Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-21 / 44. szám

61 Megyei tükör Csütörtök, 2008. február 21. AZ UGYVED VALASZOL Dr. Juhász György É-I Tanúként aláírt papírok Tisztelt ügyvéd úr! Nyugdíjas vagyok, szinte egész nap otthon ülök. A mellettem lé­vő lakásban hosszú ideig egy közvetítő iroda működött, ami né­hány éve bezárt. Azóta a szomszédot sem igen láttam. A házban beszélik, hogy valami probléma lehet vele vagy a cégével, a rendőrség is nyomoz. Annak idején többször átjöttek hozzám, és megkértek, hogy tanúként írjak alá papírokat. Én ebben akkor semmi kivetnivalót nem találtam. Most viszont megijedtem, mi van, ha azokat az iratokat használták fel valamilyen bűncselek­ményhez. Lehet-e ebből nekem valamilyen bajom? Tisztelt Olvasó! A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 196. § (1) bekezdés b) pontja alapján az okirati tanú aláírásával azt iga­zolja, hogy a kiállító személy az okiratot előttük irta alá, vagy aláírását előttük sajátkezű alá­írásának ismerte el. Az okirat tartalmáért a tanú nem felel, ar­ról elvileg nem is kell tudnia. Ha tehát az aláíró személyéről ön meggyőződött és ön előtt írtak alá, akkor minden rendben van. Még akkor sincs probléma, ha a papírok alá voltak már irva, amikor önhöz átvitték, de a nyi­latkozattevők sajátjukként is­merték el az aláírásokat. Elvileg ez még akkor is igy van, ha azok ténylegesen nem is tőlük szár­maztak. Gond csak akkor lehet, ha nem ön előtt írtak alá, és nem is nyilatkoztak úgy, hogy az aláírások tőlük erednek. A Btk. 276. § szerint: aki jog vagy kötelezettség létezésének, meg­változásának vagy megszűnésé­nek bizonyítására hamis, hami sitott vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ, vétséget követ el. Ez az úgynevezett ma­gánokirat-hamisítás, ami egy évig terjedő szabadságvesztés­sel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A törvényi tényállásból látszik, hogy a hamis magánokirat elké­szítése önmagában még nem bűncselekmény. Az elkövetés­hez szükséges az okirat felhasz­nálása. Ha valaki csak az okirat létrejöttében működött közre, akkor legfeljebb bűnsegédként vonható felelősségre. A magánokirat-hamisítás tipikus eszközcselekmény, ami azt jelenti, hogy általában nem önmagában, hanem valami­lyen vagyon elleni vagy gazda­MEGJÖTTÜNK flMfll SZEKERES MARCELL Február 8., 22 óra 22 óra, 3950 g. Sz.: Tandari Anikó és Szekeres Róbert (Szeged). KARCSÚ JÓZSEF Február 19., 10 óra 40 perc, 3060 g. Sz.: Kis Gyöngyi és Karcsú József (Szeged). OLTVÁNYI LEVENTE Február 19., 14 óra 40 perc, 4480 g. Sz.: Sáfár Erika és Oltványi Mihály (Szeged). KÓSZÓ GERGŐ JÁNOS Február 19., 15 óra 40 perc, 3100 g. Sz.: Harmat Mónika és Kószó Gábor (Szeged). BAKOS HANNA Február 19., 10 óra 55 perc, 3160 g. Sz.: Víg Ágota és Bakos Gábor (Szeged). VASS SZANDRA SZILVIA Február 19., 17 óra 35 perc, 3350 g. Sz.: Bogár Szilvia Erika és Vass Norbert (Szeged). HERCZEG MÁTÉ Február 19., 19 óra 35 perc, 2430 g. Sz.: Selymesi Beáta és Herczeg Norbert (Kiskunhalas). sági jellegű bűncselekmény el­követése vagy leplezése érde­kében valósítják meg. Ezekért az okirat létrejöttében közre­működő személy csak akkor felel, ha tudatában volt annak, hogy az általa készített vagy je­len esetben tanúként aláírt ok­iratokat valamilyen másik bűn­cselekmény elkövetéséhez fog­ják felhasználni. Gondolom, erről szó sincsen. Ha a papírok segítségével például adót csal­tak, ahhoz önnek már végképp nincs semmi köze. Ha valóban eljárás folyik a cég ügyletei miatt, akkor el­képzelhető, hogy önt tanúként meg fogják hallgatni. Ekkor elvileg élhetne vallomásmeg­tagadási jogával, mivel a fen­tiek szerint lehet, hogy saját magát kellene vádolnia bűn­cselekmény elkövetésével. En­nek ellenére