Délmagyarország, 2008. január (98. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-03 / 2. szám
AZ EZERSZÍNŰ NŐI VILÁG MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA 2008. január 3. AZ IGAZI SZEMPILLA DARVAS! LÁSZLÓ Egy szegedi ember Él Szeged városában egy nő... ejnye, hiszen máris rosszul kezdjük, hiszen egyfelől $ok nő éldegél Szeged városában, másfelől az momentán tökéletesen mindegy, hogy hölgy az illető, akiről szólni támad kedvünk. A kezdést tehát legott korrigáljuk, mint az olyan nebulók, akik hajlandóak belátni önnön ostobaságukat. Nos, akkor legyen így: él Szeged városában egy ember, akinek az élete, a munkálkodása a szemünk előtt zajlott. Úgy is mondhatnók, ebben a munkában nőttünk mi magunk is fel, hosszú, hosszú éveken át tőle tanultuk a figyelem erejét, az értékek kiválasztásának kertészi ügyességét, a türelem méltóságát, a csöndes fölháborodás jogát és az őszinteséget. Hogy például azt mondja, ez jó, ez meg nem jó. És a szemedbe mondja, akár. És indokol is. Ilyenkor egy kicsit a szemüvegéhez nyúl, igazít rajta, és folytatja. Hangja halk, megfontolt, tűnődő, dühösnek már láttuk, kiabálni soha. De mondjunk egy váratlant is! Ez az ember megannyi, helyezkedésben és a túlélés ezerféle praktikájában jeleskedő szegedi kulturális potentához képest megalázóan tájékozott is. Iránytűjét a szabadság, a szellem és a tágasság tájolja. Nos, él Szeged városában egy olyan ember, aki nélkül Szeged nem az lenne, ami, kevesebb lenne, kisseb lenne, unalmasabb lenne. Több penész, doh és békalencse. Ez az ember két úgynevezett kulturális intézményt működtet, igazgat, gondoz évtizedek óta, és, például, idehozta a magyar irodalom színe-javát, Esterházytól, Nádasig, Rakovszkytól, de volt kollégiumának vendége Hrabal vagy Kertész is, mint ahogy fiatal írók is rendesen, sokan és állandóan - és nem soroljuk tovább. Mozija úgynevezett művész mozi, válogatott, minőségi filmek vetítésével, főként egyetemistáknak. S minden irodalmi estjén pereg egy kismagnó is! Úristen, micsoda hanganyag birtokában lehet! Kicsit olyan ez, mint Ilia Miska bácsi levelezése. Írásunk célja határozottan lobbi jellegű. Lobbizni állítólag nem bűn. Ezúton hívjuk föl tehát a Szegedért Alapítvány kurátorainak becses figyelmét erre az emberre - akik, mint hallani, a napokban hivatottak dönteni az évi jutalmazottakról. Külön bekezdésben írjuk le a nevét. Erdélyi Ágnesnek hívják. Felhívjuk ezúton tehát a Szegedért Alapítvány kurátorainak becses figyelmét erre az emberre. A NOISTRESSZOLDO MTI A kiegyensúlyozott házasélet csökkenti a stresszt, de csak a nőkben mutatták ki amerikai pszichológusok. A házasélet gyönyöreit élvező hölgyekben ugyanis csökken a stressz által termelődő hormonok szintje, ellenben a férfiaknál ez a jelenség nem olyan szembeötlő. Náluk a mentális állapotot sokkal inkább befolyásolja a munkahelyi leterheltség. A vizsgálatot végző csoport szerint ennek az az oka, hogy a harmonikus kapcsolat elsősorban a nőket tehermentesíti, azaz a férjek részt vállalnak a mindennapi otthoni robotban, a háztartásban és a gyereknevelésben. Igazságtalan kapcsolatban élő nő nők fárasztó nap után