Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-14 / 38. szám
161 Sport Csütörtök, 2008. februárit*. Tatán gyógyul Gerstmár Renátának tavaly december 6-án műtötték a jobb vállát, akkor úgy tűnt, a 2007/2008-as bajnokságban már nem számíthat rá Rapatyi Tamás edző. A HNKC kézilabdacsapatának fiatal irányítója azonban gyorsabban gyógyul a vártnál, lehet, hogy az április már újra a pályán, tétmérkőzésen találja. imre péter - Köszönöm a kérdést, egyre jobban érzem magam - mondta Gerstmár Renáta (Tésik Attila fotóján), aki tavaly december 6-án Mikulás-ajándékként sikeres vállműtéten esett át. Jó ideje bajlódott már a sérüléssel. - Gyógy- és termálvizes kezelésre, fürdőre járok Tatára, egyébként szülővárosomban, Tatabányán pihenek. Bízom benne, hogy minél hamarabb, talán már áprilisban újra bevethető leszek. A február a gyógyulásé, és ha minden jól alakul, március elején már elkezdhetem a könnyített, majd a közös edzéseket. Gerstmár a 2006/2007-es bajnokság félidejében, tavaly január 15-én érkezett Vásárhelyre, és lett „kék-sárga" játékos. Kiss Szilárd általában csereként számított rá, az őt váltó, Békéscsabáról érkezett Rapatyi Tamásnál viszont kezdőirányitó lett. Egészen a műtétjéig. - Hiányzik már a labda és a játék, kegyetlenül rossz kívülről nézni a mérkőzéseket - vallotta be Reni -, jobb híján szurkolok a lányoknak. A Cornexi-Alcoa ellen szívesen bementem volna a pályára segíteni, de sajnos nem tehettem. A rehabilitáció alatt lassan telik az idő, a kezelések, a gyógytorna mindössze két órát vesz el a napból. A vállamat árammal is stimulálják, esténként futok, hogy minél hamarabb visszanyerjem régi kondimat, ezenkívül pihenek, regenerálódom. A tanulás most nem foglalkoztatja, bár korábban kommunikáció és művelődésszervező szakra járt a dunaújvárosi főiskolára, de Vásárhelyre kerülése miatt ez félbemaradt. Ezek a szakterületek nem vonzzák, inkább a sporttal kapcsolatos dolgok érdeklik, személyi edzőségen töri a fejét. De ez még a távoli jövő, 22 éves, és még minimum tíz évig szeretne kézilabdázni. A szerződése nyáron jár le, de jól érzi magát Vásárhelyen. - Eleinte kicsit ódzkodtam a Vásárhelyre településtől, mert még meszszebbrc kerültem mindenkitől, aki fontos számomra. A beilleszkedéssel nem volt gond, egy hónap alatt elfogadtattam magam a társakkal és a közönséggel. A teljesítményem? Még nem nyújtottam maradandót, kimagaslót, bár a tavalyi, Győr elleni hazai 28-28-as döntetlen alkalmával jól játszottam, arra szívesen emlékszem vissza, nyolc gólt dobtam. Remélem, még sok ilyen mérkőzés vár rám. NÉVJEGY. A171 centi magas, 68 kilós irányító, Gerstmár Renáta 1985. szeptember 21-én született Tatabányán. Az ASA-HNKC előtt a Tatabánya SC-ben és a Dunaferr NK-ban kézilabdázott. A junior válogatottal világbajnoki negyedik helyezést ért ei a Reni vagy Gerike becenévre hallgató játékos. Kedvenc külföldi együttese a Slagelse, játékosai Anja Andersen, Nikola Eklemovics és Pálinger Katalin. Kézilabdán kívüli kedvenc sportága a vízilabda. Babonái vannak, de azokról nem beszél. Életfilozófiája: jó eredményeket csak kemény munkával lehet elérni. A SZEVIÉP UKRÁN CENTERE GYORSAN BEILLESZKEDETT A CSAPATBA A Balti-tengerről a Tisza partjára A Rigából szerződtetett Olena Zserzserunova Győrben még nem vehette ki a részét a Szeviép sikeréből, a vasárnapi pécsi Magyar Kupa-negyeddöntőn viszont már fontos szerep várhat rá. Fodor Péter vezetőedző elégedett az eddigi tapasztalatokkal. MÉHES GÁBOR - Olena volt a legkomolyabb jelöltünk. A felvételekből gyorsan kiderült, hogy játéka tökéletesen illik a csapat stílusához - kezdte a beszélgetést a tréner. - Képzett, jó kosarassal bővült a keretünk, aki nagyon gyorsan tanulja a számára új dolgokat. A védekezésbeli