Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-02 / 28. szám
Szombat, 2008. február 2. Megyei tükör 17 Ügynökmúlttal vádolnak egy teológust Benyik György, a Szegedi Hittudományi Főiskola professzorának egykori ügynöki tevékenységéről a Beszélő című folyóirat egy hosszú tanulmányt közölt. Erről Kiss-Rigó László megyés püspök azt mondta: az ügynökkérdést ma sem késő rendezni. Szerinte a szivárogtatások azoknak az érdekeit szolgálja, akik egykor működtették ezt a rendszert. KUHSTÁR CSABA Lavinát indított el Ungváry Krisztián, amikor 2006-ban megnevezett egyházi személyeket, akik a Kádár-korszakban állítólag - együttműködtek a titkosszolgálatokkal. A történész Paskai László bíborost és Kiss-Rigó László jelenlegi szeged-csanádi megyés püspököt is megemh'tette. Nemrég a Beszélő című folyóiratban Benyik György, a Szegedi Hittudományi Főiskola professzorának ügynökmúltjáról írt Majsai Tamás teológus. Karrierizmus és hiúság Majsai szerint a titkosszolgálat 1978-ban szervezte be Benyiket, aki „Rákoshegyi" néven jelentett. „Magatartásának jellemző vonásai közé tartozik az anyagiasság, a karrierizmus és a hiúság" - jellemezték az állambiztonságiak az akkor fiatal papot. Majsai írása szerint „Rákoshegyi" 1978. szeptember 20-án Szegeden bonyolította le első „ügynök randevúját" egy Kiss László nevű őrnaggyal - állítja a Beszélő cikke. Az ifjú pap precízen szállította a híreket a környezetében elérhető paptestvéreiröl, a tőlük felcsipegetett információkról, eseményekről, az egyházmegyei kormányzás belső helyzetéről és leginkább szolgálati helye, a papnevelő intézet belső eseményeiről. Majsai tanulmánya szerint Benyik jelentett a Szegedi Hidományegyetem Vallástudományi tanszékének jelenlegi vezetőjéről, Máté-Tóth Andrásról is, aki CSOPORTKÉP A SZEGEDEN MEGTARTOTT VALLÁSI VEZETŐK KONFERENCIÁJÁRÓL. BENYIK GYÖRGY (BALRÓL) MARK0VICS ZSOLT SZEGEDI FŐRABBIVAL, JAKUBINY1 GYÖRGY GYULAFEHÉRVÁRI ÉRSEKKEL ÉS EL-DIN EF. BASKERIC BELGRÁDI IMÁMMAL MOSOLYGOTT, ÉS ÁLMÁBAN SEM GONDOLTA, HOGY MAJSAI TAMÁS ÜGYNÖKMÚLTTAL VÁDOLJA MEG Fotó: Frank Yvette akkoriban elsőéves teológushallgató volt. Máté-Tóth „bulányista" gyanúba keveredett. A közösség tagjai például megtagadták a sorkatonai szolgálatot, amiért többen börtönbüntetést is kaptak. „Helyesnek ítélem a továbbiakban is odafigyelni rá, de nem előítélettel, csak óvatosságból" - írta Máté-Tóthról egyik jelentésében „Rákoshegyi". Lecsapta a telefont A fiatal, ambiciózus Benyik 1979-ben kijutott Rómába, a Pápai Magyar Intézetbe, ahonnét a Vatikán politikájával kapcsolatosan szintén jelentéseket adott a magyar titkosszolgálatoknak - olvasható a tanulmányban. Szerettük volna megkérdezni a professzort is, aki harmadik mondatunk hallatán lecsapta a telefont. Szerkesztőségünk elektronikus levélben is felajánlotta neki a megszólalás lehetőségét, ő BS Benyik György Katolikus pap, teológus. Soltvadkerten született 1952. június 5-én. Középiskoláit Kiskunhalason a Szilárdy Áron Gimnáziumban és a kecskeméti Piarista Gimnáziumban végezte el. Teológiai tanulmányait 1970-1971-ben a Szegedi Hittudományi Főiskolán, 1972 és 1975 között Budapesten a Hittudományi Akadémián, majd 1978 és 1980 között Rómában, a Gergely Egyetemen (Gregoriana) folytatta. 1975-ben Soltvadkerten szentelték pappá. Ezután 1975 és 1978 között a kalocsai Szent Imre-plébánia káplánja volt. 1978-tól a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanít. 1980 óta a Biblikus Tanszék vezetője. A Szegedi Biblikus Konferencia szervezője és köteteinek szerkesztője. Universitas és Egyházi főtanácsadó Szeged város önkormányzatában (1999), 2005-től (első magyar katolikusként) Studiorum Novi Testamenti Societas tag. Kitüntetései: Pápai káplán (Monsignore): 1994. szeptember 19. (pápai kitüntetés), Szeged város kitüntetése: Szegedért Emlékérem (1996), Scheiber Sándor-díj (2001). azonban nem méltatott válaszra bennünket. - A cikk megjelenésekor Benyik Györggyel megbeszéltük ezt az ügyet. A professzor elmondta a véleményét, én pedig meghallgattam - nyilatkozta Kiss-Rigó László. A megyés püspök