Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-13 / 62. szám
81 Megyei tükör « Csütörtök, 2008. március 13. ALGYŐ. Hitelügyintézés, adótanácsadás és szaktanácsadás lesz a faluház földszinti kistermében délután 14 és 18 óra között. Ugyanitt 17 órától az Algyői Művészkör tartja taggyűlését. A könyvtárban 18 órától az Algyői Tollforgatók Köre is taggyűlést rendez. BAKS. Lépné Soós Anita a családsegítő munkájáról és feladatáról, Zsótér Zoltánné védőnő a fejtetvességről tart előadást ma 17 órától a település óvodájában. BALÁSTYA. Vöröskeresztes vásárt tartanak 10 és 12 óra között a művelődési ház ifjúsági klubjában. A rászorulók ingyenesen válogathatnak a ruhaneműk közül. A szervezők ugyanebben az időpontban az adományokat is szívesen fogadják. BORDÁNY. Az Ádám Jenő Altalános és Alapfokú Művészeti Iskola holnap délelőtt 10 órától a tornacsarnokban tartja március 15-i emlékműsorát, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvényen a Magyarok Világszövetsége Csongrád megyei Szervezetének Alelnöke kopjafát ajándékoz az iskolának. Ugyanitt Schwartz Diána alkotásaiból kiállítás tekinthető meg, aki a művészeti iskola továbbképzős tanulója. DOMASZÉK. Színjátszó kört alakít a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület. Akik érdeklődnek a színpad iránt, azok Kispéterné Kotogán Erzsébetnél jelentkezhetnek a 06/70-452-3343-as telefonszámon. DÓC. A dóci polgárőr egyesület március 15-én délután 16 órakor tartja éves beszámoló közgyűlését, amelyen elfogadásra kerül a 2007-es elnöki beszámoló és a közhasznúsági jelentés. A közgyűlés nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak. PUSZTAMÉRGES. A művelődési ház nagytermében holnap 11 óra 55 perctől emlékeznek meg az 1848-1849-es szabadságharcra. Az ünnepi műsort a helyi gimnázium és az általános iskola tanulói adják elő, majd a kopjafánál koszorút helyeznek el. RÚZSA. A Rúzsáért Közalapítvány szemétszedési akciót tart a településen holnap 14 órától. A gyülekezőt az Alkotmány téren a polgármesteri hivatal előtt tartják. Zsákot és kesztyűt biztosítanak. SÁNDORFALVA. A havi rendszerességgel megtartott Polgármesteri Közéleti Klubban március 28-án városfejlesztési feladatokat egyeztető lakossági vitafórumot tartanak. A fórumon a már beadott pályázatok látványterveit is bemutatják, és várják a lakosok észrevételeit, véleményét. SZATYMAZ. A művelődési ház nagytermében 17 órától Domaszék és Szatymaz jövőképe címmel tartanak bemutató fórumot, ahova minden érdeklődő helybelit várnak. SZEGED. Ale Ildikó festőművész Tavaszi Anziksz című tárlata nyílik meg ma 17 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban. A kiállítást Szuromi Pál művészeti író nyitja meg a B galériában, közreműködik Vajda Júlia operaénekes. A tárlat április 4-éig tekinthető meg mindennap 10 és 18 óra között. A PR0T0K0LLSTÁB SZERVEZI AZ ÜNNEPI MŰSORT, ÉS GONDOSKODIK A RÉSZLETEKRŐL Lippai Pál a március 15-i szónok A március 15-i központi ünnepségen Szeged rendszerváltás utáni első polgármestere, a díszpolgárjelölt Lippai Pál ügyvéd mond ünnepi beszédet. Ez lesz az ötödik ilyen szereplése az 1848-as forradalom évfordulóján. Gyakorlott beszélő, de a fontos szónoklatokhoz feljegyzést készít. POMBAI TÜNDE A magyar köztársaság 1989. októberi kikiáltása után tizennyolc alkalommal rendeztek március 15-i városi ünnepséget Szegeden. Általában a mindenkori polgármester beszélt. Közülük legkevesebbszer a 2002 őszén mandátumot szerzett jelenlegi városvezető. Botka Lászlót utoljára öt éve hallhatta a Klauzál téren ünneplő közönség. A legrövidebb ünnepi beszédnek az számit, ami nem is volt: 2006 márciusában, az országgyűlési választások előtti feszült hangulatban a polgármester közös ünneplésre hív• M Ilyen jelentős # # ünnepen, rengeteg ember előtt, amikor minden egyes szó helye fontos, jobb, ha leírom a beszédet. Lippai Pál 11 LIPPAI PÁL KORÁBBAN KÉPVISELŐJELÖLTKÉNT, POLGÁRMESTERKÉNT SZÓNOKOLT MÁR MÁRCIUSI ÜNNEPSÉGEN ta a pártokat, szónoklat nélkül. A legtöbbször, eddig négy alkalommal Lippai Pál állt az ünnepen mikrofonhoz. Számára a legemlékezetesebb a legelső szónoklata. Akkor, 1990 tavaszán, néháhy nappal az első demokratikus országgyűlési választások előtt az ellenzéki kerekasztal minden pártjának képviselőjelöltje szót kért. Ezért nyolcan váltották egymást a pódiumon, a pártok szónokai másodpercre mérték egymás idejét. Lippai Pál jól emlékszik: túllépte az időkeretét, ezért nagy fejmosást kapott a többiektől a kulisszák mögött. Lippai Pál Szeged rendszerváltás