Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-17 / 64. szám

Hétfő, 2008. március 17. Aktuális 13 hürkecz józsefnének rengeteg kérdése van férje halálával kapcsolatban. az özvegy azonban eddig senkitől sem kapott választ Fotó: Tésik Attila A hatvanegy éves Hürkecz József ­felesége állítása szerint - csak negy­ven óra elteltével került jó kezekbe a szentesi kórházban. A felgyöi férfit szombaton szállították kórházba, hétfó'n megműtötték, de legyengült szervezete már nem bírta átvészelni a kritikus idó'szakot. - Alig ötven méterre van egymástól a szentesi kórházban a fertőző és az in­tenzív osztály, de az ellátás színvona­lát tekintve ég és föld a különbség - ál­lítja Hürkecz Józsefné, aki több mint egy hónapja veszítette el férjét. A megözvegyült felgyöi asszony koráb­ban mindig azt hallotta, minél előbb fordul orvoshoz, annál inkább meg­előzhető a baj, a Kurca-parti intéz­ményben történtek után azonban két­ségei támadtak, és felmerült a kérdés: férje miért nem kapott esélyt a gyó­gyulásra? Február 2-án, szombaton mentőt kellett hívni Hürkecz Józsefhez. A férfi hányt, véres hasmenése volt, hasi gör­csei miatt pokoli fájdalmat érzett. A csongrádi ügyeletes orvos beutalójá­val a szentesi kórház sürgősségi osztá­lyára szállították, ahová délután két óra körül érkezett meg. A szerettei nem tudtak utánamenni, mert az in­tézményben látogatási tilalmat rendel­tek el, ezért három óra körül telefonon érdeklődtek hogyléte felől. A sürgős­ségi ügyeletes orvosa akkor azt mond­ta Hürkecz Józsefnének, hogy férjénél semmi akut hasi problémát nem ta­lált, a laborvizsgálat után dől el, mi lesz vele. Egy órával később azt a tájé­koztatást kapta egy ápolónőtől, hogy a fertőző osztályra vitték át férjét, de ott hiába próbált orvossal beszélni, E A VIZSGÁLAT UTÁN VÁLASZOL. ­Megkaptam a hölgy levelét, és ter­mészetesen válaszolni is fogunk rá - nyilatkozta lapunknak Várkonyi Katalin. A szentesi kórház főigazga­tója elmondta, ilyenkor a minden­kori orvosigazgató vizsgálja ki az ügyet, ő összegzi az esettel kapcso­latos információkat, és azok ismer­tében válaszol a főigazgató a pana­szosnak. aznap nem sikerült, csak annyit tu­dott meg, hogy párjának nagyon fáj a hasa, ezért infúziót kap. Vasárnap reggel is betelefonált a kórházba, ahol azt kérték az asszony­tól, hogy vigye be férje gyógyszereit. Tíz óra körül ért be, és teljesen meg­hökkent azon, ami a fertőző osztályon fogadta. Férje sokkal rosszabb állapot­ban volt, mint amikor beszállították. Egy nővér odahívta az ügyeletes or­vost, aki néhány perces vizsgálat után azt mondta Hürkecz Józsefnének, hogy valahol a gyomor-, bélrendszer tájékán egy súlyos gyulladás okozza a fájdalmakat, ezért férje antibiotiku­mos infúziót kap, ami pár nap alatt fejti ki hatását. A felgyöi asszonyt - aki látta férje szenvedését - egyáltalán nem nyugtat­ta meg a kapott információ, ezért dél­után újra betelefonált, de megint nem tudott orvossal beszélni, csak annyit tudott meg az ápolóktól, hogy ultra­hangvizsgálat volt, annak eredményét viszont nem közölték vele, s így azt sem tudta meg, miért éppen a fertőző osztályon helyezték el a férjét. Hétfőn hiába telefonált a fertőző osztályra, egy doktornő azzal fogadta, hogy férje olyan rossz