Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-27 / 49. szám
Mósszeaeta^ rttetésére 61 Hegyei tükör Szerda, 2008. február 27. MÉG HÁROM NAPIG GYŰJTÜNK ÁDÁMNAK - A SZEGEDI ALSÓVÁROSI ISKOLA DIÁKJAI IS JÓTÉKONYKODTAK Zsákban és kulacsban gyűlt a pénz és désében NOVÁKNÉ ENGI ILDIKÓ HOZTA AZ ALSÓVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK EGYÉS KÉTFORINTOSAIT több kiló aprójukat, amelyet a diákönkormányzat vezetője, Novákné Engi Ildikó hozott be szerkesztőségünkbe. A 2/a és a 2/b osztályosok 2665 darab kétforintossal és 3840 egyforintossal járultak hozzá Varga Ádám gyógykezeléséhez. NÉMETH ISTVÁN ÉS FIA, BÁLINT KULACSBAN GYŰJTÖTTE AZ APRÓT, MAJD ÜVEG KANCSÓBAN ADTA ÁT Fotó: Schmidt Andrea 0 Kivonásra ítélve Szerkesztőségünk és a Cora egy- és kétforintosokat gyűjt a szegedi Varga Ádám ó'ssejtkezelésére. A tizenegy éves kisfiút Kínában gyógyítanák, a kezelés hatmillió forintba kerül. A március 1-jéig tartó akció ideje alatt ismert Csongrád megyeieket kérdezünk, hogy mit csinálnak az apróval és numizmatikai érdekességekkel is szolgálunk. Eddig közel 725 ezer forint gyűlt össze Ádámnak. MUNKATÁRSUNKTÓI Felemelő érzés, hogy a segítő szándék milyen sokakban megvan! Pár nap alatt több mint hétszázezer forintot adtak össze 1 és 2 forintosokból olvasóink Varga Adám kezelésére. A Corával közös akciónk még három napig tart, bízunk benne, hogy sikerül egymilliót összegyűjteni a gyógykezelésre szoruló kisfiúnak. Németh István, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója fiával közösen gyűjtött Vfcd MÁR 721* EZER 831 FORINT ÖSSZEGYŰLT. Szegedi és vidéki szerkesztőségünkben, Kölcsey utcai ügyfélszolgálatunkon nyitvatartási időben, a Cora pénztárainal pedig hétvágente is leadhatják az érméket. Tegnap 153 ezer 271 forintot gyűjtöttünk, eddig összesen 724 ezer 831 forint jött össze. három kiló tizenegy dekát nyomnak a forintosok. - A családdal régebben sokat jártunk kirándulni, akkoriban eredeti funkciójának megfelelően üdítőt tartottunk a kék kulacsban. A használattól tönkrement, de nem volt szívünk kidobni. Egy ideig lomként tengett-lengett a lakásban, aztán az aprópénzt kezdtem benne gyűjteni, Bálint fiam pedig berolnizta, beváltotta, aztán arra költhette, amire akarta. Később megunta a rolnizgatást, így egyre csak halmozódott az aprópénz - mondta Németh István, aki nem sajnálja, hogy bevonják az egy- és kétforintosokat, hiszonnyolc kiló egy- és kétforintost cipelt be szerkesztőségünkbe. A rengeteg aprópénz hat év kártyapartijainak termése. - Eredetileg a Heti Hetesnek akartuk küldeni, de amint meghallottuk, hogy szegedi fiúnak gyűjtenek, meggondoltuk magunkat. Hatan vagyunk a baráti társaságban, akad köztünk taxis, nyugdíjas, vállalkozó. Minden pénteken ultizunk vagy snapszerezünk, közben megbeszéljük az élet nagy dolgait. A nyereményt sosem vittük haza, dobozokba gyüjtöttük Az első alumínium 1 forintost 1946 augusztusában vezették be. Több változtatáson is keresztülment, mígnem 1995-ben végleg kivonták a forgalomból. Kezdetben a 2 forintos is alumíniumból készült, később rézből. A réz kétforintossal egészen 1995-ig fizethettünk. Hasonló sorsra jutott a lyukas 2 filléres is, amelyet 1950-től 1992-ig fogadtak el. Az ezüst tartalmú 200 forintos érme sem volt hosszú életű: 1992-től 1998-ig volt használatban. MOLNÁR PÉTER A BARÁTI TÁRSASÁG KÁRTYAPÉNZÉT CIPELTE EL SZERKESZTŐSÉGÜNKBE szen nem használ pénztárcát, a sok apró pedig csak lehúzta a zsebét. Molnár Péternek nemcsak a zsebeit, hanem az egész karját húzta az a két nagy zsák, amelyekben összesen humondta az üzletkötőként dolgozó szegedi férfi. Dobozok vagy malacpersely helyett zacskóba pakolták az Alsóvárosi Általános Iskola szorgalmas kis diákjai a Álláshirdetés A Magyar Telekom Nyrt. telefonos ügyfélkapcsolati munkatársat keres. A munkavégzés helye: Szeged Feladatok: • műszaki segítségnyújtás a 24 órában működő helpdesk csoportban, • az ügyfelekkel történő írásbeli és telefonos kapcsolattartás, • tájékoztatás 82 internettel kapcsolatos műszaki kérdésekben, • hibajegyek teljes körű kezelése. • az ügyfelek udvarias tájékoztatása, segítségnyújtás. Elvárások: m minimum középfokú végzettség, • magas szintű informatikai ismeretek (Windowshálózati ismeretek, LINUX, UNIX és TCP/IP hálózatok ismerete), • kiváló kommunikációs készség, • türelem és segítőkészség, • ambíció és szorgalom. Amit kínálunk: • teljesítménnyel arányos, versenyképes jövedelem, • színvonalas fejlődési és karrierlehetőség. Az angol nyelv ismerete előnyt jelenti A leendő munkatársat munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatja a cég. A fényképes önéletrajzokat mihamarabb, de legkésőbb március 3-ig a nemethmo@t-mobile.hu címre várjuk. • • T<S 60 00012Ö00 srer int uttósfirtt? ígndwer GYORS HITELRE LENNE SZÜKSÉGE? • alacsony kamattal • villámgyors ügyintézéssel • gyors pénzhez jutással Van autója? Személyi hitelek Akkor van hitele! Hitel akár 1 ®ap alatt! Autófedezetes hitel 400 000 Ft havi 6613 Ft (THM: 10,54%, futamidő 84 hó) * lakásfedezettel 1000 000 Ft havi 8128 Ft (THM: 6,38%, futamidő 180 hó) • fedezet nélkül 400 000 Ft havi 9175 Ft (THM: 23,6%, futamidő 72 hó) Del-Alföld Center Hiteliroda ^ Szeged FMaza (K&H Bankfiók mellett) C * " Telefon; 62/541-592, 20/669-95-73, 20/669-95-65 Dél-Alföld E-mail: liiteliroda@invitel.hu —j—í-Vtt »— 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 119.