Délmagyarország, 2008. január (98. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-04 / 3. szám
121 Kapcsolatok Péntek, 2008. januári*. UTANAJARTUNK OLVASÓINK PANASZAINAK Brutális biztonsági őr? • A SZOTE-KLUB A FIATALOK KÖRÉBEN AZ EGYIK LEGNÉPSZERŰBB SZÓRAKOZÓHELY Fotó: Segesvári Csaba • Csak egy-két fotót szeretett volna készíteni, mégis kidobta és brutálisan megverte fiát a biztonsági őr a SZOTE-klubban december 22-én - panaszolta Tanács Istvánné Sándorfalváról. • Benke Csaba, a SZOTE-klub vezetője megkeresésünkre úgy reagált: nem voltjelen az említett esetnél, de tapasztalatai szerint a legtöbb ilyen brutálisnak mondott dolog általában az igazság elferdítése, túlzás. Ha az illető ugyanis olyan súlyos sérüléseket szenvedett volna, akkor látleletet vetetne, és bírósághoz fordulna. Ha a fiatalok isznak, hajlamosak túlzásokba esni - hangsúlyozza. A szórakozóhely bejáratánál és a pénztár felett is jól láthatóan elhelyeztek egyébként több olyan matricát, amelyen a kép - egy fényképezőgép áthúzva - egyértelműen jelzi, hogy tilos fotókat készíteni a SZOTE-klubban. Rossz helyen parkolnak • A Rókusi körút és a Csáky József utca sarkán lévő hamburgeres előtt rendszeresen autók parkolnak, annak ellenére hogy ott tiltó tábla van kihelyezve, ráadásul körülbelül ötven méterre van a parkoló panaszolta Tóth Tibor. A probléma az, hogy nagyobb forgalom esetén nem lehet ráfordulni a Csáky utcára vagy a Rókusi körúti házsor felé, mert a forgalmat akadályozzák a várakozó autók. • Tóth József, a közterület-felügyelet csoportvezetője köszöni olvasónk észrevételét. Megígérte: utánajárnak a dolognak, és ha valóban szükség van rá, megteszik a szükséges lépéseket a közlekedés biztonságosabbá válásának érdekében. Újra kábeltévé Nem csitulnak a kedélyek a T-Kábel szolgáltatásaival kapcsolatban. Rengeteg olvasónk jelzi felháborodását, mivel a társaság újabb csatornákat vesz ki a csomagjaiból. Többek között Csóti Géza hívta fel szerkesztőségünket, akinek az angol foci a mindene, ezért is fizetett elő jelenlegi programcsomagjára. Azt a csatornát viszont, amin a szigetország meccseit élvezhetné, egy ideje már nem tudja fogni. Olvasónk költői kérdése: monopol helyzetéből kifolyólag bármit megtehet a T-Kábel a fogyasztókkal? Balázs Attila szintén felháborodásának adott hangot, mert a T-Kábel kivette csomagjából a Filmmúzeumot. Ahhoz képest, hogy folyamatosan emelik a díjakat, nem nyújtanak kielégítő szolgáltatást, hiszen ha az ember szerződést kötött velük, nem lehetne egyoldalúan felrúgni azt. Azt elismeri, hogy előzetesen megkérdezte őt a cég telefonon, hogy mit szólna hozzá, ha más program lenne a Filmmúzeum helyén, mégis ellenére van, amit társaság részéről tapasztal. i Bodnár Brigitta, a T-Kábel Magyarország Kft. marketingmenedzsere három csoportba rendezve reagált és adott választ a közelmúltban lapunkat megkereső olvasóink panaszaira, melyet e-mailben juttatott el