Délmagyarország, 2008. január (98. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-03 / 2. szám
161 Sport Csütörtök, 2008. január 3. VOLT CSAPAT, AMELYIK EDZETT, MÁSOK FELTÖLTŐDÉSRE HASZNÁLTÁK AZ IDŐT Pihentek és dolgoztak is a sportolók Elmúltak az ünnepek, megkezdődött a munka. Sok egyesület számára azonban nem jelentett teljes pihenést a karácsony és újév közötti időszak. Volt, aki csak edzett - így tett a többség -, más komoly tétért harcolt, de akadt olyan csapat is, amely a teljes mozgásmentességet választotta. A megye első osztályú egyesületeinek edzőit, klubvezetőit kérdeztük arról, hogyan is telt számukra a két ünnep közötti időszak, illetve az új év első néhány napja. MUNKATÁRSAINKTÓL Lele Ambrus, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának ügyvezetője: Az ünnepek közötti időszakot pihenéssel tölthették a játékosok. Az első tréning ma lesz a keret azon részének, amely Szegeden maradt. A csapatból ugyanis a többség a különböző válogatottakkal készül, így a magyar együttesben helyet kapó Puljezevics és Herbert, ök ma és holnap a fővárosi Körcsarnokban edzenek, pénteken Franciaországba, hétfőn Miskolcra utaznak, január 10-én pedig irány Norvégia, egy nemzetközi torna, majd a 17-én kezdődő Eb csoportmeccseinek otthont adó Bergen. Rajtuk kívül adunk kézilabdást a román, a szlovén, a szerb és a montenegrói nemzeti együttesbe is. Domokos Mihály, a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának ügyvezetője: - A Sopronban vívott bajnoki után, amely december 22-én volt, egészen 29-éig pihenhettek a lányok. Ekkor egy, majd 30-án két tréningünk volt. Tegnap megint edzettünk, mégpedig kétszer. Feszes a program, emiatt előrehoztuk a Ma gyár Kupa-találkozót, így már vasárnap utazunk Győrbe, az erre a napra kiirt bajnokit pedig elhalasztottuk február 14-ére. Január 10-én 18 órától az Európa-kupában Szegedre jön a szlovákiai Rózsahegy, a visszavágót pedig január 16-án, 17 órától vívjuk idegenben. Közben 12-én a BEAC látogat az újszegedi sportcsarnokba az NB I A csoportjának második köréCarlos Tevez zseniális gólja MUNKATÁRSUNKTÓL Az Aston Villa hazai pályán egy góllal nyert a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó Premier League 21. fordulójában. A Manchester United Carlos Tevez parádés góljával nyert hazai környezetben. Eredmények: AstonVilla-Tottenham Hotspur 2-1 (1-0), Arsenal-Wést Ham United 2-0 (2-0), Manchester United-Birmingham City 1-0 (1-0), Middlesbrough-Everton 0-2 (0-0), Reading-Portsmouth 0-2 (0-1), Fulham-Chelsea 1-2 (1-0), Newcastle United-Manchester City, Blackburn Rovers-Sunderland, Bolton WanderersDerby County, Liverpool-Wigan Athletic (mind a négy találkozó lapzártánk után ért véget). Az állás: 1. FC Arsenal 50 pont, 2. Manchester United 48, 3. FC Chelsea 44. Peches Adriano Adriano, az Internazionale brazil légiósa, aki júliusig kölcsönben a Sao Paulo labdarúgócsapatában játszik, karambolozott Rio de Janeiróban. A 25 éves futballista elvesztette az uralmát a gépkocsi fölött, az útpadkának, majd egy másik autónak vágódott. A balesetben nem sérült meg senki, viszont az anyagi kár jelentős. így telt első osztályú csapataink ünnepe • aznapi edzések száma OM-GRAFIKA CSAPATOK DEC. 27. DEC. 28. DEC. 29. DEC. 30. JAN. 1. JAN. 2. PICK SZEGED (FÉRFI KÉZILABDA) ----| , SZEVIÉP-SZEGED (NŐI KOSÁRLABDA) • • • • • SZEGED BETON VE (FÉRFI VÍZILABDA) 1 • • HUNGERIT-METALCOM-SZENTES (NŐI VÍZILABDA) • • MK ! PENDOLA SZENTES ELEKTROGLOB (FÉRFI VÍZILABDA) • • • • *— • • ' ~ r • • ASA-HNKC (NŐI KÉZILABDA) -• • ELSŐ BETON (FÉRFI FUTSAL) --LEGRAND-METALCOM-SZENTES (FÉRFI FUTSAL) --i FL0RAT0M-SZEGED (FÉRFI ASZTALITENISZ) • • • FERROÉP-SZEGED (FÉRFI TEKE) ----BODROGI BAU-V.K. (FÉRFI KOSÁRLABDA) ---• • • ben. Reméljük, már a napokban pozitív híreket kapunk Fürész Emőke sérüléséről, aki a héten megy orvosi ellenőrzésre. Juhász György, a Szeged Beton VE férfi pólósainak szakosztály-igazgatója: - Az Eger elleni, december 22-i LEN-kupa-meccs után szünetet kaptak a játékosok, egészen tegnap reggel 9-ig, amikor a konditeremben találkoztunk. Jövő szombatig vasárnap kivételével mindennap edzünk, hétköznaponként kettőt is. A szerb Partizan Beograd jövő szerdán Szegedre érkezik, és az Euroligára készülő ellenféllel délelőtt és délután is nem hivatalos kétkapuzás szerepel a programban. Kocsis István, a Hungerit-MetalCom-Szentes női pólósainak edzője: - A Magyar Kupa elődöntője előtt, december 27-én és 28-án is edzettünk, majd lejátszottuk az MK-meccset, és azóta pihennek a lányok. A csapat nagy része így tesz január 14-éig, hiszen van még időnk a márciusi bajnoki folytatásig. A felnőtt válogatott Szremkó, Tóth A. és Győri január 6-án csatlakozik a nemzeti csapathoz, de így tesznek ifjúsági és junior kerettagjaink, így Kertes, Gémes, Gundl és Pengő is. Berki András, a Pendola Szentes Elektroglob férfi pólósainak trénere: - December 27-én, 28-án és 29-én is napi két edzés volt, aztán tegnap folytattuk a munkát. Muszáj csinálni, még ha a játékosok részéről egy kis nyűggel is járt mindez az ünnepek után, mert a bajnokságban 12-én megyünk a Honvédhoz, majd Pécsre, és az utóbbi meccsen jó lenne meglepetést szerezni. A fiúk szerencsére belátták a szükséges rossz hasznát. Tegnaptól vasárnapig az egykori szentesi tréner, Fülöp Tibor csapata, a francia Reims edzőtáborozik nálunk, amellyel ma és holnap is gyakorlómeccseket játszunk. Szombaton pedig afféle kikapcsolódás gyanánt a csapatkapitány Horváth Tamás szervezésében közös disznóvágáson veszünk részt. Mucsi Tamás, az ASA-HNKC NB l-es női kézilabdacsapatának ügyvezetője: - December 23-ától január tjéig pihentünk, közben azért egyéni edzésterv alapján dolgozniuk is kellett a lányoknak. Az első tréningeket tegnap délelőtt és délután tartottam a keret tagjainak. A bajnoki rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzéseket pénteken 10 és 15 órakor játsszuk, mindkétszer a Kiskunhalas lesz az ellenfél a Hódtói Sportcsarnokban. A maródiak közül Jenőfi akár már ezen a két meccsen pályára léphet, Jókai is játékra jelentkezett, de Gerstmár még csak most kezdi a rehabilitációt. Január 12-én, 18 órakor a Cornexi-Alcoa vendégeként, Székesfehérváron lépünk pályára az idei első bajnokinkon. Dr. Elek András, a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli férficsapatának elnöke: - December 21-éig edzettünk, aztán egy bő hét pihenő következett, és mivel az év január l-jén kezdődik, így mi is ekkor tartottuk az első tréninget. Az ünnepek alatt a két amerikai légiósunk otthon volt, és bár az elsejei edzésre még nem értek oda, a szerencsés utazás után tegnap már ők is edzettek. Muszáj dolgozni, mert 6-án, azaz vasárnap már Szombathelyen lépünk pályára a bajnokság tornymagas esélyese, a Falco otthonában. Persze, ha az időjárás is akarja... Bódi Attila, az Első Beton NB l-es futsalcsapatának trénere: - December 22. óta ma lesz az első edzésünk, majd január 14-én, 16-én és 18-án bajnokit játszunk sorrendben az EMT Győr, az Újbuda és a Fradi ellen. Koncz Zsolt, a Legrand-MetalCom-Szentes futsalcsapatának játékos-edzője: - December 21-én volt egy edzőmeccsünk Kecskeméten, aztán azóta ma lesz az első edzésünk. Jövő hétfőn még mozgunk, 10-én, szerdán pedig érkezik hozzánk a Magyar Kupában az EMT Győr. Lukács