Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-26 / 71. szám
21 Belföld - külföld \ Szerda, 2008. március 26. Rendkívüli küldöttgyűlést terveznek az SZDSZ-ben Az SZDSZ ügyvivő testülete és frakciója rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi a párt országos tanácsánál - mondta a két testület együttes ülésének szünetében Kóka János pártelnök kedden Budapesten. BUDAPEST (MTI) A liberális párt elnöke közölte: a rendkívüli küldöttgyűlés tudja megnyitni az utat a teljes körű tisztújításhoz. A politikus elmondta, hogy a javaslatot három tartózkodással fogadták el, de Kóka János újságírói kérdésre sem nevezte meg a tartózkodókat. A pártelnök egyúttal közölte, hogy a frakció megtárgyalta és megerősítette az úgynevezett Jüttner-jelentésben foglaltakat, és bizalmáról biztosította az elnököt és a frakció vezetését. Kijelentette, hogy a frakció és az ügyvivő testület közös határozatban ítélte el a tavalyi tisztújításon történt csalást, és tudomásul vette, hogy Zagyvai Márton kilépett a pártból. Egyúttal felszólították a csalókat és azokat, akik részt vettek a csalásban, hogy kövessék Zagyvai Márton példáját, és lépjenek ki a pártból. Arra az újságírói kérdésre, hogy lemond-e az elnöki tisztségről, úgy válaszolt, hogy az SZDSZ a csalásokban részt vevőket szólította fel lemondásra. A NEPSZAVAZASI DONTESEK VEGREHAJTASA Sólyom aláírta a törvényt BUDAPEST (MTI) Sólyom László köztársasági elnök kedden aláirta a 2008. március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényt; álláspontja szerint, ha a kormány korábban szünteti meg a fizetési kötelezettségeket, akkor annak a pénzügyi következményeit is rendeznie kell. A népszavazáson feltett kérdések és a népszavazás eredménye alapján a vizitdijat és a kórházi napidíjat 2009. január l-jétől kell eltörölni. Az országgyűlésnek lehetősége van mindkét dijat ezt megelőzően is eltörölnie, ez azonban jogilag független a népszavazás eredményétől - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében. Sólyom László szerint ezért megtévesztő és indokolatlan mind a kormány, mind az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatok címe, és az a beállítás is, amely szerint ezek a törvények a népszavazáson született döntések végrehajtását jelentenék. „A népszavazást az Alkotmánybíróság határozatai alapján nem is lehetett volna megtartani, ha a kérdések alapján már ebben az évben el kellett volna törölni a dijakat" - jegyezte meg az államfő. Társadalombiztosítás: reformok nélkül nem megy BRÜSSZEL (MTI) Evekre visszavetheti Európa gazdasági fejlődését, ha a kontinens államaiban nem sikerül végrehajtani a munka- és termékpiaci reformokat, illetve mindenekelőtt a társadalombiztosítási rendszerek átalakítását - vélte Angel Gurria, a világ legfejlettebb gazdaságú országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára a Financial Times cimú brit napilap keddi számában megjelent interjúban. Hozzátette: ezen nem sokat segíthet az sem, ha a térséget nem érinti súlyosan az amerikai lassulás. Tömeges karambol Ausztriában BUDAPEST (MTI) A linzi tartományi rendőrség nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata vagy sérültje annak a tömeges karambolnak, amely kedden délelőtt történt az ausztriai Al-es autópályán - tájékoztatta a Külügyminisztérium szóvivője kedden az MTI-t. Ausztria északnyugati részén az Al jelzésű autópályán - Seewalchen és St. Georgen közötti szakaszán - a sűrű hóesésben mintegy hatvan autó rohant egymásba kedden délelőtt. Az első információk szerint legkevesebb egy ember meghalt és csaknem negyvenen megsérültek. A sérültek között hat személy állapota súlyos. Az autópálya érintett szakaszát - a rendőrség tájékoztatása szerint mindkét irányban lezárták. A főtitkár szerint a reform elengedhetetlen, különösképpen a társadalombiztosítási szektorban, annak érdekében is, hogy az európai uniós országokban több helyi munkaerőt vonzzanak a piacra. Gurria arra sürgette a politikusokat, hogy próbálják megértetni országaik lakosságával az esetenként népszerűtlen reformok szükségességét. - A népnek tisztában kell lennie a tétlenség költségeivel. A cselekvés költségei rövid távúak, de hasznuk hosszú távon érvényesül - hangoztatta a mexikói szakember a lap kontinentális kiadásában közölt interjúban. MAGYARORSZÁGRA LÁTOGATOTT A LENGYEL ÁLLAMFŐ „A barátság jó háttér" • SÓLYOM LÁSZLÓ KATONAI TISZTELETADÁSSAL FOGADTA LECH KACZYNSKIT A magyar-lengyel kapcsolatokat tovább kell erősíteni, ez volt a találkozó legfontosabb üzenete - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, miután megbeszélést folytatott Lech Kaczynski lengyel államfővel. BUDAPEST (MTI) A lengyel köztársasági elnök egynapos hivatalos látogatáson tartózkodott Budapesten. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott az EU keleti szomszédságpolitikája. Mindkét ország törekedni fog arra, hogy a keleti szomszédságpolitika az unión belül megfelelő súlyt kapjon, legalább akkorát, mint a déli, mediterrán politika hangsúlyozta Sólyom László. A találkozón szó volt arról is, hogy Magyarország kiemelt figyelmet fordít a nyugat-balkáni térség stabilitására. A magyar államfő kiemelte: mindketten szükségesnek tartják, hogy az újonnan csatlakozott tagállamok minél hamarabb kezdjenek párbeszédet stratégiai kérdésekről, amilyen például az energiapolitika és a közös védelmi politika. Végre egy olyan közösségben vesz részt a két ország, amit saját maga választott - fogalmazott Sólyom László az Európai Unió kapcsán. Lech Kaczynski közölte: azért rövidítette le magyarországi látogatását, mert a lengyel parlamentben vita alakult ki a lisszaboni egyezmény ratifikálásáról szóló törvény kapcsán. A vita nem a ratifikálás körül van, hanem a ratifikálásról szóló törvény körül tette hozzá. Megjegyezte: sokkal neheFotó: MTI/Kovács Tamás zebb ezt a törvényt elfogadni, mint magát az alkotmányt. Lech Kaczynski úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Lengyelország együttműködéséhez nagyon jó hátteret biztosit az a „társadalmi infrast ruktúra", ami a több évszázados barátság a két nemzet között. Szerinte a két országot összekapacsolja a kommunizmus időszakában leélt két emberöltő is. A lengyel államfő beszélt arról, hogy Magyarországnak, Lengyelországnak, Csehországnak, Észtországnak, Litvániának szorosabban kell együttműködnie. Lech Kaczynski egynapos hivatalos látogatása alatt találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével is. Az út apropóját a március 23-i Lengyel Magyar Barátság Napjának nyilvánított ünnepség adta. Egy tanárverés utóélete BUDAPEST (MTI) Csütörtökön az érintett osztályban tanító pedagógusok és saját szülei előtt kell beszámolnia tettéről annak a diáknak, aki a budapesti Erdélyi utcai Altalános Iskola és Gimnáziumban megrúgta, majd egy csapteleppel megfenyegette fizikatanárát - mondta Süveges Eva, az iskola igazgatónője. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) üdvözli Szili Katalin házelnök indítványát, hogy az országgyűlés szakbizottsága tűzze napirendre a pedagógusok elleni atrocitásokat - közölte az érdekvédelmi tömörülés elnöke. A közoktatási törvény sürgős módosítását kezdeményezi a Magyar Demokrata Fórum (MDF), megelégelve a mind rendszeresebbé váló tanárveréseket; a vonatkozó jogszabály-módosítást az ellenzéki párt hamarosan benyújtja az Országgyűlésnek - közölte Almássy Kornél, az MDF alelnöke JÁRMŰRONCSOK KÖZÖTT DOLGOZIK A MENTŐALAKULAT - MINTEGY HATVAN AUTÓ ÜTKÖZÖTT A HÓESÉSBEN Fotó: MTl/EPA/tohann Fest HÍREK CSÖKKENNEK AZ UZEMANYAGARAK Bruttó 4 forinttal csökkenti a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. - értesült piaci forrásokból kedden az MTI. A Mol legutóbb a múlt héten változtatott a gázolaj árán, akkor bruttó 3 forinttal emelte: az akkori emeléssel a gázolaj átlagára 317 forint körül alakult, míg a csütörtöki csökkentéssel 312-313 forintra mérséklődik. A 95-ös benzin átlagára jelenleg 300 forint, míg csütörtöktől 296 forint lesz. MEGSÉRÜLT EGY MAGYAR KATONA Könnyebb sérülést szenvedett egy magyar katona Irakban, amikor kedden robbanás történt az Al-Rustamiyah Bázison. A Magyar Honvédség Katonai Tanácsadó és Összekötő Csoportjában szolgálatot teljesítő magyar katona vállán egy becsapódó rakéta robbanása következtében felverődő kő könnyebb felületi sérülést okozott. A robbanásban négy iraki katona is megsebesült. Valutaváltó VALUTA ELADÁSI EURÓ 250,58 263,<i3 USA-DOLLÁR 161,1I» 169,90 ANGOL FONT 320,91 337,37 CSEH KORONA 9,58 10,58 HORVÁT KUNA 33,W) 36,92 SVÁJCI FRANK 158,29 168,09 SZLOVÁK KORONA 7,1*8 ! 8,26 FORRÁS: OTP Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN * Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SŰII RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6760 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 67/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/261-905. Hirdetési tel./fax: 62/262-619. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 . 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/601-026. Tel./fax: 63/316-838. 6660 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/681-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉIMAGYAR0RSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: TÓTH IMRE TAMÁS. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-862, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0C2 PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/666-867. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-866. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1616-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.