Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-09 / 34. szám

Szombat, 2008. február 9. TIZENHÉT ÉVE VONULTAK KI A SZOVJETEK Közel ötven év megszállás után 1991-ben hazamentek a szovjet katonák. Február 13-án lesz 17 éve, hogy a szegedi „orosz laktanyában" állomásozó bakák kivonultak a városból. A dorozsmai vasútállomáson várakozó szerel­vényen alig száz, Szegeden szolgáló katona várta az indulást, miközben a szovjet bakákat búcsúztató meghívottakat a Déli Hadseregcsoport díszzász­lóalja és zenekara szórakoztatta. A kivonulás történelmi pillanatára alig né­hány százan voltak kíváncsiak. HORVÁTH tEVENTE A kiskundorozsmai vasútállomáson ­különösebb csinnadratta nélkül - 1991. február 13-án intettünk búcsút a szovjet vszerdára a katonai ügyészség vezető­je, Lele András. A sebtiben összetákolt díszemelvé­nyen Lippai Pál, Szeged akkori polgár­Öthalmi laktanya A szovjet katonák bázisa, az öthalmi laktanya fénykorában 1800-2000 egyenruhást, köztük háromszáz tiszt és azok családjának volt otthona. Néhány tiszt az egykori Tolbuhin sugárúton, a mostani Kálvária sugárúton, a mai földhivatal helyén lakott. A tisztek és a parancsnokok átlagosan öt évig maradtak Magyarországon. A majd kétezer fős sorállományhoz tartozók két évig szolgáltak itt, mostoha körülmények között. A 80-as években megszaporodott a szovjet katonák által elkövetett bűncselekmények száma, ezért külön katonai ügyész, Lele András foglalkozott ezekkel az ügyekkel. Az akkori jelentésekből kiderül, hogy a hivatásos állomány szívesen üzletelt benzinnel, szénnel, színes televízióval, egyenruhával és csizmával, míg a sorkatonák jellemző bűncselekményének a lopás számított. katonáknak. Az ünnepségen a város ve­zetői, valamint a francia, belga, német, jugoszláv és csehszlovák katonai atta­sék vettek részt. Se csinnadratta, se hőzöngés A történelmi pillanatra nem csak a hivatalos meghívottak voltak kíván­csiak. Rajtuk kívül még közel százan gondolták úgy, ök bizony megnézik, amikor vonatra szállnak az orosz ba­kák. A „tömeg" nem hőzöngött, nem gyalázkodott. Volt, aki egy-egy szál virágot adott a masírozó katonáknak és olyan is akad, aki egy üveg vodkát dugott volna a hazafele tartó egyenru­hás zubbonyába, ajándékként. - A kivonuláskor legfeljebb, ha száz Szegeden szolgáló szovjet katona le­hetett jelen, de ők már felszálltak a vonatra, amikor a fővárosból Dorozs­mára rendelt Déli Hadseregcsoport díszzászlóalja masírozott, miközben a katonai zenekar indulókat játszott ­emlékezett vissza a 17 évvel ezelőtti 1 A demokrácia kezdete volt, mikor az 1956-os forradalom követelése megvalósult, és a második világháború után itt ragadt szovjet katonák kivonultak Magyarországról az árvizeknél és a kák idején". betakarítási mun­mestere is beszédet mondott, miután Silov altábornagy röviden éltette a ka­tonáit, akik „kisegítették a lakosságot Tolmácsolatlan sérelmek - Magam a magyar embereket ért sérelmekről beszéltem. A megerősza­kolt asszonyokról, az orosz katonák rablásairól és a „málenkij robot"-ról. Az orosz tolmácsnak nem is nagyon akaródzott fordítani a mondataimat. A szovjet bakákat búcsúztató meghívottakat a Déli Hadseregcsoport díszzászlóalja és zenekara szórakoztatta FOTÓK: GYENES KÁLMÁN Közben a makói MSZMP-sek a „Maros­ba vele" és az „akasszák fel!" kiáltá­sokat zúdították felém. Végül azzal zártam a beszédemet, hogy félre kell tennünk a sérelmeinket, mert elemi érdekünk a jó szomszédság, hiszen földrajzi helyzetünket nem magunk választjuk meg - elevenítette fel szó­noklatát az egykori polgármester. Szorongók és megkönnyebbülök