szerint a teológiai professzor nem cáfolta érintettségét, azonban egészen más színben tüntette fel a dolgokat. Hullámok az egyházban - Ez az egész ügy egy tragikus kórképet nyújt a magyar társadalomról mondta el a püspök, aki szerint ennek a „keverése" azoknak az érdekeit szolgálja, akik egykor ezt a rendszert működtették. Szerinte már a rendszerváltáskor nyilvánossá kellett volna tenni az iratokat, ezzel tisztázni lehetett volna mindent. Úgy véli: még most is lehetne becsületesen rendezni a kérdést - persze kellő jó szándékkal. Egyébként Kiss Rigó pert indított Ungváry Krisztián ellen, amiért ügynökmúlttal vádolta meg öt. - A per folyamatban van, de még első fokú ítélet sem született - mondta. Arra a kérdésre, hogy az egyház megbocsátott-e az egykori besúgóknak, a püspök határozottan kijelentette: Horn Gyulának kellett megbocsátani, de Paskai bíborosnak nem, mert nem volt miért. Ahogy Benyiknek sem, aki sem polgári, sem egyházi törvényt nem sértett meg - jelentette ki. - Egy harmincéves jó ismeretségi viszonyt megszínez egy ilyen eset, de a kapcsolatot nem teheti tönkre - mondta Máté-Tóth András, aki kérdésünkre közölte: nem tartozik a nyilvánosságra, hogy bocsánatot kért-e tőle a professzor. - Akkoriban mind egy csónakban eveztünk és a hullámokat nem mi korbácsoltuk - tette hozzá kesernyés humorra Máté-Tóth, aki szerint itt nemcsak Benyik személyéről van szó, hanem a teológiai intézmény hiteléről is. A Pearxon Longmun Kiadó s/erctettel vár minden általános ijfiiirrtia és kó/épiskoláhun tanító ungoltunár kollégát ÍJ 2008. február 7-én (csütörtök), délután • a szegedi Madách Imre Általános Iskolában (6721 Szeued, Madách u. 20.) | TANKÖNYVVÁSÁRRA ÉS TANKÖNYVISMKRTKTŐRE, s uvugy MINDEN, AMIT TUDNI SZERETNE A KOMPF.TF.NCTAALAPÚ OKTATÁSRÓI.. DE EDDIG NEM MERTE MEGKÉRDEZNI... Jelentkezés: az h\fo<& longman.hu e-mail c ímen vagy az I/2JÍ-02R2 faxszámon, A részvétel Ingyenes. (DigMStúáó Exkluzív esküvői VIDEÓ FELVÉTEL ÉS FOTÓK KÉSZÍTÉSI! | MOVT 10% KEDVEZMÉNY! TEKINTSE MEG GALÉRIÁNKAT! TEL 70/553-1656 WWW, DIGITAL-STUD JO. H U AUTOFRANCE KFT. AUTÓBONTÓ Gépjárművek forgalomból történő végleges kivonása térítésmentesen. Teljes körű, okmányirodai ügyintézéssel, szállítással. Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u. 3. Telefon: 62/488-446 30/9435-745-30/9984-308 www.autofrancekft.hu Magas kamat a betéti részre, egy befektetés társaságában. Magas kamat a teljes összegre, már 500 OOO forinttól. Citibank 2 hónapos futamidejű lekötött betét 10,00% éves betéti kamat és EBKM' Citibank Szegedi Fiók Nagy Jenő u. 1. (a N. J. és a Feketesas u. találkozásánál) Tel.: (62) 554-770 H,Sz 8-1730; K,Cs,P 8-16 cííibank váltsuk valóral •Az éves betéti kamat és az EBKM megegyezik. A kamat kizárólag bankon kívüli forrásból származó friss összegre vonatkozik, az automatikusan megújuló betétlekötés első két hónapos kamatperiódusára, ha az általános betétlekótési feltételek teljesülnek. A részletes feltételeket a hatályos Lakossági Kamat- és Díjfeltételek és a vonatkozó általános szerződési feltételek tartalmazzák. A 2008. január 21-én hatályos Kamat- és Díjfeltételek alapján a 2 hónapos futamidejű forintlekötés kamata 750 000 - 1 499 999 Ft között 5,3% (EBKM: 5,30%). A Citibank Zrt. a feltételek egyoldalú módosításénak jogát fenntartja. BESZELŐ EJ EK ITPA: ALAM BEMEIT FORDÍTOTTA: VAJDA MIKLÓS REMDEZTE: SZÉKHELYI JÓZSEF SZEREPLŐK: PÁSZTOR ERZSI BOROVICS TAMÁS, SZILÁGYI AMMAMÁRIÁ ELŐADÁSOK FEBRUÁR 2-ÁN ÉS 3-ÁN 19 ÓRAKOR .FM9S4 Rádió Szteto l/íwosj SKUT/GÁZGATÓSÁG 5 Tisztelt Betegeink! Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ integrációs folyamatának részeként 2008. február 1-jétől új betegfelvételi rendszer indul az egységes betegdokumentációs rendszer kialakítása érdekében a rendelőintézeti egységekben. A rendszer indulásával kapcsolatosan a korábban tapasztalható eljárási rend megváltozásával és a várakozási idő esetleges meghosszabbodásával kell a bevezetés időszakában számolni. Kérjük megértő közreműködésüket, és türelmüket. Prof. dr. Pál Attila, a klinikai központ elnöke