Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-08 / 33. szám
Péntek, 2008. február 8. Aktuális 15 SZEMÉREM ELLENI ERŐSZAKKAL IS GYANUSITJAK Muki-terror a Csillag börtönben? A15 éves szabadságvesztését töltő K. Andrást a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy a szegedi Csillag börtönben fiatalkorú cellatársát megfenyegette, s ellene szexuális bűncselekményt követett el. MUNKATÁRSUNKTÓL - Szemérem elleni erőszak gyanúja miatt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztálya nyomozást folytat K. András, Muki ellen nyilatkozta lapunknak Szenti Szabolcs. A főkapitányság szóvivője azt nem árulta el, hogy a Pénzes Henrietta megölése és más súlyos bűncselekmények miatt tavaly november 7-én 15 év szabadságvesztésre ítélt makói fiú ki ellen követte el a bűncselekményt. il 91 Megkérdezem tőle, W W hogy valóban elkövette-e azt, amivel most gyanúsítják. Szerintem ez képtelenség! Juca Azt viszont elmondta, hogy a feljelentést a Szegedi Fegyház és Börtön tette. A büntetését a kecskeméti bv-intézetben töltő K. András ellen egy másik ügyben is folyik büntetőeljárás. Mint azt megírtuk, a Szegedi Nyomozó Ügyészség néhány napja vádat emelt ellene hamis vád miatt. Ez a fenti ügy szempontjából azért fontos, mert január végén éppen azért szállították Kecskemétről Szegedre, a Csillag börtönbe, hogy a nyomozó ügyészek kihallgathassák. A mostani feljelentés szerint ez alatt az idő alatt követett el - fenyegetéssel - szexuális bűncselekményt fiatalkorú zárkatársa ellen. Ha ezt az újabb bűncselekményt sikerül bizonyítani, akkor K. András börtönbüntetése akár öt-hat évvel is meghosszabbodhat. - Szombaton találkozom Mukival, akkor megkérdezem tőle, hogy valóban elkövette-e azt, amivel most gyanúsítják. Szerintem ez képtelenség! reagált a hírre a fiú anyja, Juca. K. Andrást a Pénzes Henrietta elleni büntetőperben kirendelt védőként Bene Zoltán képviselte. Az ügyvéd azt mondta, erről az esetről nem tud nyilatkozni, nem rendelték ki, ő is csak informálisan értesült arról, hogy milyen ügyben indítottak újabb büntetőeljárást K. András ellen. Tíz hónapot kapott a kerékpárost gázoló MUNKATÁRSUNKTÓL Életét vesztette az az ittas állapotban az úton fekvő kerékpáros, akit Fábiánsebestyén határában ütöttek el 2006. március 14-én - számolt be lapunk akkor a halálos balesetről. Az autót a szerb Guljas Laslo vezette, akit a Szegedi Ítélőtábla tegnap jogerősen két év próbaidőre felfüggesztve tíz hónap börtönre és három év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt. A jogosítvánnyal nem rendelkező férfi eperjesi szomszédja kocsiját kérte kölcsön, amivel Szentesre akart menni. A göröngyös úttest miatt középen haladt, amikor Fábiánsebestyén határában látta, hogy a menetirány szerinti bal oldalon egy gyalogos fekszik. Guljas Laslo a fékezés ellenére áthajtott a férfin. Megállt, de utána segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Guljas Laslót tavaly áprilisban a szegedi bíróság egy év próbaidőre felfüggesztve fél év börtönre ítélte, és felmentette a halálos közúti baleset gondatlan okozása alól. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott bűnösségének megállapítását kérve nyújtott be fellebbezést, így az ügy a Csongrád Megyei Bíróságra került. Itt már halálos közúti baleset gondatlan okozásában is bűnösnek találták, ítéletét pedig súlyosbították. A két ellentmondó döntés miatt került az ügy az ítélőtáblára, amely végül a megyei bíróság ítéletét hagyta helyben. Aktív és öregkor, számokban (200?) TERÜLET Nyugdíjasok aránya (%) Aktivitási arány* (%) Foglalkoztatási ráta* (%} Alkalmazottak nettó átlagkeresete (Ft) Átlagnyugdijak (Ft) MAGYARORSZÁG 1 30 55 51 111 890 66 560 DÉL-ALFÖLD 33 53 U9 95 653 59 771 | CSONGRÁD MEGYE 33 5h 51 