szerkesztőségünkbe. AIII. programcsomag-változással kapcsolatos előfizetői panaszra így válaszolt: Jelentős műszaki fejlesztésünk eredményeként 2007. november l-jétől bevezettük Digital II és Digital III csomagunkat Szegeden és környékén is, ezáltal szinte a teljes analóg kínálatunk elérhető lett digitális minőségben. A digitális technológia a prémium kép- és hangminőség mellett lehetőséget nyújt arra is, hogy bővebb csatornaválasztékot biztosítsunk ügyfeleink számára. Ezt a technológiai újítást - melyet 2007. augusztusi közvélemény-kutatásunk alapján előfizetőink döntő többsége támogatott - csak az analóg csatornakiosztásunk módosításával tudtuk megvalósítani. Digital III csomagunk bevezetésével, szinte az analóg III. csomag jelenlegi díjával megegyező havidíjjal, a következő, analóg programcsomagban nem található csatornák váltak elérhetővé: Vitái IV, Deutsche Welle, vagy az angol bajnokság mérkőzéseit közvetítő Eurosport2, Jetix, Echo IV, Animax, National Geographic Wild, Zone Európa, IV Paprika. Digital III programcsomag előfizetése esetén a megfelelő analóg programcsomag továbbra is elérhető marad a háztartásban lévő összes televízión külön díj fizetése nélkül, csak a digitális programcsomag díja kerül kiszámlázásra. A kábeltelevízió szolgáltatás kimaradásának kompenzációjának igényével kapcsolatosan így fogalmazott: Sajnálatos módon elvétve adáskimaradás tapasztalható a hálózatunkon, egyes esetekben nem a T-Kábel érdekkörében felmerülő okból. Műszaki kollégáink minden előfizetői hibabejelentést megvizsgálnak, és a lehető legrövidebb időn belül elhárítják a kimaradást. Abban az esetben, ha ügyfelünk hibabejelentésekor meginduló hibaelhárítás során bebizonyosodik, hogy az adáskiesés a T-Kábel hálózata vagy műszaki rendszerei miatt állt elő, akkor Ügyfelünk a T-Kábel Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) vállalt hibaelhárítási időn túli adáskiesés időtartamának alapján számított, az ÁSZF szerinti díjfizetési kompenzációban részesül. A meghibásodásokra és minőségi problémákra vonatkozó részekre a következőképpen reagált: Minden, az ügyfeleink által a T-Kábel elérhetőségein jelzett hibát kivizsgálunk, és azonnal megkezdjük a hibaelhárítási folyamatot. A gyors és sikeres hibaelhárítást segíti, ha ügyfelünk a meghibásodás tényének bejelentése mellett a meghibásodás észlelésének első időpontját is megadja, illetve a megszokott és elvárt jellemzőkre vonatkozó eltérésekről is tájékoztatja a hibát felvevő kollégánknak. PROGRAMPONT • NAPI SZOLGÁLTATÓ ÉS KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ SZÍNHÁZ SZEGED KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ 14.30 óra: Violin, a király macskája. 3 kívánság-bérlet. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 14,16 óra: Macskafogó 2. - A sátán macskája. Színes magyar animációs film; 18,20 óra: Casting minden. Színes, magyar zenés vígjáték. BALÁZS BÉLA TEREM 16.15,20.45 óra: Persepolis. Színes, feliratos amerikai-francia animációs film; 18.30 óra: Szívritmus. Színes, feliratos német film. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16,20.30 óra: Esküvő után. Színes, feliratos dán-svéd film; 18.15 óra: XXY. Színes, feliratos argentin-francia-spanyol film. GRAND CAFÉ 19 óra: Cukorfalat. Színes, feliratos amerikai film; 21 óra: Őszi kertek. Színes, feliratos, olasz-francia-orosz film. PLAZA CINEMA CITY Legenda vagyok. Színes, feliratos amerikai akciófilm: 14.30,16.30, 18.30,20.30,22.30 Óra. A király nevében. Színes, m. b. német-kanadai-amerikai fantasy: 14.30,19.30,22.15 óra. Golyózápor. Színes, feliratos amerikai akcióvígjáték: 16.15,20.30, 22.15 óra. Mesterdetektív. Színes, feliratos amerikai krimi: 18.15,20,22 óra. A nemzet aranya - Titkok könyve. Színes, m. b. amerikai kalandfilm: 13.30,15.45,18,19.15,20.15,22.30 óra. Macskafogó 2. - A sátán macskája. Színes magyar animációs film: 13, 14,15,16,17,18.45,22.30 óra. Alvin és a mókusok. Színes, m. b. amerikai családi vígjáték: 13.45, 15.30,17.30 óra. P. S. I loveYou. Színes, m. b. amerikai vígjáték: 13.15,17.15,19.45, 22.15 óra. Az arany iránytű. Színes, m. b. amerikai fantasy: 15.45,18,20.15 óra. Bűbáj. Színes, m. b. amerikai vígjáték: 13.15,15.30,17.45,20,22.15 óra. Mézengúz. Színes, m. b. amerikai animációs film: 14.15 óra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 17.45 óra: Mézengúz. Színes, m. b. amerikai animációs film; 20 óra: Iszka utazása. Színes magyar film. SZENTES 17.30 óra: Mézengúz. Színes, m. b. amerikai animációs film; 20 óra: Elizabeth: Az aranykor. Színes, feliratos angol filmdráma. BALÁSTYA 18 óra: A Bourne-ultimátum. Színes, feliratos amerikai sci-fi akciófilm. DESZK 19 óra: Csillagpor. Színes, m. b. amerikai film. iti&EfL SZEGED A Közéleti Kávéház rendezvénye A VÁROSHÁZA HÁZASSÁGKÖTŐ TERMÉBEN 17 órakor: Új rend és szabadság. Jogalkotás a mai Magyarországon. Vendég, dr. Kondorosi Ferenc kormánybiztos. AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN 16 órától: ingyenes jogi tanácsadás. A MÁLTAI JÁTSZÓTÉREN 15 órakor: internetklub. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 9,9.50,10.40 órakor: Csiribiri torna; 16.30 órától: gyermektorna magyar mozgáskotta módszerrel. A FÉNYUDVAR KÁVÉZÓBAN (Kölcsey u. 4.) 18 órától: Játékklub (kártya, sakk, társasjáték). A KLUB NEXTBEN (Tisza L. krt. 63.) 14 órakor: Fenntartható közlekedés, fenntartható környezetvédelem fórum. Vendég: dr. Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő, környezetvédelmi bizottság. AZ EGYETEMI FÜVÉSZKERT (LÖVÖLDE ÚT <»2.) 9 órától 16 óráig; A SZEGEDI VADASPARK (KÁLVÁRIA SGT.) 9 órától 16 óráig várja látogatóit. BMKErr.Bim SZEGED A SZOTE-KLUBBAN 22 órakor: Diszkóláz, lemezlovas Nóvák. A CENTRAL KÁVÉZÓ ÉS RETRO KLUBBAN 22 órakor: Napjaink slágerei. A CASABLANCA KÁVÉZÓBAN 21 órakor: R8*B zenék Gedzóval. A CLUB GENIUSBAN (SZÉCHENYI TÉR 5.) 