hazatérve egy kis MNMMNNM • Adivattükrözó'dései messzire hatnak FOTÓ: MTI jól megérdemelt pihenés és lazulás helyett azonnal stresszes foglalatosságba kezdenek - mondja Darby Saxbe, a Kaliforniai Egyetem kutatócsoportjának vezető pszichológusa. A mellékvese által termelt kortizol (hidrokortizon), a „stresszhormon" minden nyomasztó szituációban növekszik szervezetünkben. Normális körülmények között szintje reggel magasabb, majd fokozatosan csökken a nap folyamán. A csökkenés mértéke azonban kiváló indikátora az egyén pszichés és egészségi állapotának: minél jobban érzi magát valaki, annál meredekebben esik a kortizolszintje. A folyamatosan magas hormonmenynyiség viszont depresszióhoz, krónikus fáradtsághoz vezethet. FELEDEKENY FÉRFIAK A férfiak feledékenyebbek, mint a nők, legalábbis ez derült ki egy Németországban ezer fő körében végzett reprezentatív felmérésből A mintában szereplők közül minden tizedik férfi bevallotta, hogy már legalább egy alkalommal megfeledkezett élettársa születésnapjáról, míg a megkérdezett nők körében ez az arány mindössze 1 százalék. Más műfajban is a férfiak bizonyultak gyengébbnek: a megkérdezett teremtéskoronák egyharmadával fordult már elő, hogy ünnepnapokon egy szál ajándék nélkül kellett restelkedniük, a másik nem képviselői közül feleannyian: 15 százaléknyian számoltak be ilyen kellemetlenségről. Wwwst tam; Sefeaa.^ *•»" ** «%»te*. mim »mmtúm. »IT omm W i-t «m*m >HMnkrK •tt ixf ÍM S(K* M* *» »» CÍB ptimlm. « MBKi AB (WBfc,, |( . gjtglV* teí*6 M hl*. W V4*. w^g V..,.' • aktttow** «*<* "*"» ««•» m StífiNfe ** ** rnem rn « wm* ktuam iéw. u HJ ^ffj^jWedet'Ctódteíit •• L ÖS » K i» 4* Seöfe ^t'íi«wteo ha*; tmwfate mabmm" * Vwfc k* * *» Wft, ^ S-fis-k S&Wtamr ifcc Sskfc dfcs Jryn- wr*.? Mn tVi ** mit c»« MM^i jg Fotó: MTI m KERTESZ IMRE A BÁZELI KÖNYVVÁSÁRON. EGYRE NEPSZERUBB MESTERSEG AZ ÖVE KÖNYVET ÍROK, TEHÁT LÉTEZEM... Minden komoly férfi könyvet ír vagy írt ezekben a hetekben: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc arról, hogyan kellene működnie az országnak, a leköszönt jegybankelnök arról, miért működött rosszul. Tavaly a valóságshow-hó's a valóságról, a motorversenyző' a győzelemről, a rockzenész arról értekezett, hogyan dulakodott részeg polgármesterrel a koncert előtt. Miközben állítólag egyre kevesebb az olvasó, az írás, pontosabban a vallomás egyre több ember számára válik fontos gesztussá. BAKOS ANDRAS Ibolya egy Szeged melletti falu új kisboltjának harminc év körüli tulajdonosa. Nem szerepelt tévében, mégis egyre többen ismerik: nemrég indította be az üzletet, a helybeliek látják, hogy törekvő, és örömét leli abban, amit csinál. Ibolya egyszer azzal lepi meg újságíró ismerősét a kasszánál, hogy megkéri, segítsen neki, mert szeretne írni egy könyvet. Maga a szándék is érdekes, de Ibolya szemlátomást azt is tudja, hogyan érheti el a célját biztosan; keres egy íráshoz értő embert. Ezt a sztárok is így csinálják. Élete regénye Az írás mesterség. Az első magyar Nobel-díjas író, Kertész Imre 13 éven át dolgozott első regényén, a Sorstalanságon, amely többévi várakozás után jelenhetett csak meg 1975-ben. Bár az öszszevetés