Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-02 / 28. szám

A magyarok ralija sportteljesítmény es jótékonykodás ÚTTALAN UTAKON „Az adományok, amelyeket kiosztottunk Bamakóban minden mélypontért kár­pótoltak bennünket" - nyilatkozta Szabó Gál András, a Budapest-Bamako-rali főszervezője a verseny végén. A résztvevők a lenyűgöző élmények közül a leg­fontosabbnak az összetartást és az életre szóló barátságok kialakulását említik. A versenyzők sportteljesítményén túl karitatív tevékenységük is jelentős: egész­ségügyi csomagokat, iskolaszereket, élelmiszert, konzerveket, takarókat vittek az afrikai falvak iskoláiba a nélkülöző gyerekeknek. A 3. Budapest-Bamako-rali mérlegéhez az is hozzátartozik, hogy a résztvevők a kidobált cigarettacsikkekkel bozóttüzet okoztak, és sok szemetet hagytak maguk mögött, egy-két kocsi bal­esetet szenvedett. A résztvevők január 12. és 27. között több mint 8760 kilomé­tert tettek meg, és nyolc országon haladtak át. A Magyarország, Ausztria, Olasz­ország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Mali úttalan útjait megjárt Csongrád megyei versenyzőket élményeik összegzésére kértük. Farkasordító hideggel, kosszal és ho­mokviharral is meg kellett küzdeniük a Preventeam csapat tagjainak. Bör­csök Vince szegedi és Sümegi Sándor sándorfalvi orvos a Budapest-Bama­kót nem időre teljesítette. Ök „karita­tív célból" vezették végig a több mint nyolcezer kilométert. Átalakított Toyo­ta kisbuszukon hét mázsa rakomány­nyal indultak, amelyet az afrikai rá­szorulók között osztottak szét. Afrika: hideg és homok - Mindennap, szinte megállás nélkül vezettünk, hogy sötétedésre beér­jünk a katonákkal őrzött táborokba, amelyek közül a legtöbb csak né­hány sátorból állt a puszta közepén. Az európai útvonalon nem volt gond az estékkel, hiszen panzióban alud­tunk, de Afrikában az autó volt a szálláshelyünk. Az első három éj­szakán dupla hálózsákban aludtam, olyan hideg volt - emlékezett vissza a sándorfalvi alpolgármester, Süme­gi Sándor, aki azt is elárulta, olyany­nyira nomád körülmények között él­tek a két hét alatt, hogy akadt olyan időszak, amikor napokig nem volt lehetőségük fürdeni. A csípős időn kívül a homokkal is meg kellett küzdeniük. Az afrikai senyzö ugyanis kecskét gázolt, az ő sebét fertőtlenítették. Asszonyok örömtánca Néhány bamakói kórházban is látoga­tást tettek, ahol gyógyszereket osztottak szét. Az úton pedig a szegény települé­seken ajándékozták el a rakományt: já­tékokat, tanszert, orvosságokat és élel­miszert. Olyan falvakban is megfordul­tak, ahol az asszonyok örömtáncot jár­tak a boldogságtól, ha egy zacskó szá­raztésztát kaptak. - Az afrikai emberek őszintén tudnak örülni. Nagy szegénységben élnek, még­is jó a hangulatuk. Láttunk sárkunyhó­kat és kutakat, amelyekből szamárral húzzák fel a vizet - mondta Sándor, aki hobbifotósként több száz képet készített a kalandos útról, melynek minden nap­ját útinaplóban is dokumentálták, Sán­dorfalva-Bamako címmel. Az egykori junior Európa- és világ­bajnok vízilabdázó, Mód Péteris tagja volt annak a négyfős szegedi társaság­nak, amelyik egy hatszemélyes mini­busszal, egy Subaru Liberóval vágott neki a fekete kontinenst is átszelő ka­landnak. A fiatal gyógyszerész férfi mellett a neurobiológus Tamás Gábor és a neje, a belgyógyász Csajbók Éva, valamint egy jogász, Lázár Jenő alkot­ta a kis csapatot. • Mód Péter és csapata taktikai megbeszélést tart tengerparti részen ugyanis két napon keresztül szélvihar tombolt. - Ha ki­szálltunk az autóból, be kellett bu­gyolálni az arcunkat, mert a homok szabályosan karcolt, ahogy a bőrünk­höz ért. A szél szinte vízszintesen fúj­ta a szemcséket, ha megálltunk az autóval, néhány perc után a homok beterítette az oldalát - magyarázta Vince. Akadt is szép számmal olyan jár­mű, amely nem bírta a gyűrődést, Vince és Sándor kisbusza szerencsére nem tartozott ezek közé. Műszaki hiba nélkül járták meg a hosszú utat. Több kilométeren át vontattak azonban egy lerobbant Opelt, és orvosi tapasztala­tukra is szükség volt: egy motoros ver­- Komoly dilemmát okozott, hogy va­jon milyen autóval vághatunk át a siva­tagon. Végül egy 14 éves, négyke­rék-meghajtású járgány mellett döntöt­tünk, amiért 300 ezer forintot fizettünk. Komolyabb átalakítást nem is végez­tünk rajta, de azért a meghibásodásra hajlamos alkatrészeket óvatosságból ki­cseréltettük, valamint szerelöszettet és benzint is pakoltunk. Egy garnitúra pót­kereket gumiztunk a csomagtetőre, de nem volt rájuk szükség - beszélt az elő­készületekről a gyógyszerész férfi. Négyen a rajt előtt A négyes már egy nappal a hivatalos rajt előtt, január 11-én elindult. Mona­cót és Granadát érintve - az eredeti út-Az afrikai gyerekek örültek a magyarországi ajándékoknak v FOTÓK: DM/DV A VERSENY TÖRTÉNETE. Az első Bu­dapest-Bamako-rali 2005 karácso­nyának második napján startolt a Hősök teréjől. A verseny az Ágyúgo­lyó-futam című film és a Pá­rizs-Dakar keresztezésével jött lét­re, megálmodója Szabó Gál András rádiós műsorvezető. A Dakarral el­lentétben azonban szerény költ­ségvetéssel is finanszírozható: amatőr versenyzők és kalandorok, bármilyen járművel nekivághatnak a magyar-afrikai útvonalnak, amely idén 8760 kilométer volt: Budapestről rajtolt, a versenyzők Velencében töltötték az első éjsza­kát, majd a Francia Riviérán keresz­tül Dél-Spanyolországba dübörög­tek. Az afrikai útszakaszon Marok­kótól Mauritánián át, a kősivatagos szaharai részek után az oázisok vi­lágán keresztül érték el Malit, ahol bozótos szavannákat maguk mö­gött hagyva érkeztek a fővárosba, Bamakóba. Afrika térképe fölött idézik emlékeiket a Csongrád megyei Bamako-ralisok: Mód Péter (balról), valamint Börcsök Vince és Sümegi Sándor FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA leírással ellentétben - Gibraltárnál kel­tek át Afrikába. - A túra kategóriának meg volt az az előnye, hogy nem kel­lett követnünk az előírt szakaszokat, így szabadon kalandozhattunk, csu­pán az volt a lényeg, hogy végül Ba­makóban kössünk ki - mesélte a férfi. Marokkó annak ellenére lenyűgözte a vándorokat, hogy a határon csak úgy hemzsegtek a csempészek és a rossz ar­cú alakok. Feltöltötték a készleteiket, a benzin literjét átszámítva 200 forintnál is kevesebbért vették meg. Az At­lasz-hegységen kisebb hágókon és fenn­síkokon keltek át, néhol havat is láttak. ­Zagora felé haladva a köves, sziklás vi­déken már csak a versenyző kategóriá­ban nevezett gépkocsik suhantak el mellettünk. Sokan megdöbbentek a fur­gonunk láttán, de végül is elértük a cél­állomást - emlékezett vissza az egyik legrázósabb etapra Mód Péter. Kitérő szamárháton Zagorából - innen indulnak Timbuk­tuba az 54 napig menetelő legna­gyobb tevekaravánok - a Nyugat-Sza­hara felé vették az irányt. Kitérőként szamárháton eljutottak egy sárból, szalmából és kövekből épült kasbah­hoz, majd egy teljes napon át hajtot­tak a sivatagban. - Ekkor már az el­li Marokkó vad vidékeit is meghódította a Preventeam lenőrzőpontok is sűrűsödtek, így egy­re több cigarettát és baseballsapkát kellett előkapnunk, hogy a kisebb ajándékokkal meggyorsítsuk a to­vábbhaladásunkat. A Mauritániába való határátlépéskor veszítettük el először a biztonságérzetünket: egy 3,5 kilométeres szakaszon, amolyan sen­ki földjén mindenhol kiégett, felrob­bant autók jelezték, hogy teljesen el­aknásították a környéket. Fogadnunk kellett egy nem éppen bizalomger­jesztő helybelit, aki átvezetett ben­nünket a határon - elevenítette fel a legélesebb helyzetet a férfi. Óceán és sivatag randevúja Egy éjszakát az óceán és a sivatag találkozásánál meghúzódó kis halász­faluban töltöttek. Itt látták a legna­gyobb hasznát annak, hogy orvos is volt közöttük: elláttak egy tüdőgyulla­dással bajlódó férfit, valamint egy szétroncsolt ujjú halásznak fertőtlení­tették a sebét, hogy aztán steril kötést kapjon a kezére. - Nagyon hálásnak bizonyultak, gézt talán még soha nem is láttak. Meghívtak bennünket egy ri­tuális teázásra, ahol a halottakra, az életre és az érzelmekre kortyoltunk, majd búcsúzóul szárított halport aján­dékoztak nekünk - mondta el Mód Pé­ter. Majd háromhetes kalandjuk Maliban ért véget, január 23-án már Bamakóban hajtották álomra a fejüket. Innen még elkocsikáztak a mali őslakosok, a dogo nok földjére, ahol a helyi kórháznak gyógyszereket, fecskendőket és kötsze­reket adományoztak, illetve az iskolába játékokat és írószereket vittek. Amikor visszatértek Bamakóba, ép­pen a célnál „füstölt el" a kuplungjuk - akkor már 9950 kilométert hasítot­tak a minibusszal -, amit így kénytele­nek voltak üzemképtelen állapotban eladni, hogy aztán 29-én hajnalban hazainduljanak. Egy autóval szegé­nyebben, de feledhetetlen élmények­kel gazdagabban értek vissza. További fotók a témáról az interneten: delmagyar

Next

/
Thumbnails
Contents