Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-08 / 286. szám
221 Sport Szombat, 2007. december 8. A NAP SZÍNESE Ikszel az ország ^ i ERDÉLYI JÁNOS BEMUTATJA SZELVÉNYÉT. LOTTÓLÁZ MÉG NINCS, CSAK „HŐEMELKEDÉS" KUNSTÁR CSABA Fotó: Schmidt Andrea M. G. I. a napokban nyert ötöslottón egymillió forintot. Pénteken új szelvényt töltött ki Szegeden, a Széchenyi téri lottózóban, hátha megnyeri a 1.555.000.000, azaz az egymilliárd ötszázötvenötmilliót. M. G. I. kutyafuttában, festékes munkaruhában ugrott be a lottózóba, hogy egy perc alatt beikszelje szerencseszámait, és rohanjon tovább dolgára. - Bízom a szerencsémben - mondja a hódmezővásárhelyi férfi, aki - elmondása szerint - az elmúlt években autóját is lottósorsoláson nyerte. Erdélyi János is próbálkozik szerencséjével, de a lottó mellett a totót sem hanyagolja. A magyarországi rekord egyébként több mint ötmilliárd forint volt, amelyet 2003. november 29-én nyert meg valaki. A szerencsés szelvényt Sárváron adták fel. A szelvényárusok szerint egyébként az egész hét nyugis volt, de ahogy közeledett a hét vége, úgy a régi kuncsaftok mellett egyre több alkalmi szerencsejátékos is betévedt. Fortunának azonban Janus-arca van. A nyugati tapasztalatok szerint a lottón nyert pénz sokszor nem a legjobbat hozza ki az emberből. Ráadásul amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan illan is el. Számomra a legszimpatikusabb az a házaspár, aki nagy nyereményét a bankban hagyta, és mintha mi sem történt volna, élnek tovább, amíg meg nem halnak. HOROSZKÓP Qí* KOS (III. 21.-IV. 20.): A Kosokat komoly anyagi veszteség fenyegetheti, ha nem elég elővigyázatosak. Lopás, betörés áldozata lehet. Vigyázzon ingóságaira is! Bika (III. 21.-IV. 20.): Kelle* 'mes pillanatokban, történésekben lehet része. Egy kedves ajándékot kaphat, amit mindenképpen köszönjön meg küldőjének! fl) IKREK (V.21.-VI. 21.): VeszeI kedés, feszültség lehet a levegőben. A partnerség bármely formája most könnyen vakvágányra mehet. Számos kritika érheti az Ikreket. ^^ RÁK (VI. 22.-VII. 22.): Ha utazni készül, legyen elővigyázatos! Ma jelentős lehet a balesetveszély. Vigyázzon értékeire, lakásátjói zárja be! ©L OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): Otthona csinosítását illetően csodás ötletei támadhatnak. Ezeket valósítsa meg! Hihetetlen változást eszközölhet ki egyetlen nap alatt. /k SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Egy esetlegesen bánatot, fájdalmat okozó változás már úton lehet. A szerelem terén a kapcsolatok kihűlése érezhető. m MERLEG (IX. 24.-X. 23.): • Személyi veszteség fenyegetheti. Az ettől való félelem meggondolatlan lépéseket generálhat. Várja ki mindennek a végét és reménykedjen! W SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Számos kisebb irritáció érzelmi összeomláshoz vezethet. Maradjon otthon, olvasson filozofikus töltetű könyveket! Jk , NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): Ma r^i a barátok, az emberi kapcsolatok kerülhetnek előtérbe. Ha unatkozik, hívja fel ismerőseit! Menjen a szabadba, tegyen nagy sétákat! BAK (I. 21.-II. 20.): Hangu^kliata'n reggel elhatalmasodott melankóliáján könnyen úrrá lehet. Egy üzenet ugyanis boldogságot, jókedvet csempészhet otthonába. ^rw VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.): ! Problémák és veszekedések váltogathatják egymást. Magánéletében is bizalmatlanság, harag ütheti fel fejét. HALAK (II. 21.-III. 20.): Lu^^ xuscikkek hullhatnak az ölébe. Ügyesen bevonzza kívánságait, mindenfajta kiadás nélkül. Szerelmével legyen nagyvonalú, nem bánja meg! Bortonrandevú Műanyag zsákba rejtőzve jutott be egy casablancai börtönben raboskodó szélsőséges iszlamista terrorista cellájába egy fiatal marokkói nö, és több mint egy órát töltött ott, mielőtt felfedezték az örök - írták meg a marokkói lapok. A rab, akinek nevét nem közölték, a veszedelmes szalafista szervezet tagja, terrorista tevékenységgel vádolják. Ö az első rab Marokkóban, akinek sikerült egy nővel randevúznia börtöncellájában. A hölggyel előre megegyezett, az őröknek pedig azt mondta, hogy a nehéz zsákban ruhaneműt visz be a cellájába. A héten történt eset után