Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-02 / 28. szám
Szombat, 2008. február 2. Huszonnégy percnyi halálfélelem - a péntek reggeli csúcsforgalomban felőrlődnek az idegek a 93-as főúton Szeged és Makó között. A kátyús főúton egymást érik a kamionkonvojok, hatvannál többel nem lehet haladni. ILLYÉS SZABOLCS Tegnap a reggeli csúcsban, fél 8-kor indultunk útnak autóval Szegedről Makóra. A távolság várostáblák között a műhold-koordináták adatai szerint 22 kilométer. Kalkulációink szerint az út megtételéhez szükséges idő szabályosan haladva 19 perc 46 másodperc. Jelzem: utam során - a forgalommal együtt haladva - tizenöt másodpercre léptem át a KRESZ-ben rögzített sebességhatárt. Gázadás, fékezés Szőregnél meglepően tiszta a forgalmi helyzet. A közigazgatási határ végét jelző tábla után sehol egy autó - csak ködr a látótávolság mintegy húsz méter. A magányos autózás nem tart sokáig, két percen belül, még Deszk határában beérem az első, araszoló kocsisort. A falu előtt is ötvennel haladnak, előzni próbálok. Hátulról a harmadik hely az enyém, itt már szembe jön az első kamionkonvoj, előttem pedig egy autószállító szerelvény. A tréler emeletén túlnyúlva, a szélvédőmtől alig pár méterre kéttonnás hobbiterepjáró bólogat fenyegetően minden fékezésre, kereke a rámpa szélén, pányvák fogják - és remélem, az üzemi fék. Az út nyomasztóvá válik, innen Kiszomborig esélyem sincs előzni, lassú gázadások és ideges fékezések ideje jön. Négy perccel később kihajtunk Deszkről, de a forgalom mit sem gyorÖn szerint elkészül-e 2010-ig a Szegedet Makóval összekötő autósztráda? Természetesen, hiszen megígérték (34 válasz) Lehet, hogy csúszik, de nem sokat (99) Teljesen mindegy (12) Biztos, hogy nem készül el időben (99) Nagy lesz a csúszás, ha egyáltalán elkészül (56) Összesen (200): 100% ihyio Látható, hogy a válaszadók több mint negyede (28%) szkeptikus abban is, hogy elkészül-e a beruházás! Ráadásul azok aránya is magas (29,5%), akik pesszimisták a megígért határidő betartásával kapcsolatban, így a kételkedők aránya összesen 52,5%. A tartózkodók aránya alacsony (6%). A megkérdezettek 24,5%-a csak a beruházás csúszásával számol és a válaszadóknak mindössze 17%-a számít kifejezettek optimistának, ők azok akik bíznak a beruházás pontos megvalósításában. Az inkább optimisták aránya összesen 41,5%. Kérdésünkkel kapcsolatban 11%-kal több a kételkedő, mint a bizakodó. Kutatási metódus: kérdezés fajtája telefonos kutatás, megkérdezettek száma 200 fő, kérdezés ideje Z008. január 29-li-éig, kérdezés helye Szeged. FORRÁS: INFORMÉDIA MARKETING TANÁCSADÓ KFT. - WWW.INAMEDIA.HIJ hogy maradjon 6-8 méterem elkapni a kormányt, de ez szinte semmit sem ér. Megérkezik az első sietős autós Szőregtöl számítva tíz perccel később Klárafalvára érünk, az út idáig minősítHátfó'n mondják meg a pontos időpontot Az M43-as autópálya építése és átadása kapcsán már több időpont is felvetődött. Tavaly év végén Búzás Péter makói polgármester a város képviselő-testülete előtt hangot adott vágyának: ideális lenne, ha az autópályát még 2009 decemberében átadnák. Felsman Balázs, a közlekedési tárca államtitkára már a 2010-es évet említette, ám azt nem részletezte, hogy az esztendő elején, közepén vagy a második felében készülne el a legsürgetőbb, Szegedet Makóval összekötő szakasz. Január 15-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakemberei állították: elméleti esélye van annak, hogy 2010 második felében a beruházás befejeződjék. Botka László szegedi polgármester makói kollégájával együtt, január 23-án bejelentette: a munkálatok még a brüsszeli döntés előtt, idén nyáron megkezdődhetnek - így 2010 első fele tartható határidő lehet. Kérdésünkre, mikor adják át az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszát, a szakminisztériumban azt felelték: erre csak hétfőn tudnak válaszolni. sul, ötvennel araszolunk, közben szemből egymást érik a kocsisorok. Kiderül a lassúság oka: rázkódik a kocsiszekrény, szétmállott a felfagyott út, néhány centiméter mély kátyúk sora bukkan fel előttem. Felkészülni, elkerülni nem lehet a kátyúkat, lassítok, hetetlen volt, most némileg javul. Mégis lassítani kell: 45-tel megyünk a falu végéig. Innen Ferencszállásig felüdülést jelent a kátyúktól mentes szakasz, az átlagsebességünk itt hatvan. Ez tovább lassul Ferencszálláson, a kezdőponttól számított 14 percen belül kiérünk a faluból - az útmállás visszatér. A román kamion sofőrje bekapcsolva