állapotba ke­rült, hogy átszállították az intenzívre, ott kell érdeklődni felőle. Az intenzív osztály főorvosa arról tájékoztatta, hogy férje olyan mérgezéses állapot­ban került hozzájuk, hogy először sta­bilizálni kell a keringését, utána pedig életmentő műtétre lesz szüksége a ki­alakult hashártyagyulladás, szepszis és bélelhalás miatt. Hürkecz Józsefet még aznap megoperálták, de hiába volt a 7-8 órás műtét, az orvosok és az intenzív osztály dolgozóinak minden igyekezete ellenére a legyengült szer­vezet nem bírta átvészelni a kritikus időszakot - a 61 éves felgyöi férfi szer­dán délben elhunyt. - Máig nem tudok megbirkózni az­zal a kérdéssel, miért kellett 40 óra ahhoz, hogy a férjem jó kezekbe ke­rüljön. Ha időben felismerték volna rosszulléte okát, és azonnal megmű­tik, minden másképp történhetett volna, de úgy érzem, azon a hétvé­gén valójában senki sem törődött ve­le - mondta elkeseredetten lapunk­nak Hürkecz Józsefné. A felgyöi asz­szony azt sem értette, miért nem ka­pott férje kezeléséről dokumentu­mot, számlát, ezért levelet írt a szen­tesi kórház főigazgatójának, amiben kétségei mellett azt is megemlítette, Máig nem tudok megbirkózni azzal a kérdéssel, miért kellett 40 óra ahhoz, hogy a férjem jó kezekbe kerüljön. Hürkecz Józsefné milyen áldozatos munkát végeztek a sebészek és az intenzív osztály dol­gozói, akiknek ezért hálával és kö­szönettel tartozik. Bár a válaszleve­let harminc napon belül kellett volna postáznia az intézménynek, Hür­keczné a mai napig nem kapott érte­sítést a szentesi kórházból, pedig to­vábbra is nagyon szeretné tudni, mi történt, illetve mi nem történt férje gyógyulása érdekében a szentesi kórházban. Egyelőre nem perel A boncolási jegyzőkönyv szerint Hürkecz Józsefnek artériás trombózisa volt a belek környékén, és ebből alakult ki az a bélelhalás és vérmérgezés, ami végzetesnek bizonyult. A dokumentumban az áll, hogy a betegség kezdete és a halál beállta között napok teltek el. Ennek tükrében megkérdeztük az özvegyet, tervezi-e, hogy műhiba pert indít a szentesi kórház ellen. Azt felelte, előbb az intézmény vezetőjének levelét szeretné megkapni, utána a betegjogi képviselővel is megbeszélné a lehetőségeket. Annyit azonban még hozzátett Hürkecz Józsefné, hogy éppen a kórházzal kapcsolatos kettős érzése miatt jó volna, ha nem intézményenként hoznák nyilvánosságra a műhibapereket - a szaktárca ugyanis ezzel a javaslattal állt elő nemrégiben -, hanem osztályokra lebontva tájékozódhatnának a betegek az egyes ellátóhelyekről. NEM KAPOTT IDŐBEN SEGÍTSÉGET A SZENTESI KÓRHÁZBAN A FELGYÖI FÉRFI Hiába került jó kezekbe 40 óra szenvedés után Uraim, kéretik végre hétköznapokon politizálni! BÁTYI ZOLTÁN Ünnepen gyújtogatok Nem akarok félni nemzeti ünnepen Budapestre érve. Márpedig az tör­tént velem március 15-én, amikor egy családi rendezvényre igyekezve be kellett hajtanom a fővárosba. Bár tudtam, a veszélyes belvárosi góc­pontokat elkerülöm. Autóm nem érinti azokat a helyeket, ahol az újko­ri magyar ünneplés szabályai szerint jobb esetben magányos kukákat gyújtanak fel, de az sem elképzelhetetlen hogy Molotov-koktéllal kí­nálnak meg autókat, középületeket, rendőrsorfalat. Mégis, gyomortájé­kon éreztem egy kis görcsöt. És persze