21 órakor: Funkyparty. A COLIBRI BÁRBAN 21 órakor: Retro házibuli. A MATUSALEM CAFÉBAN 20 órától: Friday Night's Crazy-Happy Hours - DJ Péter. A MŰJÉGPÁLYÁN 20-22 óráig: Jégdiszkó. AZ OLD TIMER KLUBBAN (Brüsszeli krt.-Dugonics u. sarok) 21 órakor: Kívánságparty hajnalig. AZ ARANYHAL ÉTTEREMBEN 21 órakor: Fergeteges pótszilveszteri buli. A jó hangulatról a Gera fivérek gondoskodnak! AZ INFERNO KOKTÉLBÁRBAN 18 órakor: Koktélparti, elektropéntek, koktélkostolók. KIÁLLÍTÁS G Ő íi Y G«5rp Pince &1aasz, €723 Szvgcd, Liszt«. 9. ' * AHOI A TAL-ÍLASRAS FEXSÉGBS *UOÍS IIHLYJ (62) 422-157 SZEGED A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN (Vörösmarty u. 3.) megnyílt a Petit Plein Air Mirabel című kiállítás, mely január 20-áig látható; A SZÖFCE MINIART GALÉRIÁBAN (Tápai u. 56.) megnyílt Szemán Béla grafikusművész Gondolatok tükrében című kiállítása, mely február 15-éig tekinthető meg. ATEMI DÉL-ALFÖLDI BIBLIOTÉKÁBAN (Kálvária sgt. 14.) megnyílt Császár Tibor fafaragó A természetből született szeretet című kiállítása; látható dr. Tóth Rózsa Örmény templomok olajpasztell képeken című kiállítása. A BELVÁROSI KAMARA GALÉRIÁBAN (Vaszy Viktor tér 2., Belvárosi mozi, 2. emelet) megnyílt Jószai Sándor képzőművész Az ikon: Ablak az örökkévalóságra című kiállítása, mely január 8-áig látogatható. A DUSHA GALÉRIÁBAN (Horváth M. u. 8.) január 23-áig'tekinthető meg Madártávlat címmel dr. Bajusz Huba fotókiállítása. AZ SZTE JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR RAJZ-MŰVÉSZETTÖRTÉNET TANSZÉK GALÉRIÁJÁBAN (Brüsszeli krt. 37.) megnyílta Művészeti diákkörök kiállítása, mely január 13-áig, naponta 10-18 óráig látható. A SZEGEDI NAGYÁLLOMÁS ELSŐ.EMELETÉN Visszatekintés a Szeged-Temesvár vasútvonal százötven éves történetére címmel kiállítás látható. A január 6-áig ingyenesen látogatható tárlat számos ritka fotóval, dokumentummal mutatja be az egykori császári építésű vonal történetét. MEGJÖTTÜNK SZEGED BUS ERVIN Januári., 10óra 55 perc, 4050g. Sz.: Pálfi Gyöngyi és Bús Zsolt (Szeged). FÜLÖP ANNA BORBÁLA Januári., 12 óra 10 perc, 3050 g. Sz.: Paizs Rozália Erika és Fülöp Attila (Szeged). OLÁH PANNI Január 1., 17 óra 25 perc, 2650 g. Sz.: Győri Mária és Oláh Miklós (Kunszentmárton). BALASSA JÁNOS Január 1., 20 óra 30 perc, 3420 g. Sz.: Kónya Dominika és Balassa Róbert (Szeged). RÁCZ ALEXA Január 2., 4 óra 24 perc, 3250 g. Sz.: Ocskó Brigitta ás Rácz Tibor (Kiskundorozsma). ERDEI LILIÁNA TERÉZIA Január 2., 8 óra 30 perc, 3840 g. Sz.: Kocsis Hajnalka és Erdei Zoltán (Szeged). VÁSÁRHELY KNOCH AMIRA December 29., 12 óra 7 perc, 3000 g. Sz.: Ferenczi Annamária és Knoch Zoltán (Földeák). KOSZTOLÁNYI PÉTER December 31., 8 óra 35 perc, 2950 g. Sz.: Kiszin Henrietta ás Kosztolányi Péter (Vásárhely). KÜRTÖSI ZALÁN December 31., 23 óra 45 perc, 3090 g. Sz.: Földesi Erzsébet és Kürtösi Attila (Vásárhely). SZABÓ BÁTOR BOTOND Január 1., 0 óra 38 perc, 3800 g. Sz.: Sass Szilvia és Szabó