Délmagyarország, 2008. január (98. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-24 / 20. szám

101 Bizalmasan Csütörtök, 2008. január 29. A zaklató nő naponta küld SMS-eket, és egyetlen szót ír, például ezt: drágaság illusztráció: frank yvette AZ EGYIK MEGSZABADULT ZAKLATÓJÁTÓL, A MÁSIK VELE ÉL Megkerestük azokat a szegedieket, akik néhány évvel ezelőtt elmondták lapunknak: zaklatják őket. Másvala­ki mindennapi életvitelébe önké­nyesen beavatkozni január óta bűn­cselekménynek számít. MUNKATÁRSUNKTÓL Korábban szabálysértés volt, ettől az évtől azonban bűncselekménynek számit a zaklatás Magyarországon. Korábban mi is foglalkoztunk a témá­val, ezért felkerestük azokat a szege­dieket, akik körülbelül két és fél évvel ezelőtt mondták el történetüket - a ne­vüket akkor, és most sem vállalták. Egyikük azóta megszabadult a zakla­tótól, a másik viszont vele él. Utóbbi egy férfi, akit kolléganője addig üldö­zött, amíg a felesége meg nem unta. Az asszony a sok giccses levél és kö­nyörgő telefon elől elköltözött a csalá­di házból, a férfi pedig a könnyebb utat választotta: válaszolt az addig utált hívásokra. A másik korábbi áldozat egy két­gyerekes fiatal nő, aki kitartóan kerül­te zaklatóját, az pedig néhány hónap után új elfoglaltságot vagy célpontot talált magának. Aktuális történetek után nem kellett sokáig kutatnunk. A 28 éves Eszter két hónapig járt egy fiúval, és a szakítás után úgy gon­dolta: túl hamar ért véget a kapcsolat. BABIK ANNA Ma már a női kezdeményezés elterjedt praktika, a nők is átvehetik ezt a sze­repet, ők irányithatnak, csábíthatnak elsőnek. De ezt hogyan is kell? Az interneten szereplő könyvismerte­tők alapján egyes müvekből minden kérdésünkre válaszra lelhetünk, példá­ul arra is, hogyan irányítsuk a férfi tu­datalattiját, hogy belénk szeressen, ho­gyan hipnotizáljuk, hogy azt tegye, amit mi akarunk, hogyan legyünk élő hazug­ságvizsgálók olyan módszerekkel, ame­lyeket az FBI alkalmaz, hogy megtud­juk, nem hűtlenkedett-e. Megtanulha­tunk egy egyéjszakás kalandból tartós kapcsolatot fabrikálni, vagy azt is, ho­gyan keressük meg az igazit. Nicholas Victor kétrészes, Férficsábítás címmel megjelent könyvei nem csekély össze­gért megrendelhetők ahhoz, hogy mind­Reggel, délben, este, sőt időnként éj­szaka is hívja a fiú mobilját addig, amíg az fel nem veszi. Ha kell, tizenöt­ször. Ha a mobillal nem jár sikerrel, éjszakánként a vezetékest csörgeti - a fiú a szüleivel lakik. Eszter nem fenye­getőzik vagy szitkozódik, csak meg­kérdezi volt párjától hogy van és nem találkoznak-e. A válasz mindig ez: nem. A másik történetet egy fiatalember mondta: ö naponta kap SMS-eket egy lánytól - a nő szmájlikat vagy egyet­len szót küld, például ezt: drágaság. A fiút hidegen hagyják az üzenetek, me­lyekre sohasem válaszol. Azt mondta, akkor viszont biztosan elveszítené a türelmét, ha a lány a barátnőjét is megkeresné és hívogatrfá. De hogy mit tenne ebben az esetben, azt nem tudja. - A sértett feljelentése alapján a rendőrség nyomozást rendel el. A ezt elsajátítsuk. Továbbá Sherry Argov Miért a rossz lányokat veszik el a férfi­ak? cimü könyvében arra kapunk vá­laszt, hogyan győzheti meg a nő a férfit, hogy az eljegyzés a férfi ötlete volt, és hogyan érheti el a nő egyetlen szó nél­kül, hogy megkérjék a kezét. A nők ad­ják magukat, legyenek természetesek, vagy tanulják ki ezt a „mesterséget"? Közismert férfiakat kérdeztünk arról, mit gondolkodnak a női csábítási, pár­kapcsolati praktikákról. Két éve élek párkapcsolatban, és sze­rintem a nő szívének elnyerése a férfi dolga - állítja Sutka Norbert, a Pick Sze­ged kézilabdázója. Hozzátette: mester­kedésnek nem ad helyet, nem befolyá­solható. Szilárd akarata van. Nem volt olyan eset, amikor szemet szúró trükkö­ket alkalmaztak volna vele szemben. Vajda Attila, a vb-győztes kenus bűncselekmény csak magánindít­ványra üldözendő, ami azt jelenti, hogy a nyomozó hatóság csak akkor