A makói MSZMP képviselői - lehettek vagy húszan - vörös zászlókat lobogtat­va szomorkodtak, hogy végleg itt hagy­nak bennünket a szovjet csapatok. - Olyasmit érezhettem, mint a kelet­németek '89-ben, a berlini fal lebontása­kor. A mi társadalmunk számára a de­mokráciát a szovjet csapatok kivonulá­sa jelentette. Ettől a pillanattól kezdve élünk, és kell, hogy éljünk az önrendel­kezés jogával - beszélt a kivonulásról Ványai Éva, aki akkoriban a város al­polgármesteri tisztségét töltötte be. A szegedi laktanya utolsó ezredpa­rancsnoka, Tyityerjatnyikov is integetett a dorozsmai állomásról kiguruló szerel­vényről. Nem sokkal később Szatymaz­nál leszállt a vonatról, hogy aztán gépko­csival visszaszállítsák Szegedre, az ün­nepséget követő búcsú bankettre. Ványai Éva a szegedi orosz laktanyá­ttJ A KRÓNIKÁS SZEMÉVEL. Dorozsmán és a szatymazi állomáson is hossza­san vesztegelt egy-egy szerelvény, amely a „ruszki" katonákat vitte el a laktanyából. Szó szerint könnyez­tek, sírtak, amikor megmozdult a vonat, integettek, néhányan a vi­szontlátás reményében megkoc­káztattak egy daszvidányiját. Előtte elmondták, nagyon jól érezték itt magukat, a magyar az barát. Fo­galmuk nem volt, hogy hová tele­pítik őket. A tudósítók beléphettek a laktanyába is, amely épületei el­képesztően lepusztult állapotban voltak. A fogadáson a szovjet kato­nai vezetők a békére és a barátság­ra emelték poharukat - emlékezett vissza az eseményekről egykor tu­dósító kollégánk, V. Fekete Sándor. ban rendezett ünnepségre is hivatalos volt. A fogadás díszletei mögött látta, hogy milyen katasztrofális állapotokat hagytak maguk mögött az elnyomó nagyhatalom képviselői. A lepusztított lakások látványát, az olajjal szennye­zett területet és a szétszerelt gépházat a frissen meszelt falak, és a szépen terí­tett svédasztal sem palástolhatta. SZÍV ERNŐ Az ember megszólítása A halál és az adófizetés mellett a világ egyik leglényegesebb ese­ménye az - mely által intelligenciánk, szeretetünk, megvetésünk egyaránt megnyilvánul -, hogy miként szólítjuk meg a másikat. Amióta létezik e-mail, sokszorosára nőtt a levelezések száma, az emberek lényegesen többet értekeznek, mint a kolerás, hideghá­borús korokban. Mivel a levélírás gesztusa éppen annak a felüle­tességnek a szolgálatában áll, amelyet az internet megkíván, ér­demes megvizsgálni a megszólítások formáit és természetét, vagyis azt, mi minden történik a nevünkkel egy levélben, egyál­talán mi lesz a bennünket célzó levelekben mivelünk! Szia! Rendes ember naponta 10-15 e-mail levelet kap - a spameken kí­vül. Senkit nem akarok elkeseríteni, de aki tíz levelet nem bír magáénak egy nap alatt, komoly bajban van, értékelje át az éle­tét, figyeljen, mert egy délután majd ott ásít rá az inbox üres ro­vata, egy sivatag se lesz rá kíváncsi, az egzisztencializmus ma­gánya, Kafka félelme, a haláltábort túlélt ember szorongása fity­fene lesz ahhoz képest, amit érezni fog. Az e-mail levek többsé­ge megszólítással kezdődik, akár csak a rodostói levelek, vagy Ilia Miska bácsi hagyományos képeslapjai. Ezek között is erős helyet foglal el a szimpla szia. Borzongva nézzük, régi ismerős irt, mintha kést döftek volna a szivünkbe. A „szia" utcai meg­szólítás. Utcán viszont nem írunk. Fölfogásunk ortodox, ókon­zervatív, a mondat interneten is mondat. A név interneten is név. Tisztelt Szív úr! Általában diplomáciai, vagy közintézményi formula, és igazán magyar formula, hungaricum. Mivel sok német, francia, cseh, svájci, szlovén, satöbbi levelet kaptunk már, bizton állíthatjuk, kizárólag magyar intézményekre