valószínűleg ak­kor jár el helyesen, ha min­dent részletesen, őszintén el­mond a hatóságnak. Egyrészt azért, mert nyilvánvalóan nem önre vadásznak, hanem aki a huncutságokat elkövet­te. Másrészt a magánok­irat-hamisítás büntethetősége az okirat felhasználásától szá­mított három év alatt elévül, ami talán már eltelt. Mindent összegezve, nem hiszem, hogy önnek bármiféle félnivalója lenne, bár mint tud­juk, jobb félni, mint megijedni. A legnagyobb kellemetlensége reálisan abból lehet, hogy a rendőrségre, bíróságra kell jár­kálnia, remélhetőleg csak tanú­ként. Ha a legrosszabb verziót vesszük, és netán egy ön ellen induló büntetőeljárás végén el­ítélik, akkor büntetése vélel­mezhetően az ejnye-bejnye és az irgum-burgum között lesz. NÉMETH BÁLINT Február 19., 19 óra 13 perc, 3430 g. Sz.: Németh Emese (Szeged). PATAKI BERNÁRD MIHÁLY Február 19., 20 óra 20 perc, 3240 g. Sz.: Fedina Edit és Pataki Mihály (Sándorfalva). HRABOVSZKI NÓRA Február 20., 0 óra 5 perc, 3680 g. Sz.: Nagy Ágnes és Hrabovszki Krisztián (Szeged). BORBÉLY IMOLA Február 20., 6 óra, 3700 g. Sz.: Szombati Andrea és Borbély András (Szeged). vásárhely BLASKOVICS FLÓRA JANKA Február 19., 16 óra 15 perc, 4370 g. Sz.: Zilahi Tímea és Blaskovics Tibor (Vásárhely). saams _ GÁL LEVENTE Február 19., 13 óra 30 perc, 3500 g. Sz.: Tóth Anikó és Gál Tivadar (Mindszent). Gratulálunk! OLVASÓINK F0T0IB0L Tisztelt Olvasóink! Várjuk kedvenc felvételeiket a báli szezon, a szalagavatók, a farsangi mulatságok témájá­ban. A fényképeket a kapcsola­tok@delmagyar.hu e-mail cím­re küldhetik. Röviden írják meg, hol készült a kép, ki fény­képezte, és kik láthatók rajta! A legjobb fotókat közzétesszük. E-MAIL CIMUNK: kapcsolatok@delmagyar.hu FAKANAIAS TÁNC • A mórahalmi óvoda idén is megrendezte a szülők bálját. Az óvónők, a dajkák és a gon­dozók másfél órás műsorral szórakoztatták a vendégeket, nagy sikert arattak. Fotó: Módra Istvánná POSTABONTÁS Pártkasszakulcs Tisztelt Közvélemény! Most, hogy beadom a pártkasszakulcsot mint az SZDSZ kinyújtott ökle, titkos ko­misszárja, kasszafúrója, Botka László pol­gármester úr és Szeged félrevezetője - töre­delmes vallomást teszek. Direktorátusom öt esztendeje alatt az aláb­bi hazaárulásokat követtem el: csaknem két-három hasonló város teljesítményét meg­haladó bemutatószámban, gyalázatosan kó­kányolt színvonalon, mintegy 140 produkciót hozattam létre. Bérlőink száma csaknem a duplájára növekedett, saját bevételünk több­ször is meghaladta az előirányzottat, min­denesetre annyit legalább megtermeltünk, mint az önkormányzati támogatás főösszege. Hivatalba lépésem óráiban kicsit kerekítve 400 milliós hiánnyal, bizalomvesztéssel, a közönség elpártolásával, intrikákkal, szak­mai és emberi deficitözönnel indultam - fű­szerezve súlyos köztartozásokkal, szerződés­szegésekkel, ki nem fizetett gázsikkal, perek­kel, káosszal és világvége hangulattal, politi­kai attakokkal szembesülve. Nagyon alanyi pályázatomat nagyon tárgyias okoknál fog­va visszaminősítette a „szakma". (A kuráto­rok némelyike ma már nincs a pályán, volt olyan bíráló is közöttük, akinek személyes ellenérdekeltsége is volt pályázótársam hit­veseként, és volt pályázatíró „néger" is az el­lenfelek között - ennyit a „szakma" megbíz­hatóságáról... no comment.) A Kulturális Bizottság előtti meghallgatá­som elsöprő sikeremmel fordította meg az erősorrendet. A közgyűlés bölcsessége, be­látása ítélt a javamra. Botka polgármester úr előterjesztésére - ellenzéke tartózko­dott, illetve ellenszavazott -, a többség ma­radéktalanul mellettem voksolt. A politikai uszítás dandárja ezután következett - a média áldásaival. Mára ez a hangulat 9:1 ide. Városom a lá­bával voksolt javamra, hál' Isten. Javunkra, bocsánat. Telt