Csaba (Vásárhely). KOPUNOVICS BENCE Január 1., 20 óra 38 perc, 3530 g. Sz.: Horváth Gabriella és Kopunovics József (Vásárhely). KISS RENÉ LORÁND Január 2., 5 óra 47 perc, 3350 g. Sz.: Gargya Anikó és Kiss Csaba (Makó). NÉMETH KRISTÓF Január 2., 4 óra 28 perc, 3300 g. Sz.: P0STAB0NTAS Tömegközlekedés Öreg-Rókuson és Franciahögyön Az elmúlt időszakban többször esett szó a Délmagyarországban a már régóta igényelt tömegközlekedésről. A Körtöltés utca rekonstrukciója kapcsán több fórumon is tárgyaltuk ezt a kérdést. Először a városvezetés azt a megoldást szorgalmazta, hogy a Körtöltés u.-Jakab L. utcán trolivonalat alakítsanak ki, így követve Szeged sugaras és koncentrikus kialakítását. Ez a megoldás, hál' istennek nem jött létre, mert a tervezett 2-es villamos kialakítása közbeszólt és a Jakab L. utca is túl szűk a két irány megvalósításához. Az igény a tömegközlekedésre viszont maradt, bár az érintett területeken élők egy része ezt nem szeretné. Tekintettel arra, hogy az említett területeken megnőtt az elmúlt években a lakosság száma, sok az idős ember és az iskolás gyermek, a kérdéssel foglalkozni kell. Szándékomban áll 2008 januárjában beadni egy képviselői indítványt mely egy régebbi ötletet tartalmaz: egy kisbuszos körjárat létrehozása a Kossuth L. sgt.-Tavasz u.Makkoserdő sor-Gömöri u.-Damjanich u.-Kossuth L. sgt. útvonalon. Ez a körjárat feltárja úgy az öreg-rókusi, mint a franciahögyi részeket és lehetőséget nyújt az l-es villamoshoz, valamint minden más Kossuth Lajos sugárúton közlekedő tömegközlekedési eszközhöz való csatlakozásra. Remélem, hogy a városvezetés komolyan veszi a kérdést és, megtárgyalás után pénzt is biztosít a járat mihamarabbi beindításához. Kalmár Ferenc, Öreg-Rókus képviselője, Szeged lllikmann Anita és Németh Tibor (Vásárhely). MAKÓ FARAGÓ ZSÓFIA December 27., 23 óra 5 perc, 32 50 g. Sz.: Vígh Andrea és Faragó Csaba (Makó). PANYOR MARTIN December 29., 9 óra 35 perc, 3200 g. Sz.: Varga Erika és Panyor István (Makó). BUDAI PÉTER SÁNDOR December 30., 18 óra 20 perc, 3650 g. Sz.: Budai Erzsébet (Kövegy). BÁLINT RICHÁRD December 31.,11 óra, 3800 g. Sz.: Kis-Sebestyén Réka és Bálint András (Domaszék). SZENTES BACHER OLIVÉR December 28., 9 óra 3 perc, 3860 g. Sz.: Gulyás Renáta és Bacher Mihály Gergely (Nagyszénás). TOMCSÁNYI ANDRÁS December 28., 10 óra 20 perc, 3950 g. Sz.: Lucz Szilvia és Tomcsányi Ferenc (Szentes). TÓTH-RIGLER EMMA December 28., 12 óra 9 perc, 3500 g. Sz.: Rigler Annamária és Tóth Károly (Szarvas). TÓTH ZALÁN December 28., 16 óra 14 perc, 3070 g. Sz.: Szamosközi Anikó és Tóth Zsolt (Szentes). DANCSÓ PÉTER TAMÁS December 28., 23 óra 58 perc, 3260 g. Sz.: Hajdú Dóra és dr. Dancsó Géza Hubert (Csongrád). BRUSZNYICZKI ADÉL ANNA Januári., 22 óra 1 perc, 3140 g. Sz.: Iván Marianna és Brusznyiczki Zsolt Tibor (Szarvas). LÁSZLÓ BOTOND December 31., 4 óra 57 perc, 3580 g. Sz.: Deák Kata és László Attila (Szentes). Gratulálunk!