99 221 61696 FORRÁS: KSH OM-GRAFIKA FORRADALMI VÁLTOZÁSOK EL0TT A NYUGDÍJASOK Idősek: aranykor vagy nyomor H* Folytatás az 1. oldalról Az anyagiak és a romló arányok vetnek árnyékot a szépkorúakra. Idén 3 millió nyugdíjas él az országban, miközben a közel 5 millió aktív korú közül csak 3,9 millió fizet (lehetőleg csak a minimálbér után) járulékot. Az ideális arányoktól messze járunk, így hiába, hogy lassan az eget veri, mert már 33,5 százalék a kötelező nyugdíjjárulék, az így összegyűjtött pénz nem lenne elég az idősek juttatására. A megoldás? TAKARÉKOSKODVA. Pénzügyileg Magyarországon csak minden harmadik felnőtt készül saját időskorára - olvasható egy országos napilap szakcikkében. Holott 35 éves kortól az átlagos jövedelemből elég lenne havi 10-55 ezer forintot félretenni, hogy az-illető nyugdíjasként utolsó nettó keresetének megfelelő összegből gazdálkodhasson. Amúgy a nyugdíjasévekre való anyagi fölkészüléshez legalább húsz munkás esztendő szükségeltetik. Hosszú távon a gyermekvállalási kedv növelése, illetve a más országokból ide letelepedni szándékozó aktívak befogadása lehet, rövid táNyugdtjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos juttatása 80000 ^~"TZZZZTZTZZZZFT/ÉV 70 000: i 60 ooo; ; 50 000 40 000 30 000 MINIMÁLBÉR 20 000: (.... 2000 2001 2002 — 2003 1 2004 „ —... 2005 1 2006 200? FORRÁS: KSH DM-GRAFIKA Botka László a nagy adózókkal találkozott MUNKATÁRSUNKTÓL Elsőként a város mintegy kétszáz legnagyobb adófizető cégét képviselő menedzsereknek mutatta be Szeged 2008-as költségvetését Botka László polgármester tegnap délután a városházán. Azt hangsúlyozta, ez az év az építkezések éve lesz: a megpályázott beruházások értéke - ötvenkétmilliárd forint - több, mint a város költségvetése. Elkezdődik az elektromos tömegközlekedés fejlesztése: ez a maga közel harmincmilliárdjával a legnagyobb tétel. Városi forrásoktól függetlenül indul az M43-as és az újszegedi fürdőkomplexum építése. Tavaly egyensúlyba került a büdzsé, a költségvetés nullszaldós lett, az eltelt hat évben közel ötmilliárd forintot sikerült lefaragni a hiányból. Nőtt a helyi iparűzési adóból származó bevétel, ami azt jelenti - mivel annak mértéke nem változott -, hogy erősödtek a vállalkozások. (A város idei tervezett költségvetéséről hétfői, A pénz beszél című mellékletünkben számolunk be.) A JEGYZŐ TANULMANYI SZERZODESET VIZSGALJA A RENDORSEG Nyomozás egy aláírás miatt Mindszenten Hivatali visszaélés gyanújával nyomoz a rendőrség a mindszenti polgármesteri hivatalban. Gyanúsítottként hallgatták ki az alpolgármestert, aki önállóan aláírt egy szerződést arról, hogy száz százalékban állja a város a jegyző tanulmányait. Tegnap a képviselő-testület utólag jóváhagyta a szerződést csak Zsótér István polgármester szavazott nemmel. BAKOS ANDRÁS A mindszenti ügyben hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt folyik vizsgálat. Egy tanulmányi szerződésről van szó, amelyet Hevesi Tamás jegyző és Szabó József alpolgármester írt alá - utóbbi Zsótér István polgármestert helyettesítve. A megállapodás szerint a mindszenti önkormányzat száz százalékban finanszírozza Hevesi Tamás tanulását. A jegyző az Eötvös Loránd Tudományegyetem másoddiplomás, öt féléves képzésén tanul, társasági szakjogász végzettséget szerez. A szerződés a tandíj, az utazási költség és a jegyzetek árának finanszírozásáról szól, a tandíj egy félévre hetvenötezer forint. Zsótér István polgármester korábban is szóvá tette, hogy nem lett volna szabad aláírni ezt a szerződést a képviselő-testület beleegyezése nélkül. - Huszonötezer forint a határ, ha ennél nagyobb pénz fölhasználásáról akar dönteni a polgármester, testületi hozzájárulás kell. Ezzel a limittel eredetileg engem akartak korlátozni, de így