házakkal és nem egyszer standing ovation kíséretében kókányolunk. A Végzet hatalma például nemzetközi és ma­gyar (düsseldorfi, berlini, bécsi és a buda­pesti Petrovics Emil) szaktekintélyek szerbit az évtized egyik legszebb opera előadása volt, a prózai társulat Beszélő fejek c. kóká nyát Vajda Miklós világszínvonalúnak minő­sítette. A teljesség igénye nélkül Zsolt Bélát, Gorkijt, Shakespeare-t, Moliere-t, Arthur Mil­lert, Bennettet, Koljadát, Andersent, Dürren­mattot, Pirandellót, Burgesst, Oscar Wilde-ot, Kálmán Imrét, Darvasit, Egressyt, Hamptont, Verdit, Donizettit, Huszár Lajost, Vántust, Puccinit, Nicolait, Mozartot, Rossinit, Bizet-t, Bartókot és Kodályt krampácsoltunk. Orszá­gos tehetségek jelentik a társulatot, hatalmas múltjukkal és reményteli jövőjükkel. Zsarnok direkcióm stabilizálta a Kortárs Balettet, futtatta fel a dorozsmai üzemházat, rakta tisztába Házainkat, pozícionálta sikere­sen önállóvá a szabadteret, kötött hosszú tá­vú megállapodást az egyetemmel, fejlesztette nevelőegyesületté az intézményt, juttatta el Dejmek színházába visszavárt vendégként a nemzetközi színikultúra decentrumába, Lódzba, a Teatr Nowyba fesztiválvendégként. Pazar fiatalok itt kezdték meg pályafutásukat, és lettek a város kedvencei (Járai Máté, Boncz Adám, Rácz Rita, Cseh Antal, Kónya Kriszti­na, Huszár Barbara, Szívós László, Bánvölgyi Tamás, Csorba Kata, Tóth Lambert, Savanyú Gergely, Harangi Mária, Romvári Gergő stb. stb. stb.), szülészek, zenészek, énekesek, tán­cosok, tervezők, rendezők sokasága és a meghatározó korosztályos tehetségek: Király Levente, Fekete Gizi, Pásztor Erzsi, Rácz Tibor, Borovics Tamás, Gömöri Krisztián, Márkus Ju­dit, Papp Gabi, Megyeri Zoltán, Jakab Tamás, Melkvi Bea, Borsos Bea, Harsányi Attila, Janik László, Szabó Gabi, Horváth Péter, Bal József, Hargitai Iván, Toronykőy Attila, Varsányi An­na, Molnár Zsuzsa, Kardos Gábor, Molnár László, Gábor Géza, Tóth Judit, Szonda Éva, Vajda Júlia, Altorjay Tamás, Papp János és so­kan-sokan még áldozatos munkával érték el azt mára, hogy a színház multikulturális ago­rája a városnak. Ez alatt az idő alatt tért vissza Gregor Jó­zsef és Kocsis György. Ezalatt érték az együttes tagjait országos elismerések. In­nen került New Yorkba, a Lee Strasberg Ac­tor's Stúdióba a fiatal Boncz Adám, és in­nen repült Sanghajba énekelni Rácz Rita, itt posztgraduál Anger Ferenc Verdivel, Jó­sé Curával és Rálik Szilviával. Itt tombolnak Szilágyi Annamária, Pásztor Erzsi, Járai Máté, Rost Andrea, Borovics Ta­más, Wittinger Gertrúd és a többiek teljesít­ménye nyomán - és jött létre általam kezde­ményezve és menedzselve a „struktúra" és alternatíváinak vállalkozó és kísérletező ked­vű harmóniája. Sikerrel és kasszasikerrel. Ezeket 139-ed magával Koltai Tamás, a min­dentudó ítész nem látta, mert nem ért ránk. Köztartozásunk nincs. Pontosan fizetünk. Szerződést nem szegünk. Nézőinket nem verjük át. Megérjük, mert megkeressük a pénzünket. A mai napig is élvezem az utca, a szegediek bizalmát és megbecsülését. Ja! Botka polgármester úrnak nem kel­lett Pestről súgni öt évvel ezelőtt. Én a megelőző szezonok alapján rendezőként, színészként, színházi mukiként ismert és elismert szakember benyomását keltettem a városban és a társulatban. 2002-ben az ő jelöltjük voltam, és nem az SZDSZ-é, amelynek 1990. december 31-e óta nem va­gyok tagja. Ja, a politika ezt is tudta öt év­vel ezelőtt - minden oldalon. Miképp azt is, hogy szemben sokakkal, én liberális voltam, maradtam és leszek. A korrektséghez hozzátartozik, akkori talmi bírálóim szerint, teljesíthetetlenül so­kat markolt a Made in Szeged szlogenem és az az ígérvény, hogy művész-színházi igényességü népszínházat formálok kb. 100 körüli előadásféleséggel. Operát, táncot, szimfonikus és prózai, gyermek- és réteg-, ifjúsági és operett-, musi­cal- és klasszikus, mai és tegnapi remekmü­vekkel. És nem engedem be a Házakba a ga­gyit és a politikát, a linkséget, az igazságta­lanságot, az igénytelenséget. Viszont igényes teljesítményünkkel kö­zel viszem a városhoz, megrendelőinkhez, a szegediekhez. Az akadémiai értelmiségtől a tápai kom­posig. Professzortól a kisdiákig. Most épp a Háry, az Otelló, a Fekete Pé­ter és a Kisfiú és az oroszlánok készül. A Pillantásra nehéz jegyet kapni, a Beszélő fejeken hússzor mennek tapsra, a Hattyúk tava telt házas siker, ünnepeljük a 20. éves Kortársakat, és előkészítjük a 125. évi ün­nepeinket. Mára jelenthetem, vállalásomat maradéktalanul teljesítettem. Ezen trappolás első felvonásaként új di­rektora is lesz a színháznak, akinek ezúton is kívánok barátsággal sok sikert. Emberpróbáló napokat élünk meg, talán kicsit többet érdemelne Szeged, a kultúra, a színház, a közélet, mint az olyan lenézés­özönt, mint amelyet a pesti határnál görcsöt kapó fővárosi ítész előítéletektől sem visszari­adó, a valósággal köszönőviszonyban sem lé­vő állításokat megengedő firkálmányai meg­eresztenek. A mindent bennfentesként tudó firkász tanácstalan tanácsadóként ott lebzselt az SZDSZ háza táján, mint seggen ülő tolvaj. 89-90-ben még volt annyi karizmám ezen a tájon, hogy elhajttattam a szövetség közelé­ből. K. T. nem ért a színházcsináláshoz. Nem ért a politikához. Nem ért az önkormányzati­sághoz. ö a szarkeverés fűzfapoétája. Vegetá­riánus pecsenyesütő. Persze, mondhatjuk: íz­lések és pofonok ugyebár. Ezt az írást tekintse pofonnak vacak kis ízlésére reflektálandó. Shakespeare óta tudjuk: méltatlanok bántal­mazzák a tűrő érdemet. Koltai Tamás kire­kesztő fröcsögéseit zsigerileg megvetem. Az előítéletektől iszonyodó liberálisként vállalom: kirekesztő vagyok. Én ugyanis kirekesztem a kirekesztőket. És berekesztem a reagálást. Amen. Csupán elvbaráti és humanitárius köte­lességemnek érzem, hogy kijelentsem: nem lehet együgyűnek nézni és nagyképű­en letaknyosozni Pestről Szeged polgármes­terét csak azért, mert legjobb lelkiismerete, személyes meggyőződése szerint önkormá­nyozza nehéz és gyönyörű városát, amely­hez mint a szakmámhoz és a közpénzhez hű vagyok, voltam és maradok. Székhelyi József, főigazgató, Szegedi Nemzeti Színház UTÁNAJÁRTUNK OLVASÓNK PANASZÁNAK Hideg a buszon • Nagy Sándor azt szeretné tudni, hogy a 84-es reggeli bu­szokon miért nincs fűtés? Véle­ménye szerint 8-10 Celsius-fok­ban még el is viselhető, de amikor kemény mínuszok van­nak, akkor még a lélegzetük is látszik a buszon. Teljesen át­fagyva irigykednek a vezetőre. A sofőr egy szál kigombolt ing­ben ül a zárt vezetőfülkében, miközben az utasok még ka­bátban is fagyoskodnak. Olva­sónk kifogásolja, hogy a Vízto­ronytól induló 84A-s vonalon új, fűtött buszok járnak szép ülésekkel. De akik a Media Markttól induló 84-es busszal közlekednek, azoknak csak a régi, ócska, műbőr üléses, fű­tetlen busz jár - ami sokszor még késik is. • Draskóczy Istvántól, a Tisza Vo­lán Zrt. divízióigazgatójától meg­tudtuk, a buszok fűtését központi­lag rendelik el. Akkor kell bekap­csolni, ha a hőmérséklet nulla fok alá csökken. A sofőrök a külön be­épített fűtésen kívül a motor által termelt hőveszteséggel is rá tudnak segíteni a fűtésre. Azonban ugyan­úgy, mint az autóknál, a motor csak bizonyos idő eltelte után me­legszik be. A divízióigazgató azt is elmondta, hogy az önkormányzat és a Tisza Volán Zrt. között működő közszolgálati szerződés előírja: minden vonalon óránként közle­kedtetni kell alacsony padlós jár­műveket. Ennek értelmében a 84-es útvonalán is közlekednek új buszok.

Next

/
Thumbnails
Contents