alapelveket már tisztáztuk. A támadójáték elsajátítása hoszszadalmasabb feladat, de meggyőződésem szerint a Pécs ellen már hasznos tagja lesz a csapatnak, annál is inkább, mivel addig még hat edzés áll a rendelkezésünkre, hogy csiszoljuk az új szerkezetet. Egy meghatározó játékos beépítése szezon közben nem könnyű eset, Fodor Péter edzői karrierje során egyszer találkozott hasonló kihívással. - A paksi időszakban történt, hogy a gyengébben teljesítő litván Lukminastól meg kellett válnunk, és az amerikai Madison érkezett helyette. E tekintetben szerencsésnek mondhatom magam, mert a csapataimnál az idény kezdetére sikerült megtalálni a megfelelő játékosokat. Ez most egy speciális helyzet, amely ugyanúgy része az edzői pályának, mint a hétköznapi problémák. A Szeviép játékosai a győztes győri rangadót követően a hagyományoknak megfelelően az Anna fürdőben regenerálódtak, és jó hangulatban kezdték meg a felkészülést a Pécs elleni csatára. Eközben Rátgéber László OLENA ZSERZSERUNOVA A HÉTVÉGÉN PÉCSETT IGAZOLHATJA HÍRNEVÉT Fotó: Frank Yvette együttese a cseh Brnóval vívott Euroliga-párharcban edződött. - Nem alapozhatunk arra, hogy a pécsiekből fizikálisan sokat kivett a három kőkemény kupameccs, Iványiék többször is bebizonyították, hogy képesek az utolsó erőtartalékokat is mozgósítani. A célunk, hogy a saját képességeink szerint a maximumhoz közel teljesítsünk, és akkor eséllyel futhatunk neki a jövő heti visszavágónak. Ha ezt sikerül elérni, már elégedett leszek. Fánkkirálynő Olena Zserzserunova remekül érzi magát új csapatánál, és a hangulatát még tovább javítja, hogy jövő héten a férje, valamint kétéves kislánya is megérkezik Szegedre. Az angolja ugyan még nem tökéletes, ám a társakkal a két bolgár légiós, illetve egy mini angol-orosz szótár segítségével gond nélkül kommunikál. Mentalitására jellemző, hogy az elmúlt napokban a kötelező tréningek mellett egyéni futó- és kondicionáló edzéseken vett részt, sőt már az első „csapatbulin" is túl van. Történt, hogy a győri bajnoki előtt Fürész Emőke csomagjából kimaradt a nélkülözhetetlen bemelegítőpóló, és a csapatkapitánynak büntetés gyanánt száz fánkot kellett sütnie a többieknek. A derék Olena miután „kivégezte" a maga emberes adagját, csak annyit mondott: - Remélem, Ernő, legközelebb is otthon felejted a trikót... Bevált remények, hatékony keret Remek formában várja a futsal NB I hajráját a szegedi Első Beton, amely öt forduló óta veretlen, a négy győzelem mellett egy döntetlen került a statisztikába. MÁDI JÓZSEF öt mérkőzés, négy siker, egy iksz, 13 pont, huszonhárom szerzett és tizenöt kapott gól - az Első Beton együttese ezekkel a mutatókkal tudta le az elmúlt fordulókat a futsal NB I-ben. És a 11. fordulóban még meglévő, tizenkét pontos hátrányát ezen meccsek alatt hétre csökkentette az elődöntős negyedik helyezetthez képest. Hat forduló van hátra a bajnokság alapszakaszából, a szegedi alakulat pedig egy apró esélyt adott magának ezzel a meneteléssel. AZ UTOLSÓ ÖT FORDULÓ TABELLÁJA 1. üllő FC Cső-Montage 2. EMTGyőr 3. Első Beton Szeged i*. Berettyóújfalu 5. Csömör 6. FTC 7. l.-M.-Szentes 8. Aramis 9. Újbuda 10. Gödöllő 11. A. Győr 12. Fortuna 5 9 0 5 A 0 5 A 0 5 3 2 5 3 0 5 2 1 5 1 3 5 1 2 5 1 0 5 1 0 5 0 1 5 0 0 5 12-25 0 1 31-19 13 1 25-13 13 1 23-15 13 0 19- 9 11 2 2A-23 9 2 22 - 20 7 1 15-13 6 2 19-13 5 9 29-38 3 9 15-29 3 9 17-29 1 EJ GÓLVÁGÓK. A 16. forduló után az Első Beton labdarúgója, Tóth Attila áll a gólszerzó'lista élén, mégpedig 21 találattal. Az élcsoport: 1. Tóth Attila (Első Beton Szeged) 21, 2. Nyáry G. (Csömör) 20, 3. Dróth Z. (EMT Győr) 18,5. Varga Róbert (Legrand-MetalCom-Szentes) 15 góllal. Ami pedig az Első Beton friss igazolásait illeti, azon a hat meccsen, amelyen