Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-28 / 301. szám
81 Megyei tükör vasvári jános nem vágott neki egyedül az atlanti-óceánnak Feladta a szentesi hajós Péntek. 2007. december 28. AZ EGYMÁSÉRT EGY-MÁSÉRT ALAPÍTVÁNY ISMÉT BESZÁLL Ügyvédet váltottak Papp Edináék Szerbiában A Szerbiában november 13-a óta előzetes letartóztatásban lévő' Bogosné Papp Edina, Mehmet Karcsi édesanyja, valamint az asszony férje karácsonykor ügyvédet váltott. Információink szerint az új ügyvéd is óvadékot kínál fel a szabadkai börtönben fogva tartott szegedi házaspár szabadlábra helyezéséért. OLÁH ZOLTÁN Az utóbbinak a fedezete egy szabadkai ingatlan lett volna. A bíróság szóvivője, Jelena Bogovac azt mondta, a testület minden körülményt mérlegelve hozta meg a döntést, azt is figyelembe vették, hogy a két ország között nincs olyan megállapodás, amely a saját polgárát átadná az ellenük indult büntetőper lefolytatására, ráadásul Papp Edina tettenérésükkor megpróbált megszökni. - A kuratórium elnöksége valószínű- A szegedi házaspárt karácsonyig leg néhány napon belül dönt arról, egy neves szabadkai ügyvéd, Cvéjity Az Egymásárt hozta haza a kisfiút Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány által felkínált ötezer euró vezetett el a három évvel korábban az apja, Mehmet Tüysüz által hamis útlevéllel elrabolt és Törökországba csempészett Mehmet Karcsihoz. A kisfiú az alapítvány segítségével kerülhetett haza édesanyjához, az időközben Bogos Attilához férjhez ment Papp Edinához. egyre kevesebb ünnepi üdvözlőlapot adnak postára Jókívánságok netenr telefonon Bontják Druzsbatelepet MUMKATÁRSUWKTÓt Hat épület áll még abból a tizenhatból, amelyet 2007. november 30-áig kellett volna elbontaniuk a tulajdonosoknak Hódmezővásárhely mártélyi üdülőterületén, a Druzsbatelep néven ismertté vált részen. A területen eredetileg negyvenkilenc épület volt - tájékoztatta lapunkat Hegedűs Zoltán, a mártélyi üdülőterületért is felelős koordinátor. Vásárhely vezetése 2004-ben módosította az üdülőterület szabályozási tervét, így az Avar, Horgász, Csuka és Fácán utca által határolt rész vízgazdálkodási területnek minősül, és közösségi övezeti besorolást kapott. Az önkormányzat a terv előírásainak megfelelően akarja felhasználni a tulajdonában lévő földterületet, ezért 2005. november 30-i határidővel elrendelte az ideiglenes építmények bontását. Az épülettulajdonosokkal azóta bérleti szerződéseket sem kötött a város, és a bontás költségeire való tekintettel díjat sem számlázott ki részükre. Az elmúlt években elbontott üdülök után több helyen balesetveszélyes épületmaradványok és bontásból származó hulladékok maradtak, a város idén saját költségén több mint nyolcvan köbméter törmeléket szállított el. A legutóbb elbontott tíz épület után négy konténer bontási hulladékot gyűjtöttek össze a közmunkások. Mivel hat érintett a meghatározott időpontig nem bontotta el építményét, erre az építésügyi hatóság fogja őket kötelezni januárban. Ha ekkor sem tejesítik, a munkát a tulajdonosok költségére az önkormányzat végezteti el. Vasvári János feladta. Nem indult el a Kanári-szigetekről Amerika felé. A szentesi hajósnak azt tanácsolta barátja, hogy ne vágjon neki egyedül az Atlanti-óceánnak. Vasvári azt tervezi, hogy februárban újra útnak indul. BIAHÓ GABRIELLA