a rabot egy másik börtönbe szállították át, és vizsgálat indult az eset körülményeinek tisztázására. Arról, hogy a fiatal nő ellen indult-e eljárás, és hogy egyáltalán mi történt a cellában, amikor kettesben volt a terroristával, nem számolt be a sajtó. SZÍVET MELENGETŐ TÉLI AJÁNLATOK A HOVÁNYTÓL! NISSAN HOVÁNY Szeged, Berlini krt. 4/9. Tel.: 62/559-520 www.nissanhovany.hu • Szombat-vasárnap is nyitva iKuuMUók Kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5.1-9,11/100 km C02-*<bocsatis 136-222 g/Vm Az ajáril«t2007.december 31-ig vi^A|QG|JJ|bi A tiádateaban tzeraptá adatofc tatátioztatá lettogúak. további Aszútokra) érdetuadjon mdrtiakercskedési JCT) ; ' k •' KALENDÁRIUM S> © KELTE: 07 óra 18 perc NYUGTA: 15 óra 53 perc KELTE: 06 óra 22 perc NYUGTA: 14 óra 29 perc ISTEN ELTESSE! MÁRIA, MARION A Mária bibliai név. Eredeti héber formája Mirjam volt. Jelentése megfejtetlen. A Marion a Mária francia alakváltozatából származik. Ezen a napon ünnepel még: Mátyás, Emőke. Vasárnap köszöntjük: Natália, Natasa. EZT ÍRTUK 1 éve: Kettős keresztet állítottak fel a Jobbik nevében a Klauzál téren. 5 éve: A csongrád-bokrosi Gyovai Szabolcsnak kellett elhagynia a Big Brotherházat. 10 éve: Elkóborolt egy strucc a bejelentett lakhelyéről, a dorozsmai Bajai úti tanya speciális tenyészetéről. ORVOSMETEOROLÓGIA Melegfronti hatás várható, a frontérzékenyeknél fejfájás, rossz közérzet és nyugtalanság jelentkezhet. Borult ég, eső WKltfttB: Egy mediterrán ciklon hidegfrontja helyeződik térségünk fülé a mai napon, borult lesz az ég. Eleinte többfelé, később szórványosan válható eső. Mórahalom Mlndsxant Békés•Mba Szolnok Kactkemét Orosháza További kilátások Eleinte a gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet, szórványosan válható eső, zápor, magi egy üyabb ciklon hatására Ismét megvastagodik a felhőzet és többfelé valószínű csapadék. Az időszak végén ismétcsőkken a csapadékhajlam. Szagad 7* Hódmczovásérhsly •• Szsntes Makó ö 7* Csongrád Tw6" Klstalak WK r í t 7* o> •• O o> SÍT??. e r Vasárnap iiAtra F Kadd é.vNVW Szerda hm11 Maxi Mtn:4" Zápor hm'» Max:9 Mtnz3° Zápor Max:S° Mln:3° Esős Max:r Mln:2° Felhős Vízállás: A Tisza Szegednél 291 cm (hőfoka 2,6 °C), Csongrádnál 257 cm, Mindszentnél 293 cm. A Maros Makónál 94 cm. ÜÍIDM, NfM AKAWÁ Mft£RTfNI.' IH6YÍN ElHAGim'ZoM MÉG EGYÍ2ER. Hullócsillagzápor Akinek a december 14. körüli éjszakákon nincsen jobb dolga, az kockáztasson meg egy pillantást az égboltra, feltéve, hogy legalább félig derült lesz az idő. A csillagászok ugyanis arra számítanak, hogy a Geminida-meteorraj záporaként óránként mintegy száz hullócsillag lesz látható. A meteorzápor az „elkopott" Phaeteon üstökösből származik. Minden alkalommal, amikor a Föld a Phaetonnak és törmeléknyomának útját keresztezi, egészen apró részecskék kerülnek a Föld légkörébe. Ott aztán a súrlódás következtében elhamvadnak és mi hullócsillagokként (meteorokként) látjuk őket. A NAP VICCE Csinos asszonyka az orvosnál: - Doktor úr! Beteg a férjem. - jól van asszonyom. Vetkőzzön le, és mutassa meg, ' hol fáj neki. 10 zv Németh György karikatúrája Mezopotámiái szobor ötezer éves mezopotámiai szobrocska kelt el 57 millió dolláros (9,87 milliárd forintos) rekordáron a Sotheby's aukciósházban. A nőstény oroszlánt ábrázoló apró mészkőszobor mindössze 8,3 centiméter magas. Egyike azon kevés ötezer éves műtárgynak, amelyek magánkézben vannak - hívta fel a figyelmet az aukciósház. A vevő nevét nem hozták nyilvánosságra, az eladó viszont szakmai körökben ismert gyűjtő, bizonyos Alastair Bradley Martin és neje, Edith, akik 1948-ban tettek szert a műkincsre, és most az értékesítésével nyert összeget egy segélyalapitványnak adományozzák. A mezopotámiai nőstény oroszlán megdöntötte a korábbi szoboreladási csúcsot, amelyet Picasso Tete de femme című alkotása tartott 29,16 milbó dollárral. A még korábbi árverési rekordot egy kétezer éves római kori bronzszobor eladásával állították fel, 28,6 millió dolláros árral. • FANTOMOK NEVŰ AUTÓJÁBAN ÜL A TEXASI WILLIAM BÜRGE AZ ESSENI AUTÓSZALONON, AHOL AZ 1968-AS BOGÁRHÁTÚ VOLKSWAGENBŐL ÁTALAKÍTOTT KABRIOLET AZ EGYIK LEGNÉPSZERŰBB JÁRGÁNY fotó: MTI