Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-28 / 50. szám

Csütörtök, 2008. február 28. Aktuális 15 A BERUHÁZÓ AZT ÍGÉRI, NEM LESZ CSÚSZÁS A KIVITELEZÉSBEN Kifogásolta a tervtanács a Hunguest-terveket BOTKA SZEGED RENDSZERVÁLTÓ POLGÁRMESTERÉT JAVASOLJA A KITÜNTETÉSRE Lippai Pál az új díszpolgárjelölt lippai pál: ügyvédként, politikusként egyaránt sok meglepő dolgot hallottam már Fotó: Karnok Csaba Folytatás az 1. oldalról - Sok ajánlás érkezett a kitüntetésre, én Lippai Pált javasoltam - közölte Botka László. A szocialista polgármes­ter elmondta, döntésekor nem feszé­lyezte, hogy az akkori Fidesz által ve­zetett város közgyűlésében, 1990 és 1994 között a szocialisták voltak ellen­zékben. Relikviái között őrzi azt a fel­jegyzést, amit parlamenti képviselővé választása után néhány héttel Lippai polgármestertől kapott. A város akko­ri első embere az újdonsült honatyá­nak saját kezűleg szedte pontokba, mi kell a város fejlődéséhez. A lista élén az M5-ös autópálya, a csatornázás, a Szent István tér felújítása, az M43-as elkerülő út megépítése szerepelt. Lippai Pál ugyan tizennégy éve ki­szállt az aktív politizálásból, de el­megy a városi rendezvényekre, és megvan a véleménye a dolgokról. Nem szól bele a politikába, viszont érezni, hogy szurkol Szegednek. Legutóbb az egyetemi jótékonysági bálon találkoztak a polgármesterek, Botka akkor invitálta meg elődjét be­szélgetésre. A kitüntetésről nem szólt neki, még akkor sem, amikor tegnap meghívta ebédelni. Ott viszont még a leves előtt bejelentette elképzelését. - Nem mondom, hogy elállt a lélegze­tem, mert ügyvédként és politikus­ként is hallottam már sok meglepő dolgot - idézte fel a találkozást Lippai Pál, akit a „meglepetés-ebéd" után, ügyvédi irodájában, munka közben értünk el. - Amikor az étteremben a polgármester elmondta javaslatát, vé­giggondoltam, kik voltak a rendszer­váltás utáni elődeim. Nagyon neves művészekről és tudósokról van szó, ebben a sorban nem könnyű magamat elhelyezni. Azóta is ez jár a fejemben, hiszen egy művész vagy tudós köny­nyebben elnyeri a tevékenységével minden politikai oldal elismerését. Egy - volt - politikusnak sokkal nehe­zebb a dolga. Viszont jót ebédeltünk és jót beszélgettünk. A frakciók a márciusi közgyűlésen szavaznak a díszpolgári címről, ame­lyet a májusi Szeged-napi ünnepségen ad át a polgármester. némelyik házból ennyi maradt Fotó: Schmidt Andrea Düledező kalyibák a Maros partján Folytatás az 1. oldalról Szupertitkos munkásőrkommandó nem bújt meg a pincében - mint ahogy azt láthattuk a nagy sikerű Csapd le csacsi! című filmvígjátékban -, már csak azért sem, mert a pincét földig rombolták ismeretlenek. - Itt hűtöttük a bort és a szódát ­mondta Tóth Attila, akivel véletlenül futottunk össze a parton. A művészeti író kajakozni jött a Marosra, de szíve­sen mesélt a telepről, ahol neki is van bungalója. Elmondta, hogy 1985-ben vásárolt itt víkendházat, amit a ki­lencvenes évek elejéig használt a csa­ládjával. A tulajdonosok között volt TÓTH ATTILA FELAJÁNLÁSA. Tóth Attila felajánlotta emeletes bunga­lóját közösségi célra. Az ő kalyibája az egyetlen, amely tégla lábakon áll. Szerinte a háza még masszív, talán nem kellene lebontani, csak újra kellene vakolni, festeni, pótol­ni a lépcsőt, az ajtót és a teraszt, s kilátóként, tárolóhelyként funkcio­nálhatna. Szerinte erre a gyönyörű Maros-parti részre gyalogösvény és terepbicikliút is vezethetne, erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakít­hatnának ki. kamionos, rendőr és rádiós újságíró is. - Amikor az üdülőtelep lelke, őre és rendbentartója, Sziráki Ernő bácsi ­aki kora tavasztói késő őszig élt itt ­1991-ben meghalt, felbomlott a közös­ség. A telep elnéptelenedett, feltörték a bungalókat és minden mozdíthatót elvittek a tolvajok - mesélte Tóth Atti­la. Vitték a vasat, a fémet, a fát, ma­radtak a csupasz falak. A telepnek a Dél-alföldi Erdészeti (Dalerd) Zrt. a gazdája. Vass Sándor vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy bár az ő kezelésükben áll a terület, nem nyúlhatnak a bungalókhoz, mert azok magántulajdonban vannak. Ha a tulajdonosok hozzájárulnak a házuk lebontásához - mondta Vass Sándor -, akkor az erdészet letúrja a kalyibákat, megtisztítja a terepet. Tóth Attila