Vasvári János feladta. December 23-án már hazaérkezett Szentesre, családi körben ünnepelte a karácsonyt. Nem érzi kudarcnak, hogy visszafordult. Lapunknak elmondta: a bevezető ezerkétszáz kilométeres táv megtételének éppen az volt a célja, hogy felszínre kerüljenek a 'problémák, ha vannak. A szentesi férfi számára a Portugáliától a Kanári-szigetekig tartó út elsősorban tanulás volt. A lassú evezés miatt túlságosan meghosszabbodott volna az átkelés időtartama, de szerinte nem lehet felkészülni a szárazföldön arra, hogyan tud haladni az Atlanti-óceánon. Vasvári János most edzőt keres, aki megtanítja arra, hogyan kerülhet a legjobb kondiba. Lapunknak azt mondta, teljesen nyugodt, mert nincs rajta nyomás, „nincs az, hogy kötelező ekkor és ekkor átevezni az óceánt." Azt tervezi, hogy februárban újra útnak indul. Mintegy zálogként hagyták a Tüzhangya nevü hajót Las Palmas kikötőjében, ahová Vasvári János biztosan visszatér. A szentesi hajós barátja, Rakonczai Gábor, aki tavaly Pálos Andreával együtt átkelt az óceánon, lapunknak elmondta, Portugáliától a Kanári-szigetekig tartó úton világossá vált, János részéről felelőtlenség volna egyedül nekivágni a több ezer kilométeres útnak. Gábor szerint János lassan evez, ami meghosszabbította volna az út időtartamát. Kiderült, hogy a navigációban is fejlődnie kell, s az étkezésre is jobban oda kell figyelnie. A Tüzhangya fedélzetén a szentesi hajós biztonságérzete sem volt elég meggyőző Rakonczai számára. Hangsúlyozta: az a cél, hogy Vasvári János sikerrel evezze át az óceánt és nem az, hogy ott maradjon. DTÍZ nap aiatt 1200 kilométer Rakonczai Gábor, Rakonczai Miklós és Vasvári János egyébként 9 nap és 23 óra alatt tették meg az ezerkétszáz kilométeres távot Portugáliától a Kanári-szigetekig. Gábor úgy tudja, hogy ilyen gyorsan még egyetlen evezős hajó sem haladt tengeri körülmények között. A háromfős legénység előnyt élvezett, hiszen ketten eveztek, egyvalaki pihent, vagy egy evezett, egy kormányozott és egy pihent közülük az időjárástól függően. A fiúk elmondták, ideális viszonyok között fantasztikus kirándulásban volt részük. Öt évvel ezelőtt körülbelül húsz-harminc százalékkal több ünnepi üdvözlőlapot adtak postára, ma már inkább SMS-t írnak az emberek, vagy e-mailben, zenés képeslapok segítségével tolmácsolják jókívánságaikat. MUNKATÁRSUNKTÓL „Legyen a mai nap békés, boldog, gyertyafényes, a jövő év pedig egészségben, barátságban, nevetésben, szerelemben és anyagiakban nagyon-nagyon gazdag!" Ez és a hasonló ünnepi jókívánságok évek óta telefonon, SMS-ben jönnek. Szent este után szilveszter éjszakáján is ötletekben gazG KÉPESLAP A NETEN. A Szonda Ipsos legfrissebb felmérései szerint továbbra is a mobiltelefon a karácsonyi jókívánságok eljuttatásának legnépszerűbb eszköze. A megkérdezettek 67 százaléka hívja fel barátait, ismerőseit telefonon, és átlagosan 13 ismerősünket köszönt-,, jük SMS-ben. Még ha a hétköznapokban ki is szorul a hagyományos képeslapküldés, levélírás, karácsonykor a figyelem kifejezésének ezen módszerei még jelentősek: a megkérdezettek 39 százaléka választja az írásos üdvözlési formát. Minden tizedik ember küld internetes képeslapot, és valamivel több mint minden tizedik e-mailt. A megkérdezettek 17 százaléka használja az internetet. hogy az alapítvány milyen