érvényes az alpolgármesterre is, amikor engem helyettesít - érvelt Zsótér. - Másrészt a mindszenti önkormányzatnak nincsen cége, miért kellene értenie a jegyzőnek a társasági joghoz? Zsótér korábban nem tagadta, több hivatali ügyben a hatóságokhoz fordult. Ez az egyik. A rendőrségi nyomozásról a tegnapi képviselő-testületi ülésen is szó esett. Maga Szabó József tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy kihallgatták gyanúsítottként. Indítványozta, hogy a képviselő-testület utólag hagyja jóvá a tanulmányi szerződést. Ez a döntés meg is született: csak Zsótér szavazott nemmel, aki tiltakozott is az eljárás ellen. - Azt a szerződést alá kellett írnom, és Zsótér úr is jól tudja, miért - érvelt kérdésünkre Szabó József. - A jegyző HEVESI TAMÁS JEGYZŐ. VÁSÁRHELYEN KEZDETT TANULNI, MINDSZENTEN FOLYTATJA Fotó: Tésik Attila úr a vásárhelyi polgármesteri hivatalból, áthelyezéssel került hozzánk. A törvény kimondja, hogy ilyenkor a köztisztviselőt hátrány nem érheti. A jegyző úr pedig még Vásárhelyen kezdett el járni erre a képzésre. Lehetővé kellett tennünk, hogy folytathassa. - Amikor az én áthelyezésemről szó volt, mondtam, hogy tanulok, és a vásárhelyi önkormányzat száz százalékban állja a költségeket a szerződésünk szerint. Erről tehát tudtak a mindszenti képviselők, amikor a kinevezésemről döntöttek - érvel Hevesi Tamás. Eddig egy félévet finanszírozott a vásárhelyi hivatal, egyet pedig a mindszenti. Az utazás költségeiről és a jegyzetekről nem nyújtott be számlát Hevesi. Azt végül ő maga állta. von pedig a nyugdíjrendszer megváltoztatása. Ez utóbbi elkerülhetetlen: a szakértők szerint tíz év múlva kezelhetetlenné lesznek a folyamatok. - A kötelező nyugdíjkorhatárt eltörölték - például Üj-Zélandon. De a világ fejlett részén amúgy is elfogadott, hogy aki akar és akinek a tudására szükség van, dolgozhat osztja meg velünk az egészségügyi világszervezet munkatársaként több országban szerzett tapasztalatát Annus János. A nyugdíjas, de szakfordító kisvállalkozását működtető szegedi orvos úgy véli: az öregkorra már az aktív időszakban kell készülni, hogy ne nyomorként, hanem aranykorként élhessük meg. Szerinte az élet ezen szakasza egyre kevésbé lesz „pihenős". Elfogadták a vásárhelyi költségvetést MUNKATÁRSUNKTÓL A tegnapi közgyűlés fogadta el Vásárhely idei költségvetését. Az idei büdzsé főösszege 18,9 milliárd forint. Míg tavaly nulla, s a korábbi években mindössze 50-60 millió forint volt a város általános tartaléka, úgy az idén 588 millió. Emellett 1,3 milliárd céltartalékkal is számolnak. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy 2007-ben meglépték az 500 fős létszámleépítést, mellyel egymilliárdos lett a bérmegtakarítás. Rablókat fogtak MUNKATÁRSUNKTÓL Alig néhány nappal azután, hogy az egyik szőregi élelmiszerboltot megpróbálta kirabolni egy fiatal, akit gyorsan elfogtak, három másik férfit kapott el a rendőrség. Őket azzal gyanúsítják, hogy egy szegedi italboltot akartak kirabolni. lanuár 24-én este egy 18 és egy 22 éves fiatal lépett be az üzletbe, arcukat eltakarva, fegyvernek látszó tárggyal a kezükben a bevételt követelték az alkalmazottól. Társuk az üzlet előtt figyelte a környéket. A boltban két vevő is volt, akik közül az egyik ki tudott menekülni az utcára, miközben az egyik támadó háromezer forintot vett ki a kasszából. Az eladó ekkor gázspray-ből fújt a rablók felé, akik elmenekültek. A szegedi rendőröknek a napokban sikerül megállapítaniuk az elkövetők személyazonosságát, akiket szerdán fogtak el. Mindannyian beismerő vallomást tettek, a fegyverről pedig kiderült, hogy játékpisztoly volt. A Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette a férfiakat, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.