felejtette a ködféklámpát, az irritáló, erős vörös fény fájdalmasan égeti a retinát - balkáni módi, tőlünk nyugatabbra ilyet csak a ködben haladó oszlop sereghajtója kapcsol. Dudálni, villantani semmi értelme, előzni meg amúgy sem lehet. A tükörből látom: megérkezik az első sietős, egy ködlámpákkal, xenonnal világító Volvo vágódik be mögém, majd a felezőt átlépve lesi az előzési alkalmat közben fénytámadás ér a tükrökből is. Belarus traktor cammog Kiszombor körforgalmát húsz perc alatt érjük el, az utat és a padkát széttaposták a jármüvek. A nyomvályúkból kihuppanva előzésre nyílik alkalom. Az öröm a Maros-hídig tart, itt egy Belarus traktor cammog,'újra kocsisor. Ideges előzés: 24 percnyi utazást követően, a folyamatos koncentrációtól alaposan kimerülve elérjük a Makó táblát. Itt már csak a magyar, tizenötmilliós BMW-t vezető női sofőr bosszant, aki nem képes elolvasni a kiegészítő táblát - amin az áll, hogy este tíztől reggel hatig csak negyven kilométeres sebességgel lehet menni -, és reggel 8-kor is negyvennel közlekedik. Q A lakóházak Közös költségéi 2007-ben forintban Körülbelül 50m'-es lakások esetében s.'UUtAHAIASOK BELVÁROSI ÖNKORMÁNYZATI LAKÁS HARMINC LAKÁSOS PANELHÁZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ TÁRSASHÁZ SZEMÉTSZÁLLÍTÁS 900-2300 897-2228 879-2300 TAKARÍTÁS 1500 0-800 800 VILLANY 80-1200 100 160 LIFT 2000 ÍV-RÁDIÓ ANTENNA 220 KÖZÖS FELÚJÍTÁSI ALAP 21+0-810 85-970 .1 KARBANTARTÁS -500 800 FORRÁS: DM-GYŰJTÉS DM-GRAFIKA BOMBARIADÓ A VEDRESBEN * Tegnap délután öt óra körül egy ismeretlen betelefonált a Vedres István szakközépiskolába, hogy bombát helyezett el az épületben. Úgy tudjuk, éppen szülői értekezletet tartottak volna. A rendőrség kiürítette az iskolát és bomba kereső kutyákkal átvizsgálták az összes helyiséget. Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivő elmondta: az épületben nem találtak bombát és keresik az ismeretlen telefonálót. Fotó: Karnok Csaba A PÉNTEK REGGELI CSÚCSBAN UTAZTUNK SZEGEDRŐL MAKÓRA Huszonnégy perc életveszély a 43-ason EGYMÁST ÉRIK A KAMIONOK DESZKNÉL. PERCEKRE SEM CSILLAPODIK A VESZÉLYES FŐÚT FORGALMA Fotó: Miskolczi Róbert A közös költség az idén is emelkedett A közüzemi dijak folyamatos emelkedése miatt idén is nő a közös költség tarifája. A kiadásokat növelheti, ha régi, felújításra szoruló házban élünk. KANCSÁR TÍMEA Az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. kezelésében lévő önkormányzati lakásokban tavaly átlagosan 10 százalékkal emelkedett a lakbéren felüli külön szolgáltatások - például a szemétszállítás, a víz és az áram - díja. Az idén is körülbelül ekkora árnövekedésre lehet számítani. - A száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő házaknál a költségelőlegeket mindig az előző év elszámolásai alapján számlázzák a bérlőknek, majd utólag, a következő év szeptember végéig számolnak el a lakókkal - magyarázta a díjfizetés részleteit Bárányi Irén, az IKV Zrt. gazdasági igazgatója. Hozzátette: ezeknél a lakásoknál a szegedi közgyűlés dönt az elszámolható költségekről, ami mindig fogyasztás alapján történik. A társasházban lakók is több közös költséget fognak fizetni az idén. - Az áramdíj emelés várhatóan 20 százalékos lesz, és a szemétszállítás 2066-ról 2377 forintra fog emelkedni. A közös költséget tartalmazó többi díjtétel - például takarítás, liftköltség - átlagosan nyolc-tizenkét százalékos emelkedést mutat - mondta Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szövetségének elnöke. A szakember elmondta, a társasházak esetében, vagy négyzetméter vagy fogyasztás alapján határozzák meg a közös költséget, melynek részleteiről a közös képviselő beterjeszt egy javaslatot a társasház közgyűlésének, majd megszavazzák azt. KAPLONYI GYÖRGY SZERINT ÁTLAG 8-12 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK A KÖZÖS KÖLTSÉGEK A TÁRSASHÁZAKBAN Fotó: Segesvári Csaba SS A KÖZÖS KÉPVISELŐ. A saját házában bárki vállalhat közös képviselői szerepet, ha a többi lakó nem kéri, hogy szerezzen szakvizsgát. Ebben az esetben azonban a ház képviselőjét nem díjazzák. Ha valaki ezt a tevékenységet már üzleti tevékenység formájában, akár több ház felügyeletével együtt végzi, kötelező OKJ-vizsgát tennie. Abban az esetben már nem csak közös képviselő, társasházkezelő is lesz. A tizenkét lakás feletti társasházaknál, a lakóknak 2008-ban minimum 1000-1500 forintot kell fizetniük a közös képviselőnek, ez a költség is tizenkét százalékkal emelkedett.