Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-02 / 28. szám

Szombat, 2008. februári. Aktuális 13 LEBEGTETIK, HOGY MIKOR FOLYTATJÁK Felfüggesztették a vasutassztrájkot A VDSZSZ tegnap délben felfüggesz­tette a hajnali 3 órától határozatlan idó're meghirdetett sztrájkot. Ma új­ra tárgyalóasztalhoz ülnek a MÁV Zrt. vezetó'ivel, s ha nem közelednek az álláspontok, lebegtetni kezdik a munkabeszüntetést. Vagy már a hét végén, vagy hétfőtói kezdik újra. Pénteken különben a nappali mű­szak forgalmi dolgozóinak mindösz­sze 9 százaléka sztrájkolt. MUNKATÁRSUNKTÓI Tegnap délben ugyan lefújták a vas­utassztrájkot, de a szegedi nagyállo­máson a közlekedés még estére sem állt helyre, a vonatok ugyanis szétszó­ródtak és kiestek a menetrendjükből. A hajnali 3 és 12 óra között megtartott sztrájk 43 vonatot érintett. Hogy a szegedi nagyállomás hány ember munkabeszüntetése miatt bé­nult le, nem tudták megmondani: er­ről nem készült összesítés. Szentes-Bí­ró Ferenc, a MAV Zrt. szegedi területi kommunikációs vezetője az élet leál­lását azzal magyarázta, hogy a MAV-nál minden ember kulcsszerepet tölt be, a kocsivizsgáló éppúgy, mint a forgalmi szolgálattevő. Ha egyikük nem veszi fel a munkát, megbénul az állomás élete. Lapunk úgy értesült, hogy Szegeden a forgalmi dolgozók mindegyike sztrájkolt. A MAV Zrt.-től kapott közle­mény szerint az éjszakai műszakban országosan a forgalmisok 14, a nappali műszakban pedig mindössze 9 száza­lékuk nem vette fel a munkát. A sze­mélyszállításért felelős MAV-Start Zrt.-nél többen vettek részt az orszá­gos sztrájkban: a pénztárosok, a jegy­és kocsivizsgálók 28 százaléka szün­tette be a munkát. A délelőtt folyamán a vonatok Bu­dapest felé csak Kiskundorozsmától közlekedtek, és oda is érkeztek vissza. A Békéscsaba felől érkezőknek pedig Szeged-Rókuson kellett leszállniuk. A PÉCSI GYORS IS ITT PIHENT. MENETREND SZERINT 5 ÓRA 10 PERCKOR KELLETT VOLNA INDULNIA. KÉPÜNK KÉT ÓRÁVAL KÉSŐBB KÉSZÜLT Fotó: Miskolczi Róbert Mivel a békéscsabai állomás is lebé­nult, az oda utazók csak Telekgeren­dásig juthattak el. Az ottani vasutasok azonban megszervezték, hogy az uta­sokat autóbuszok szállítsák be Békés megye fővárosába, és ugyanúgy visz­sza. Az Újszeged-Mezőhegyes közötti ES A megye más városaiban nem volt fennakadás A vasutassztrájk ellenére az Újszeged-Makó-Mezőhegyes-Kétegyháza vonalon normális volt tegnap a vasúti közlekedés. Vásárhely, Szentes, illetve Makó pályaudvarán nem volt fennakadás, a Tiszatenyő-Szentes-Vásárhely-Makó vonalon Szolnok helyett csak Martfűig jártak a vonatok - tájékoztatta lapunkat Szentes-Bíró Ferenc. A MÁV Zrt. szegedi területi kommunikációs vezetője elmondta: Mivel Békéscsabán nem dolgozott a vasutasok többsége, a szeged-rókusi pályaudvarról induló vonatok csak Telekgerendásig közlekedtek, s onnan buszok vitték tovább az utasokat a békési megyeszékhelyre. vonalon nem volt fennakadás. Nyílt pályán egy vonat sem állt. A Tisza Volán Zrt. utasforgalma megérezte a vasutassztrájkot: reggel 6.30-kor még egy buszt el kellett in­dítani Budapestre. Délelőtt 11-kor, majd 14 órakor pedig további két-két busz - összesen öt - állt munkába a főváros felé menet. Mező István köz­szolgáltatási divízióigazgató elmond­ta, ezek a buszok visszafelé is meg­teltek, mivel a péntek délután haza­felé tartó diákok és a Budapesten dolgozó szegediek nem merték a vas­utat választani. További fotók a témáról az interneten: Lelassult az Indóház tér 806*6 ANNA - Csak az biztos, hogy minden bizony­talan - viccelődött tegnap reggel fél 7-kor Szeged Állomás egyik forgalom­irányítója. Kérdésünkre, mikor indul­nak vagy érkeznek vonatok, nem tu­dott válaszolni. A vasutasok sztrájkja miatt a nagyállomásról egyáltalán nem indultak szerelvények a reggeli órákban. A Ceglédről induló járat Do­rozsmáig, a Békéscsabáról