járhat el, ha a sértett vagy a törvény­ben meghatározott arra jogosult más személy ezt kifejezetten kezdemé­nyezi. A rendőrség a nyomozás so­rán adatokat kérhet a hírközlési szol­gáltatóktól, így viszonylag könnyen megállapítható, hogy milyen szám­ról érkezik a zaklató telefon - mond­ta el Szenti Szabolcs, a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense. Ha megvan a zaklató, a kihallgatás után a nyomozás vezetője dönti el, hogy a gyanúsított őrizetbe veszik-e. - Figyelemmel azonban arra, hogy a zaklatás büntetőjogi szabályozása még rendkívül új keletű, így sem az ügyészi, sem a bírói gyakorlat nem alakult még ki - hívta fel a figyelmet a sajtószóvivő. szintén nem szereti, ha a nő megpró­bál ráhatni, mi több, ő manipulálja in­kább a lányokat: kérdésekkel szedi ki a nőből a számára hasznos informá­ciókat, amelyek szerint később csele­kedni tud. Nagyon szeret ismerkedni, megkeresni a nők gyenge pontjait, de ezt természetesen titkos taktikáival éri el. Mint sportolónak, nehéz azt a tényt feldolgoznia, hogy mit is keres benne a másik nem. Ö magáért szeretnének vele időt tölteni, vagy csak az ismert embert látják benne. Svédországnak, a nemek közötti egye­lőség bajnokának be kellene tiltania a szexista természetű reklámokat - szor­galmazta a közzétett jelentés, amelyet a kormány rendelt meg. A jelentéste­vő, Eva-Maria Svensson a szexista reklámok betiltását követelő törvény megalkotását javasolta. Szexista alatt ért a jelentés minden olyan „kereske­delmi célú üzenetet", amely „a nők és a férfiak számára sértésként fogható fel". „A szexista reklámok befolyásol­ják az emberek identitástudatának alakulását, és megakadályozzák a tár­sadalmat abban, hogy elérje célját: a nemek közötti egyenlőséget" - hang­súlyozza a jelentés, amely szerint az új jogszabálynak 2009. január l-jén kellene hatályba lépni. A jelentést be­nyújtották a kormánynak, amely most tanulmányozza. A svéd reklámszövetség úgy vélte, Egy párkapcsolatban nagyon fontos a kommunikáció, a dolgok megbeszélése - véli Janik László, a Szegedi Nemzeti Színház színésze. Sokszor a férfiak rá­tartisága miatt kénytelen a nő cselezni, persze csak pozitív értelemben, és ezt a bölcs férfi hagyja. Ha azonban ez dur­vább irányba megy el, akkor a bizalom­veszteséget már nem lehet helyreállíta­ni. „Az a fél, aki manipulálni akar, nem hajlandó az akaratát feladni, vagy más szemszögből nézni a szituációt, tehát nem tud kompromisszumot kötni." „AZ ÉN FICKÓMNAK NINCS SZÜKSÉGE TEKNŐSTOJÁSOKRA, MERT TUDJA, HOGY AZ NEM TESZI ŐT POTENSEBBÉ" hogy nincs szükség új törvényre, az ágazatban elegendő önkorlátozó sza­bályozás van, és inkább ombudsman­ra lenne szükség a szexista reklámok kiküszöböléséhez. A TESTSÚLY TERMÉSZETE MTI A szívélyes, könnyen barátkozó embe­rek sokkal gyakrabban szenvednek a túlsúlytól, mint az idegeskedök - vélik japán kutatók. A Tohoku Egyetem ku­tatói az ország északkeleti részén har­mincezer 40 és 64 év közötti lakost vontak be a vizsgálatba. A magasság és a testsúly mérése, s ennek alapján a testtömegindex (BMI) megállapítása után a résztvevőkkel egy személyiség­tesztet is kitöltettek. Mint kiderült, a 25-ösnél nagyobb BMI általában nyitott, társaságkedvelő egyént takart. Amennyiben a kutatók más tényezőket, például a dohányzást is figyelembe vették, abban az eset­ben is az extrovertált kategóriába so­rolt férfiak 1,73-szor gyakrabban vol­tak túlsúlyosak, mint a befelé forduló társaik. A folytonosan idegeskedő, aggódó emberek között kétszer olyan gyakori volt a 18,5 alatti BMI, mint a kiegyen­súlyozottak között. A NŐK FORTÉLYA: A FÉRFIAK MANIPULÁLÁSA Vannak domináns férfivadász nők, akik stratégiai játékot űznek a párkap­csolatból, és vannak őszinte, természetes, magukat adók. A praktikák és cse­lek elsajátítása után nem marad más, mint a bizalmatlanság. Vajon erről a férfiaknak mi a véleményük? 