hotel 4 Hotel 5' Kortu: Rodosz: Kréta: -20% Török ajánlatok: • (FP): 44 900 Ft-tól ' (Al): 54 900 Ft-tól ' (Al): 74 900 Ft-tól ' (Al) 73 900 Ft-tól (iörüft ajánlatok: 49 900 Ft-tól 59 900 Ft-tól 59 900 Ft-tól SZELES ÉTELVÁLASZTÉK, ZENE, KOKTÉLOK, HÉTVÉGI AKCIÓK Csobbanjon az V JI extrák közepébe! Üzemanyag-fogyasztastkombinált) 4,5-5,9 I 100 km; C02-kibocsalas 120-142 g/km. Vidám kerekded (orrnak, beindiloan izgalmas színek, kenyelmes vezetés és parkolas Korszerű motorvalasztek. megbízható aktiv és passzív biztonság Rengeteg zseb Hely mindennek es mindenkinek. Automata, vezető- és utasoldali mosoly elól-hatul. Próbálja ki az elsők között! SPLASH Siebb és CSobb W.y ot tlt. I Szentes, Vásárhelyi út 116. Nyitva tartás: h-p:8-18-ig, szo:8-12-ig Tel.: 63/561-360 e-mail:suzuki@budafer.hu Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 108. Nyitva tartás: h-p: 8-17-ig; Sz.:8-12-ig Tel : 30/677-7373; 30/677-1392 Makó, Aradi út 29. Nyitva tartás: h-p:8-17-ig, szo:8-12-ig; Tel :30/381-9833 Cégregiszterben! WmM cégregiszter Fogadjon örökbe < a Tappancstól i egy hűséges társat! K/dobott kutyák várják befogadóikat, hogy életük jóra fordulását meghálálhassák. Érdeklődni: 70/380-9922 (8-20 között). Számlaszám: HVB Bank 10918001-00000019­48600008 DtlAUbtAAOitSZÁC FM 954-0-Rádiód ottvnta 2008-Ban iS 18 8V6S ráOJií

Next

/
Thumbnails
Contents