jellemző, hogy nem írják ki az ember TELJES nevét. És nem arról van szó, hogy az ember Pelé lenne, azzal az hosszú névvel, hiszen a magyar emberek neve két- maximum három tagú. Szerintem ez egy otromba hagyo­mány, vagy a spórolás eltévesztett formája. Kedves Barátaim! A körlevelek megszólításának az a fajtája, amelyet többnyire két­ségbeeséssel fogadunk. Az ilyesfajta megszólítás közösségi csele­kedetre hív, alá kell írni, együtt kell érezni, tiltakozzunk, adako­zunk! Ám ha megvizsgáljuk a több százas e-mail címsort, láthat­juk, mennyi rettenetes kolléga szerepel, akikkel valamely eszmé­ért, szivárványért közösséget illene vállalnunk. A jogvédő, aki el­lökött az újságosnál. A kritikus, aki tönkretett 34 írót-költőt. A publicisztikaőrült. És a többi. Általában nincs menekvés. Hanem az is nagy tévedés, hogy az idea szebb, mint kiötlője, az ember. Tisztel Fogyasztó! Az embert az különbözteti meg az állattól, hogy fogyaszt. Fo­gyasztásnak azt a tevékenységet nevezzük, amelyet mérni lehet. Amit meg lehet mérni, azért fizetni kell, tehát a tisztelt fogyasztó megszólítás a baljósat jelent, mert vagy átállnak, és akkor ne­künk is módosítani kell a rendszeren, vagy nem fizettük időben, vagy új szolgáltatást kívánnak, melyet a piros gombok lenyomá­sa után nyomban abszolválhatunk, igaz, dupla annyiért, mint ed­dig. Ön nyert! Teljesen nyilvánvaló, hogy nem nyertünk, sőt inkább akarna va­laki nyerészkedni belölünk, ingyenutazást kínál, olyan potencia­növelő szert kínál, amely még a koporsó földelét is lelöki, well­nesshétvégével kecsegtet Tápén, mindegy, az a biztos, hogy ön ­te, mi - semmi esetre sem nyertünk, és ha belemegyünk a felkí­nált nyeremény kalandjába, biztosan veszítünk. Ernő! Ezt speciel szeretjük. Az ilyesfajta megszólításban öntudat mun­kál, és ez az öntudat egyenrangúságot tételez fel. Nekünk nem rossz, ha valaki úgy vélekedik, hogy egyenrangú velünk, csak mert mi sem gondoljuk másként, akárkivel egyenrangúak va­gyunk, lennénk, szeretnénk lenni. Az ilyen lehet szerelmes levél is, rajongói levél is, gyalázkodó viszont nem, mert a gyalázkodót midig jelzősítik. Kedves Szív Ernő! Ez az a megszólítás, amelyben n>indig írásokat kérnek tőlünk. Az írások a regénytől a forgatókönyvig, a kiállítás megnyitóktól no­vellákig, az interjúktól az alkalmai köszöntőkig terjednek, óriási a repertoár, és szerény felmérésem szerint a küldemények kilenc­ven százaléka nem jelzi, hogy miféle javadalmazásért kellene ama bizonyos regényt, novellát megírni. Nyilván egy tanár, egy miniszterelnök vagy egy vasutas is vakra dolgozik! Kedves Ernő! Ama ismerősök élnek e reményteljes és szolid megszólítással, akik írást küldenek. Nem elég Magyarország uszkve száz irodal­mi lapja, legalább ennyi kiadója, a hobbiból és elkeseredésből írók többsége azt is óhajtja, hogy valamely szaktekintély látta­mozza a tizenöt évig írt anyaregényét, az ötévesen elkezdett posztmodern hőseposzát, vagy az ötvenezer karakteres SMS-el­beszélését. Könyörgünk, akkor mire való az az irgalmatlan meny­nyiségü lektor, szerkesztő, aki a magyar irodalom ütőerén tartja a kezét?! Vagy ök már mind visszaadták az írást?! Nincs megszólítás Barátok közt esetleg. Naponta többszöri üzenetváltók közt eset­leg. Válóperben lévők közt esetleg. Személyiségi-jogi perben állók közt esetleg, ötéves kor alatt esetleg. Érdemes megnézni e kontex­tusban az esetleg szó szerepét. Esetleg, ez már azt jelzi, hogy a bűn megtörtént - vagyis megszólítás elmaradása - és talán, ki tudja, lehet feloldozás. Talán, Kedves Olvasó. Esetleg.

Next

/
Thumbnails
Contents