utáni első polgármestereként még három márciusi beszédet mondott. Mandátuma utolsó évében adta át a szót Göncz Árpád köztársasági elnöknek. Idén ismét ő lép az ünnepi emelvényen a mikrofonhoz, a felnőtt korú demokráciára emlékezve és idei díszpolgárjelöltként. Az ügyvédként is gyakorlott rétor 1 Szegeden szónokoltak 1990: Boross Imre (NKGP), Jankó Attila (SZDSZ), Koppány György (KDNP), Lippai Pál (Fidesz), Raffay Ernő (MDF), Siklósi András (FKGP), Szerencsés Gyula (SZDP), Szoboszlai Zsolt (MNP); 1991-1993: Lippai Pál polgármester; 1994: Göncz Árpád köztársasági elnök; 1995: Szalay István polgármester; 1996: Ványai Éva általános alpolgármester; 1997: Kristó Gyula történész, egyetemi tanár; 1998: Szalay István; 1999-2000: Bartha László polgármester; 2001: Varga Mihály pénzügyminiszter; 2002: Bartha László; 2003: Botka László polgármester; 2004: Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora; 2005: Szilágyi Barbara diákpolgármester; 2006: -, 2007: Lékó Péter nemzetközi sakknagymester, Szeged díszpolgára. beszédéből nem árult el részleteket. - Formálódik a szombati gondolatsor. Ilyen jelentős ünnepen, rengeteg ember előtt, amikor minden egyes szó helye és hangsúlya fontos, jobb, ha leírom a beszédet - mondta a felkészüléséről. - A március 15-éknek mindig is volt politikai üzenetük. Ezért a mostani beszéd sem állhat pusztán emlékezésből, hanem le kell vonni annak érvényes tanulságait. Az viszont nem végleges, hogy az egészet papírra vetem, vagy csak a fő gondolatokat jegyzem fel. Amúgy nem mérem le, nem gyakorlom, nem is dokumentálom a beszédeimet. Fotó: Karnok Csaba KULISSZATITKOK. Kerek Attila városházi protokollfőnök 1972 óta szervezi segítőivel az ünnepi műsort és a fellépőket. A mindenkori polgármester kéri fel a szónokot, de ha kell, a protokollstáb segít a beszéd megírásában. A „rendezvényfelelős" - nevek említése nélkül - elárulta: újságírók, történészek adnak támpontot adatokkal, érdekességekkel. A beszéd hossza nincs megkötve. Készül még pluszesernyőkkel, póterősítővel, dublőrmikrofonnal, pluszkokárdával. Sőt még tű, cérna is lapul a zsebében, ha az utolsó pillanatban gombot kell varrni. fekete pont Elitiitmű PÉLDA • Minden(ki) jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának - ez a mondás jutott eszünkbe az Ipoly sor elején álló, kibelezett telefonfülkét látva. Telefonálni - készülék hiányában - innen már nem lehet, és kitört ablakai miatt a fülke a szél ellen sem véd. A félig összetépett telefonkönyvből néhány szám talán még kikereshető, de e lehetőség nem üti meg az elvárható szolgáltatás minimumát sem. Fekete pont a vandáloknak. Elrettentésként. Fotó: Frank Yvette HÍREK HÁRMAN RABOLTAK KI EGY FÉRFIT ÚJSZENTIVÁNON Leütöttek hátulról egy férfit kedden délután Újszentivánon. A gyalogos elesett, fejét a járdába verte. Három támadója ezután a földre szorította, elvették tőle a pénztárcáját, amiben személyes iratain kívül hatvanezer forint volt. A rablók nem örülhettek sokáig zsákmányuknak: a helyszínre kiérkező járőrök és a készenléti szolgálat emberei hamar elfogtak egy 34 éves mórahalmi férfit, egy 18 éves és egy 22 éves újszentiváni nőt. Őket gyanúsítják a bűncselekmény elkövetésével, bár kihallgatásukon mindhárman tagadták tettüket. A nyomozók őrizetbe vették őket. HANGOT TÉVESZTETTÜNK A legjobb zenészekkel is előfordul, hogy hangot tévesztenek, s most mi is ebbe a hibába estünk: tavalyi lakodalmas fesztiválunk győzteseiről készült, március 7-én megjelent cikkünkben a 3. helyezett Party Team Band nevét hibásan írtuk. Az újságba a Party Time Band neve került, amely szintén egy létező, népszerű zenekar, ám nem azonos fesztiválunk résztvevőjével. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk. RENAULT MASTER PROFESSIONAL NETTÓ 1 000 000 FT KEDVEZMÉNNYEL! www.renault.hu HA ÖN PROFI A MUNKÁJÁBAN, munkatársként válasszon olyan Renault kishaszonjárművet, amelyet igazi profik készítettek Önnek, a finanszírozáshoz pedig kérje a Renault Credit Best of Pro konstrukcióját! RENAULT - EURÓPA VEZETŐ KISHASZONJÁRMÜ-MÁRKÁJA. Az ajánlat 2008. 03. 01-től a készlet erejéig érvényes. A kedvezmény bruttó összege 1 200 000 Ft. A Renault Európa vezető kishas2onjármű-márkéja a 2007. évi európai uniós kishaszonjármű-értékesltési adatok alapján. A képen látható autó illusztráció. Részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! RENAULT in un mi uMnutniltftMn FEJES AUTÓHÁZ A RENAULT és DACIA Hivatalos márkaképviselete Hmv.-hely, Táncsics M. út 21. * (62) 231-801