merész, talán mégis érdekes: Talmácsi Gábor könyve, az Életem 200 felett gyakorlatilag néhány nappal a győztes futam után már a boltokban volt. A világbajnok motorversenyző tavasz óta ráérő idejében kézbe vette a diktafont, és folytatásokban elmesélte élete regényét, a könyvkiadó pedig gyorsan elvégezte az aprómunkát. Ennél sokkal több köze van a neve alatt készülő új könyvhöz Orbán Viktornak. A Fidesz-MPSZ elnökéről december elején a sajtó hírül adta, hogy felcsúti házában új könyvén dolgozik. A kötet 2008 elején jelenik meg, és folytatása a májusban megjelent könyvnek, az Egy az ország címűnek, amely már a harmadik kiadásnál tart, és eddig 31 ezer példány kelt el belőle. Ám Gyurcsány Ferenc is ír, mégpedig a magyar gazdaság helyzetéről, „a növekedés gátjairól" és persze a lehetséges kitörési pontokról. Nem fog tetszeni A skandalum gyakran szegődik társszerzőül egy-egy kötet megírásávasta, az is megtudta az újságból, hogy Attila hogyan kapott össze Zámbó Jimmyvel, illetve egyszer dulakodott egy kapatos polgármesterrel. A kiadás nagy üzlet Mindez azért érdekes, mert húsz éve halljuk, hogy egyre kevesebb az olvasó; hogy a televízió kitölti az emberek szabadidejét, a hirek és a könnyű filmek pedig a mesék iránti vágyat elégítik ki. Ez a jelek szerint még sincs egészen így. A bulvárhírek olvasása-hallgatása után mindig marad az emberben 3 St. Martin vásárhelyi fejezete St. Martinról (képünkön), a szaxofonművészről köztudott, hogy verseskötetei is vannak, életrajzi könyvet azonban nem jelentetett meg eddig. Pedig biztosan sok embert érdekelne, milyennek látja az 5 arany, 2 platina és egy gyémántlemez tulajdonosa a 80-as és 90-es évek magyar könnyűzenei életét. - Ha lenne ilyen könyvem, abban természetesen Hódmezővásárhelyről is szó lenne, hiszen tizennyolc éves koromig itt nevelkedtem. így a szüleim mellett azokról a tanáraimról is írnék, akiknek sokat köszönhetek - mondja St. Martin, azaz, Szentmártoni Imre. Aki a minap Hódmezővásárhelyen, a Szent István-templomban adott jótékonysági koncerteta Kertvárosi Katolikus Óvoda javára. Egy író-újságíró évek óta gyűjti a vele kapcsolatos dokumentumokat, élményeket. Ezekből elkészült egy kézirat, de Imre azt mondta, hogy egy ilyenfajta számvetésnek még nem jöttei az ideje. hoz, a botrány ígérete pedig a legjobb reklám. Nyáron derült ki, hogy Járai Zsigmond, a jegybank korábbi elnöke „aktív kikapcsolódás helyett könyvet ír", a bankkonszolidációról, pénzügyminiszteri és jegybankelnöki ténykedéséről. A kiadó azt hirdeti, Járai kötete „sok embernek nem fog tetszeni". Előfordulhat, a megjelenése után egy-egy részletből bulvárhír lesz, mint Pataky Attila Bor, szex, rock&roll című remekének fejezeteiből. Aki ezeket nem olkíváncsiság. Még többet akar tudni a számára szimpatikus hírességről, mélyebben szeretné megismerni, és szívesen fizet, ha könyvet lát róla. A kiadás tehát nagy üzlet. A piac pedig közben úgy is működik, hogy egyre érdekesebbek lehetnek azok a hírességek, akik saját területükön elismertek, mégis keveset lehet tudni róluk. Az ő könyvük kelendő. Az írók pedig először válasszanak maguknak izgalmasabb foglalkozást.