nem tudja elképzelni, hogy a jelenlegi rendezetlen tulajdon­viszonyok mellett valaki is helyreállítja a békebeli állapotokat. Ezért szerinte jobb lenne, ha a tulajdonosok szabad kezet adnának a Dalerdnek. A művé­szeti író vállalta, hogy összehívja a tu­lajdonosokat, akik közül tudomása szerint már többen meghaltak, de meg­próbálja utolérni a leszármazottaikat. További fotók a témáról az interneten: ekei nvei^y a r Elsőre nem kapott zöld utat a hét és fél milliárdos újszegedi fürdő- és szállodakomplexum rendezési és építési terve a területi és a központi tervtanácstól, amely átdolgozásra javasolta a terveket. A testület sze­rint nem oldották meg megnyugta­tóan a szálloda és a fürdő kapcsola­tát, a közlekedést és a parkolást. A beruházó Hunguest Hotels módo­sítja a terveket, ez nem befolyásolja a vállalt határidőt, 2009 végére be­fejezik a fürdőfejlesztést. SZABÓ C.SZItÁRD LJjszegeden a két híd közötti területen két nagyberuházás is indul az idén. A Bertalan híd lábánál a Demján Sándor érdekeltségi köréhez tartozó Arcadom ötmilliárd forint értékben ötszintes bérirodaházaT húz fel. A Leisztinger Ta­más érdekeltségi köréhez tartozó Hun­guest Hotels pedig uniós támogatással hét és fél milliárdos beruházást indít: bővíti a Forrás Szállót, és fürdőkomp­lexumot épít a Ligetfürdő helyén. „Időszerű a terület fejlesztése, de túlzott a tervezett két nagyberuházás nagyságrendje" - írja állásfoglalásá­ban a Dél-alföldi Területi Tervtanács a Ligetfürdö és környéke rendezési terve kapcsán. A szakmai testület szerint a megaberuházásnál sajnálatos módon a gombhoz varrták a kabátot, vagyis előbb megtervezték a létesítményt, amihez később megpróbálták hozzá­igazítani a rendezési és településszer­kezeti tervet. Normális esetben fordí­tott a sorrend. A testület szerint nem tisztázott megnyugtatóan, mi lesz a közlekedéssel, parkolással. A rende­zési terv alábecsüli az új irodaépület, valamint a fürdőbővítés forgalomnö­velő hatását, a szállodánál pedig felé­vel csökkentett parkolóigénnyel szá­mol, amit ugyan engedélyez a sza­bályzat, de nem szerencsés - hívta fel a figyelmet Csohány Klára. A területi tervtanács elnöke szerint mindez azt jelenti, hogy a majdani négycsillagos szálloda vendégeinek fele a hotelnél, másik fele viszont csak a környező ut­cákban parkolhat. A létesítmények építési tervét már a központi tervtanács tárgyalta. A For­rás bővítésének építészeti tervét tá­mogatta a testület, de akadtak olyan foglalásnak megfelelően továbbdolgo­zunk a terveken - mondta lapunknak a beruházó Hunguest Hotels Zrt. ve­zérigazgatója. Hülvely István elmond­ta: az uniós támogatás miatt felgyor­sult a tervezési folyamat, s akadtak véleménykülönbségek az építészek között, de szerinte ez természetes. Megjegyezte, nem könnyű 30-40 épí­tész véleményében konszenzust te­remteni. A fürdőre sok elemében új, módosított tervet nyújtanak be. - A központi tervtanács kilencven száza­lékban éppen azokat a módosításokat kifogásolta, melyeket a területi tervta­nács és a helyi hatóságok kértek tő­lünk. Nem szerencsés, ha már két szakmai testület sem ért egyet - hang­súlyozta a vezérigazgató. Hülvely elis­merte, a parkolás valóban nem erős Nem kötelező, de... A tervtanács állásfoglalása nem kötelező érvényű a tervező, a beruházó és a hatóság számára, csupán ajánlatként értelmezhető, de az engedélyezési tervek benyújtásához csatolni kell. Fegyverneky Sándor hangsúlyozta: az építésügyi hatóság nem söpörheti le az asztalról a tervtanácsi állásfoglalást, hanem alaposan meg kell indokolnia, ha attól eltérő határozatot hoz. elemek, amelyeket átdolgozásra java­solt. A fürdöfejlesztés koncepciótervét nem támogatta a grémium - tájékozta­tott Fegyverneky Sándor országos fő­építész, a központi tervtanács elnöke. - Nincs semmi rendkívüli a fürdőfej­lesztés ügyében. A tervtanácsi állás­pontja a tervnek, nem optimális a szálloda és a környék szempontjából, de - ahogy fogalmazott - a helyzet nem veszélyes. A határidőt tartani tudják, még a nyár előtt elkezdik a Gomba bontását, és 2009 végére befe­jezik a fürdőfejlesztést. 1 a ligetfürdő helyén épülő fürdő- és szállodakomplexum parkolási elgondolását nem tartotta megfelelőnek a szakmai grémium Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents