Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-16 / 40. szám
I Szombat, 2008. február 16. Hirdetés 119 Gyászközlemények KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS SZEGED GYÁSZHÍR „Dörgött az ég, ömlött az eső, nem szólt, csak egy madár, ö tudta, úgy is lett - kitisztul most már a láthatár." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ZSIVOLA JÓZSEFNÉ HOFFER ETELKA életének 84. évében csendesen megtért övéihez. Az Alsóvárosi temetőben február 22én, 11 órakor veszünk búcsút Tőle. 72075613 Gyászoló szerettei „Az Ő szíve megpihent, a mienk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik." (Árész) Fájdalommal tudatjuk, hogy HEGEDŰS JÓZSEF (NYURGA), szegedi és volt mórahalmi lakos életének 90. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2008. február 19-én (kedden), 12.00 órakor Szegeden, a Belvárosi temető középső ravatalozójánál lesz. Gyászoló családja Messze mentem, nagyon messze, ahonnan már visszaút nincsen. Beteg voltam, de nem búcsúztam, elmentem. Azt gondoltam, meggyógyulok, de a halál könyörtelen volt, ezért el kellett indulnom. Búcsúzom így mindenkitől, akit ismertem és szerettem: isten veletek! Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, IFJ. BODOR JÁNOSNÉ BITE MARIA életének 55. évében elhunyt. Temetése február 19-én, 11 órakor lesz a Mórahalmi temetőben. Előtte gyászmise 10 órakor. 72075626 Gyászoló család Tiéd a csend, a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és dédink, TÓTH PÁLNÉ (TÓTH ANNA) 85 éves korában elhunyt. Temetése 2008. február 20-án, du. 14 órakor a Tápéi temetőben. 72075,76 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, NAGYGYÖRGY GÁBOR (volt mprahalmi lakos) 63 éves korában elhunyt. Temetése február 20-án, 15 órakor lesz az Alsóvárosi temetőben. 72075612 Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy GALÁNTAI FERENC mérnök főtanácsos, a MAV volt dolgozója 66 éves korában elhunyt. Halottunktól február 18-án, 14 órakor a Bácsalmási római katolikus temetőben veszünk búcsút. 720755+4 Gyászoló család Szomorú szívvel, megrendülten tudatjuk, hogy testvérünk, HEINTZ TERÉZ KRISZTINA 2008. február l-jén, 65 éves korában, Szentségekkel megerősítve elhunyt. Végakarata szerint szúk családi körben helyeztük örök nyugalomra. ,,„75474 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, APRÓ MÁTYÁSNÉ KORMÁNYOS MÁRIA (volt Róna utcai lakos) életének 81. évében elhunyt. Temetése február 19-én, 13 órakor lesz a Dugonics temetőben. n7,/,766i i Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal; akik ismerték és szerették, hogy ÖZV PETROVICS LÁSZLÓNÉ MARGITKA életének 78. évében elhunyt. Temetése 2008. február 20-án, szerdán, 11 órakor lesz a szegedi Belvárosi temetőben. Gyászoló család Kérjük a részvétnyilvánítás 7io74a,r mellőzését Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZALAI LÁSZLÓNÉ ERDEI KLÁRA életének 71. évében elhunyt. Búcsúztatása az Alsóvárosi temető kápolnájában 2008. február 19én, 13 órakor lesz. Szerettünk lelki üdvéért szentmisét tartunk a szegedi felsővárosi templomban a temetés napján, délelőtt 10 órakor. 72075671 Gyászoló család GYASZKOZLEMENYEK FELVETELE: Ambrus József, 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 24. Tel.: 62/252515 Berg Henrikné, 6754 Újszentiván, Május 1. u. 31. Tel.: 62/277382 Cs. M.-i Kegyeleti Kft., 6791 Szeged, Széksósi út 6. Tel.: 62/461039 6786 Rúzsa, Határőr u. 2. Tel.: 62/285-197. 6800 Hódmezővásárhely, Dr Imre József u. 1. Tel./fax: 62/534-985, 62/534-986 Márvány Kft. 6760 Kistelek, Temető sor 1. Tel.: 62/597-360 Flóra Center Kft., 6722 Szeged, Tisza L. krt. 55. Tel.: 62/423-869 Pietas Temetkezési Vállalkozás, 6722 Szeged, Bartók tér 10. 62/424-992 Rekviem Temetkezési Vállalkozás, 6724 Szeged, Pulz u. 2/A. Tel.: 62/425-864 6722 Szeged, Török u. 9/B. Tel.: 62/420-414 Szegedi Temetkezési Kft., 6722 Szeged, Attila u. Tel.: 62/543-747 Szögi és Társa Temetkezési Iroda Szeged, Török u. 11/B Tel.: 62/425-847 Gyeviép Kht. Algyő, Kastélykert u. 16. Tel.: 267-567 Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket, HORVÁTH MÁTYÁSNÉT utolsó útjára elkísérték. 72075098 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, MARÓTI MIHÁLY temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal gyászunkban osztoztak. 72075629 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, MARÓTI ISTVÁN ELEK temetésén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 72075447 Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, CZIROK MIHÁLYNÉ (Rozika fodrász) temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 719747H Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik szeretett halottunk, BONDOR ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, 72075134Sándorfalva, Szeged, Ócsa Köszönetet mondunk mindenkinek, akik JANKÓ LÁSZLÓ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 72075105 Gyászoló család MEGEMLEKEZES Olyan szomorú nélküled lenni, , Téged mindenütt hiába keresni, Téged várni, ki nem jössz többé, Szeretni fogunk mindörökké. SZÉLPÁL MIHÁLY halálának 1. évfordulójára: szerető felesége és családja Emlékét örökké megőrizzük 72075493 „A múltba visszanézve valami fáj, valakit 1 keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisz-l szük el, hogy hiába várunk. Éltél, ahogy kellett - vagy ahogy lehetett -, most az örök béke ölel át és a végtelen szeretet." SZŰCS ISTVÁNNÉ FERKOV IBOLYA elmenetelének 1. éves évfordulójára fájó szívvel és könnyes szemekkel emlékezünk: (i férje, fia, édesanyja, testvérei* és azok gyermekei. „Amióta nem vagy velem, egy csillaggal több ragyog az égen." Megemlékezésül egyetlen fiam, TÓTH GYÖRGY, volt újszegedi lakos halálának 1. évfprdulójára. Édesanyád MATUZ LAJOS 1925-1998 DRÁGA TATUKA! Reméljük, hogy fentről figyelsz és vigyázol ránk! Nekünk 10 éve nagyon hiányzol! Családod Bár véget ér a földi lét, kit szeretünk, az mindig él! Fájó szívvel emlékezek KASSAI ISTVÁN halálának 10. évfordulójára. Felesége 72075088 Fájó szívvel emlékezünk a szeretett Férj, Édesapa, Nagyapa, FILÓ KÁLMÁN ny. r. százados halálának 1. évfordulóján. 720754«i Gyászoló családja Fájó szívvel emlékezünk MEZEY KÁROLY színművészre halálának 1. évfordulóján. 71 „T, Hm Szerettei „Múltba visszanézve valami fáj, valakiket keresünk, akik nincsenek már." Fájó szívvel emlékezünk drága szeretteinkre, ZÁDORI JÓZSEFRE és IFJ. ZÁDORI JÓZSEFRE haláluk 1. évfordulóján. Gyászoló család GYASZKÚZLEMENYEK FELVETELE: Cs. M.-i Kegyeleti Kft., 6800 Hódmezővásárhely, Dr Imre József u. 1. Tel./fax: 62/534-985,62/534-986 Borostyán Temetkezési Szolgálat 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 11. Tel.: 62/238-866 GYASZKOZLEMENYEK FELVÉTELE: Rekvium Temetkezés lerakata Bíró Rita Apátfalva, Aradi u. 16/A Tel.: 62/260-210 Folyamatos ügyelet! Tiniéit Hirdetőink! Gyászköxleményeket a megjelenés előtti munkanapén 9 óráig tudunk elfogadni. Gyánkőzlemény megrendelésekar kérjék a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÁSZHÍR MEGEMLEKEZES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, BAKOS JÁNOS, Hmv.-hely, Kölcsey utca 46. szám alatti lakos 71 éves korában elhunyt. Szük családi körben búcsúztunk Tőle. Gyászoló felesége, fiai, menyei, unokái, 72074946 dédunokája KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, KATONA GYULÁNÉ NÉMETH ILONA búcsúztatásán megjelentek, gyászunkban osztoztak. 071973776 Gyászoló család Rövidke életedben fáklyaként világítottad, melengetted, vezetted oly gyorsan múló éveinket. Ma nincs már, ki megfogná kezünk, nincs kit átölelhetünk... „A csend ölel át s a végtelen szeretet." Fájó szívvel emlékezünk DR. KULIK JENŐNÉ HEGEDŰS MÁRIA halálának 1. évfordulójára. Csak a test megy el, áldott lelked velünk marad, hogy féltön őrizhesse gyászoló II 72075552 féríed és fiad kl-1-l-l-l-IH-iM-l-l-iH-iM-l-l-IH-l-l-l-l-l-IH-l SZENTES GYÁSZHÍR KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy KÁTAI JÓZSEF, a gimnázium nyugalmazott pedagógusa, Szentes, Kisér u. 12. szám alatti lakos hosszú betegség után, életének 70. évében elhunyt. Drága halottunktól 2008. február 20-án, 14 órakor a Bánomháti temetőben veszünk végső búcsút. 72075614 Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, ÖZV GÁSPÁR LAJOSNÉ TARNÓCZI ESZTER temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkon enyhíteni igyekeztek. 72075616 Gyászoló családja Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy KÁTAI JÓZSEF, a gimnázium nyugalmazott pedagógusa, Szentes, Kisér u. 12. szám alatti lakos hosszú betegség után, életének 70. évében elhunyt. Drága halottunktól 2008. február 20-án, 14 órakor a Bánomháti temetőben veszünk végső búcsút. 72075614 Gyászoló család Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy KÁTAI JÓZSEF, a gimnázium nyugalmazott pedagógusa, Szentes, Kisér u. 12. szám alatti lakos hosszú betegség után, életének 70. évében elhunyt. Drága halottunktól 2008. február 20-án, 14 órakor a Bánomháti temetőben veszünk végső búcsút. 72075614 Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy KÁTAI JÓZSEF, a gimnázium nyugalmazott pedagógusa, Szentes, Kisér u. 12. szám alatti lakos hosszú betegség után, életének 70. évében elhunyt. Drága halottunktól 2008. február 20-án, 14 órakor a Bánomháti temetőben veszünk végső búcsút. 72075614 Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy BEREZVAI ISTVÁN, Szentes, Huszár u. 9. szám alatti lakos 65 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Végakarata szerint csendben végső búcsút vettünk tőle. 72075615 Gyászoló családja Már négy éve, hogy nem mondhatjuk Neked, Apu, Nagyapa, Tata, Dédi, Sógor és Kormos kám. Emlékezünk ID. DUNÁS VARGA JÁNOSRA Örökké szeretünk és nem feledünk Téged 72075550 AKÖ GYÁSZHÍR „Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édes-1 anya, anyós, mama, dédi, testvér és rokon, ÖZV HORVÁTH ANTALNÉ PONGRÁCZ MÁRIA, Óföldeák, Návay L. u. 2. (volt Földeák, Táncsics M. u. 34.) sz. alatti lakos életének 80. évében váratlanul csendesen elhunyt. Temetése február 19-én, 13 órakor lesz a Földeáki római katolikus temetőben. Gyászoló családja Földeák •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••de ••••••••••••• KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek, szüleink és magunk baráti körének, akik édesanyánk, B. SZŰCS ANTALNÉ temetésén megjelentek, virágaikkal, szóban és írásban kifejezett részvétükkel, gyászunkban velünk együtt éreztek. A B. Szűcs 72075527 és Lengyel család i.i. 1.1.1. i.i.ii bánt már fájdalom, Megúszom csendesen, Földi vétkemet bocsásd meg, | Istenem." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ZSILÁK PÁLNÉ KASZA ETELKA (SZÖSZI), makói lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése február 19én, 10 órakor lesz a római katolikus temetőben. 72075650 Gyászoló családja I GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: Anikó Virágüzlet (Rekviem Temetkezés) 6900 Makó, Czuczor u. 23. Tel.: 62/637-247 Berg Henrikné, 6754 Újszentiván, Május 1. u. 31. Tel.: 62/277-382 Cs. M. Kegyeleti Kft. 6900 Makó. Verebes u. 2. Tel.: 62/212-840 Pálma Virágüzlet, 6900 Makó, Megyeház u. 1. Tel.: 211-347 Rekvium Temetkezés, 6900 Makó. Kórház u. 13. Tel.: 62/213-514 CSONGRÁD GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy SINKÓ ISTVÁNNÉ FÁI JULIANNA, Csongrád, Tanya 687. sz. alatti lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése február 18-án, hétfőn, 9 órakor lesz a Csongrádi temetőben. Gyászoló családja 711174404 ' ' GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: _ Mécses 2001 Bt. - (Temetkezési Szolgáltató Bt.) Szentes, Sima Ferenc utca 31. 63/400-889 Égisz '90 Temetkezési Kft., 6600 Szentes, Sima F. u. 45. Tel.: 63/400-162 6640 Csongrád, Fő u. 17-19. Tel.: 63/483-975 TOURINFORM CSONGRÁD Csongrád, Szentháromság tér 8. Tel: 63/570-325