Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-15 / 292. szám
| Szieszta - Hétvége Szombat, 2007. december 15. SZÍVESEN VESZI KEZEBE Jeles és ismert személyiségeket kérdezünk sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak a hét végén, és azt szívesen ajánlják-e másoknak is. Most Szilágyi Annamária, a Szegedi Nemzeti Színház művésznője (képünkön) árulja el, mivel tölti szabadidejét. szeretnék alaposabban megismerni a vidéket. A barátaik pedig Erdélyt ajánlják nekik. Egy fárasztó színházi nap végén, mikor már nagyon leterhelte szellemét a munka, a művésznő pihenésképpen legszívesebben a televízió elé ül le. Kedvencei a logikai bukfencekkel tarkított krimisorozatok. Olvasásra sem sok ideje marad, esténként vesz a kezébe könyvet, de a kimerültség miatt hamar elszundít a lapok felett. A karácsonyi készülődés neki is örömet okoz. Szüleihez utaznak Porcsalmára, ahol nagyon szeretnek lazítani. Bár édesanyja mindent elintéz egyedül, a család azért besegít neki olykor. Annamari tavaly bejglit sütött - életében először. - Háromféle ízben készítettem az édességet: diós, mákos és kakaós is került az asztalra. Jól sikerült. Nővérem el sem akarta hinni, hogy én sütöttem, azt hitte, a boltban vettem - büszkélkedik a színésznő, aki hétköznapokon is szívesen veszi kézbe a fakanalat. Arra a kérdésre, hogy mit ajánlana, mivel töltsék szabadidejüket az olvasók, azt felelte: nem egy programozós típus. Nagyon hiányoznak azonban az életéből a kirándulások, úgyhogy azt javasolja, tegyünk nagy sétákat a városban, ha lehetőségünk van rá. Jó lenne, ha mindenki békésen, boldogan készülődne az ünnepekre, és sokat foglalkozna szeretteivel. - Ha sok üres órám lenne, ami egy színésznél nem feltétlenül van így, akkor aludnék - vallja be a pénteken bemutatott, új kisszínházi darab, a Beszélő fejek III. Susanja, Szilágyi Annamária. - Mondhatnám azt is, hogy ez a hobbink a párommal: grizzlytipusok vagyunk. Bár elismeri, hogy szívesen venné, ha több szabadideje lenne, azt azért hozzáteszi: örül, hogy elfoglalt. A hét vége napjai leginkább takarítással, házimunkával telnek, illetve olyan feladatokkal, amelyekre hét közben nem jut idő. Igy leginkább csak álomkép, hogy utazgassanak párjával. Szívesen járnának be külföldi és belföldi tájakat is. Görögországban voltak már, de KARÁCSONYI ÜNNEPI HETEK SZEGED SZOMBAT SZÉCHENYI TÉR 16.00: Rob és Béla gitárduó. 17.00: A Cuháré társulat népzenei műsora. 16.00-18.00: Karácsonyi asztalimécses-készítés. DÓM TÉR 11.00: Madzag - Vitéz László-bábjáték. 15.00: Bálamesék: Kohl Piroska és zenésztársa - mesék és zenék. 16.00: Szűcs testvérek - koncert (moldvai muzsika). 17.00: Jövőnkért Művészeti Iskola - modern tánc. 18.00: Nefelejcs Citerazenekar. 19.00: Flame Flowers - Phlox tűzzsonglőr-előadás. VASÁRNAP SZÉCHENYI TÉR 16.00: Húzd a szánkót! - gyermekkoncert. 17.00: Zoli és Káci - A varázslatos hegedű. DÓM TÉR 11.00-17.00: Bemutatkoznak a nemzetközi betlehemes találkozó résztvevői. 11.00-18.00: Bede Adám és Erdő Béla muzsikál. 11.30: Levendulaszínház- Betlehemes játék. 16.00: Effeta - Karácsonyi koncert. 17.30: Cuháré Táncműhely - táncok és zenék a Kárpát-medencéből. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS Közös adventi gyertyagyújtásra várnak mindenkit 17 órakor a Dóm téren felállított adventi koszorúnál. A rövid adventi műsor után a harmadik gyertyát Király Levente, a nemzet színésze, Szeged díszpolgára és Makoviczky Gyula evangélikus lelkész gyújtja meg. DUGONICS TÉR SZERETETSÁTOR A Délmagyarország, a Rádió 88 és a szegedi önkormányzat a város meghatározó cégeivel összefogva a karácsonyi készülődés jegyében rendhagyó jószolgálati eseménysorozatot szervez Szegeden december 22-éig. A Dugonics téren áll a közös nagy szeretetsátor, ahol a megmozdulás résztvevői minden délben vendégül látnak egy-egy gyerekcsoportot vagy családokat. A MAGYAROK KARACSONYFAJA AZ ARANY IRÁNYTŰ ÓPUSZTASZERI NEMZETI TÖRTÉNETI EMLÉKPARK SZOMBAT 13.30: Magyarok karácsonya. PROGRAM: Az ünnepen felállítják a Magyarok karácsonyfáját, amely Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármesterének ajándékaként Erdélyországból érkezik, majd azt megszenteli Kiss-Rigó László, a szeged-csanádi egyházmegye püspöke. Ezt követően gyimesiek betlehemest adnak elő. Utána a rotundában művészek köszöntik az ünnepet: Ivanovics Tünde, Fábri Géza énekespár Zentárói, Újvidékről, a gyimesi katolikus iskola hallgatói, Berszán Lajos lelkipásztor-iskolaigazgató vezetésével Erdélyből, Szarka Tamás énekes (képünkön) (Ghymes) Galántáról. Az ünnepség a karácsonyfa körül ér véget hang- és fényjátékkal. KETMINIDRAMA A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN KISSZÍNHÁZ Vasárnap, 15.00: Beszélő fejek II. - monológok FORDÍTOTTA: VAJDA MIKLÓS DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: VARSÁNYI ANNA RENDEZŐ: SZÉKHELYI JÓZSEF A NAGY ESÉLY - Lesley: Cseh Zsuzsanna. A mulatságos történet egy önmagát a világ legfantasztikusabb színésznőjének tartó statisztalányról szól. CSOKIS KEKSZ A KANAPÉ ALATT - Doris: Pásztor Erzsi. A minidráma egy 75 éves öregasszonyról szól, aki székhez kötve elmeséli az egész életét... A világhírű angol bulvárszerző, Alan Bennett beszélő fejei humanista monológokat mondanak, egy-egy emberi sorsot bemutatva humorral, empátiával, érzékenységgel. A darab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. Kiss Manyi 1.-bérlet,-jegyár: 1100-1400 forint. MALTAI GÁLAEST A BELVÁROSI MOZIBAN SZEGED, BELVÁROSI MOZI 18.00: Gálaest a Máltai látszótér és Játszóház javára - a Máltai Szeretetszolgálat dél-alföldi régiójának akciója. FELLÉPŐK: Szegedi Kortárs Balett - az együttes a Homo ludens című produkcióból táncol részleteket, Incantimento Antico, Cseh Antal, Ivánovics Tünde, Fábri Géza és Lipták Dániel, Hetek Csoportja. SZEGED, BELVÁROSI MOZI SZOMBAT, VASÁRNAP 16.30,18.15,20.00: Az arany iránytű - színes, magyarul beszélő amerikai fantasy. Ez a világ a mi világunk. Vagy mégsem? Lyra Belacqua Oxford környékén nő fel, Angliában él. Valahogy mégis minden egészen más: minden emberhez személyes démon tartozik, mely a lelkének állatformában élő, önálló megtestesülése. Britannia is más, Norvégia is, de a barátság ugyanolyan. És egy 12 éves kamaszlány számára természetes, hogy amikor egy barátját elrabolják, és egy párhuzamos univerzumba kényszerítik, ő elindul, hogy megküzdjön a támadókkal, és hazavigye azt, akit a legjobban szeret. A legkülönfélébb lények páncélos medvék, hárpiák, szitakötőn lovagló epetörök, lélekzabáló fantomok - tarka forgatagában, alakváltó lelke társaságában vándorol világról világra. A lélek leginkább hermelinformában szeret utazni, de néha delfin vagy molylepke alakjában jelenik meg, és segít a kis Lyrának, hogy végül szembekerülhessen Lord Asriellel, aki egy kozmikus lázadást szervez éppen. SZEREPLŐK: Nicole Kidman, Dániel Craig, Dakota Blue Richards, Adam Godley, Nonso Anozie, Eva Green, Sam Elliott, Clare Higgins, Ian McKellen. RENDEZŐ: Chris Weitz. 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.