0 Egy, kát vagy három év Aki valaki mást megfélemlít vagy mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozik, rendszeresen vagy tartósan háborgat - ha más, súlyosabb bűncselekményt nem követ el - egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Két évet kaphat, aki erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével fenyegetődzik, hármat pedig az, aki a zaklatást volt házastársa vagy volt élettársa, nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére követi el. AZ IGAZI SZEMPILLA DARVAS) LÁSZLÓ Női megoldások Az új amerikai házat, ahol éppen lakunk, gyakorlatilag egy fiatal nő építette föl, saját kezűleg, a foglalkozása vízvezeték-szerelő. Egyébként író is. Pontosan egy fejjel magasabb a férjénél, most dolgozik a második regényén, továbbá másfél hónapja lánygyermeknek adott életet. Lakótársunk francia, Clara, huszonhárom éves, a Monarchia történetével foglakozik, és ha a szükség úgy diktálja, reggel hatig tündökölteti az olvasólám­pát. Mi a régi lakásban gyakran sütöttünk, főztünk, szakácskodtunk, egyfelől élvezetből, másfelől szükségből is, így olcsóbbnak és komolyabbnak tűnt az élet, az életünk. Normális országokban az emberi munka iszonyatosan meg van fizetve, s ezért, és még sok más, e szempillában nem részletezendő jelen­ség miatt Magyarország nem tekinthető igazán normális országnak. Nos, amikor a régebbi amerikai házban sütéshez fogtunk, némi tűnődés után rendre megszólalt a plafonra szerelt füstriasztó - éles, elviselhetetlen, vad hangok, mintha egy zaklatott Elektra sikítana az ember fülébe. Még csak a hús egyik olda­la piroslott, de már ordított a vészjelző. Egy elkeseredett napon szigszalaggal teker­tük körbe, akár egy múmiát, csakhogy ne vaduljon be a steak illatától. Attól kezd­ve jó lett, csöndben sütögettünk, a sült karajhoz, tarjához salátástálakat alkottunk, s mit is tagadjuk, igen büszkék voltunk, hogy megtaláltuk a megoldást. Nagy és bölcs találmánynak gondoltuk, hogy csöndben is lehet sütni a szigszalag segítsé­gével. Itt, az új házban már kevesebbet sütünk. Más a hangulat. Hanem egyszer pi­rítós kenyér készítése közben kezdődött el a vijjogás, pedig oda se égett a puha és olasz, erre a célra szánt kenyér. Szent ég, hogy hát itt is vijjog?! Most akkor ragasz­szunk újra?! Valahogy nem volna ildomos. A ház kiadói fölöttünk laknak, kedves errjberek, hát inkább ne legyen piros a pirítós, gondoltuk, s visszább tekertük az időgombot. Am a pirítós kenyeret lakótársunk, Clara is kedveli. Egy fagyos és napfényes, januári reggelen mi már a munkába mélyedtünk, miközben egyszerre éreztük meg a pirítós kenyér kellemes illatát, illetve hallottuk meg a vad vijjogást. Különös volt, de a szirénázás nem akart abbamaradni. Mint amikor egy operaénekesnő az aktuális áriái magaslatain úgy marad. Gondolkod­tunk, hogy kimegyünk segíteni. S éppen, amikor felemelkedtünk volna az íróasz­tal mellől, hatalmas, és rendkívül pontos női kiáltás hangzott a konyha irányából, s ha a kiáltás szó lehetne, úgy ez egyszerre jelentette volna, hogy elég, kuss, anyád, nyugodj már meg, sztornó. És, láss csodát világ, a vijjogás abbamaradt. Egy francia egyetemista lánytól tudtuk meg, hogy az amerikai füstriasztó hogyan hallgattatható el. Köszöntük is szépen, és másnap húst sütöttünk. A vij­jogás elkezdődött. Nevettünk, mint Brad Pitt. Könnyedén a riasztó alá ballag­tunk, és aztán ráordítottunk. Így tudtuk meg, hogy bizonyos amerikai füstriasz­tók, csak női hangra reagálnak. SVÉDORSZÁG SZÁMŰZNE A SZEXISTA REKLÁMOKAT H Fogalma sincs róla Hallgatassék meg a másik fél is. Az ország egyik legszebb színésznőjét, Gregor Bernadettet (képünkön) is megkérdeztük, aki azt állította, hogy fogalma sincs arról, hogyan manipulálható egy férfi. Ő ugyanis sohasem folyamodott ilyen jellegű praktikákhoz. Szerinte az őszinteség a lényeg. Édesapja, Gregor József mondogatta neki: „az ember nem azt szereti, akit akar, hanem akit tud". Bernadett azóta ebben hisz.

Next

/
Thumbnails
Contents