dühöt is. Mert azzal természetesen egyetértek, hogy a de­í* -J Uraim, kéretik mokráciában mindenki szabadon # g végre fejthesse ki véleményét. De azzal is, miszerint a szabad vélemény kinyil­vánítása nem egyenlő a rombolással. Mint ahogy az ünnepbe nehezen fér bele díszletként egy olyan kordon­rendszer, ami lassan már átkígyózik fővárosunk minden fontosabb te­rén, utcáján. Egy olyan napon, amikor - hitem szerint - hősökre, és nem vitatott kormányprogramokra kellene emlékeznünk. Igen, hősökre, mert 1848 és 1849 ezrével emelt ki a tömegből olyan forradalmárokat, akik vagy azért érdemlik meg örök hálánkat, mert olyan eszmékkel ajándékoz­ták meg ezt a nemzetet, amilyenekre egy modern polgári társadalmat lehetett volna felépíteni. Vagy azért, mert fatalpú bakancsokban, kilo­méterek százait gyalogolták el egyik csatából a másikba igyekezve, és kartácstüz sem ölhette ki belőlük a szándékot: igen, ők egy szabad, független Magyarországon akarnak élni. Budapestre érkezvén én erről szerettem volna a fiamnak beszélni. De inkább azon gondolkodtam: a napi politikától felhergelödve akad-e még olyan, aki, mondjuk, azt szeretné megtudni: mi is történt ponto­san március 15-én, 1848-ban. Netán arra kíváncsi, milyen is lehetett a másnap, ama 16-a, amikor a fellelkesült pesti polgárnak azon kellett agyalni: győztünk, na de most merre is tovább? Gyanítom, nagyon is sokan vagyunk, akik fehér asztal mellett, ba­ráti társaságban szívesen mesélnénk régen megsárgult könyvekből ki­olvasott történeteket erről a korról. És üzennénk a mindent aktualizá­ló, netán egészen hamis párhuzamokat megvonó szónokoknak: uraim, kéretik végre hétköznapokon politizálni! A BALASTYAIASSZ0NYT0L REGOTA RETTEGTEK Gereblyével ütötte agyon szomszédját Folytatás az 1. oldalról Azt mindenki furcsállta: ha ez így van, akkor miért volt jogosítványa, és miért kapta meg a gyámságot szelle­mileg kiskorúnak nyilvánított huszon­éves lánya felett. - Inkább átmentünk az utca túlol­dalára, semmint elmenjünk a háza előtt. Akibe tudott, belekötött. Sze­gény megboldogult férjét is ott verte, ahol tudta. Szörnyű, hogy ennek kel­lett történnie, hogy végre elvigyék ­záporoztak a környékbeliek dühös mondatai, miközben a gyilkossággal gyanúsított asszony lánya magába roskadva guggolt házuk bejárati kapu­ja előtt. Öt nem sokkal később a rend­őrök kocsiba ültették, és elvitték. Sírt az áldozat nevelőanyja is. Elmondta, hogy fia vasárnap délelőtt egy köl­csön kapott rotátorral szántotta fel a kertjüket. Miután végzett, visszavitte a gépet tulajdonosának, s ezután, útban hazafelé történt vele a tragédia. - Ne­kem csak akkor szóltak, amikor már a fél utca kint volt a háza előtt - beszélt kisírt szemmel Margit néni. Az utcabeleik azt mondták: remé­lik, hogy jó ideig nem engedik haza az asszonyt. - Ha mégis megteszik, akkor a földön nincs igazság - mondta szo­morúan egy nyugdíjas asszony. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztálya halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított bün­tetőeljárást B. Mihályné ellen. Az asz­szonyt még tegnap délután őrizetbe vették. a dózsa györgy utca lakói megrettenve szemlélték az orruk előtt zajló rendőrségi helyszínelést Fotó: Frank Yvette

Next

/
Thumbnails
Contents