Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-14 / 63. szám

121 Programajánló Péntek, 2008. március 14. HÉTVÉGÉ FŐZÉSBEN ÉS KULTÚRÁBAN IS IV K Jeles és ismert személyiségeket kérdezünk sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak a hétvégén, és azt szívesen ajánlják-e másoknak is. Ezúttal Erdélyi Ágnes, a Móra Ferenc Kollégium igazgatója és a Grand Café Mozi és Kávézó vezetője (képünkön) mondja el, mivel tölti sza­badidejét. FARKAS JUDI1 Mindkét munkahelyén rengeteg kultu­rális hatás éri Erdélyi Ágnest, szabad­idejében mégis folyamatosan követi, mi zajlik a városban irodalom, film, színház, képzőművészet terén. És mindemellett rengeteget olvas: főként szépirodalmat és irodalmi folyóirato­kat. - Ügy tapasztaltam, minél több el­foglaltságom van, annál inkább be tu­dom osztani az időmet. Szabad óráim­ban pótolom be, amit hét közben nem volt időm elolvasni - fedi fel a titkot, hogy tud minderre időt szakítani. ­Most Borbély Szilárd versesköteteit forgatom - nagyon tehetséges költő­nek tartom. Másik nagy élményem volt a napokban Szilágyi Akos Halál­barokk című esszékötete, írásai a min­ket körülvevő világ értelmezéséről szólnak. Nem csak kulturális téren, az ételek területén is ínyenc az igazgatónő, az olvasás mellett ugyanis a főzés a má­sik kedvenc elfoglaltsága. Szívesen látja vendégül családját és a baráto­kat nagy, közös ebédeken, és az a leg­nagyobb öröm, ha minél kevesebb marad az asztalon a finom falatokból. - Ilyenkor különleges levesek, tűzdelt sült húsok kerülnek az asztalra zöld­séges, gyümölcsös köretekkel. Evés után hosszan beszélgetünk, üldögé­lünk az asztalnál, és estére általában minden elfogy - meséli, és kiderül: nem csak a főzés öröme miatt tesz ki magáért. - Nagyon fontosak ezek a ta­lálkozások, feltölt és megnyugtat, ha édesanyámmal, testvéreimmel, bará­taimmal tölthetem az időt. A hétvégére azt tervezi, végre kipi­heni az elmúlt hetek fáradalmait. Már­cius tizenötödikén nem készül hivata­los ünnepségre, inkább a televízióban követi az ünnepi műsort, családi kör­ben. - Volt év, amikor nagyon értékes ünnepi összeállításokat láttunk. Re­mélem, idén sem csak a sablonos, hi­vatalosan merev ceremóniákat közve­títik - mondja bizakodva. - Vasárnap pedig megpróbálok eljutni valamelyik észt 'filmre a Grand Caféban, vagy megnézem a Belvárosi moziban Till Attila első filmjét, a Pánikot, amiről eddig csupa jót hallottam. Ez utóbbit az olvasóknak is ajánlja, családi programnak pedig kiváló Lázár Ervin cirkuszi elemekkel kiegészített mesejátéka a Szegedi Nemzeti Szín­házban, A kisfiú meg az oroszlánok. Aki utazni szeretne a hétvégén, annak javasolja: menjen el Gulácsy Lajos, a szecessziós festő életmű-kiállítására a budapesti KOGART Galériába - reméli, a tárlat idővel Szegedre is eljut. RELIKVIÁK ©KIÁLLÍTÁS SZEGED, FEKETE HÁZ SZOMBAT, VASÁRNAP 10.00-17.00: RÉGI HONVÉDEK, SZEBB JÖVŐT A HAZÁNAK! - két kiállítás az 1848-1849-es forradalom és szabad­ságharc évfordulójára. 