induló Ró­kusig közlekedett. Annak köszönhetően, hogy a sajtó már előző este figyelmeztette az uta­zókat, tegnap reggel fél 7-kor csak hár­man ücsörögtek a nagyállomás szo­katlanul kihalt várójában. Egy anyu­ka két kisfiát vitte volna a fővárosba egy díjkiosztóra, de hajnali 5 óra óta hiába vártak arra, hogy elinduljanak a vonatok. Kiss Gergely laptopjába merülve ütötte el a kényszer szabadidőt. - Tü­dők a sztrájkról, de abban bízom, hogy hamar létrejön a megegyezés, és mielőbb elindulnak a vonatok. A 7.40-esre várok, Pestre kell mennem a munkám miatt - mondta unottan. Vé­gül kénytelen volt más alternatíva után nézni. - Több utas visszaváltotta a jegyét, sokan tisztában voltak a sztrájkkal, akadtak azonban olyanok is, akik itt szembesültek vele. A legtöbben meg­értették, és megfogadták a tanácsun­kat: busszal menjenek. Egy utas azon­ban szitkozódni kezdett mérgében ­mesélte mosolyogva az egyik jegy­pénztáros, aki tudta kezelni az indula­tokat. A kihalt állomáson csak egy moz­donyvezető vette fel a munkát, kollé­gái az irodákban kávéztak, a peronon csak egy macska sétált. A dorozsmai állomásra azonban ér­keztek járatok: nyolc óra előtt Félegy­házáról futott be egy. Az utasok gyor­san leszálltak, és szaladtak is tovább, hiszen a vonat késve érkezett. - Hiába van sztrájk, munkába menni kell - ve­tette oda félvállról egy nö, aki a busz­megálló felé sietett, csak így tudott Szegedre jutni. A kocsivizsgáló átnézte a vagono­kat, a mozdonyvezető körüljárt a moz­donnyal, és hamarosan indult is visz­sza. A peronon senki sem állt, a váró is üres volt, az egyik padon egy haj­léktalan szunyókált. A szegedi nagyállomáson délelőtt 9 órakor sem láttunk változást. A vona­tok továbbra sem indultak, azonban egyre több utas fordult meg az infor­mációnál. Egy fiatal egyetemista lány hatalmas csomagokkal szaladt a lép­csőkön. Visszaváltott jegye árát szo­rongatta a kezében, sietett, hogy elér­je a fővárosba induló autóbuszt. Amikor a sztrájk véget ért, ismét be­indult az élet az Indóház téren: dél­után 1 óra után minden vonattal kiáll­tak a tárolóvágányokról. Főiskolások és egyetemisták rohamozták meg a kocsikat, hogy jó helyük legyen haza­felé úton. KOVÁCS ANDRAS Komolytalan Olyan ismerd meg városod elővárosait felbuzduláshoz hasonlított az egész. Már a vasutassztrájk sem a régi - mondhatnánk a tegnap délben lefújt munkabeszüntetésre, ha nem történt volna kísértetiesen hasonló eset december közepén, amikor a keddet sem érte meg a hétfőn indult sztrájk. Pedig a szervezők azzal fenyegették az utasokat, s persze az egész országot, hogy az ünnepek közeledtével sem csökken majd az el­szántságuk. Kicsit meg is ijedt mindenki, hogy vonatok nélkül me­gyünk neki a soknapos karácsonynak és szilveszternek. Akkor a szer­vező szakszervezet elnöke „sikernek de eredménytelennek nevezte a sztrájkot". A sikert a vonatközleke­dés egynapos megbénulása jelentet­1 Olyan ismerd te, az eredménytelenséget pedig az, mm meg városod hogy a meghirdetett célokat nem si­került elérni. Tegye fel a kezét, aki tudja, miért sztrájkoltak másfél hónapja a vasuta­sok. Több mindenért - egyebek kö­zött a nyugdíjrendszerért, az egész­ségbiztosításért és a mellékvonalakért. A mostani, egyelőre ugyancsak nyúlfarknyira sikerült, és ismét ko­molytalannak tűnő sztrájk célja a pénz. Egészen pontosan tízszázalé­kos béremelés a MÁV-ból kiszervezett cégek dolgozóinak, továbbá két és fél havi bér, körülbelül nettó 250 ezer forint egyszeri kifizetése min­den vasutasnak. Az állami tulajdonú MAV szerint a követelés több mint ötvenmilliárd forint kiadást jelentene, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint csupán fele ennyit. Az kis túlzás, hogy tegnap megbénult volna az ország, azért jöt­tek-mentek a vonatok. Olyan „ismerd meg városod elővárosait" felbuz­duláshoz hasonlított