játszottak, Maróti Sándor nyolc, Kis Krisztián, Puskás Csaba és a kapus(!) Kovács Krisztián egy-egy gólt szerzett. A csapat hat mérkőzésén tehát a huszonöt találatból tizenegy az ő nevükhöz fűződik. - összegezve a statisztikákat, azok a dolgok, amiket véghez vittünk, beváltották a reményeinket. Olyan játékosokat sikerült igazolni az év elején, akik nyerő típusúak, erősebb pszichés alkatúak, és velük a korábban elvesztett néhány meccset, így a Fradi, az Aramis és a Szentes ellenit most megnyertük, vagy ikszre hoztuk. A keret most már viszonylag jó összetételű és hatékony, akár a régiek-újak, akár a fiatalok-idősebbek arányát nézem. Ami pedig a további sorsunkat illeti: alapvetően nem csak rajtunk múlik. Mindig a következő meccsre készülünk, hiszen hiába a remek széria, a negyedik hely azért még mindig messze van. Am az eddigiek, valamint a következő két meccs a meggyengült bajnok Gödöllő és a Fortuna ellen, amelyen esélyesek vagyunk, olyan önbizalmat adhat, amellyel bátran nekivághatunk a záró négy rangadónak, sorrendben az Üllő FC Cső-Montage, a Csömör, a Berettyóújfalu és az EMT Győr elleni összecsapásnak - vélte a jó szereplésről Bódi Attila, az Első Beton edzője. A következő lépést már hétfőn megtehetik Ráczék (Miskolczi Róbert fotóján): az újszegedi sportcsarnokban 21(1) órától a Fortuna vendégeskedik. A Legrand-MetalCom-Szentes is hétfőn lép pályára, amely a Dr. Papp László-sportcsarnokban 20 órától az Aramist fogadja. Búcsúzott a kupától a Starcopy-Szeged MUNKATÁRSUNKTÓL Bár két szetten keresztül megszorongatta kiemelt csoportbeli ellenfelét, a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján sem sikerült játszmát nyernie a Starcopy-Szegednek. A két csapat párharcából így kettős győzelemmel, 6:0-s szettaránynyal a Bács megyei alakulat jutott az MK elődöntőjébe. A szegedi gárda a következő bajnoki mérkőzését pénteken 18 órakor játssza Veszprémben. STARCOPY-SZEGED-KECSKEMÉT 0:3 (-11, -17, -21) Üjszegedi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Mezei, Mezöffy. Starcopy-Szeged: Strezeneczki, CSÍKOS, TORMA, Petheő, Makhult, Oltványi. Csere: Bitó, Babanyecz, Csányi. Edző: Nusser Elemér. Nusser Elemér: - Örülök, hogy a hazai mérkőzésen jobban játszottunk, és sikerült a második, harmadik játékrészben meglepni a Kecskemétet. Röszkén görkoriztak MUNKATÁRSUNKTÓL Első alkalommal rendezett fedett pályán gyorsasági görkorcsolyaversenyt a Tornádó Team Korcsolyázó Sportegyesület. A rendkívül látványos versenynek Röszke adott otthont. Az iskola sportcsarnokában mintegy nyolcvan induló állt rajthoz. Ez a Magyarországon is újdonságnak számító versenyzési forma remek lehetőség arra, hogy a sportolók a kemény alapozás idején felmérhessék, hol tartanak a felkészülésben. A csapat edzői, Kéri Ferenc és Garzó Erika a jövőben rendszeressé kívánja tenni a fedettpályás versenyeket a görkorcsolyasportban. A szegedi görkorisok továbbra is edzésben vannak, a klub vezetői pedig egy nagy eseményre készülnek, szombaton rendezik meg a Tornádó Team szervezésében a görkorcsolyabált, méghozzá Szegeden, a Vármegye étteremben. RÖSZKEI EREDMÉNYEK. A különböző korosztályokban a következő eredmények születtek, óvodások: 1. Rácz Norbert, 2. Nacsa Petra, 3. Kovács Aliz. Junior E, lányok: 1. Barna Mónika, 2. Túri Zsófi, 3. Kovács Laura. Fiúk: 1. Rácz Regő, 2. Szögi Márk, 3. Forrai Áron. Junior D, fiúk: 1. Pásztor Márk, 2 .Fekete András, 3. Forrai Benedek. Lányok: 1. Sántha Blanka, 2. Sebők Dominika, 3. Sóti Mirella. Junior C, fiúk: 1. Hülber Dániel, 2. Cseh Ádám. Leányok: 1. Török Réka, 2. Sebők Renáta. Junior B, fiúk: 1. Dékány Bence, 2. Fürtön Ádám, 3. Pásztor Patrik. Junior A, leány: 1. Kéri Eszter. Fiúk: 1. Fehér Zoltán, 2. Tranger Zsolt, 3. Kovács Ádám.