1848-as érmék, plakettek, relikviák láthatók a Régi honvédek című tárlaton, a Szebb jö­vőt a hazának! elnevezésű kiállítás pedig 1848-as hadi eszközöket, zászló­kat, hadi felszereléseket tár az érdek­lődők elé. A kiállítások megtekinthe­tők szeptember 30-áig. BESZELŐ FEJEK . - DRÁMA LÜ SZÍNHÁZ SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ KISSZÍNHÁZA SZOMBAT 19.00: BESZÉLŐ FEJEK III. - monodrá mák. Három különleges ember. Három kü­lönleges történet: Egy zsák lencse, A bokrok alján (In memóriám Kocsis György), Csokis keksz a kanapé alatt. SZEREPLŐK: Susan: Szilágyi Annamá­ria, Wilfred: Borovics Tamás, Doris: Pásztor Erzsi. DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Varsányi Anna. RENDEZŐ: Székhelyi lózsef. BABABÖRZE SZEGED, MARS TÉR, U PAVILON VASÁRNAP 09.00-18.00: BABABÖRZE - babahol­mik csereberéje, vásár A kinőtt, feleslegessé vált babaruhák, játékok csereberéje mellett babahol­mivásár is lesz a vasárnapi bababör­zén. A szülőket védőnői tanácsadás is várja, és közben a kicsik sem unat­koznak majd: játszóházzal, gyerek­programokkal szórakoztatják őket a helyszínen. KINALATA SZEGED OLASZ KULTURÁLIS KÖZPONT ÉS ROMÁN KULTURÁLIS INTÉZET SZEGEDI FIÓKINTÉZETE (DUGONICS TÉR 2.) SZOMBAT, VASÁRNAP 10.00-18.00: TAVASZI FOTÓSZALON - sze­gedi fotográfusok kiállítása A szegedi tavaszi fesztivál nyitó programjaként pénteken nyíló tárla­ton hét szegedi fotográfus: Básthy Gábor, Frank Yvette, Gyenes Kál­mán, Németh György, Schmidt And­rea, Segesvári Csaba és Veréb Simon képeit tekinthetik meg az érdeklő­dök. A fotók között találhatók töb­bek között tájképek, sportképek, színházi képek, de a városról szóló munkák is. A kiállítás március 30-áig látogatható. Állatvásár címmel Schmidt Andrea fotója (fent) és Frank Yvette Lépéselőny című képe is látható a kiállításon NYÍLT NAPOK A VÍZTORONYBAN SZEGED, SZENT ISTVÁN TER PÉNTEK, SZOMBAT, VASÁRNAP 10.00-17.00: VÍZ VILÁGNAPI NYÍLT NAPOK A SZENT ISTVÁN TÉRI VÍZTORONYBAN A víz világnapja alkalmából - a sze­gedi tavaszi fesztiválhoz kapcsolód­va - ismét megnyitja kapuit a több mint százéves, 2006-ban felújított Szent István téri víztorony. Az öreg Hölgynek is becézett, 54 méter ma­gas építményben a szikvíz készíté­sével, a fizika történetével kapcso­latos kiállításokat, festményeket, rajzokat, fotókat, fotógrafikákat te­kinthetnek meg az érdeklődők, a ki­látószinten pedig Szeged panorámá­jában gyönyörködhetnek a vendé­gek. A víztorony pénteken 9-től 17, szombaton és vasárnap 10-töl 18 óráig ingyenesen látogatható. BALLADA A SENKI FIÁRÓL SZEGED, BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONT SZOMBAT 19.00: BALLADA A SENKI FIÁRÓL - Faludy György versei Hobo (képünkön) elő­adásában Faludy György nyolc ország tizenegyszeres állampolgára volt, és bár Hobo ugyanabban az egy ország­ban, de mégis az otthonát keresi fo­lyamatosan. A kiválasztott versekből kirajzolódik egy élet: a mindig úton lévő XX. századi gondolkodóé, a nyughatatlan lázadóé és a sorsába bölcsen beletörődőé. Amilyen Faludy. Amilyen Hobo. Amilyen a Senki fia. Amilyenek mi is vagyunk. AZ JÓT SOSE HALL!" CSONGRÁD, TARI LÁSZLÓ MÚZEUM SZOMBAT 08.00-12.00, VASÁRNAP 08.00-12.00,13.00-17.00 BALKEZESEK EGY JOBBKEZES VILÁGBAN - kiállítás A világon összesen 100-200 millió balkezes ember él, az összlakosság­hoz viszonyított arányuk 10 és 20% között mozog. A rendező, Kresák Esz­ter néprajzkutató maga is balkezes, így a tárlat előkészítése egyben sze­mélyes ügye is volt. A tárlaton mint­egy ötven olyan tárgyat mutatnak be, amely tipikusan jobb- vagy éppen balkezes használati eszköz. Találkoz­hatunk igazi „balos" ollóval, vonalzó­val, hegyezővel, füzettel, de kiállíta­nak csak jobbkezesek által használ­ható szekercét, mobiltelefont, hámo­zót, tollat. A látogatók különböző tesztek segítségével maguk is kipró­bálhatják, melyik a domináns agyfél­tekéjük. A kiállítás június közepéig látogatható.

Next

/
Thumbnails
Contents