az egész. (Megbénulni a kinai vasútnak sikerült a napokban a tél miatt, éppen holdújévkor, de az más történet.) Mi egy­előre ott tartunk, hogy nem tudjuk, mikor folytatódik a sztrájk, akár már ma, de lehet, hogy csak hétfőn. Ha addig nem születik egyezség. AZ 1,2 MILLIÓBÓL KEVESEBB, MINT200 EZER MARADT Beismerte tettét a kiszombori postás Beismerő vallomást tett csütörtök éjjel a Makói Rendőrkapitányságon az a kiszombori postás, aki a rábízott pénzzel - információink szerint 1,2 millió forinttal - tűnt el a múlt hé­ten. A sikkasztással vádolt K. Attilát nem tartóztatták le, szabadlábon védekezhet, de akár három évet is kaphat. Csütörtök éjjel beismerő vallomást tett a makói kapitányságon K. Attila kis­zombori postás, akit aznap szállítottak haza Gyöngyösről - tudtuk meg a me­gyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Tuczakov Szilvámtól. Mint korábban megírtuk, a kézbesítő múlt szerdán tűnt el azzal a pénzzel - információink sze­rint 1,2 millió forinttal -, amit ki kellett volna vinnie a címzetteknek. A rendőr­ség kezdettől fogva azt gyanította, hogy önszántából távozott, ezért sikkasztás­sal gyanúsították meg és országos körö­zést adtak ki ellene. Végül csütörtökön délelőtt került rendőrkézre: bement a gyöngyösi kapitányságra, és - állítólag az intenzív keresés, illetve az ügyről megjelent újságcikkek, felhívások hatá­sára - feladta magát. K. JLtülát csütörtök este hazahozta Makóra a rendőrség, és nyomban ki is hallgatták. Ezent - információink szerint - ügyvéd nélkül vett részt. Úgy tudjuk, hogy a pénzből keve­sebb mint kétszázezer forintot talál­tak meg nála. Nagy részét személyes tartozásainak rendezésére fordította és az elmúlt egy hetet Gyöngyös kör­nyékén töltötte - mindezt azonban a rendőrség nem erősítette meg érdek­lődésünkre. Csupán annyit közöltek, hogy a 28 éves férfit nem helyezték előzetes letartóztatásba, szabadlábon védekezhet. A sikkasztásért kiszab­ható büntetés felső határa három év szabadságvesztés. NEM NYITOTTAK AJTÓT, NEM VET­TÉK FEL A TELEFONT. Tegnap keres­tük kiszombori otthonában K. Atti­lát, de senki sem nyitott nekünk aj­tót. A szomszédok azt mondták, még nem látták a férfit, amióta el­tűnt. Tegnap többször hívtuk tele­fonon a kiszombori postás feleségét és apósát, mindhiába, nem értük el őket. TÉNYLEG OLCSÓBBAN ADJÁK A GÁZT Működik a gas.hu MUKKATÁBSUNKTŐL Ahogy ígérte, üzembe helyezte honlap­ját az Első Magyar Földgáz-, Energiake­reskedelmi és Szolgáltató (Emfesz) Kft. A gas.hu-n tegnap már regisztrálhatta magát az a gázfogyasztó, aki az ígért 8 százalékkal alacsonyabb, jelenlegi ára­kon számolva köbméterenként 94 fo­rintért szeretné a jövőben megvásárol­ni háztartása számára a földgázt. Mint ismeretes, a 2007 júliusa óta szabad a gázpiac, vagyis a fogyasztó már azóta választhatott volna magának másik szolgáltatót, ha lett volna kit. Új szereplő ugyanis, aki ráadásul olcsób­ban adta volna a gázt, mindeddig nem jelentkezett. A február l-jével szolgálta­tóként is megjelent gázkereskedő ­amely ukrán érdekeltségű és 2004 óta jelen van a magyar piacon - egyelőre internetes ügyintézést ígér, rajta keresz­tül is kérhető gázártámogatás, nem kell se vezetéket, se órát cserélni. Sesztakov Borisztól, a társaság kom­munikációs igazgatójától azt kérdeztük tegnap, mikortól kaphatja a fogyasztó tő­lük a gázt. A vezető elmondta, a regiszt­rációt követően felveszik a kapcsolatot az ügyféllel, aki az interneten köti meg azt a szerződést, amelyben a dátum is szerepel. A szerződéskötéstől számított negyedik hónapban indul a szolgáltatás, a dátumozás értelemszerűen minden­nap egy napot ugrik előre. A fogyasztó­nak ezt követően a szintén erről a hon­lapról letölthető lemondó nyilatkozatot kell elküldenie addigi szolgáltatójának, megjelölve a váltás pontos dátumát.

Next

/
Thumbnails
Contents