segítséget tud nyújtani a szerencsétlen szegedi házaspárnak - nyilatkozta lapunknak Földesi-Szabó László, az Egymásért Egy-Másért Kiemelkedően Közhasznú Nemzetközi Alapítvány kuratóriumának elnöke. Földesi-Szabó ennél többet egyelőre nem akart mondani, de azt megerősítette, hogy az alapítvány ismét beszáll a Mehmet Karcsi-ügybe. Ezt támasztotta alá az is, hogy Mehmet Karcsi nagymamája, Papp Károlyné azzal hárította el érdeklődésünket, hogy a lányáékkal kapcsolatban már ne őt, hanem Földesi-Szabó Lászlót keressük. Mehmet Karcsi édesanyját és az asszony férjét november 13-án vették őrizetbe a horgosi határátkelőhelyen, személygépkocsijukban kábítószert találtak. Két nappal később harminc napra letartóztatták őket. A Szabadkai Kerületi Bíróság bírói tanácsgyűlése december 12-én harminc nappal meghosszabbította Bogos Attila és felesége, Bogosné Papp Edina előzetes letartóztatását, egyúttal elutasította a szegedi házaspár szabadlábra helyezéséért felkínált 45 ezer eurós óvadékot is. Radován képviselte, az egykori vizsgálóbíró megbízását azonban Papp Károlyné karácsonykor visszavonta. - Nem tudom az okot, Zsuzsa aszszonytól kaptam egy faxot, amelyben közölte, hogy a fax kézhezvétele után már nem én képviselem Bogos Attiláékat - mondta a döntés miatt csalódott ügyvéd. Az ügyvédváltás okáról Papp Károlyné nem beszélt, de azt megerősítette, hogy az új, újvidéki ügyvéd közreműködésével ismét óvadékot kínálnak fel, s reméli, a lányáékat ezúttal szabadlábra helyezik. 9 VÁDAK ÉS CÁFOLATOK. Idén április 13-án a vámnyomozók milliárdos csempészet gyanújával őrizetbe vették Földesi-Szabó Lászlót. Rajta kívül még az Egymásért alapítvány legnagyobb támogatójának, a Herba-csoportnak a vezetői kerültek rács mögé. Az alapítvány vezetői, a kuratórium tagjai kezdetektől viszszautasították a vámosok állításait, a nyomozás még nem fejeződött be. FÖLDESI-SZABÓ LÁSZLÓ AZ ALAPÍTVÁNY ELNÖKE ÉS BOGOSNÉ PAPP EDINA EGY KORÁBBI FELVÉTELEN Fotó: Frank Yvette • VASVÁRI JÁNOS MÁR OTTHONÁBAN ÜNNEPELTE A KARÁCSONYT dag irományok sokaságára lehet számítani. „Képeslap" - elég ennyit beírni az internetes keresőbe, és már válogathatunk is a szebbnél szebb karácsonyi, újévi és egyéb képeslapok között. Ha akarjuk, zenél is az üzenet, és idézetet is választhatunk hozzá. Az e-mailen küldött kedves szavak mellé versekkel kísért rövid diafilmeket is mellékelhetünk. öt-hat évvel ezelőtt is léteztek az elektronikus üdvözlőlapok, de sokan még nem merték ilyen formában köszönteni szeretteiket, barátaikat és ismerőseiket, féltek, a címzett nem nézi meg időben az üzenetet. Manapság egyre több cég kíván így partnereinek kellemes ünnepeket, annak ellenére, hogy a szakemberek tapasztalatai azt mutatják: a magánlevelezések esetében sokkal elterjedtebb az elektronikus változat, és a cégek még mindig előszeretettel választják a hagyományos, kézzel írt lapot. - Az elmúlt öt évben nagyságrendekkel, mintegy húsz-harminc százalékkal csökkent a postára adott, egyéni ünnepi üdvözlőlapok száma mondta Harnos Csaba, a Szeged 1. Posta vezetője. A szakember úgy véli, bár évről évre kevesebb a képeslap, az elektronikus verziók nem helyettesíthetik a kézzel írott jókívánságok személyes varázsát. . GYORS ÉS OLCSÓ - EZ A NETES ÜDVÖZLET ELŐNYE A POSTÁVAL SZEMBEN Schmidt Andrea Fotó: Blahó Gabriella