Levente, a Floratom-Szenged extraligás asztalitenisz-csapatának játékosa: - Szombaton az Inter-kupában az osztrák Oberwart ellen játszunk, ezért nem álltunk le, így edzésekkel telt el a két ünnep közötti néhány nap. Közben pedig a vajdasági Csókán edzőmeccsen vettünk részt. Karsai László, a Ferroép-Szeged férfi tekecsapatának kapitánya: Egy hét edzés nélkül telt, holnap már mozgunk, aztán pénteken négyen, Kakuk Levente, Kiss Norbert, Kovács Gábor, valamint jómagam az ausztriai Bécsújhelyre utazunk egy nemzetközi meghívásos csapatversenyre, amelyen négyfős gárdák játszanak majd. 2007 UTÁNPÓTLÁS FÉRFI SPORTOLÓJA A DELMAGYARORSZAGNÁL: TOROK BELA Idén sem unatkozik majd Lapunk hagyományos Az év sportolója dijátadó ünnepségén a férfi utánpótláskorúak kategóriájában, egész éves teljesítménye alapján, a Szeged Beton VE férfi vízilabdásának, Tőrök Bélának nyújtottuk át a Délmagyarország legjobbja kitüntetést. SZÉLPÁt LÁSZLÓ Mondhatnák: könnyű a Török Bélának, hiszen bőségesen volt kiktől örökölnie a pólótudást. Tény, hogy azonos nevű édesapja mellett nagybátyja, dr. Török Tibor is első osztályú, jegyzett vízilabdása volt korának. Ez azonban önmagában még nem elég a boldoguláshoz, az érvényesüléshez, ahhoz elengedhetetlen a tehetség, a szorgalom, a kitartás. A 17 éves, 202 cm-es óriás szerencsére mind a három tulajdonság birtokában van. Enélkül szinte biztos, hogy nem lehetett volna számára a tavalyi esztendő annyira sikeres. A sorozat azzal kezdődött, hogy Béri (így szólítják ismerősei, barátai) 2007. január 13-án a Neptun elleni idegenbeli találkozón debütálhatott az OB I-ben. Nem is akárhogyan, rögtön három góllal. Áprilisban pedig megkapta a Szalay Iván Alapítvány különdíját, amely az ország legtehetségesebbnek ítélt pólósának jár. Ha nem is vállalt oroszlánszerepet a Szeged Beton bajnoki szerepléséből, a negyedik helyen végzett gárdában ő is kapott kisebb szerepet. A Máltán rendezett szeptemberi ifjúsági Európa-bajnokságon viszont kihagyhatatlan volt nemzeti csapatunkból, amely egészen a fináléig, a dobogó második fokáig menetelt. Mindezeket figyelembe véve azt gondoljuk, nem hibáztunk, amikor Bélára esett a választásunk. - Köszönöm az elismerést, természetesen nagyon boldoggá tett, főleg annak tükrében, hogy egyáltalán nem számítottam rá - jelentette ki Béla. Nálam a Pick és a Makó KC kézilabdázója, Simon Bence volt a favorit, de még véletlenül sem sértődtem meg, hogy rossz jósnak bizonyultam... Az összes kitüntetésemnek, eredményemnek örülök, de, ha rangsort kellene állítanom, akkor mindenképpen a Szalay-díj áll az élen. Azért, mert azt a szakmától kaptam. Büszke vagyok, hogy olyan klasszisokkal kerültem „egy lapra", mint Kiss Csabi, Hosnyánszky Norbi, a két vasasos Varga, Dani és Dumi. ök valamennyien megkapták ezt a kitüntetést. Nagy elismerés ebbe a társaságba tartozni. Adódik a kérdés: 2008-ban milyen eredményekkel lehet(ne) az elmúlt évi teljesítményt überelni? - A Szegeddel nagy dobásra készülünk: egyrészt szeretnénk bajnoki finálét játszani, a LEN-kupában pedig minimum az elődöntőbe kerülni - válaszolt az ifjú tehetség. - Persze tisztában vagyok azzal, hogy pillanatnyilag hol a helyem a gárdában, ebben az esztendőben szeretném stabilizálni a helyem. Aztán az isztambuli junior Európa-bajnokság is a szemem előtt lebeg, jó lenne a máltai ezüstérmet aranyra váltani. Méghozzá a múlt nyárinál jobb teljesítményt nyújtva. És akkor arról még nem is szóltam, hogy az idén érettségizem a Dugonics András Piarista Gimnáziumban. Kizárt, hogy unatkozzam 2008-ban. B TÖRÖK BÉLA (JOBBRÓL) ÖRÖMMEL VETTE ÁT LAPUNK JUTALMÁT Fotó: Frank Yvette